Sokszor hallunk, olvasunk a megbocsátás a hasznosságáról. A téma iránt érdeklődők között viszont sokan vannak, akik bár meg vannak győződve, hogy megbocsátottak az ellenük vétkezőknek, az nem mindig a valóság. Mivel olvasták, hallották, hogy milyen hasznos e szertartás – a megbocsátás – tudati szinten elhatározzák, hogy ők megbocsátanak. S talán ezt el is hiszik, hogy így történt. De amikor valamilyen panasszal spirituális tanácsadóhoz fordulnak, kiderül, hogy ez csak „képzelgés”, vagy „elhatározás” volt.
Nem elég az elhatározás, ha az nem a megértésen alapuló megbocsátás. Meg kell érteni a folyamatot, amely a bántás alól feloldozást adhat valóságosan, spirituálisan, tudatalatti szinten is. Azoknak, akik tényleg elfogadják a spirituális tanokat, törvényszerűségeket, valamivel könnyebb. Ők értik, hogy annak az embernek a tetteit, aki őket bántotta, lényegében ő írta meg, döntötte el, még leszületés előtt hogyan viselkedjen vele. Hiszen valamilyen emberi érzelem megtanulásáért születünk le, ehhez pedig társakat kell találnunk, akik ebben a „játszmában” segítenek minket itt a Földön. Hogy a szerep, amely okulásunkra szolgál, nekik negatív szerepformálást kíván, nekünk pedig mostani életünkben esetleg testi-lelki fájdalmakat, az csak itt derül ki, amikor sajnos nem tudjuk ezeket az okokat, és kárhoztatjuk őket negatív, akár gonosz viselkedésükért.
Miért e tudatlanság? Mielőtt leszületünk, iszunk a felejtés vizéből, hogy a sok előző élet emlékképei nehogy előbukkanjanak és zűrzavart okozzanak az elménkbe. Így is vannak, akiknek zavaros az elméje, vagy időnként felbukkan előző életükből emlékkép /dé javu érzés/. Ha tehát szeretnél valóban megszabadulni azoktól a testi tünetekben megnyilvánuló lelki problémáktól, amelyeknek oka a „meg-nem-bocsátás” keresd meg azt a megoldást, amely a megértésen alapuló, spirituális megbocsátást adja, és szabadít fel a negatív kötődés alól. Sajnos elég sok betegség, fájdalom fűződik a megbocsátás témához. Az egyszerűbb magas vérnyomástól, a rettegett rákos elváltozásig segít a beteg állapotán, ha tudatalattija „szembenéz” az elkövetővel, és azért bocsát meg neki, mert „tudja”, nemcsak olvasta, hogy a szerepét ő írta, tehát tulajdonképpen köszönettel tartozik neki, mert segítette őt a „tanulásban”, melyet odaát tervezett saját magának.
Talán azért nehezen feldolgozható sokaknak e téma, mert a negatív szereplők az egész életükre befolyással bírnak, apa, anya, nagyszülők, testvérek szerepét magukra öltve. Természetes, hogy a hozzánk közel állók bántásai, verései, sértései, vagy sokkal durvább viselkedése nehezen érthető emberi mértékkel. Hisz a család az, akitől a védelmet várjuk. S kiben bízhatnánk, ha a szüleink bántalmaznak minket? Vagy mennyire tarthatjuk magunkat értékesnek, ha a szüleink folyton becsmérelnek minket? De ha tudjuk, hogy csak a szerepüket játszották, mennyivel könnyebb! Éppen ezért fontos, a valódi megbocsátás, amely minket is felszabadít. Megszabadulhatunk többek között testi fájdalmaktól, betegségektől, önbecsüléshiánytól, ha végig visszük ezt a témát, meggyógyítva magunkat.
