A CSILLAGJEGYEKRE JELLEMZŐ SZUPERKÉPESSÉGEK

Minden csillagjegy más képességgel rendelkezik. Olvasd el rád melyik szuperképesség lenne jellemző ha a szuperhősök világában élnél:

KOS – határtalan energia

Ennek a jegynek a szülöttei szuperhősök lehetnének a különleges képességüknek köszönhetően, amely a bennük rejlő határtalan energiának köszönhető. Ez a jellemző akkor jut kifejezésre amikor a Kos nagyon meg akar valamit valósítani – ez erőt ad hogy emberfeletti gyorsaságuk legyen, hogy áthágjanak az akadályokon, s ha kell időlegesen feladják létszükségleteiket is, azért hogy elérjék azt amit akarnak.

BIKA – szupererő

Nem hiába mondják „erős mint a bika”. Ha ennek a jegynek a szülötteinek lenne szuperképességük, akkor a Bika jegyűek szupererősek lennének. Ez fizikai és az érzelmi kihívásokra és a nehéz szituációkra vonatkozik, amiket sokkal jobban elvisel mint más horoszkóp jegyek. Ők letörhetetlenek.

IKREK – a mentalista

Ennek a jegynek a szülötteinek a szuperhősök világában hihetetlen képességük lenne hatalmas tudati információ tárolására rövid időn belül. Úgy újság olvasásában mint a körülöttük lévő emberektől való tanulásban, a mentális kapacitásuk egy igazi csoda.

RÁK – az együttérzés hatalma

Ha ennek a a jegynek a szülötteinek lenne egy szuperhatalma az feltétlenül az együttérzés lenne. Ők képesek megérteni és felfogni szinte minden emberi motivációt, ezeket össze tudják kötni az érzelmi állapotokkal és általában véve kapcsolatot létesíteni minden emberre, növénnyel és állattal.

OROSZLÁN – a tűz mestere

Az oroszlánok forró temperamentuma egyesítve a hatalommal amit a Naptól kap, ennek a a jegynek a szülötteit a szuperhősök világában a tűz urává tenné. Ők bármiből tüzet csiholnak ha kicsi felmérgesednek, de ugyanilyen gyorsan el is oltják azt ha kell. Lángokkal védik a hozzájuk közel állókat és távol tartják vele az ellenséget.

SZŰZ – emberi tornádó

A gyorsaság és az intenzitás jellemzi ennek a jegynek a szülötteit amikor valamit a fejükbe vesznek. A szuperhősök világában emberi tornádó lenne belőlük. Mivel öt lépésre előre tudnak gondolkodni, megzavarhatják a környezetüket, amire úgy hathatnak mint a tornádó ami elment mielőtt elmagyarázta volna, hogy mit akar. A látszattal ellentétben ez jó dolog.

MÉRLEG – alakváltás

Ennek a a jegynek a szülötteinek egy nagyon praktikus képesség adatik meg – az alkalmazkodás képessége. Szuperhősként ők képesek lennének bármilyen formát felvenni, hogy alkalmazkodjanak a szituációhoz, környezetükhez vagy az emberekhez. Ez a képességük lehetővé teszi, hogy megtapasztalják az élet külőnböző formáit és pozícióit.

SKORPIÓ – a lélekolvasó

Ennek a jegynek a szülötteinek a szuperhősök világában feltétlenül lélekolvasó képessége lenne. Az analitikus gondolkodásának, logikus gondolkodásának és az érzékelésenek köszönve ők jobbak mint bármelyik másik jegy szülöttei abban, hogy csupán valakinek a szemébe nézve meg tudják itélni az erzéseket és fájdalmakat, és ezért jötek a világra hogy ezt megtapasztalják.

NYILAS – a hazugság vizsgáló

Ennek a jegynek a szülötteire az a képesség jellemző, hogy könnyen kihúzzák másból az igazságot. A szuperhősök világában feltétlenül hazugság vizsgálók lennének, de az igazsághoz nem a pulzus elemzésével vagy a lélegzet vizsgálásával jönnnek rá, hanem apró manipulációkkal, amivel a beszélőtársat ráveszik, hogy mondja meg igazi szándékait.

BAK – a gondolat irányító (agykontroll)

Ennek a jegynek a szülötteire hihetetlen mentális erő és kitartás jellemző, aminek köszönve képesek mások gondolatait is befolyásolni. Így a szuperhősök világában képesek lennének mások gondolatait ellenőrizni és apró kis technikákkal ötleteket raknának az emberek fejébe. Úgy, hogy azok azt higgyék, hogy azok saját gondolataik, és így végbevinnék a gondolat irányító akaratát.

VÍZÖNTŐ – az eltűnés képessége

Ennek a jegynek a szülöttei a szuperhősök világában azok a hősök lennének akik el tudnak láthatalánná tudnak válni. Hihetetlen képességük van, hogy eltűnjenek a szituációkból amik nekik nem megfelelőek – nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Az eltűnés képessége lehetővé teszi, hogy megjelenjenek különböző helyeken és különböző embereket ismejenek meg hihetetlen szituációkon keresztül.

HALAK – a világok teremtője

A halak álmodozó képessége a való világban hihetetlen, így ennek a jegynek a szülöttei a szuperhősök világában világokat tudnának teremteni a fantáziájuknak köszönhetően. Az ő képzeletüknek és a kreativitásuknak nincs határa, így könnyen lehetnének a Mátrix vagy más futurisztikus világ forgatókönyv írói.

Facebook Comments