"A rómaiak, pontosan úgy, mint az angolok, akik lépésről lépésre a nyomukban járnak, minden új földrészre, ahová csak lábukat tették, ezt a Kloáka Maxima-komplexusukat hozták magukkal. Körülnéztek tógájukban, és azt mondták: »Alkalmas ez a hely nekünk. Építsünk egy vécét.«" (James Augustine Aloysius Joyce (1882-1941) ír származású angol regényíró és költő) Beware of bathroom walls that've not been written on. Óvakodj az olyan vécéktől, amelyek fala nincs összefirkálva. (Bob Dylan) France is a country where the money falls apart in your hands and you can't tear the toilet paper. Franciaország olyan ország, ahol a papírpénz szétmállik az ember kezében, a vécépapír viszont elszakíthatatlan. (Billy Wilder, amerikai filmrendező, producer) Ma reggel melléültem a WC-nek. Egyből felment bennem a pumpa. A huzat mindig a WC felől húz az ebédlő felé. (tagline) MAI TESZT (Blikk 1996-12-31) Mit csinálnak az emberek a mellékhelyiségben? - 10 százalékuk dúdolgat, csak úgy befelé, - 15 százalékuk bambán bámulja a vécéajtót, - 25 százalékuk könnybe lábadt szemekkel ugyan, de olvas, - 20 százalékuk ott is folytatja munkáját, - 30 százalékuk pedig arra gondol - igaz, későn -, hogy már megint elfogyott a vécépapír. A VÉCÉBEN IS EGYENJOGÚSÁG (Blikk 1998-03-14) A német Klomoda vállalat kikísérletezett egy olyan alkalmatosságot, amelynek segítségével a jövőben a hölgyek is állva végezhetik el kisdolgukat. Az Urinella névre keresztelt tárgy nem más, mint egy keménypapírból készült tölcsér, igaz, használata nem tűnik igazán praktikusnak. A cég igazgatója, Justus Bierich szerint már az utolsó teszteknél tartanak, és hamarosan piacra dobják az Urinellát. TISZTÁBB A VÉCÉÜLŐKE, MINT A VÁGÓDESZKA (Blikk 1998-06-13) A tucsoni Arizona Egyetem kutatói arra a megállípításra jutottak, hogy a legtöbb házban tisztább a toalett, mint a konyha. Fény derült rá, hogy az átlagos otthonokban a vécéülőkék sokkal tisztábbak a vágódeszkáknál és a deszkákon háromszor, a mosogatórongyokban pedig milliószor több baktérium él, mint az illemhelyek peremén. A különbség oka az, hogy a vécéülőke túl száraz a parányi élőlények számára. RÖVIDEN (Népszabadság 1998-07-18) Régészek Graubündenben egy kolostortorony renoválása közben ráakadtak Svájc legrégibb toalettjére. A Szent János-kolostor (Münstertal) tornyában létesített, "félreeső hely" 958-ból való, és két emeletre terjed ki. Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. M. R. TOALETTMÚZEUM - OKTATÁSI CÉLLAL (Délvilág 1998-11-21) MTI Panoráma - Nem kis dologba kezdett az Újdelhiben létesített toalettmúzeum: a cél, átnevelni azokat a milliókat, akik Indiában ma még a szabadban könnyítenek magukon. Az indiai főváros egyik külső negyedében megnyílt múzeum bemutatja a toalett történetét Mózestól kezdve egészen a mai tengeralattjárókon "csatasorba" állított mikrohullámú toalettfülkékig. "India úttörőnek számít a toalettek terén. Az Indus folyó völgyének civilizációja már Krisztus előtt 2500-tól ismerte a csaknem modernnek mondható egészségügyi rendszert" - jelentette ki Mulk Radzs; a múzeum igazgatója hozzátéve, hogy "napjainkban mégis milliók végzik dolgukat a szabad ég alatt". Mint mondotta, "ennek a gyakorlatnak, oktatással akarnak véget vetni". Bindesvar Pathak szociális munkás, a múzeum alapítója hangsúlyozta, hogy milliók dolgán akarnak könnyíteni. "Ha hozzásegítjük őket, hogy legyen toalettjük otthonukban, az gyökeres változás lesz" - mondotta Pathak. Az általa alapított társaság 1974 óta mintegy 4000 nyilvános toalettet állított fél közterekén és további egymilliót szegény emberek otthonaiban. A múzeumban kiállított tárgyak közt látható XIII. Lajos francia király "trónusa", egy XVIII. századi, a delfti porcelánhoz hasonló díszítésű hófehér holland toalett, delfin és oroszlánalakú éjjeli edény. Történeteket is hallhatnak a látogatók, például arról, hogy miként ajándékozott a Napkirály, XIV. Lajos az amerikai követ képével ékesített éjjeli edényt a híres kurtizánnak, Diane de Polignacnak. Végül megtudhatják, hogy "toalettügyben" napjainkban a leghaladóbb álláspontot a híres modell, Cindy Crawford képviseli: ő ugyanis mindig saját hordozható toalettjével utazik. Így, vécéje is szó szerint haladó, bár nem biztos, hogy jó lenne, ha mindenki Cindyt követné. TILOS ÁLLVA PISILNI! (Blikk 2000-03-31) Megfegyelmezik a férfiakat RADEBURG - A Drezda melletti Radeburgban egy lakóközösség kereken 400 férfl bérlőjének rendeletben megtiltották az állva pisilést. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a szétfrőccsenő vizelet hatására rozsdásodni kezdtek a vécécsészék melletti radiátorok. Egy radeburgi lakóközösségben évek óta "kulcskérdés": szabad-e állva pisilni a férfiaknak, vagy - miként a nők - üljenek rá a vécéülőkére? A lakóközösség elnöke, Claus Burckhardt (58) a nők javára döntött. A friss rendelet kimondja, hogy a férfiaknak is ülve kell végezniük kisdolgukat. Az indoklás szerint két éve cserélték ki a vécék mellett levő fűtőtesteket, azok máris tönkrementek. Szakértőkkel megvizsgáltatták, mi gyorsította a rozsdásodást, és az eredmény egyértelműen alátámasztotta, hogy a kifröccsenő, savas kémhatású vizelet okozta azt. Az elnök természetesen nem fog kandikamerákat felállítani a bérlakások vécéiben, de azért "időről időre" ellenőrizni fogják a radiátorok állapotát, és ha rozsdásodást tapasztalnak, akkor a károkat a felelőtlen, állva pisilő bérlőkre fogják áthárítani. AKKOR SZABAD-E ÁLLVA PISILNI? (Blikk 2000-04-01) Egész Németország vitatkozik BERLIN - Egész Németországot megmozgatta az a - Blikkben is közölt - hír, hogy Radeburg, egy Drezda melletti kisváros egyik lakóközösségének egyike megtiltotta a férfiaknak, hogy állva pisiljenek. Kiaus Burckhardt (58) szerint ugyanis a vécék melletti radiátorok a kifröccsenő vizelet hatásara rozsdásodnak. Az üggyel kapcsolatban szociálpszichológusok és viselkedéskutatók szólaltak meg a német Bild hasábjain. Egyes szakértők szerint, ha a macho beállitottságú férfiaktól megvonnák az állva pisilés privilégiumát, akkor identitászavaruk támadna. A magatartáskutatók szerint e szokás kialakulása még a törzsfejlődés idejére esett: a férfiak állítólag, azért állnak meg szívesen kerítések és fák mellé vizelni, mert ezzel (a majmokhoz és kutyákhoz hasonlóan) tudat alatt a területüket szeretnék "megjelölni". Pia Gaßmann, a német háziasszonyok szövetégének elnöke szerint viszont "disznóság" állva pisilni és a nők csak egyet tehetnek ez ellen: átnevelik állva pisilő férjüket. A férfisoviniszta férfiak vezetője, Joachim Bürger viszont elutasítja ezt a gondolatot: - Ha a nőknek is fütyijük lenne, ők is állva végeznék kisdolgukat - mondja. A viselkedéskutatók szerint Indiában a férfiak leguggolnak a pisiléshez, mert a rájuk tekert ruha nem teszi lehetővé az állva pisilést, ám ha nadrágot viselnek, gyakran ők is állva végzik a dolgukat. A brazíliai és afrikai esőerdők lakói is leguggolnak pisiléskor, ám nem a női szigor miatt, hanem szégyenérzetből. Az eszkimóknál viszont a hideg a miatt egyetlen férfi sem húzza le a gatyáját, legfeljebb a sliccét. NAGY ADAG BÖLCSESSÉG (CKM 2000. június) Pszicho: Személyiségteszt A vécén ülve, papírral a kezedben sok mindent megtudhatsz magadról. Egy New York-i pszichoterapeuta, Dr. Gilda Carle szerint ahhoz, hogy valakinek megismerjük az egyéniségét, mostanáig bonyolult személyiségkutatásokra volt szükség. Ám a többéves megfigyelés, átdolgozás és analizálás meghozta eredményét, miszerint egy emberről a legtöbbet az árulja el, hogy miként bánik a toalettpapírral. Természetesen "a dolog" előtt, nem pedig utána. A példa kedvéért, ha gondosan összehajtod a papírt használat előtt, akkor az életben is nagyon fegyelmezett, sőt a részletekben egyenesen pedáns vagy. Golyóvá gyűrted a papírt? A valóságban jó kommunikációs képességgel rendelkezel, kreatív vagy és merészen érvelsz a saját véleményed mellett, sőt átütő sikert is arathatsz. Ha azonban a tenyered köré csavarod a papírt, az azt jelenti, hogy nagyon figyelmes, gyöngéd személy vagy, szereted a forró fürdőt és a masszázst. Sok papírt elhasználva azt jelzed, hogy pazarló vagy. Szereted két kézzel szórni a pénzt a bevásárlások alkalmával, amiket egyszerűen imádsz. Avagy inkább takarékoskodsz a vécépapírral? Ebben az esetben zárkózott vagy, kerülöd a társaságot, problémát jelent számodra az érzelmeid kimutatása, és a másik emberrel való kapcsolatteremtés. A legjobb, ha azonnal jelentkezel dr. Carlenál, aki már várja a telefonodat a következő számon: 0-01-914-378-12-33. A terápiáért fizetni kell, de a vécépapír ingyenes. NAGYOBB VÉCÉTARTÁLYT AKARNAK AZ AMERIKAIAK (Blikk 2000-06-02) WASHINGTON - A szövetségi kormány már a mellékhelyiségekbe is behatol - állítják republikánus képviselők. Szerintük a magánszféra lábbal tiprása, hogy a képviselőház egyik albizottsága nem állította vissza a nagyobb vécétartályszabványt. Az öblítők űrtartalmát 1992-ben csökkentették 6 literre az addig érvényes 13 literről. A régi típusú tartályokat csak a feketepiacon lehet megvásárolni. NAGYÖBLÍTŐS KUDARC (Délvilág 2000-06-05) MTI Panoráma - Miután a képviselőház kereskedelmi bizottságának egyik albizottsága 13:12 arányban leszavazta őket, kilátástalan helyzetbe kerültek mindazok, akik a korábbi, nagyobb öblítő kapacitást előíró amerikai vécétartály-szabvány visszaállításának az ügyét tűzték zászlajukra. 1992-ig a szabványos amerikai vécétartály lehúzásakor 3,5 gallon, mintegy 13 liter víz zúdult alá, az ominózus esztendőben azonban 1,6 gallonra, alig hat literre csökkentették az előírásszerű öblítő mennyiséget. (Egy amerikai gallon 3,78 liter.) Sokan azóta is elégedetlenek a kialakult állapotokkal, szeretnének tisztább helyzetet teremteni, és "restaurációs" törekvéseket fogalmaztak meg. "A szövetségi kormány lábbal tiporja a privátszférát, még a mellékhelyiségbe is behatol" - állítják egyesek, elhallgatva azt, hogy a korábbi, 3,5 gallonos előírás is beavatkozás volt, csak éppen a nagyobb vízfogyasztás kötelezővé tétele. Azóta Amerika megtapasztalta, milyen automatikusan váltja ki a feketepiac felvirágzását a mesterségesen előidézett választékhiány: számos vízvezeték-szerelőnél hatalmas térfogatú, de csempészárunak számító mexikói és kanadai vécétartályhoz is hozzá lehet jutni. Az 1,6 gallonos szabvány megőrzésének hívei az említett albizottságban zömmel a szociálisan általában is érzékenyebb demokraták közül kerültek ki. A republikánusok belementek volna a nagypolgári vízpazarlás újraengedélyezésébe, de közülük két képviselő a vécétartály kérdésben átállt a demokratákhoz: az új-mexikói Heather A. Wilson és a floridai Michael Bilirakis egyaránt vízszűkében levő, dinamikusan fejlődő övezetet képvisel, és tekintettel kell lennie választóinak "kisöblítés-párti" szemléletére. ÜGYEK-BAJOK (Délvilág 2000-07-13) Londonban ledőlt a szexuális megkülönböztetés utolsó bástyája - hamarosan megnyitják az utcai vizeldéket, nők számára. A minta: a férfi illemhelyek puritán berendezése. Vagyis a hölgyek sem ülnek le. Előnyük továbbá a takarékosság: fél liter víz zubog alá egyetlen húzásra, a hagyományos 12 literes öblítés helyett. KÖLTSÉGES ILLEMHELY (Délvilág 2000-07-25) BERN (MTI) - Elkészült a világ egyik legdrágább illemhelye a tengerszint feletti 3238 méter magasságban, Svájcban. A mintegy 400 ezer svájci frank (csaknem 67 millió forint) összegű beruházást a Svájci Alpesi Klub berni szekciója azért tartotta halaszthatatlanul szükségesnek, mert a Lötschentalban lévő Hollandia menedékház hegymászó vendégei mindeddig a sziklafal széléről egyszerűen a gleccserre pottyantották emésztésük végtermékeit. E tarthatatlan helyzetnek vet véget a most felépült illemhely, amely egy helyiséggel szolgál a hegymászó hölgyeknek, egy másikkal és egy vizeldével az uraknak, valamint külön zárható kényelmet nyújt a menedékház őrének. A drágaság fő oka, hogy ilyen magasságban általában költséges az építkezés, hiszen mindent helikopterrel kell a helyszínre vinni. Miután azonban a gödrök ürítésének is helikopterrel kellene történnie, a világ egyik legkorszerűbb emésztőrendszerét is ideépítették, ez ugyanis 90 százalékkal csökkenti a szükséges repülések számát. Ám az ilyen magasságban uralkodó hideg miatt a komposztálási folyamathoz fűtésre is szükség van, amit viszont napelemekkel oldottak meg. Arról nem szól a svájci hírügynökség jelentése, hogy évente hányan teszik meg a fárasztó túrát és veszik igénybe a Hollandia-menedékházat, s vele a korszerű technika minden vívmányával felszerelt mellékhelyiséget. Nekik mindenesetre jó érzés lesz, hogy a csúcson nem szorulnak ki a szabad természetbe. KÍNAI ÜLT ELŐSZÖR VÉCÉN (Blikk 2000-07-28) PEKING - Kínában több mint kétezer évvel ezelőtt is ült már ember szilárd ülőkéjű, vízöblítéses vécén - állítják kínai tudósok. A régészek a nyugati Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206-tól Kr. u. 24-ig) származó főrangú sírban kőből készült toalettre bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a kínaiak évszázadokkal megelőzték a rómaiakat, akiknek eddig e találmányt tulajdonították. SZÉTPISILTÉK A STADIONT (Blikk 2000-09-12) RIO DE JANEIRO - A világ legnagyobb futballstadionját csaknem tönkretették a drukkerek a vizeletükkel, mert a húgysav behatol a vasbetonba, és oxidálja a benne levő acélt. A vandálok a vécék helyett az aréna falaira ürítik hólyagjuk tartalmát, mert nem akarják a kígyózó sorban elmulasztani kedvenceik csatáját. A TÚLTERHELT HÓLYAG ÉS A VASBETON (Délvilág 2000-09-14) RIO DE JANEIRO (MTI) - A világ legnagyobb futballstadionját állandóan rongálják a drukkerek - a vizeletükkel. Rio de Janeiro Maracana stadionjában a "vizeletvandálok" a vécék helyett és mellett az aréna falaira ürítik hólyagjuk tartalmát. Egy mérnök szerint a stadion bejáratának falai már olyan súlyosan megrongálódtak, hogy az előirányzottnál jóval nagyobb összeget kellett kijavításukra költeni. A húgysav ugyanis behatol a vasbetonba és oxidálja a benne lévő acélt. A kerek fél évszázada épült Maracana stadion 120 ezer néző befogadására alkalmas. Egy sportember szerint a drukkerek egyetlen percet sem akarnak elszalasztani a játékból. Ezért megvárják a két félidő közti szünetet és olyankor végeláthatatlan sorok kígyóznak a toalettek előtt. Tavaly már 8 fős "vizeléselhárító rohamegységet" hoztak létre a stadion gondozói, hogy figyelmeztessék a drukkereket a hatvan toalett igénybevételére. VÉCÉCSÚCS (Vasárnapi Blikk 2000-09-17) SZINGAPÚR - Szingapúrban lesz a világ első nyilvánosvécé-csúcsértekezlete, közösen az ázsiai vécékiállítással. A vécécsúcsra nem csupán az illemhelyek szakértőit várják, hanem kormányok képviselőit is. Hogy ki tartja majd az árnyékszékfogtalót, azt egyelőre nem tudni. Jack Sim, a csúcsértekezlet tanácsadó testületének elnöke reméli, hogy az esemény elvezethet a toalett-világszervezet létrejöttéhez. KÖZVÉCÉCSÚCS (Délvilág 2000-09-20) SINGAPORE (MTI) - Szingapúrban lesz a világ első nyilvánosvécé csúcsértekezlete, közösen az ázsiai vécékiállítással. Bár a nagyszabású rendezvényre még egy bő évet kell várni - 2001 novemberében lesz -, már javában folynak az előkészítő munkák. A közvécécsúcsra nem csupán az illemhelyek nemzetközi szakértőit várják, hanem kormányok képviselőit is. Hogy ki tartja az árnyákszákfoglalót, arról nincs hír. Jack Sim, a nyilvánosvécé csúcsértekezlet tanácsadó testületének elnöke - aki a szingapúri Mellékhelyiség Szövetség elnöke is - reméli, hogy az esemény, amely kétévenként kerül megrendezésre, elvezet majd idővel a Toalett Világszervezet (World Toilet Organization) létrejöttéhez. (A rövidített WTO név ugyanakkor már foglalt, a Kereskedelmi Világszervezeté - World Trade Organization.) Ez a szervezet globalizálná az erőfeszítéseket a nemzetközi információcsere élénkítésére, és a vécék terén történő egyöttműködésre - tette hozzá. Sim hangsúlyozta: "A vécé iránti szükséglet mindannyiunkat egyformán érint és egyenlővé tesz. A toalettproblémákon mindannyian, mindenhol, mindennap osztozunk. Ezek a problémák csak lassan oldódnak meg, mert a téma még mindig tabu a legtöbb kultúrkörben" - mondta a vécécsúcs tanácsadó testületének elnöke. NŐI MOBILPISZOÁR (Délvilág 2000-09-27) MTI Panoráma - Női mobilpiszoárral rukkoltak elő dél-afrikai fejlesztők, olyannal, amely a hölgyek számára is végre lehetővé teszi álló helyzetben a vizelést. A kis műanyag tölcsérből és csőből álló szerkezet hat évnyi áldozatos munkával tökéletesítgették. A találmányt a világ 106 országában már le is védették, bár a boltokba csak az év vége felé, karácsony előtt kerül. A fejlesztő cég kereskedelmi igazgatója szerint az újra és újra hasznosítható női mobilpiszoárt felbecsülhetetlen becsben tartják majd az utazgató, kempingező, pecázó, vitorlázó, sielő hölgyek, mert rendkívül megkönnyíti majd "folyó ügyeik" lebonyolítását. A női mobilpiszoárt diszkrét kis tokkal látják el, így mindenhol a gazdájával lehet, mint valami zsebvécé. VÉCÉ A TEMPLOMABLAKBAN (Blikk 2000-11-02) LONDON - Templomablakba került egy vécé Angliában a vízöblítéses toalett XIX. században élt feltalálójának tiszteletére emlékére. A vécé természetesen nem a maga teljességében, hanem csak kétdimenziós változatban, körvonalaiban került az észak-angliai Szent Lőrinc-templom egyik újonnan elkészült színes ablakába, illetve üvegére. FRANKFURT-MOSZKVA VÉCÉJÁRAT (Délvilág 2000-11-24) MTI Panoráma - Csupán vécére ment, de egészen Moszkváig jutott két részeg német férfi a frankfurti repülőtérről. A két huszonéves fiatalember még csak nem is azért őgyelgett a repülőtéren, mert el akart utazni valahova, hanem mert egy olyan konferencián vetek részt, amelynek a repülőtér egyik terme adott otthont. Miután felhajtottak néhány pohárral, elkezdtek vécét keresgélni, amely azután egy Moszkvába induló gépen akadt útjukba. Sürgős dolguk végeztével lecsüccsentek kicsit két hátsó ülésre, a gép pedig közben elindult, és Moszkváig meg sem állt. Az orosz fővárosban hűvös fogadtatásban volt részük. Egyrészt az időjárás miatt, másrészt az orosz rendőrség részéről, mivel se útlevelük, se vízumuk nem volt. Így felrakták őket egy Frankfurtba induló gépre, ahol szintén rendőrök várták őket. A vád ellenük: joyriding, amely körülbelül a kéjutalás kritériumait meríti ki. VIZES VÉCÉPAPÍR A DIVAT AMERIKÁBAN (Blikk 2001-01-20) DALLAS - Nedves vécépapírt dob piacra egy amerikai cég. A gyártó szerint a lucskos papír sokkal jobb tisztító hatással bír, sőt még fel is frissíti használója alfelét. A piackutatók úgy mondják, máris komoly érdeklődés mutatkozik a termék iránt, a cég szerint pedig a nedves papír forradalmasítja majd a vécéhasználatot. JÖN A NEDVES VÉCÉPAPIR (Délvilág 2001-01-20) MTI Panoráma - Nedves vécépapírt dob tekercselt formában piacra a Kimberly- Clark amerikai cég. Az új termék természetesen nem használt - nem emiatt nedves -, hanem már eleve így kerül ki a gyárból. Száz éve ez lesz a legátütőbb esemény a toalettpapír-piacon - jósolja a gyártó. - A nedvesített termék használatával nagyobb tisztító és frissítő hatást érhetünk el, mint a száraz toalettpapírral - dicsérte az innovatív termék érdemeit az irvingi (Texas) székhelyű vállalat marketingigazgatója. Szerinte a vásárlók rá fognak jönni, hogy a nedves törlőpapír használata "normális része kell legyen egy univerzális teendőnek". A Kleenex, a Huggies és Kotex márkájú higiéniai termékek gyártója alapos piackutatás során mutatta ki, hogy komoly szükséglet mutatkozik a nedvesített, egyben feltekercselt vécépapír iránt: a kifaggatott kétezer tesztalany 63 százaléka bevallotta, hogy székelés után alkalmanként "valami nedvessel" is kitörli az ülepét, például egy bébitörlőkendővel vagy vízzel lefröcskölt toalettpapírral. Egynegyedük naponta tesz ilyet. A Kimberly-Clark cég nagy erőbedobással készül a premierre: 40 millió dollárt költ az újdonság bevezetésére, ami történetének egyik legdrágább marketingakciója. Egy éven belül azonban 150 millió, hat év múlva pedig már félmilliárd dolláros bevételt remél forradalmi újításától. FOGADÁSBÓL ÍZLELGETI A VÉCÉPAPÍRTEKERCSEKET (Mai Blikk 2001-02-20) GÖTTINGEN - Roger Weiskopf (32) behunyt szemmel, csupán tapintás és ízlelés alapján el tudja dönteni, milyen országból származó vécépapírral van dolga - írta a svájci Blick. A férfi tulajdonképpen egy német showműsor kedvéért találta ki egyedülálló mutatványát és Thomas Gottschalk német showman népszerű műsorában a nézők maguk is meggyőződhettek Weiskopf tudásáról. A férfinak több ezer márkát ajánlottak, ha öt tekercs vécépapírról megállapítja, milyen típusúak. Végül az adásban sikerült bizonyítania, és megnyerte a fogadást. - A világ minden tájáról vannak WC-papírjaim, de állítom, a svájci vécépapír a legjobb. Nemcsak a minősége kiváló, hanem az íze is. Legrosszabb viszont a japán vécépapír. Majdnem kihánytam gyakorlás közben - magyarázta a férfi. bzs VIDEÓT REJTETTEK A NŐI VÉCÉBE (Mai Blikk 2001-02-23) CHIASSO - A svájci Luca Lordelli (37) rejtett kamerával felvételeket készített azokról a nőkről, akik a Peter Pan nevű szendvicsbárjának mellékhelyiségét használták. A férfit most azzal vádolják, hogy a titkos felvételeket áruba bocsátotta a feketepiacon videó formában, illetve az intemeten letölthetó fájlként is terjesztette. A tulajdonos akkor bukott le, amikor az egyik vendég felfedezte a WC-helyiség sarkában elrejtett kamerát és óriási patáliát csapott. A nő a "magánszféra megsértése" miatt feljelentette a tulajt, akit a rendőrség bilincsbe verve vitt el. - Arra gyanakodtam, hogy a női WC-ben szombatonként könnyű drogokat árulnak, ezért állítottam fel a kamerákat - védekezett Lordelli, aki a hírek szerint sem feleségének, sem pedig a bárban szolgáló személyzetnek nem szólt a kameráról, és a rendőrök nem találtak drogra utaló nyomokat sem. A férfi ellen eljárás indult. bzs RUBINOK DÍSZÍTIK AZ ARANYVÉCÉT (Mai Blikk 2001-02-26) HONGKONG - Lam Sai-win ékszerész (45) 22 éves korában Kínából Hong-kongba emigrált és gyakran álmodozott arról, hogy egyszer majd elég gazdag lesz ahhoz, hogy aranyból csináljon vécéket - jelentette az ABC televízió. Beletelt néhány évbe, ám Lam végül valóra váltotta régi tervét: a 24 karátos aranyból készült illembely smragd, rubin, zafír és borostyán kövekkel van kirakva, a falakat hatalmas tükrök diszítik. A padló, de még a papírtartó is aranyból van, és ha valaki be akar lépni a 4,9 millió dollárt (1,5 milliárd forint) érő apró helyiségbe, le kell vennie a cipőjét, nehogy koptassa a padlót és a csempéket díszítő aranyfelületet. b VÉCÉKAGYLÓT RAKTAK BARÁTJUK KÉMÉNYÉRE (Mai Blikk 2001-03-01) LONDON - Kevin Hudson (29) alaposan meglepődött, amikor hétvégi kirándulásból hazatérve háza tetején egy vécékagylót látott díszelegni. Mint kiderült, ezúttal barátai viccelték meg az általában őket megtréfáló Kevint - írta a The Sun. A kópék kölcsönvettek egy létrát, majd felmásztak a kéményhez és odabetonoztak egy régi vécécsészét. Amikor a gázszerelő Kevin és barátnője hazatért, nem akartak hinni a szemüknek. - A fejemet a kezembe temetve jajgattam. Tudtam, hogy az egész visszavágás volt a tréfáim miatt - mondta Kevin. Az ötletgazda, Steven Holman a közelből fürkészte a hatást: - Kevin megérdemelte a viccet. Eddig mindig ő szívatott bennünket. Amikor a vécékagylót a kéményre raktuk, a szomszédok csodálkozva néztek ránk. Mi meg mondtuk nekik, hogy Kevin mindenkinél jobb kéményt szeretett volna, azért rakatta a vécét a kémény tetejére - nevetett a barát. Kevin azóta sem tudta lebontatni a budit, mert ha egy kőművesnek elmondja problémáját, azt hiszi, hogy csak viccel. bzs VÉCÉPAPÍRBOTRÁNY (Mai Blikk 2001-04-11) NIAMEY - Tavaly 60 ezer dollár, azaz 18 millió forint volt öt nigeri honatya vécépapírszámlája. Az ellenzék szerint ez bűzlik, ezért az ügy kivizsgálását követelik. LÉGYRE CÉLOZVA KÖNNYEBB (Mai Blikk 2001-04-13) Ha a férfiak vizeletürítés közben egy légyre céloznak, csökken a visszafröccsenő vizelet mennyisége - adta hírül egy kutatás eredményét a Jövőnéző internetes csatorna. Hollandiában tesztelik az életnagyságú léggyel ellátott piszoárt. A "célpontot" olyan pontra erősítették, ahová vizelve körülbelül 80 százalékkal kevesebb fröccsen ki. VISZIK MAGUKKAL A VÉCÉÜLŐKÉT (Blikk 2001-05-19) LONDON - Christine (36) és Nell Ford (36) csak akkor érzik jól magukat a mellékhelyiségben, ha polírozott mahagóni vécéülőkéjükön könnyíthetnek magukon. Amióta együtt élnek, már négyszer költöztek új lakásna, de mindannyiszor vitték magukkal becses ülőkéjüket - írta a The Sun. Fordék 1990-ben házasodtak össze, és Neil kollégáitól esküvői ajándékként kapták az ülőkét, amelyre a neves alkalomra emlékeztető, gravírozott feliratot is raktak a vicces kedvű haverok. - Ez az ülőke azóta családi ereklyévé vált, és képtelen lennék az új lakókra hagyni. 11 éve rajta könnyítünk magunkon, és el sem tudom már képzelni, hogy más ülőkére üljek - magyarázta Christine. - Annak idején az esküvői vendégek jót nevettek az ajándékon, de azóta tudjuk, ez volt a legpraktikusabb ajándék, amit akkor kaptunk - meséli Neil. bzs SZÍNHÁZ LETT A VÉCÉBŐL (Blikk 2001-06-15) SAN FRANCISCO - Férfivécéből alakította ki színházát Bob Ernst drámaíró. Az egyfelvonásos darab közönsége előadás alatt nem használhatja a WC-t. MÉG VAN JEGY A RÖTYIRE (Délvilág 2001-06-15) MTI Panoráma - "Vécé az egész világ" - lehetne ferdíteni Shakespeare szentenciáján a legújabb San Franciscó-i színházra vonatkozón. A rötyi (The John) című egyfelvonásos darab június 18-i ősbemutatóján ugyanis nem a függöny megy fel, hanem egy vécéajtó nyílik ki, mivel magát a színházat egy férfivécéből alakították ki - igaz, egy színház férfivécéjéből. A nézőtér húszférőhelyes, és mindenki VIP-ként az első sorban ülhet, mert az az egyetlen. A rötyi az 56 éves amerikai drámaírónak és színésznek, Bob Ernstnek köszönhető, aki szerint az illemhely a legjobb színpad. "Ez a tökéletes hétköznapi hely" - vallotta a szerző és egyben a darab főszereplője a San Francisco Chronicle című lapnak. Bob Ernst esténként 100 dollárért bérelte ki a színház férfi toalettjét: A rötyi egy színházlátogatóról szól, aki Shakespeare Lear királyának szünetében felkeresi a férfi vécét és ott találkozik a "Halállal". Díszletként az ajtókeret és a WC-kagyló szolgál. "Az embert mindenütt meglepheti a halál, így a toaletten is" - indokolta meg a szerző, hogy miért választotta hangos monológja szinhelyéül ezt a félreeső helyet. Az egyfelvonásos előadása alatt a színház közönsége nem látogathatja a vécét, de a vécészínház publikuma sem használhatja rendeltetésszerűen. A rötyire jegyek még kaphatók, és a férfi vécébe ezúttal nőket is szeretettel várnak. SZÉLÜTÉST OKOZHAT A GUGGOLÓS VÉCÉ (Blikk 2001-06-23) KALKUTTA - Az indiai kutatók szerint azok, akik nem angol vécét használnak, hanem guggolva könnyítenek magukon, ki vannak téve a szélütés veszélyének. Vizsgálataik szerint minden harmadik szélütés ugyanis a guggolva székelésre vezethető vissza - jelentette a BBC. Az indiai orvosok 100 pácienst vizsgáltak meg, és kiderítették, hogy a szélütések többsége reggel öt és kilenc óra között következik be. Ez pedig szerintük egyértelműen a megerőltető, guggolva székelésre vezethető vissza, amikor is a vérnyomás kimutathatóan megnövekszik. ÁLLVA IS TUDNAK (Vasárnapi Blikk 2001-07-01) ST. GALLEN - A holland Moon Zyp új frontot nyitott a nemek évszázadok óta dúló, s véget érni nem akaró háborújában. Hollandia nyilvános vécéinek hölgyközönsége már jól ismeri a Zyp által kifejlesztett vizeldét, amelyet a nők is állva használhatnak. A szőke feltaláló most barátnője, Liselotte de Wif társaságában tartott nyilvános bemutatót Svájcban. NYÍLT UTCÁN PISILNEK A PROSTIK (Blikk 2001-07-13) AUCKLAND - Az Aucklandban lakók szeretnék elérni, hogy a nyilvános vécéket éjjel is tartsák nyitva. Az éjszaka dolgozó prostituáltak ugyanis a bezárt vécék miatt az utcákon kénytelenek elvégezni a dolgukat, és ezért napközben elviselhetetlen bűz terjeng mindenütt - jelentette az Ananova, internetes csatorna. A lakók szerint ez egészségügyi szempontból sem engedhető meg. A hivatalos szervek azonban azért nem akarják megnyitni a nyilvános illemhelyeket, mert attól tartanak, hogy az örömlányok oda vonulnánka el vendégeikkel. - A vizelet steril, így lehetetlen, hogy betegségek okozója legyen - magyarázta az aucklandi egészségügyi hatóság illetékese, aki továbbra is a vécék bezárása mellett kardoskodik. A rendőrök pedig csak annyit tudnak ígérni a lakosságnak, hogy azonnal letartóztatják azokat, akiket rajtakapnak azon, hogy az utcán könnyítenek magukon. bzs 80 ÓRÁIG VOLT A VÉCÉ FOGLYA (Blikk 2001-07-18) BÉCS - Franz G. (63) az esti tévénézés után sétálni indult, ám kisvártatva észrevette, hogy két sötét alak követi. Megpróbálta kicselezni őket, de utolérték. Egyikük fejbe verte, a másik elvette tőle pénztárcáját. G. úr feltápászkodott, és megpróbált elfutni. A következő útkereszteződésben meglátott egy építkezés mellé felállított, hordozható vécét, és elbújt benne. De kifosztói követték, és mivel a férfi bezárkózott, jobb híján felborították a kabint, úgy, hogy ajtaja fordult a föld felé. Franz G. így a mobil vécé foglyául esett - írta a német Kurier. A férfi segítségért próbált kiáltani, de a sötét, néptelen utcán senki sem figyelt fel rá. Az útkereszteződésben pedig napközben az építkezés zaja teljesen elnyomta nyöszörgését. G. úr utolsó erejével megpróbált lyukat vágni a vécé borításán, s ezen keresztül sikerült kidugnia a kezét. Erre lett figyelmes egy járókelő, aki végül segítséget hívott. A férfi összesen 80 órán át volt bezárva. Nappal a fülkére rátűzött a napsugár, szenvedett a hőségtől és levegőtlenségtől, így teljesen kiszáradt, mire kiszabadították. bzs WC-PAPÍRRA NYOMTÁK AZ AMERIKAI ELNÖKÖT (Blikk 2001-08-16) COLORADO - Letartóztattak egy amerikai férfit, mert vécépapírra nyomtatta Bush arcképét, a papírt magára tekerte, és az utcán masírozott. VÉCÉPAPÍRREGÉNYEK (Blikk 2001-08-17) FRANKFURT - Klasszikus és modern regényeket nyomtatna egy német cég vécépapírra. Szerintük nagy bolt volna, hiszen vécére mindenki jár. OMLADOZIK A GALÉRIA (Blikk 2001-08-18) LONDON - A brit nemzeti galéria falai azért indultak pusztulásnak, mert a kocsmákból haza igyekvők itt szoktak könnyíteni magukon. OLVASSATOK MINDENNAP! VÉCÉPAPÍRT (Délvilág 2001-08-29) Sajnos, kedves és hűséges olvasóim, a magyar piacra még nem gyűrűzött be a legújabb információhordozó: klópapíron nem juthatunk hozzá mindennapi betevőnkhöz, a bötűhöz. A világ izgága nyugati fele bezzeg attól hangos, hogy a klasszikusokat immár nem vaskos kötetekben kell az angol anyanyelvű, hasonszenvedéllyel bíró kamarádjainknak a lakás legnyugodtabb zugába magukkal cipelniük, elérkezett a Kánaán, s az olvasnivaló a csésze mellett lógva vár reájuk. Az ötlet maga persze nem új, csak a folyamat iránya, hisz a tissue papír fogyasztása kis hazánkban nem oly régi dolog, mint a nagydolog, így sok napilap végezte a múltban csúfosan. Ha a vásárlóközönség rákap most az új formába öltöztetett szellemi csemegére, ígérik, hogy nagyobb terjedelmű, egy tekercsre el nem férő műveket is megjelentetnek majd - folytatásban. Mivel új adathordozóról van szó, az első felhasználók bizonyosan tesznek majd néhány megszívlelendő észrevételt, melyben kikristályosodhatnak a gyakorlati felhasználás során szerzett tapasztalatok, s melyek alapján a gyártó termékét továbbfejlesztheti. Mi történik például, ha az öcsinek hasmenése van? Lemaradhatok a legizgalmasabb részekről. Vagy későn jut eszembe, hogy még nem olvastam az elébb felhasznált fejezetet? Kellemetlen. M. S. RÖVIDÜLŐ VÉCÉPAPÍR (Délvilág 2001-09-01) Megkongatták a vészharangot a vécépapírok rövidülése miatt a brazil fogyasztóvédelmi szervezetek. A latin-amerikai országban nem túl rózsás a gazdasági helyzet, minden egyre többe kerül, a vécépapírgyárak viszont nem akarták termékeiket drágábban adni, inkább rövidítettek rajtuk. Ezzel azonban megrövidítették a vevőket is: mint a vizsgálatokból kiderült átlagosan 25 százalékkal. A "vezető" tekercsek hossza korábban 40 méter volt, most viszont csak 30 méternyit kap a vevő ugyanannyi pénzért. ELREPÜLT A MOBILVÉCÉ (Blikk 2001-09-01) MORRO BAY - Biztos ismerte a texasi Dorothy és a forgószél történetét az a kaliforniai férfi, aki sürgős dolga végzésére betért egy hordozható utcai illemhelyre. Ám aligha gondolt az Óz-történet bájos kislányára, akit házával együtt kapott fel a hurrikán, míg maga is úgy nem érezte, hogy a fülke alól mintha eltűnt volna a talaj. A rövid, megrázó repülés után újabb döbbenetére az illemhely zötykölődve elindult vele ismeretlen célja felé. A férfi - miután szalonképes állapotba hozta magát - kinézett a fülkéből, s döbbenten vette észre, hogy a fülkével egy teherautó platóján áll. Hiába próbálta felhívni magára a sofőr figyelmét, így egyetlen reménye a járókelőkben volt. Egyikük akcióba is lépett, feltárcsázta a rendőrséget, akik csakhamar lemeszelték a teherautót. A kissé megviselt utas láttán a sofőr és a rendőrök képtelenek voltak magukba fojtani a nevetést, amit a szó szerint meghurcolt áldozat érthetően zokon vett. K. Á. TÉRKÉP AZ AUSZTRÁL NYILVÁNOS VÉCÉKRŐL (Blikk 2001-09-26) SYDNEY - Az ausztrál kormány az interneten tette közzé azt a térképet, amely a kontinensnyi ország mintegy 13 ezer nyilvános vécéjének elhelyezkedését tartalmazza. MEGFIGYELIK A FIÚVÉCÉKET (Blikk 2001-09-13) RIGA - Mivel egyetlen férfi sem akadt a tanárok közt, egy lett kollégium igazgatója úgy vetett véget a fiúk titkos dohányzásának, hogy kamerát szereltetett fel a férfivécékbe. KAMERA A WC-BEN (Délvilág 2001-09-13) Mivel egyetlen férfi sem akadt a tanárok között, egy lett kollégium igazgatósága úgy akart véget vetni a fiúk titkos dohányzásának, hogy kamerákat szereltetett fel a férfi vécékben. Janina Bertaschute, az igazgató helyettes igazgatónője szerint az igazgatóságnak nem volt más választása. "Nem kényszeríthetem a kizárólag nőkből álló tanárokat, hogy bemenjenek a férfi vécékbe és ott ellenőrzést tartsanak - jelentette ki. Az intézkedés mindazonáltal felháborodást keltett a tanulók szüleiben és a gyerekek jogainak védelmezőiben egyaránt. VÉCÉT MINDENKINEK! (Blikk 2001-11-20) SZINGAPÚR - Háromnapos vécévilágkongresszus kezdődött tegnap Szingapúrban. A tanácskozás nem kisebb célt tűzött maga elé, mint egy olyan vécé-világszervezet megalakítását, amely gondoskodni tud arról, hogy a fejlődő országok lakosságát is ellássák a higiéniai követelményeknek megfelelő illemhelyekkel. LUXUSBUDI (Blikk 2001-11-29) TOKIÓ - Felépítették a világ legjobb kilátású vécéjét - sziklamászók számára - az 1729 méter magas Daisen-hegy csúcsán. VIZELÉS SZÁZEZERÉRT (Blikk 2001-12-31) MISSOURI - 100 ezer dollár kártérítést kap négy elítélt, mert őreik levizelték őket. A smasszerek a börtön egyik háztetőjéről céloztak az udvaron kosarazó fegyencekre. BECSES GYŰRŰ A VÉCÉBEN (Blikk 2002-01-08) HARRISBURG - Egy pennsylvaniai férfi több száz dollárt költött már arra, hogy megtalálja a vécében lehúzott családi gyűrűjét. Az ékszer takarítás közben pottyant a vécébe. BESZÍVTA A REPÜLŐGÉP VÉCÉJE (Blikk 2002-01-23) LONDON - Egy amerikai asszonnyal megtörtént az, ami eddig csak a repülőgépen utazók rossz álmában fordulhatott elő: beszippantotta fenekét a gép vécéje. A Sky News beszámolója szerint a nő Svédországból repült az Egyesült Államokba. Még az utazás elején kiment a vécére, s dolga végeztével már éppen fel akart állni, amikor fenekét beszippantotta a vécé vákuumos öblítőberendezése. Az asszony így a mellékhelyiség fogságában volt eltölteni a következő órákat. Csak akkor szabadult ki, amikor földet érés utámn a technikusok siettek a segítségére. A nő most be akarja perelni a Skandinavian Airlines légitársaságot. - Nagyon hosszú ideig volt kénytelen ott ücsörögni. Magától nem tudott felkelni az ülőkéről, s bennünket okol az elszenvedett kínokért - mondta a cég szóvivője. bzs NEM SZÍV BE A LÉGIVÉCÉ (Blikk 2002-02-01) OSLO - A SAS skandináv légitársaság cáfolja, hogy az egyik repülőjük vécéje szinte beszippantott és egész úton fogva tartott egy nőt. A belső ellenőrzés bebizonyította: a hír kacsa. TÁVIRÁNYÍTÁSÚ VÉCÉ (Blikk 2002-02-04) LONDON - Távirányítással működő, föld alá süllyeszthető illemhelyeket terveznek üzembe helyezni Nagy-Britannia több városában. Az éjszaka felbukkanó szerkezetek célja, hogy csökkentsék a járdára, kapualjba vizelők számát. KÖLNI VIZELÉSI BÍRSÁG (Délvilág 2002-02-08) KÖLN (MTI) - Tízeurós, úgynevezett vadvizelési helyszíni birsággal sújtja Köln az idén a farsang idején azokat, akik közterületen könnyítenek magukon. A kölni vizelési szigort a korábbi évek és az utóbbi idők keserű tapasztalatai indokolják "Egyre gyakoribb, hogy férfiak szégyentelenül könnyítenek hólyagjuk tartalmán utcasarkokon, kapualjakban, de nem ritka, hogy emlékműveket, szobrokat, mi több templomfalat vizelnek le" - áll a város vezetőinek nyilatkozatában. A vadvizelésen tetten ért személyek a bírság megfizetésén felül kártérítésre is kötelezhetők - áll a rendelkezésben. Köln a német farsangi szezon egyik fellegvára. A mulatságsorozatra egy héten át tartó jelmezes ivászat teszi fel á koronát - jegyezte meg a Reuter. A SZAGTALAN WC-ÉRT (Mai Nap 2002-02-10) Több családnál és szórakozóhelyen nagy problémát jelent a szagmentes mosdó. Ma már lehet olyan készülékeket kapni, melyek segítenek ezen a gondon. A WC-csésze légterének levegőjét használat közben folyamatosan az öblítővezetéken át a helyiség szellőzőcsatornájába vezetve, ventilátorral tereli ki az elhasznált levegőt a szabadba. TOMPORŐRLÁMPA (Délvilág 2002-02-14) SEAL BEACH (MTI) - Még Bálint avagy Valentin napon sem kell csakis sablonos ajándékokkal - virággal, csokival, verssel - szerelmet vallani. A férfiúi figyelmesség kifejezhető például a vécéülőke felhajtott állására figyelmeztető vészlámpával - állitja a kaliforniai Amelia Ostroff, aki "hivatásos" vásárlónak vallja magát. A nemek harcának egyik hagyományos csatatere a vécé, gyakori oka pedig az ülőke. A férfiak előszerettel felejtik felhajtva éjszakára is, szívük hölgye pedig álmosságtól vaksi szemekkel gyakorta rácsüccsen a puszta - és hideg - porcelánra. A méltatlankodó hangokra hamarosan a párja is felébred, aki szerint a hölgy túl nagy feneket kerít az egésznek, felesleges a felhajtás miatti felhajtás stb. Ezeket a hajnali vitákat hivatott megelőzni a vécéülőke "férfias" állását zöld fénnyel vészjelző "tomporőr"-lámpa. Ára 13 dollár. Feltalálója, Bill Bradford felfedte, hogy a közhiedelemmel ellentétben a tomporőrlámpát többnyire nem hölgyek, hanem férfiak vásárolják. Még ennél is Bálint napra valóbb a kémtoll és a szerelemlámpás. Az ötdolláros kémtollal mások számára láthatatlanul írhatunk, a papír puszta szemmel nézve üresnek tűnik. Szerelmünk előtt azonban megjelennek a sorok, ha megvilágítja 25 dolláros ultraibolya fényű szerelemlámpásával. A következő kaliforniai ajándékjavallat lélegzetelállítónak tűnik, pedig inkább lélegzetmegindító: hordozható oxigénbár Bálint naphoz talán azzal köthető, hogy egy virágcsokor illatát is szokás beszippantani. A legolcsóbb "táska"-oxigénbár 3200 dollár. FÜSTÖLT A NADRÁGJA (Blikk 2002-02-21) TALLAHASSEE - Nyilvános vizelésen értek a rendőrök egy floridai férfit, ám az menekülőre fogta. Zavarában viszont égő cigarettáját a zsebébe dugta, a nadrágja meggyulladt, és füstölni kezdett. A férfit végül úgy kapták el, hogy a nadrágját már letolta. VIZELŐAKCIÓVAL TILTAKOZTAK (Blikk 2002-03-25) TARBES - A legnagyobb francia szakszervezeti szövetség, a CGT különös akciót hirdetett: szolidaritási vizelésre szólította fel tagjait - jelentette az AFP. Azért folyamodtak e szokatlan módszerhez, mert egyik társukat hasonló tevékenységen kapta rajta egy vállalati vezető egy megmozduláson. A látványos megmozdulás az EDF vállalat udvarán zajlott, ahol a kollégák "vállvetve küzdöttek" kirúgással fenyegetett társuk érdekében. - Nevetségessé akarjuk tenni őket. A vállalat vezetősége azzal vádolja kollégánkat, hogy fenyegető hangon lépett föl az egyik menedzserrel szemben, azután könnyített magán az udvaron - nyilatkozta a CGT egyik szóvivője, Francois Dousseau. H. G. BAJ VAN A KAKÁVAL (Blikk 2002-04-15) MELBOURNE - Egyre nagyobb gondot okoz az ausztráliai városnak az emberi ürülék elhelyezése. A kétmillió tonnás ürülékkupac évente 80 ezer tonnával nő. A VASÚTI WC MIATT PERELT (Blikk 2002-04-27) BERLIN - 300 eurót, azaz 72 ezer forintot követel fájdalomdíjként az a német utas, aki kétórás útja során nem tudta használni a vonat illemhelyeit. A férfi azért perelte be az állami vasúttársaságot, mert a Frankfurt-Drezda szakaszon az egyik illemhely be volt zárva, a többiben viszont nem volt víz. A tárgyalásra tanúként beidézett egyik utastársa elmondta: neki hosszas vita után úgy sikerült bejutnia a lezárt illemhelyre, hogy meggyőzte a kalauzt ügye "halaszthatatlan mivoltáról". A felperes azt is sérelmezte, hogy nemcsak a bejutással voltak nehézségei, hanem az - ülőhely hiányában - folyosón ácsorgó utasokkal is meg kellett küzdenie - adja hírül a Reuters. H. G. FÖLDBŐL NŐ KI A VÉCÉ (Blikk 2002-05-03) LONDON - Ősztől vécék nőnek ki a földből éjjelenként Londonban. Az éjjeliedények ugyancsak éjjeli, teleszkópos utódai napközben a járdákba süllyednek, hogy ne akadályozzák a gyalogosforgalmat. HOGY NE SZAKADJON A WC-PAPÍR (Blikk 2002-05-24) Hitte volna, hogy micsoda különbség van a WC-papírok között? Már a szín sem mindegy: a német nyelvterületen a sárga, narancs és a kék a nyerő, az angolok a lilát kedvelik, míg az amerikai fogyasztók fehérben szeretik látni a tekercset. Jelentős eltérés, hogy például a német nyelvterületen a felhasználók túlnyomó többsége több rétegbe hajtogatja a papírt használat előtt, míg az amerikaiak összegyűrik, ezért a papírnak eltérő fizikai igénybevételeknek kell megfelelni, s ezt figyelembe kell venni a termék fejlesztésénél. Így a legújavbb WC-papír amerikai változata nagyon puha, míg az európainál főleg stabilitásra, a szakítószilárdság növelésére törekedtek. Utóbbit úgy vizsgálják, hogy két csipesszel vízszintes helyzetben felfüggesztik a papírt, bevizezik, majd egyenként üveggolyókat ejtenek rá. Az új termék 12 üveggolyótól sem szakad el! A gyártók szerint ez annak köszönhető, hogy az eddigi papíroktól eltérően egészen más felépítésű. Az is fontos, hogy a szakítószilárdság nagy, de csak rövid ideig tartó legyen. A lényeg, hogy a papír használat közben ne szakadjon, de aztán a csatornában hamar feloldódjon, különben problémát okozna a víztisztító berendezésekben. LUXUSVÉCÉKKEL CSÁBÍTJÁK A TURISTÁKAT (Blikk 2002-06-17) SUWON - A dél-koreai Suwon városa a világ legszebb nyilvános vécéivel szeretné odacsalogatni a vébé látogatóit. Az egymilliós lélekszámú városban felállított 30 luxusvécé a szemtanúk szerint valóban megéri a látogatást. POHÁRBA PISILT EGY KÉPVISELŐ (Blikk 2002-06-18) WASHINGTON - Az úgynevezett 30 perces szabály miatt egy műanyag pohárba volt kénytelen elvégezni kisdolgát az amerikai képviselőház egyik tagja egy Boeing fedélzetén, útban Washingtonból Atlantába. A szabály ugyanis kimondja: félórával a felszállás utánig, illetve a leszállás előtt félórával már senki sem állhat fel helyéről a repülőgépen, még akkor sem, ha a toalettre kell mennie. Sanford Bishop georgiai képviselő alighogy felült a fővárosban gépére, máris érezte, hogy pisilnie kell. Kínosan feszengve kivárta ugyan a 30 percet is, ám akkor valósággal megrohamozták utastársai a mellékhelyiséget, így nem volt más választása: a légikisasszony gyors segítségét kérte. - Nagyon kellett vécére mennie, ezért egy műanyag poharat kért, és kapott. Így végezte el dolgát - szögezte le Selby McCash, a képviselő szóvivője. Ezután kivárta a sort, a toaletten megszabadult pohara tartalmától, majd Atlantába érve a biztonsági szolgálatnak is elmagyarázta a történteket. VESZÉLYESEBB A CÁPÁNÁL A VÉCÉ (Blikk 2002-07-17) NEW YORK - Menten a szívéhez kap az ember, ha cápatámadásról hall, pedig a kutatók szerint számos, jóval fenyegetőbb veszély leselkedik ránk, mint éhes ragadozóhalak. Míg az utolsó összesített adatok szerint az Egyesült Államokban 1998-ban 76 cápatámadás történt - amiből mindössze 5 volt halálos -, addig 15-en haltak meg kutya által, 13-an tűzijáték közben és 46-an rovar-, főleg méhcsípéstől. 63 ember halálát okozta villámcsapás, 723-ét pedig különböző lehullott tárgyak. 95-en haltak meg úgy, hogy beleestek valamilyen gödörbe, 337 embert ért saját fürdőkádjában a halál. S végül a legizgalmasabb - de talán legérthetetlenebb - adat: 1996-ban 18 ember sérült meg cápatámadásban, miközben 43.687 (!) szerzett valamilyen sérülést a klotyón ülve. TILOS FÜSTÖLNI AZ ILLEMHELYEKEN (Magyar Hírlap 2002-08-17) Thaiföldön a dohányosok már a nyilvános illemhelyeken sem hódolhatnak szenvedélyüknek. Az egészségügyi miniszter tegnap bejelentette, hogy kibővítette a teljes dohányzási tilalom alá eső nyilvános helyiségek csoportját, a jövőben üzletsorokon, mozikban és fodrászszalonokban sem lehet rágyújtani. A dohányzásellenes hadjárat jegyében májusban közzétették; kötelezik a gyártókat, hogy a cigarettásdobozokon rákos tüdőről készült fényképeket helyezzenek el. FAGYOTT PISI (Blikk 2002-08-21) BRISTOL - Óriási jégtömb zuhant egy bristoli nő autójának tetejére. A jégdarab egy landoló gép szennyvíztartájából zuhant a parkoló kocsira. CSAK EGYETLEN LAP VÉCÉPAPÍR (Blikk 2002-08-21) CANBERRA - Egyetlen lapnyi WC-papírt használhatnak az alkalmazottak egy ausztrál postahivatalban, mert így spórolnak. (Blikk 2002-08-26) A NAP HÍRE: Egy kutatás szerint a brit férfiak több mint egynegyede a zuhanyozóban végzi el kisdolgát. A NAP DUPLA SZERENCSÉJE: Hogy a britek és hogy csak a kicsit. AHOVÁ A KIRÁLY IS GYALOG JÁRT (Blikk 2002-09-02) BÉCS - Különleges múzeumi csemegét kínál a látogatóknak a bécsi császári udvar bútorraktára. A hofburgi gyűjtemény legnagyobb érdeklődést keltő részlege a Compress sajtóügynökség beszámolója szerint a higiéniai bemutató, azon belül is a biedermeier kori uralkodói szobatoalett, ahová még a Habsburg-császárok is gyalog járnak. IRODALOM VÉCÉPAPÍRON (Délvilág 2002-10-12) "Vécépapírirodalommal" rukkolt elő egy német kiadó a frankfurti könyvvásáron: toaletttekercsekre nyomtatja a műveket. A választék kellően széles, a klasszikusoktól a könnyedén emészthető műfajokig terjed: Heinrich Heine éppúgy olvasható ezentúl "tekercskötetben", mint Christian Morgenstern, de mesék és krimik is akadnak a gurigákon. Az egyes szövegrészeket többször is rányomják a vécépapírra, így aztán ismétlődnek egy gurigán belül, hogy a vécébe később betérőknek is jusson valami. A kiadó abból indult ki, hogy az emberek szeretnek olvasgatni az illemhelyen - különösen a németek -, nagyjából minden második visz magával újságot, könyvet a vécére. A vécépapírirodalmat viszont helyben kapják kézhez. VÉCÉKAGYLÓ TARTOTTA FOGVA (Magyar Hírlap 2002-10-21) OLASZORSZÁG - Foglyul ejtett egy vécékagyló egy szállodai vendéget Milánóban. A 65 éves olasz üzletember zuhanyozás közben megcsúszott, és hogy elkerülje az esést a vécé peremében próbált megkapaszkodni. Balszerencséjére azonban egyik karja becsúszott a lefolyóba, és úgy beszorult, hogy képtelen volt kiszabadítani. Szerencséjére magával vitte fürdőszobájába a mobiltelefonját, és még nagyobb szerencséjére szabad kezével el is érte. A tűzoltóságra hárult a szabadítás feladata. Több mint egyórás küszködés után csak úgy tudták kiszabadítani szorult helyzetéből az anyaszült meztelen férfit, hogy teljesen szétszedték a vécét. A férfi bordatöréssel és könnyebb karsérüléssel kórházba vitték. (dpa) MEGDŐLT A MÍTOSZ (Blikk 2002-10-26) RÓMA - Kutatók szerint a régi rómaiak nem voltak tiszták. Az ablakon át az utcára öntötték a szemetet, és a kapualjban végezték a dolgukat. MERJ NYILVÁNOSAN VIZELNI! (Blikk 2002-10-29) BERLIN - Philipp Hammelstein német pszichológus szerint a férfiak hat százaléka fél használnia nyilvános illemhelyeket - jelentette a Reuters hírügynökség. A szakember szerint ezek a férfiak nem kifejezetten péniszük méretét szégyellik szintén dolgukat végző férfitársaik előtt, hanem még gyermek-, vagy kamaszkorukban szereztek maradandó lelki sérüléseket. Hammelstein állítása szerint már jó néhány páciensét sikerült meggyógyítania, akik közül többet már meg is büntettek, mert inkább közterületen könnyítettek magukon. A pszichológus háromhetes terápiájához még mindig vár hatvan önkéntest. A gyógykezelés első fázisában a jelentkezőknek annyi folyadékot kell inniuk, amennyi csak beléjük fér, mert napjuk legnagyobb részét nyilvános illemhelyen kell eltölteniük. hg INTELLIGENS WC (Blikk 2002-10-30) TOKIÓ - Méri felhasználója vércukorszintjét, az ember belépésére felemeli fedelét, s megszólaltatja a kívánt dallamot az a WC, amelynek tervén most dolgoznak Japánban. FÉKTELEN FORDULATTAL (Délvilág 2002-11-09) BERLIN (MTI) - Féktelen vizelés miatt vesztette el autóját egy férfi Németországban. Az illető kocsijával egy hegy tetején járt, amikor annyira rátört a vizelhetnék, hogy felhajtott a járdára, kiszállt, és elvégezte a dolgát. Mikor azonban vissza akart ülni, a kocsinak csak hűlt helyét találta: nem húzta be a kéziféket, az autó pedig legurult a völgybe és nem úszta meg gazdája vizelését szárazon: egy folyóban kötött ki. A férfi ezek után a rendőrséghez fordult, azzal, hogy ellopták az autóját, ám a hatóság emberei azonnal gyanút fogtak. Másnap azután meg is találták az autót - már teljesen javíthatatlan állapotban. A féktelen vizelő autója elvesztésén túl most még bírságra is számíthat, mert szabálytalan helyen parkolt, részben mert nem állította le a kocsit biztonságosan. DRÁGA VOLT A VIZELÉS (Blikk 2002-11-15) OSLO - Csaknem százezer forintnak megfelelő pénzbírságra ítéltek egy norvég férfit, mert belevizelt a tengerbe. Frode Abelvik egy bárból ment hazafelé, amikor rájött a vizelési inger. Hiába keresett azonban nyilvános illemhelyet hosszú perceken át, egyszerűen nem talált. Így egy mólón állva könnyített magán. Ekkor látta meg egy rendőr, és a helyszínen meg akarta birságolni, de a férfinál nem volt pénz. HIGIÉNIÁBÓL EGYES (Blikk 2002-11-19) STOCKHOLM - Együtt mosta a vécéülőkéket a konyhaeszközökkel egy gyorsétterem. Aki nem találta az ülőkét a helyén, azt megkínálták eggyel a mosogatógépből. A PESTI DJ TÍZ NAPJA BUDI NÉLKÜL (http://www.index.hu 2003-01-23) Az ügybe bevonták Mark Knopflert is, de ő csak rontott a helyzeten Meddig élhet ma Európában vécé nélkül egy ember? - teszi fel a költői kérdést egy budapesti férfi, aki több mint egy hétig a barátnőjéhez járt alapvető szükségleteit elvégezni. A ház vagyonkezelője hibakeresés címén egy katasztrófaelhárító brigáddal, Demszky Gáborra hivatkozva, gyorsan szétszedette vécéjét, de összerakatni csak lassan tudja. Az ügybe bevonták Mark Knopflert is, de ő csak rontott a helyzeten. A bambiról már nem is beszélve. A hibakeresők azért mentek el január 13-án Kispéter Istvánhoz, mert a József Attila Színház előcsarnoka beázott, és a gondnok arra gyanakodott, hogy az aula feletti lakásból folyik a víz. A lakó, a showbiznisz világában Badihaliként ismert DJ vécéjében 40 centis gödröt ástak a szerelők. Mint később kiderült, feleslegesen. A prózai történetnek Badihali nem hétköznapi szenzibilitása az ad szürreális színezetet: nagyon nem tűri maga körül a káoszt. Kálváriáját naplófeljegyzésekben rögzítette, a szomszéd nénivel háromperces, hangalámondással illusztrált videofelvételt készítetett a "szakemberek" munkájáról. Az Index riporterének volt szerencséje végignézni a neodokumentarista alkotást. A sokkot egy asztalijégkorong-meccs sem tudta teljesen feloldani. SZÍNHÁZI PARA A felújítás körüli balhé amúgy nem csak Badi idegeit kezdte ki, nagy volt a para a kivitelőzénél is. A vagyonkezelő kikötötte, január 15-ig meg kell szüntetni a beázást, ugyanis Demszky Gábor aznap egy fogadáson vesz részt a színházban, és azt senki nem tenné zsebre, ha a főpolgármester nyakába csöpögne a víz. BADI MEGUNTA A DJ többször is mondta a munkásoknak, hogy valószínűleg a szomszédnál lesz a gond, mivel ott nemrég kicserélték az egész fürdőszobát, és eközben megsérülhetett valamelyik cső. A szerelők nem hallgattak rá, és szétkapták az egy négyzetméteres kis vécét: leverték a csempét, lyukat fúrtak a falba, leástak a színház födéméig, mire kiderült, hogy máshonnan szivárog a víz. A szerelők másnap visszamentek, és hozzáláttak a helyreállításhoz. Azonban háromnapi munka után még mindig romokban állt a vécé. Este a mesterek közölték, ők most elmennek, mert elfogyott a csempe. Ezután Kispéter István kérte a vállalkozót, hogy állítsa le munkát, és "küldjön rendes szakembert a kontárok helyett". JENŐÉK ÉS MARK KNOPFLER "Egy darabig jól elvoltam Jenőékkel, együtt söröztünk meg minden, de a harmadik nap láttam, hogy ez gáz, ebből nem lesz budi" - panaszolta Badi. A viszonyuk már akkor megromlott, mikor Jenőék lezsidózták Mark Knopflert, mire Badi leantiszemitázta a szerelőket. Másnap, mikor a szerelők megtudták, hogy Badi panaszt emelt munkájuk miatt, eldurvult a kapcsolat. Az egyik munkás szitkozódni kezdett, és a DJ elmondása szerint a "Majd meglátod, mikor lesz neked budid, kisöreg!" mondat kíséretében bevágta a vécéajtót, és elhagyta a színt. Badi aznap éjszaka nem tudott aludni az idegességtől, és jó tanár bácsi módjára egy vastag piros filctollal bekarikázta a csempén a hibákat: a rossz fugázást, a hibás illesztéseket és szigeteléseket, a repedt csempéket, a padlózat süllyedt részeit. BUDIHALI A reklamáció után a cégvezető azzal nyugtatta a DJ-t, hogy most már tényleg igazi mesterembert küld, aki tanulta is a burkolószakmát. Adminisztrációs akadályok miatt csak pár nap múlva kezdődhetett a munka, amikor már egy hete vécé nélkül élt Kispéter István A mester előbb jól elborzadt a csúf munka láttán, majd leszedte a rosszul felrakott csempét - előről kezdte az egész helyreállítást. Vári Ferenc alvállalkozó szerint amúgy nincs semmi baj a munkásaival, ellenük még soha senki sem emelt panaszt. "Utólag kiderült, most is csak az volt a gond, hogy Kispéter úr bebambiztatta a kollégáimat, akik emiatt képtelenek voltak rendes munkát végezni" - mondta érdeklődésünkre a cégvezető. Badihali nem tagadta, hogy "iszogattak egy kicsit, de nem annyit". Tíz nap telt azóta, hogy Kispéter István jóhiszeműen felajánlotta, kezdjék nála a hibakeresést. A vállalkozó szerint csütörtök estére elkészül a vécé. Badihalit azonban nagyon megviselte a tortúra: állítása szerint tíz nap alatt lefogyott, nem tudott aludni, emiatt dolgozni is képtelen volt. A humorérzéke azért nem hagyta el teljesen: néhány napja csak Budihalinak nevezi magát. Szegő Péter - szpeter@mail.index.hu (Blikk 2003-03-06) A NAP HÍRE: Egy ausztrál férfi kénytelen volt visszafizetni kilencmillió forintnyi bánatpénzt egy útépítő társaságnak, mert vizelés közben beleesett egy gödörbe. A NAP TANULSÁGA: A bíróság szerint vizelés közben előre kell nézni. ÁTLÁTSZÓ KLOTYÓ (Blikk 2003-12-04) LONDON - Egy olasz művész átlátszó falú WC-fülkét állított fel a londoni Tate Gallery előtt. Az illemhely használható, bár a művész szerint kevesen veszik majd igénybe, főleg azért, mert nem akarnak bepiszkolni egy műalkotást. (Blikk 2003-12-16) A NAP HÍRE: A skót közlekedési miniszter az Edinburgh Park vasútállomás átadójának díszbeszéde után szorult helyzetében döbbent rá, hogy a kivitelezők nem építettek az állomáson illemhelyet sem az utasok, sem a személyzet számára. A NAP MEGÁLLAPÍTÁSA: A skót építők valószínűleg kispórolták. WC-HÁBORÚ (Zsaru, 2003/51-52) Véres tragédiába torkollott három török férfi vitája. Isztambul óvárosának híres bazárában, a Kapali Carsiban történt ez év októberében, hogy az egyik nyilvános WC-hez szükségük elvégzése céljából egy időben érkezett három férfi. Vitába keveredtek, hogy ki veheti először igénybe az intim helyiséget, ugyanis egyikük sem akart a többiek mögé kerülni. A vita közben újabb "igénylők" érkeztek, szintén halaszthatatlan követeléssel, s ők is bekapcsolódtak a szóváltásba. A hangnem egyre durvább lett, majd tettlegességig fajult a dolog, aztán kések, pisztolyok kerültek elő. A bazárban kirobbant WC-háborúnak szomorú vége lett, három halott és három súlyos sebesült maradt a csatamezőn. VIZELÉSELLENES KAMPÁNY (Blikk 2004-01-31) MINNEAPOLIS - Menj el, mielőtt elmész! jelmondattal próbálják az utcai vizelésről leszoktatni a kocsmák vendégeit. Tízezer dolláros (2,1 millió forint) költséggel kezdett kampányt a lakószövetség. VÉCÉBE ZÁRT FELESÉG (Blikk 2004-02-09) LONDON - Egy angol üzletember bezárta a nejét luxusvillájának vécéjébe, mert az asszony azzal fenyegetőzött, hogy elválik tőle. A felségnek végül sikerült kiszabadulnia. (Blikk 2004-02-10) A NAP HÍRE: Egy nebraskai rabnak nedves vécépapírból sodort "fegyverrel" sikerült lefegyvereznie az őröket egy kórház vécéje előtt, akik csak arra vártak, hogy végre elvégezze a dolgát. A NAP HÜLYESÉGE: Az őrök azt is kivárták, amíg kézszárítóval benn keményre szárítgatta a papírpisztolyt. HÍREK (Népszabadság 2004-02-20) Börtön fenyegetheti az autóban vizelőket, pontosabban az autóban menet közben palackba vizelőket, a palackokat pedig az útra kidobálókat az amerikai Wyoming államban. A folyó ügyek elintézésének eme sajátos módja annyira gyakorivá vált az állam egyes útjain, hogy kénytelenek voltak Wyoming törvényhozói is foglalkozni a nemkívánatos "palackpostával". Az eléjük került törvényjavaslat értelmében a jövőben 9 hónap börtönt kaphat és ezer dollár birságot fizethet az, aki vizeletével szemetel. (MTI)