A STOCKHOLM-SZINDRÓMA (http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0102/lelek/lelek.html 2002-11-18) A túszdráma akkor is tragédia, ha vérontás nélkül ér véget, mert mindenképpen óriási lelki terhet ró a foglyul ejtett emberekre. Ám olykor épp a szélsőséges körülmények teszik lehetővé a különleges lélektani megfigyeléseket. Nemrégiben az alvás zavaraival kapcsolatban említettünk egy olyan esetet, amely az USA-ban történt, ám a lélektanban ennél sokkal híresebbé vált az a túszdráma, amelyre 1973-ban került sor Stockholmban. Két fegyveres ember megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat, majd öt és fél napig fogva tartotta őket. Az összezártság 131 órája különös hatással volt a túszokra: annyira megkedvelték fogvatartóikat, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek jogi védelmük költségeire, sőt egy volt túsz később el is jegyezte magát az egyik bűnözővel. Azóta nevezik az áldozatoknak az őket terrorizálók iránti vonzalmát Stockholm- szindrómának. A Stockholm-tünetegyüttes nemcsak túszokban alakulhat ki, hanem például szektatagokban, rendszeresen megvert feleségekben és testileg vagy lelkileg bántalmazott gyermekekben is. A vonzalom akkor alakul ki, ha az áldozat komolyan fenyegetve érzi magát, ha nem tud elmenekülni, ha valójában senki mással, hanem csak a bántalmazójával van kapcsolata, s annak oldaláról az erőszakon kívül némi jelentéktelen kis kedvességet is tapasztal. A lélektani magyarázat szerint a Stockholm-szindróma a védekezés egyik formája. Az áldozat jól tudja, hogy sorsa fogvatartójának a kezében van, ezért megpróbálja elérni, hogy az illető elégedett legyen vele, mert így talán több esélye van a túlélésre. Ehhez azonban bele kell élnie magát a rajta uralkodó személy helyzetébe. Ha a terror sokáig tart, akkor az áldozat annyira átveheti támadójának a nézőpontját, hogy már nehezére esik elszakadnia tőle. Az áldozat öntudatlanul is megpróbálja, hogy támadójában az embert, méghozzá a "jó embert" lássa, mert ha meg tudja győzni magát arról, hogy a fogvatartója tulajdonképpen jó ember, akkor az a reménye is erősödik, hogy támadója, fogvatartója nem is fogja bántani őt. Így az áldozatok hajlamosak rá, hogy kisebbítsék támadójuk erőszakosságát, egyszersmind eltúlozzák annak kedves voltát, megpróbálják a szerencsétlen embert, az "áldozatot" látni benne, sőt arra is képesek, hogy önmagukat hibáztassák az elszenvedett bántalmazásért. Az áldozat gyűlölni kezdi azokat, akik megpróbálják kiszabadítani őt – túszejtéskor a rendőrséget, ha pedig valamelyik családtagja terrorizálta őt, akkor a segíteni próbáló ismerősöket vagy a pszichológust. Ez egyrészt a támadóval való "azonosulásnak" a következménye, másrészt pedig annak, hogy az áldozat fél feladni az ugyan rossz, de legalább stabil állapotát egy bizonytalan kimenetelű váltás kedvéért. Mivel a Stockholm-szindróma ilyenformán sokszor a menekülést is megnehezíti, fontos, hogy az áldozatok megértsék: a bántalmazóik iránti érzelmeik ugyan természetesek, de nem egyebek egy veszélyhelyzetre adott ösztönös védekezési reakciónál. Mannhardt András A STOCKHOLM-SZINDRÓMA (http://www.geocities.com/ihunsor/scaninfotar/polgaristchlmszindroma.htm 2002-11-18) 1973. augusztus 23-án három nőt és egy férfit ejtettek túszul Stockholm egyik bankjában. A két visszaeső bűnöző hat napon át tartotta őket fogva, közben megöléssel fenyegette őket, de olykor kedves is volt a túszokhoz. A világ közvéleményének megdöbbenésére, a túszok hevesen ellenálltak a svéd kormány azon erőfeszítésének, hogy megmentsék őket és meg akarták védelmezni a túszszedőket. Még több hónappal is azután, hogy a rendőrség kiszabadította őket, meleg érzésekkel emlékeztek azokra, akik életüket fenyegették. A túszok közül két nő később eljegyezte magát két túszszedővel. A stockholmi incidens nyomán újságírók és társadalomtudósok kutatni kezdtek, vajon az áldozatok és a foglyul ejtőik közötti érzelmi kötődés csak a véletlen műve volt, vagy pedig általános jelenség elnyomás esetén. Felfedezték: annyira általános jelenségről van szó, hogy a dolog nevet is érdemel. El is nevezték Stockholm-szindrómának. Ami elérte a koncentrációs táborok lakóit, elért szektatagokra, de tapasztalható a futtatók és az általuk kínzott prostituáltak, rendszeresen vert feleségek vagy hadifoglyok esetében is. A leghírhedettebb eset egy multimillárdos sajtóvagyon örököséé, Patricia Hearsté volt, akit az Együttélési Felszabadítási Front nevű szervezet 1974-ben rabolt el. A lány több hónapos fogság után felvette a Tanya nevet és csatlakozott a mozgalomhoz. A kutatók szerint a Stockholm-szindróma "vírusát" bárki megkaphatja, ha azt hiszi, létét veszély fenyegeti és a domináns szereplő kisebb szívességeket tesz neki. A fogva tartott elszigeteltsége miatt perspektívája nem terjed túl a fogva tartóén és menekülése lehetetlennek tűnik.