1. Pizzatészta 10 dkg sima és 20 dkg grízes lisztet összekeverünk. A lisztbe egy kis mélyedést készítünk, ebbe morzsolunk 2 dkg élesztőt. Egy kevés langyos vízzel kovászt készítünk és ruhával letakarva meleg helyen tartva megvárjuk, amíg az élesztő felfut. 1 dl étolajat (lehetőleg olivaolajat), sót, reszelt gyömbért és annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy fánktészta sűrűségű tésztánál kicsit keményebb tésztát kapjunk. Ruhával letakarva megkelesztjük. Sütése: A legegyszerűbb, ha egy vékonyan kiolajozott sütőtepsibe nyújtjuk, így kockaalakú pizzát kapunk. 2. Pizzamártás (sugo) I. 5 dkg finomra vágott hagymát 0,5 dl olajban megpárolunk, hozzáadunk 2-3 cikk zúzott fokhagymát, 7 dkg (1 kis doboz) paradicsompürét, sót, őrölt feketeborsot, reszelt gyömbért. Az egészet jól lepirítjuk, felöntjük vízzel és jól kiforraljuk. A víz mennyiségét úgy kell meghatározni, hogy kb 1 dl mártás legyen adagonként. Ha nagyon savanyú egy kevés cukrot is adahatunk hozzá. 3. Pizzamártás (sugo) II. 30 dkg paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, apróra vágjuk. Egy kevés vízzel jól kiforraljuk. Sóval, őrölt feketeborssal, reszelt gyömbérrel és delikáttal ízesítjük. Jól kiforraljuk. Adagonként 1 dl mártás kell. 4. Négy évszak pizza A sugót a tésztára terítjük, 8 dkg trappista sajtot szórunk rá. Előfőzött brokkolit, kukoricát metéltre vágott sonkát és szeletelt nyers gombát sávonként tesszük a tésztára. Oreganóval megszórjuk és sütőben megsütjük. 5. Vegetariánus pizza A sugót a tésztára terítjük, 8 dkg trappista sajtot szórunk rá. Nyers szeletelt gombát, főtt kukoricát, zöldborsót, spárgát, brokkolit, olivabogyót teszünk rá. Oreganóval megszórjuk és sütőben megsütjük. 6. Capricciosa pizza A sugót a tésztára terítjük, 8 dkg trappista sajtot szórunk rá. Főtt kukoricát, csíkokra vágott szalonnát, főtt tojásszeleteket, karikára vágott hagymát, apróra vágott pepperoni paprikát (vékony zöld erőspaprika) teszünk rá. Oreganóval megszórjuk és sütőben megsütjük. 7. Csirkés pizza A sugót a tésztára terítjük, 10 dkg reszelt trappista sajttal megszórjuk, 20 dkg főtt, metéltre vágott csirkemellet teszünk rá. Oreganóval megszórjuk és sütőben megsütjük. 8. Salátás pizza A sugót a tésztára terítjük, 8 dkg trappista sajtot szórunk rá. Metéltre vágott sonkát teszünk rá és sütőben megsütjük. Ha megsült, karikára vággott nyers paradicsomot, uborkát, zöldpaprikát és csíkokra vágott fejes salátát teszünk rá. 2 dl sajttal és kefírrel dúsított besamelmártásal leöntve tálaljuk. 9. Gyümölcsös pizza 3 tojássárgáját porcukorral kikeverünk és a kinyújtott tésztára kenjük. Mindenféle, tetszés szerinti gyümölcsöt (pl.: körte, őszibarack, sárgabarack, ananász stb.) teszünk rá és megsütjük. A sütőből kivéve tojáslikőrrel meglocsoljuk, naranccsal díszítjük. 10. Mezítlábas pizza A szurokfűvel ízesített sugót a tésztán egyenletesen elterítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 11. Oreganós pizza Az oreganóval ízesített sugót a tésztán egyenletesen elterítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 12. Bazsalikomos pizza 2 csokor friss bazsalikomot finomra vágunk, a sugóhoz adjuk és jól kiforraljuk. A bazsalikomos sugot a tésztán egyenletesen elterítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. Használhatunk szárított bazsalikomot is, de ha lehet a porított változatot ne használjuk. 13. Friss fűszeres pizza Friss csombort, tárkonylevelet, petrezselyemzöldet és kakukkfüvet 1-1 csomóval finomra vágunk és összekeverünk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 14. Mozzarellás pizza A bazsalikommal ízesített sugót a tésztára terítjük. 10 dkg szeletekre vágott mozzarella sajttal betakarjuk és sütőben megsütjük. 15. Gombás pizza A sugót a tésztára terítjük. Kb. 1 mm vastag szeletekre vágunk 20 dkg gombát és nyersen a tésztára szórjuk. 10 dkg parmezánnal vagy zalai füstölt sajttal megszórjuk. Sütőben pirosra sütjük. 16. Paradicsomos pizza A rozmaringgal ízesített sugót a tésztára terítjük. 2-3 mm vastag karikára vágott paradicsomot teszünk sűrűn a tésztára. Az egészet betakarjuk vékony mozzarella sajtszeletekkel és sütőben megsütjük. 17. Hagymás pizza 1. (bazsalikomos) A sugót a tésztára terítjük. 30 dkg vékony karikára vágott vöröshagymát egy kevés olajban üvegesre párolunk, sóval, kevés őrölt feketeborssal, és - lehetőleg friss - bazsalikommal ízesítjük. A hagymát a tésztára terítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 18. Hagymás pizza 2. (rozmaringos) A sugót a tésztára terítjük. 30 dkg vékony karikára vágott vöröshagymát egy kevés olajban üvegesre párolunk, sóval, kevés őrölt feketeborssal, zúzott fokhagymával és - lehetőleg friss - rozmaringgal ízesítjük. A hagymát a tésztára terítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 19. Ananászos pizza A sugót a tésztára terítjük. Karikára vágott vagy darabolt ananászbefőttet teszünk rá. Mozzarella sajtot szeletelünk a tetejére és sütőben pirosra sütjük. 20. Olajbogyós pizza A sugót a tésztára terítjük. 10 dkg vékony karikákra vágott olajbbogyót a tésztára szórunk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal meghintjük és sütőben pirosra sütjük. 21. Capribogyós pizza 5 dkg capribogyó ??? és jól kiforraljuk. A sugót a tésztára terítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 22. Parajos pizza 30 dkg nyers parajt megtisztítunk, jól lemossuk és bő, forrásban levő vízben leforrázzuk. Leszűrjük, kihűtjük és vékony csíkokra vágjuk. 2 dkg vajban megfuttatjuk a 3 cikk zúzott fokhagymát. A parajt hozzáadjuk, sóval borssal ízesítjük és 2-3 percig pároljuk. A sugót a tésztára terítjük és a párolt parajt elosztjuk rajta. 10 dkg zalai reszelt füstölt sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 23. Zöldbabos pizza 25 dkg, lehetőleg hosszú, zöld színű ceruzababot sós, cukros, szódabikarbónás vízben félig megfőzünk. 2 dkg vajon átforgatjuk sóval, bazsalikommal szerecsendióval ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 24. Kukoricás pizza 25 dkg morzsolt csemegekukoricát sós, cukros vízben megfőzünk. 2 dkg vajon átforgatjuk, sóval borssal reszelt gyömbérrel ízesítjük. Mozzarella sajtszeletekkel beborítjuk és sütőben megsütjük. 25. Brokkolis pizza 25 dkg rózsáira szedett karfiolt sós, cukros vízben előfőzünk. A sugót a tésztára terítjük, a leszűrt brokkolit ráterítjük. Kevés fehérborssal, szerecsendióval fűszerezzük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 26. Erdei gombás pizza 20 dkg tetszés szerinti erdei gombát vékony szeletekre vágunk és vajon megpárolunk. Sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük. A sugót a tésztára terítjük és a párolt gombátráhalmozzuk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 27. Gombakrémes pizza 15 dkg gombát lereszelünk és vajon addig párolunk, amíg a levét el nem párologtatja. Liszttel megszórjuk, tejföllel felengedjük, sóval, borssal reszelt gyömbérrel, szurokfűvel ízesítjük. A sugót a tésztára terítjük, majd a gombakrémmel egyenletesen beborítjuk. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 28. Szardíniás pizza Az oreganóval ízesített sugót a tésztára terítjük. Apró szardíniát hosszában félbevágunk, a farkát és a gerincét eltávolítjuk és szépen elrendezve a tésztára tesszük. Kevés citromlével meglocsoljuk. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 29. Padlizsános pizza 30 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütjük, meghámozzuk és apróra vágjuk. A sugót a tésztára terítjük, a sóval, borssal bazsalikommal, oreganóval ízesített padlizsánkrémet ráterítjük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 30. Tonhalas pizza A bazsalikommal ízesített sugót a tésztára terítjük. 20-30 dkg tonhalat citromos, sós vízben megfőzünk. A halhúst összemorzsoljuk, az esetleges szálkákat eltávolítjuk és a tésztára tesszük. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel és citromlét csurgatunk rá. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 31. Kagylós pizza A citromfűvel és kagylókonzerv levével ízesített sugót a tésztára terítjük. 2 doboz natúr kagylókonzervet óvatosan a tésztára teszünk. Vigyázzunk arra hogy a kagyló ne törjön össze. Citrom levével meglocsoljuk és 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk, sütőben pirosra sütjük. 32. Tintahalas pizza 20 dkg tintahalat hagymával, szemes borssal, citrommal, sóval együtt vízben puhára főzünk. A párolóléből kivéve lehűtjűk és vékony karikákra vágjuk. A sugót a tintahal főzőlevével készítjük el. A kész sugót a tésztára terítjük a tintahal karikákkal együtt. 10 dkg szeletekre vágott mozzarella sajttal betakarjuk és sütőben megsütjük. 33. Crevettes pizza 10 dkg crevettet 2 dkg vajon kevés fehérborral és citromlével megpárolunk. Sóval, fehérborssal, oreganóval ízesítjük. A sugót a tésztára terítjük, a párolt rákot ráhalmozzuk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 34. Osztrigás pizza 20-25 db friss osztrigát húslevesben citrommal ízesítve pár percig forralunk. Ha kész, leszűrjűk, lehűtjük. A sugót a tésztára terítjük, az osztrigákat rátesszük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 35. Tarisznyarákos pizza 10 dkg tarisznyarákhúst 2 dkg vajon kevés fehérborral és citromlével megpárolunk. Sóval, fehérborssal, citromfűvel ízesítjük. A sugót a tésztára terítjük, a párolt rákot ráhalmozzuk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 36. Ringlis pizza 2 doboz ringlit apró darabokra vágunk. A sugót a tésztára terítjük. 15 dkg paradicsomot vékony karikákra vágunk és szépen elrendezve a tésztára tesszük. Az apróra vágott ringlit és 10 dkg mozzarella sajtot rászórjuk. Sütőben megsütjük. 37. Polipos pizza 10 dkg konzerv poliphúst apró kockákra vágunk, a levével együtt a sugóhoz adjuk és jól kiforraljuk. A sugót a tésztára terítjük, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 38. Lazacos pizza 20 dkg lazacfilét hajszálvékony szeletekre vágunk. A tésztát kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk és a halszeletekkel beborítjuk. Sóval, fehérborssal, rozmaringgal, és citromlével ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 39. Húsos pizza 1. 20 dkg sertéshúst nagylyukú tárcsán átdarálunk. 5 dkg füstölt szalonnát apró kockára vágunk és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az 5 dkg finomra vágott vöröshagymát és kissé megpároljuk. A húst rádobjuk, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük, paradicsomlével felöntjük és megpároljuk. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére csak nagyon kevés leve maradjon!) A sugóval megkent tésztára tesszük a húst, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 40. Húsos pizza 2. 20 dkg marhahúst nagylyukú tárcsán átdarálunk. 5 dkg füstölt szalonnát apró kockára vágunk és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az 5 dkg finomra vágott vöröshagymát és kissé megpároljuk. A húst rádobjuk, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, oreganóval és bazsalikommal ízesítjük, kevés vörösborral és paradicsomével felöntjük és megpároljuk. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére csak nagyon kevés leve maradjon !) A sugóval megkent tésztára tesszük a húst, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 41. Húsos pizza 3. 20 dkg birkahúst nagylyukú tárcsán átdarálunk. 5 dkg füstölt szalonnát apró kockára vágunk és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az 5 dkg finomra vágott vöröshagymát és kissé megpároljuk. A húst rádobjuk, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, rozmaringgal ízesítjük, kevés száraz fehérborral és paradicsomlével felöntjük és megpároljuk. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére csak nagyon kevés leve maradjon !) A sugóval megkent tésztára tesszük a húst, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 42. Húsos pizza 4. 20 dkg házinyúlhúst nagylyukú tárcsán átdarálunk. 5 dkg finomra vágott vöröshagymát kevés zsírral kissé megpárolunk. A húst rádobjuk, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, gyömbérrel ízesítjük és paradicsomlével felöntjük és megpároljuk. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére csak nagyon kevés leve maradjon !) A sugóval megkent tésztára tesszük a húst, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 43. Húsos pizza 5. 20 dkg kicsontozott csirkecombot nagylyukú tárcsán átdarálunk. 5 dkg finomra vágott vöröshagymát vajban kissé megpárolunk. A húst rádobjuk, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük. Kevés vízzel felöntjük és megpároljuk. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére csak nagyon kevés leve maradjon !) A sugóval megkent tésztára tesszük a húst, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 44. Húsos pizza 6. 20 dkg pulykamellet nagylyukú tárcsán átdarálunk. 5 dkg finomra vágott vöröshagymát vajban kissé megpárolunk. A húst rádobjuk, sóval, őrölt fehérborssal, szerecsendióval ízesítjük. Kevés vízzel felöntjük és megpároljuk. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére csak nagyon kevés leve maradjon!) A sugóval megkent tésztára tesszük a húst, 10 dkg reszelt mozzarella sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 45. Mortadellás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20-30 dkg mortadellát vékony csíkokra vágunk és a tésztára szórjuk. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 46. Szalonnaás pizza 30 dkg húsos császárszalonnát vékony csíkokra vágunk és jól kisütjük. Az oreganóval ízesített sugót a tésztára terítjük, a leszűrt szalonna csíkokat ráhalmozzuk. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 47. Angolszalonnás pizza 30 dkg angolszalonnát megfőzünk, kihűtjük és vékony csíkokra vágjuk. A rozmaringgal ízesített sugót a tésztára terítjük. Az angolszalonna csíkokat ráhalmozzuk. 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 48. Kolbászos pizza A sugót a tésztára terítjük, 15 dkg vékony karikára vágott füstölt kolbászt teszünk a tetejére szép egyenletes elrendezésben. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 49. Velős pizza 30 dkg sertésvelőt leforrázunk, lehűtjük és lehártyázzuk. A megtisztított velőt szép szeletekre vágjuk. A sugót a tésztára terítjük a velőszeleteket rátesszük.10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 50. Csontvelős pizza 20 dkg marhacsontból kifejtett csontvelőt húslevesben megfőzzük, lehűtjük és vékony szeletekre vágjuk. A sugót a tésztára terítjük, a csontvelőt rátesszük és 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 51. Borjúvesés pizza A 20 dkg borjúvesét vékony szeletekre vágjuk. Egy kis fej hagymát kevés olajban megpárolunk. A vesét rádobjukés megpirítjuk. Sóval, borssal, bazsalikommal és zúzott fokhagymával ízesítjük. 5 dkg apró kockára vágott paradicsomot adunk hozzá és készre pároljuk. A ragut a tésztára terítjük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 52. Csirkemájas pizza 20 dkg csirkemájat apró kockákra vágunk és kevés felhevített olajban megpirítjuk. A sugót felforraljuk, a májat hozzáadjuk, szurokfűvel ízesítjük. A sugót a tésztára terítjük, 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 53. Borjúmájas pizza 20 dkg borjúmájat lekaparunk és kevés felhevített olajban megpirítjuk. A sugót felforraljuk, a májat leszűrve hozzáadjuk, bazsalikommal, rozmaringgal, zúzott fokhagymával ízesítjük. 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 54. Füstölt húsos pizza 20 dkg füstölt főtt combot metéltre vágunk. A sugót a tésztára terítjük, a combot rászórjuk és kevés bazsalikommal ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 55. Virslis pizza 20 dkg virslit vékony karikákra vágunk. A sugót a tésztára terítjük és a virslit rászórjuk. 20 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 56. Marhanyelves pizza 20 dkg füstölt főtt marhanyelvet metéltre vágunk. A sugót a tésztára terítjük, a nyelvet rászórjuk és kevés kakukkfűvel ízesítjük. 15 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 57. Sonkás - sajtos pizza A sugót a tésztára terítjük. 10 dkg metéltre vágott gépsonkát és 15 dkg nyers, szeletelt gombát teszünk rá. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 58. Zöldséges pizza A sugót a tésztára terítjük. 5 dkg főtt ceruzababot, 5 dkg főtt morzsolt kukoricát, 5 dkg rózsáira szedett főtt karfiolt, 5 dkg nyers szeletelt gombát teszünk rá. 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 59. Ananászos - sonkás pizza A sugó felét a tésztára terítjük. 10 dkg kockára vágott ananászt és 10 dkg metéltre vágott sonkát teszünk rá. 10 dkg reszelt mozzarella sajttal megszórjuk és sütőben pirosra sütjük. 60. Ananászos - kagylós pizza A sugót kiforraljuk a kagyló levével, majd a tésztára terítjük. 1 doboz kagylót és 15 dkg ananászt a tésztára teszünk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 61. Paradicsomos - gombás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20 dkg nyers gombát vékony szeletekre vágunk és a tésztára terítünk. Az egészet vékony szeletekre vágott paradicsommal betakarjuk, bazsalikommal ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 62. Paradicsomos - zöldbabos pizza A sugót a tésztára terítjük. 15 dkg előfőzött ceruzababot kevés fokhagymás vajban átforgatunk, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük és a tésztára tesszük. Vékonyra szeletelt paradicsom karikákkal és 10 dkg reszelt parmezán sajttal betakarjuk. Sütőben megsütjük. 63. Paradicsomos - sonkás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20 dkg metéltre vágott sonkát teszünk rá, vékonyra szeletelt paradicsom karikákkal beborítjuk, rozmaringgal ízesítjük. 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 64. Paradicsomos - sonkás - gombás pizza A sugót a tésztára terítjük. 10 dkg metéltre vágott sonkát és 10 dkg vékony szeletekre vágott nyers gombát teszünk rá, szeletelt paradicsommal beborítjuk, borssal és bazsalikommal ízesítjük. 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 65. Paradicsomos - parajos pizza A sugót a tésztára terítjük. 40 dkg leforrázott, fokhagymás vajon átforgatott, metéltre vágott leveles parajt teszünk rá. Vékony szeletekre vágott paradicsommal beborítjuk, borssal, oreganóval ízesítjük. 10 dkg mozzarella sajttal megszórjuk, sütőben megsütjük. 66. Paradicsomos - olajbogyós pizza A sugót a tésztára terítjük. 5 dkg vékony szeletekre vágott olajbogyót teszünk rá, vékonyra szeletelt paradicsom karikákkal beborítjuk, rozmaringgal ízesítjük. 10 dkg zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 67. Paradicsomos - hagymás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20 dkg vékony karikára vágott vöröshagymát egy kevés olajban üvegesre párolunk, sóval, kevés őrölt feketeborssal és - lehetőleg friss - bazsalikommal ízesítjük. A hagymát a tésztára terítjük és vékonyra vágott paradicsom-karikákkal betakarjuk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal betakarjuk. Sütőben megsütjük. 68. Paradicsomos - mortadellás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20 dkg metéltre vágott mortadellát teszünk rá, vékonyra vágott paradicsom-karikákkal beborítjuk, borssal és bazsalikommal ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal betakarjuk és sütőben megsütjük. 69. Paradicsomos - angolszalonnás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20 dkg főtt, metéltre vágott angolszalonnát teszünk rá, vékonyra szeletelt paradicsom karikákkal beborítjuk, borssal és szurokfűvel ízesítjük. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 70. Paradicsomos - erdei gombás pizza A sugót a tésztára terítjük. 20 dkg vékony szeletekre vágott erdei gombát kevés olajban sóval, borssal, oreganóval ízesítve megpárolunk, majd a tésztára teszünk. Vékonyra szeletelt paradicsom karikákkal beborítjuk. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 71. Paradicsomos - bazsalikomos pizza A sugót a tésztára terítjük. 30 dkg vékony szeletekre vágott paradicsommal beborítjuk, borssal és bazsalikommal ízesítjük. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 72. Paradicsomos - kakukkfüves pizza A sugót a tésztára terítjük. 30 dkg vékony szeletekre vágott paradicsommal beborítjuk, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 73. Kelekáposztás - gombás pizza 30-40 dkg kelkáposztát megtisztítunk, metéltre vágunk és egy leveskockával feltesszük főni. Amikor megpuhult, leszűrjük. (A sugó készítésénél a kelkáposzta főzőlevét felhasználhatjuk.) A sugóval beborított tésztára tesszük a lecsepegtetett kelkáposztát. 10 dkg vékony szeletekre vágott gombát teszünk rá, sóval, borssal, oreganóval ízesítjük. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 74. Kelekáposztás - sonkás pizza 30-40 dkg kelkáposztát megtisztítunk, metéltre vágunk és egy leveskockával feltesszük főni. Amikor megpuhult, leszűrjük. (A sugó készítésénél a kelkáposzta főzőlevét felhasználhatjuk.) A sugóval beborított tésztára tesszük a lecsepegtetett kelkáposztát. 10 dkg metéltre vágott sonkát teszünk rá, sóval, borssal, oreganóval ízesítjük. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 75. Kelekáposztás - paradicsomos pizza 30-40 dkg kelkáposztát megtisztítunk, metéltre vágunk és egy leveskockával feltesszük főni. Amikor megpuhult, leszűrjük. (A sugó készítésénél a kelkáposzta főzőlevét felhasználhatjuk.) A sugóval beborított tésztára tesszük a lecsepegtetett kelkáposztát. Vékony szeletekre vágott paradicsommal beborítjuk, sóval, borssal, oreganóval ízesítjük. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 76. Kelekáposztás - húsos pizza 20 dkg kelkáposztát megtisztítunk, metéltre vágunk és egy leveskockával feltesszük főni. Amikor megpuhult, leszűrjük. (A sugó készítésénél a kelkáposzta főzőlevét felhasználhatjuk.) A sugóhoz adjuk a 20 dkg darált marhahúst és megpároljuk. A tésztára tesszük a lecsepegtetett kelkáposztát és a sugós darálthúst. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 77. Borjúvesés - gombás pizza 10-10 dkg vékony szeletekre vágott gombát és borjúvesét hagymás zsíron megpirítunk, fokhagymával, borssal, zsályával ízesítjük. A sugóval beterített tésztára halmozzuk. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 78. Brokkolis - sonkás pizza 10 dkg rózsáira szedett karfiolt sós, cukros vízben előfőzünk. A sugót a tésztára terítjük, a leszűrt brokkolit és 10 dkg metéltre vágott sonkát ráterítünk. Kevés fehérborssal, szerecsendióval fűszerezzük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 79. Brokkolis - sonkás pizza 10 dkg rózsáira szedett karfiolt sós, cukros vízben előfőzünk. A sugót a tésztára terítjük, a leszűrt brokkolit és 15 dkg szeletelt gombát ráterítünk. Kevés fehérborssal, szerecsendióval fűszerezzük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 80. Padlizsános - sonkás pizza 20 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütünk, meghámozzuk és apróra vágjuk. A sugót a tésztára terítjük, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített padlizsánkrémet és a 10 dkg metéltre vágott sonkát ráterítjük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 81. Padlizsános - gombás pizza 20 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütünk, meghámozzuk és apróra vágjuk. A sugót a tésztára terítjük, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített padlizsánkrémet és a 10 dkg szeletelt gombát ráterítjük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 82. Padlizsános - halas pizza 20 dkg padlizsánt héjában, sütőben félig megsütünk, meghámozzuk és apróra vágjuk. A sugót a tésztára terítjük, a sóval, borssal, bazsalikommal, oreganóval ízesített padlizsánkrémet és a 10 dkg főtt apró kockárar vágott tonhalat ráterítjük. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 83. Német pizza 10 dkg kelkáposztát megtisztítunk, metéltre vágunk, 15 dkg füstölt tarjával és egy leveskockával feltesszük főni. Amikor megpuhult leszűrjük. (A sugó készítésénél a főzőlevet felhasználhatjuk.) A sugal beborított tésztára tesszük a lecsepegtetett kelkáposztát. 10 dkg vékony szeletekre vágott gombát és metéltre vágott tarját teszünk rá, sóval, borssal, oreganóval ízesítjük. Vékony karikára vágott paradicsommal betakarjuk. 10 dkg parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 84. Tenger gyümölcsei pizza Az olvasztott vajjal meglocsolt tésztára 10 dkg leszűrt konzerv kagylót, 10 dkg vajban sóval, gyömbérrel megpárolt rákot, 5 dkg főtt, apróra vágott polipot teszünk. Kevés citromlével meglocsoljuk, citromfűvel és zsályával ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 85. Bolognai pizza Kevés szalonnát kis kockákra vágunk és megpirítjuk. Egy kis fej finomra vágott hagymát adunk hozzá, megpároljuk, rádobjuk a paradicsompürét és a fokhagymát, jól lepirítjuk. 25 dkg darált marhahúst adunk hozzá és megpároljuk. Amikor félig elkészült, apró kockákra vágott vegyes zöldséget adunk hozzá. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 86. Tengerész pizza 20 dkg főtt tonhalat apró kockákra vágunk és az olvasztott vajjal meglocsolt tésztára tesszük. Vékony karikára vágott paradicsommal betakarjuk, sóval, borssal, rozmaringgal és 2 dkg apróra vágott olajbogyóval ízesítjük. 10 dkg mozzarella sajttal betakarjuk és sütőben megsütjük. 87. Halász pizza A sugót a tésztára terítjük, rátesszünk 10 dkg főtt, kis kockákra vágott tonhalat, 5 dkg főtt karikára vágott tintahalat, 5 dkg apróra vágott főtt polipot. Sóval, borssal, rozmaringgal és citromlével ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 88. Neptun pizza A sugót a tésztára terítjük, 1 doboz konzerv kagylót (lé nélkül), 5 dkg rákhúst, 10 dkg nyers szeletelt gombát, 5 dkg főtt, karikára vágott tintahalat teszünk rá. 1 dkg apróra vágott kapribogyóval megszórjuk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 89. Levantei pizza A sugót a tésztára terítjük, rátesszünk 10 dkg főtt, kis kockákra vágott tonhalat, 1 doboz konzerv kagylót (lé nélkül) és karikára vágott paradicsommal betakarjuk. Sóval, borssal, kakukkfűvel és citromlével ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 90. Parasztos pizza 15 dkg vékony karikára vágott hagymát és 2 gerezd zúzott fokhagymát kevés olivaolajban üvegesre pirítunk, hozzáadjuk a metéltre vágott füstölt húsos kolozsvári szalonnát és a vékony cikkekre vágott paradicsomot. Sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 91. Carbonari pizza 5 dkg vékony csíkokra vágott húsos szalonnát kisütünk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, zöldbabot és a cikkekre vágott gombát. Az egészet jól megpároljuk, a sugóval felöntve kiforraljuk. A kész ragut a tésztára terítjük és vékony karikákra vágott paradicsommal betakarjuk. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 92. Milánói pizza Egy kis fej hagymát finomra vágunk, egy kevés olajban megfonnyasztjuk, 15 dkg metéltre vágott sonkát és 20 dkg metéltre vágott vargánya gombát adunk hozzá. Lepirítjuk, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük. Ledarált friss paradicsomot adunk hozzá és jól kiforraljuk. A ragut a tésztára terítjük, 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 93. Mexikói pizza 10 dkg darált marhahúst fokhagymával egy kevés olajban jól megpirítunk, a sugó felét hozzáadva megpároljuk. A sugó másik felében megpárolunk 10 dkg előre beáztatott tarkababot. Ha mindkettő elkészült, összeforraljuk. A kész ragut a tésztára terítjük és 5 dkg főtt csemegekukoricát szórunk rá. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 94. Japán pizza Először 5 dkg metéltre vágott vegyes zöldséget, majd 15 dkg vékony csíkokra vágott tonhalat egy kevés felforrósított olivaolajban hirtelen megpirítunk. Sóval, reszelt gyömbérrel és szójaszósszal ízesítjük. 10 dkg mozzarella sajttal beborítjuk és sütőben megsütjük. 95. Frankfurti pizza 15 dkg füstölt csülköt megfőzünk, lehűtjük, a bőr és a zsiradék nélkül metéltre vágjuk. 10 dkg kelkáposztát vékony csíkokra vágunk és a füstölt lében megfőzzük. Ha megfőtt leszűrjük. A sugót a tésztára terítjük, rátesszük a kelkáposztát, füstölt csülköt, 5 dkg karikára vágott virslit, 5 dkg karikára vágott paradicsomot. Oreganóval, borssal ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 96. Firenzei pizza A sugót a tésztára terítjük. 5 dkg metéltre vágott sonkát, 5 dkg szeletelt gombát, 5 dkg leforrázott, metéltre vágott parajt és 10 dkg szeletelt főtt sertésagyvelőt teszünk rá. Sóval, borssal, bazsalikommal, zsályával ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 97. Pármai pizza 10 dkg előző este beáztatott fehérbabot füstölt lében megfőzünk. A sugót a tésztára terítjük. A babot, 15 dkg metéltre vágott pármai sonkát, 5 dkg szeletelt gombát, 5 dkg karikára vágott paradicsomot teszünk rá. Oreganóval ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 98. Velencei pizza Apróra vágott polipot, zöldbabot, fokhagymát, cikkekre vágott paradicsomot olivaolajon könnyű vörösborral megpárolunk. Sóval, rozmaringgal, oreganóval ízesítjük. A sugót a tésztára terítjük, majd a ragut is rátesszük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 99. Szárd pizza A sugót a tésztára terítjük. 1 doboz lecsepegtetett szardíniát, 10 dkg héjában főtt, káposztareszelőn lereszelt burgonyát, 5 dkg csíkokra vágott húsos szalonnát és paradicsom - karikákat teszünk rá. Borssal, oreganóval ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 100. Monacoi pizza A sugót a tésztára terítjük. 10 dkg füstölt, főtt, metéltre vágott marhanyelvet, 5 dkg szeletelt gombát, 5 dkg apróra vágott gyöngyhagymát, 5 dkg karikára vágott paradicsomot teszünk rá. Kakukkfűvel, oreganóval ízesítjük. 10 dkg reszelt parmezán sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 101. Magyaros pizza Az 1. sugó receptet készítjük el, de olaj helyett 5 dkg apróra vágott és pirított szalonnát használunk. A sugót a tésztára terJtjük. 10 dkg karikára vágott zöldpaprikát, 5 dkg karikára vágott paradicsomot és 5 dkg karikára vágott gyulai kolbászt teszünk rá. 10 dkg reszelt zalai füstölt sajttal megszórjuk és sütőben megsütjük. 102. Pizza Regina Sajt 103. Pizza Szalámis Sajt + Szalámis 104. Pizza Prosciutto Sajt + Sonka 105. Pizza Pepperoni Sajt + Pepperoni 106. Pizza Funghi Sajt + Gomba 107. Pizza Regina Sajt + Sonka + Gomba 108. Pizza con tutto Sajt + Sonka + Gomba + Marinált paprika + Pepperoni 109. Pizza cipolla Sajt + Hagyma + Fokhagyma 110. Pizza special alla casa Sajt + Sonka + Gomba + Marinált paprika + Tonhal + oliva bogyó, articsóka 111. Pizza quattro stagioni Sajt + Sonka + Gomba + Kagyló + Pepperoni + Marinált paprika 112. Pizza vegetarianus Sajt + Gomba + Articsóka 113. Pizza frutti di mare Sajt + Rák + Kagyló + Olivabogyó + Kapribogyó 114. Pizza Hawai Sajt + Sonka + Kukorica + Ananász 115. Calzone (töltött pizza) Sajt + Sonka + Gomba + Articsóka PIZZAOLDALAK (http://mitglied.lycos.de/recept/o/pizza.html 2002-02-27) Üdvözöllek a pizzaoldalakon! ALAPRECEPTEK: Alaprecept 1. 40 dkg finomliszt, 1 dl tej, 1 dl víz, 1 ek cukor, 2 dkg élesztő, 1 ek olaj, 1 kk só. Az élesztőt felfuttatom a langyos cukros tejben. A lisztet beleszitálom egy mély tálba, a közepébe mélyedést nyomok és beleöntöm az élesztős tejet. Ezt a környező liszt kis részével összekeverem (kovász), majd a többi lisztből kevéssel betakarom, letakarom és meleg helyen kétszeresére kelesztem. Kb. negyed óra után hozzáadom a sót és a vizet, majd jól elkeverem. A tésztát úgy mint a rétestésztát párszor a deszkához csapkodom és cipót formálok belőle. Meglisztezem, letakarom és kb. egy óra hosszat kelesztem. A kívánt pizza, vagy calzone szerint egy, vagy több darabba szedem szét, majd elterítem a kiolajozott tepsiben, sütőformában. Belenyomkodom, peremet készítek neki. Ezt a peremet 1-2 cm szélesen nem pakolom meg sem a töltelékkel, sem pedig a sajttal. Most kis olajos kenés után megpakolom a hozzávalókkal. Alaprecept 2. 40 dkg finomliszt, 2 dl víz, 2 dkg élesztő, 1 ek olaj, 1 kk só. Az élesztőt felfuttatom 1 dl langyos vízben. A lisztet beleszitálom egy mély tálba, a közepébe mélyedést nyomok és beleöntöm az élesztős vizet. Ezt a környező liszt kis részével összekeverem (kovász), majd a többi lisztből kevéssel betakarom, letakarom és meleg helyen kétszeresére kelesztem. Kb. negyed óra után hozzáadom a sót és a vizet, majd jól elkeverem. A tésztát úgy mint a rétestésztát párszor a deszkához csapkodom és cipót formálok belőle. Meglisztezem, letakarom és kb. egy óra hosszat kelesztem. Alaprecept 3. 40 dkg finomliszt, 2,5 dkg élesztő, 1/4 liter langyos víz, 1 tk só. Elkészítése megegyezik az "Alaprecept 2." -nél leírtakkal. EGYSZERŰ PIZZÁK: Kezdjük mindjárt a pizzák királynőjével, melyet Margit olasz királynéról (1878 - 1900) neveztek el. Ez a világ talán leghíresebb pizzája. Pizza Margherita Fél kiló tészta, 40 dkg paradicsom, 25 dkg sajt, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregano, só, olivaolaj. A tésztára rakom a vékonyra vágott paradicsomokat, megszórom a fűszerekkel, sóval a reszelt sajttal. Meglocsolom pár csepp olajjal és megsütöm. Pizza Marinara (Tengerész pizza) Fél kilónyi tészta, fél csésze paradicsommártás, 2-3 nagy gerezd fokhagyma, olívaolaj. A tésztára kenem a paradicsomot, megszórom a finomra vágott fokhagymával, megspriccelem az olivaolajjal. A sütőben szépre sütöm. Pizza funghi (Gombás pizza) 25 dkg szeletelt csiperkegomba, fél kiló pizzatészta, fél csésze paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella. A tésztán elkenem a paradicsomot, elosztom rajta a szeletelt csiperkegombát, majd a szeletelt mozzarellát. Megspriccelem olívaolajjal, majd a sütőben szép pirosra sütöm. Pizza ai quattro formaggi 1. (pizza négy sajttal) Fél kiló tészta, 10-10 dkg sajt (mozzarella, pecorino, gorgonzola, groviera), 2-3 fekete olajbogyó. A tésztára negyed körcikk alakban rápakolom a sajtokat (magyar sajtfélékkel is helyettesíthetem), elosztom rajta a magozott, negyedelt olajbogyókat és megsütöm. Pizza ai quattro formaggi 2. (pizza négy sajttal) Fél kiló tészta, 3-3 dkg sajt (mozzarella, caciocavallo, provolone piccante, scamorca affumicata), 1 ágacska friss rozmaring (helyettesíthető 1 TK szárítottal). A tésztára negyed körcikk alakban rápakolom a sajtokat (magyar sajtfélékkel is helyettesíthetem), elosztom rajta a rozmaring felét és megsütöm. Tálaláskor rászórom a többi rozmaringot. HALAS PIZZÁK: Pizza Napoletana (Nápolyi pizza) Fél kilónyi tészta, fél csésze paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella, 3-4 ajóka (anchovy filet), capri, oregano, olivaolaj. A tésztára kenem a paradicsomot, sugárirányban ráosztom a csíkokra szelt ajókákat, megszórom vágott kapribogyóval és oreganoval, majd elosztom rajta a szeletelt mozzarellát. Sütőben szépre sütöm. Pizza Verde (Zöld pizza) Fél kilónyi tészta, 5 szardellafilé, egy marék finomra vágott petrezselyemzöld, 1 EK összevágott kapri, 2 gerezd zúzott fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors, 2 EK extra szűz olivaolaj, 10 rucolalevél. A mozzarellákat lecsepegtetem, felszeletelem, majd szitára téve ököllel kinyomkodom belőle a maradék nedvességet is. A mozzarellaszeleteket ráhelyezem a kihúzott tésztára (egy kb. 2 centis sávot szabadon hagyva). Rászórom a kaprit, szardellafilét, petrezselyemzöldet és a fokhagymát. Sózom, borsozom és megöntözöm bőven az olajjal. A középső sütősinen megsütöm és a rucolalevelekkel megszórva tálalom. HÚSOS PIZZÁK: Szalonnás pizza Fél kiló tészta, 10 szelet sliced bacon, 25 dkg sajt, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregano. A tésztára pakolom a szalonnaszeleteket, megszórom a fűszerekkel, illetve a reszelt sajttal. Sózni nem kell. A sütő középső sinébe tolva megsütöm. Szalámis pizza Fél kiló tészta, 25 dkg Pick, vagy Herz szalámi, 25 dkg sajt, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregano. A tésztára pakolom a vékonyra szelt szalámiszeleteket, majd megszórom a fűszerekkel, illetve a reszelt sajttal. Sózni nem kell. A sütő középső sinébe tolva megsütöm. Kolbászos pizza Fél kiló tészta, 25 dkg jófajta kolbász (gyulai, csabai stb), 25 dkg sajt, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregano. A tésztára pakolom a vékony átlósra szelt kolbászkarikákat, megszórom a fűszerekkel, illetve a reszelt sajttal. Sózni nem kell. A tepsit a sütő középső sinébe tolva megsütöm. Pizza al prosciutto (sonkás pizza) 20-25 deka finomra szelt főtt sonka, fél kiló pizzatészta, fél csésze paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella. A tésztán elkenem a paradicsomot, elosztom rajta a sonkát, majd a lecsurgatott, szeletelt mozzarellát. Sütőben szép pirosra sütöm. Pizza prosciutto e funghi (sonkás-gombás pizza) 15-20 deka finomra szelt főtt sonka, 20 dkg szeletelt csiperkegomba, fél kiló pizzatészta, fél csésze paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella. A tésztán elkenem a paradicsommártást, elosztom rajta a sonkát, a szeletelt csiperkegombát, majd a szeletelt mozzarellát. Sütőben szép pirosra sütöm. GYEREKEIM KEDVENC PIZZÁI: Pizzasütési tapasztalataim során szépen kialakult gyermekeim kedvenc pizzája is. Ezek nem saját találmányok, hanem az élet szüleményei. Pizza Adriana Fél kg pizzatészta, 15 dkg füstölt-főtt tarja, 15 dkg téliszalámi, 20 dkg reszelt sajt, oregano, olaj. A kiolajozott tepsibe beleterítem a tésztát, majd felváltva beborítom a tarja-, illetve a szalámiszeletekkel. Megszórom a reszelt sajttal, oreganoval, majd forró sütőben készre sütöm. Pizza Kata Fél kg pizzatészta, 1 doboz kagylókonzerv, 20 dkg reszelt sajt, oregano, olaj. A kiolajozott tepsibe beleterítem a tésztát, majd beborítom a lecsepegtetett kagylókonzervvel. Megszórom a reszelt sajttal, oreganoval, majd forró sütőben készre sütöm. Pizza Luca Fél kg pizzatészta, 15 dkg párizsi, 15 dkg morzsolt kukorica, 20 dkg reszelt sajt, oregano, olaj. A kiolajozott tepsibe beleterítem a tésztát, majd beborítom a párizsiszeletekkel, illetve a fagyasztott, vagy konzerv kukoricával. Megszórom a reszelt sajttal, oreganoval, majd a forró sütőben készre sütöm. MAGYAROS PIZZÁK: Magyarok vagyunk: Nem tartom bűnnek, hiszen mindenhol ez történik, hogy egy külföldi recept idegen országban elkészítve magával ragadja annak az idegen országnak a szokásait, ízlésvilágát is. Így van ez a pizzával is, ahol aztán kialakultak a magyaros jellegek, amelyek csak javítottak az eredeti ízeken - persze ezt egy olasz nem biztos, hogy így állapítaná meg. Magyaros pizza 1. Fél kiló tészta, 5 szelet sliced bacon, 7 dkg szeletelt szalámi, 7 dkg szeletelt kolbász, 25 dkg sajt, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregano 1 kk Erős Pista. A tésztát megkenem a Pistával, majd felváltva rápakolom a szalonnaszeleteket, a szalámit és a kolbászt, megszórom a fűszerekkel, illetve a reszelt sajttal. Sózni nem kell. A sütő középső sinébe tolva megsütöm. Lecsós pizza Fél kg pizzatészta, 30 dkg kész lecsó, 15 dkg szalonna, 20 dkg reszelt trappistasajt. A tésztát beleterítem a tepsibe, majd ráterítem a lecsót. Megszórom reszelt sajttal és a tetejére kakastaréjra vagdalt vékony szalonnaszeleteket teszek. Forró sütőben készre sütöm. Sok fiatal főleg egy sörözés kedvéért tér be egy pizzériába. Az ő kedvükért taláták ki a fokhagymás pizzakenyeret, amely olcsó és nagyon jól lehet rá inni. Fokhagymás pizzakenyér Fél kg pizzatészta, 4-5 gerezd fokhagyma, extra szűz olivaolaj, só, bazsalikom. A pizzatésztát megszórom reszelt fokhagymával, jól megsózom és meglocsolom olajjal, majd a kemencében szépre sütöm. FANTÁZIAPIZZÁK: Ime azok a klasszikus pizzák, melyeket minden jobb helyen, minden pizzériában megtalálunk: Itt most az eredeti olasz nevű pizzák láthatók a teljesség igénye nélkül: ALLA FIAMMA - paradicsom, hagyma, oregano, pepperoni, olajbogyó, olivaolaj BALTICA (balti) - mozzarella, lazac, olaj, bors BISMARK - sonka, tojás, mozzarella, paradicsom BOSCAIOLA - paradicsom, mozzarella, kagyló, olaj CAPRICCIOSA - paradicsom, mozzarella, szardella, oregano, olajbogyó, articsókaszív, kagyló FINANCIERA - paradicsom, mozzarella, tonhal, hagyma, olajbogyó FOCCACCIA - fokhagyma, olajbogyó, olivaolaj FUNGHI - mozzarella, gomba MARGHERITA - paradicsom, mozzarella, bazsalikom, olaj MARINARA (tengerész) - paradicsom, fokhagyma, olaj, oregano NAPOLETANA (nápolyi) - paradicsom, mozzarella, szardella, oregano, olaj ORTOLANA - paradicsom, mozzarella, grillezett zöldségek QUATTRO FORMAGGI (négy sajt) - mozzarella és másik 3 sajtféle QUATTRO STAGIONI (négy évszak) - paradicsom, mozzarella, articsókaszív, sonka, kagyló, oregano VERDE - ajókafilé, kapri, fokhagyma, rucola, mozzarella Sok pizzériában fantázianeveket viselő egyéb pizzák is találhatók: Ezeknek mindenhol más és más a "pakolmánya". Így aztán nagy meglepetés érheti azt a vendéget, akinek Budapesten ízlett a GIUSEPPE és Rómában egy teljesen mást szolgálnak fel neki. Giuseppe lehet akár a vendéglős, a pizzapék, vagy csak egy jól hangzó olasz férfinév. ADRIANA - ALFREDO - CARLO - DIAVOLO - GIOVANNI - GIUSEPPE - ITALIANO - KÍVÁNSÁG PIZZA - LUCA - MAFIOSO - MAGYAROS PIZZA - MAMA - PABLO - PAPA - PEPE - Pizzatészta másképpen: Fokhagymás pizzakenyér (péklángos) 60 dkg pizzatészta, fél dl olaj, 3 gerezd fokhagyma, durva só. A tésztából 6 darab ovális lángosszerű lepényt csnálok, majd olajozott tepsibe teszem. A fokhagymát összezúzom és elkeverem az olajjal. A lángosokra 3-4 átlós 1-2 mm mély vágást ejtek, majd a tetejüket megszórom durva sóval, illetve megkenem a fokhagymás olajjal. Forró sütőben szép pirosra sütöm őket. Lángos 60 dkg pizzatészta, olaj a kisütéshez. A tésztából lángosokat formálok, majd forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütöm. Só, tejföl, reszelt sajt jöhet mellé. Vasárnap reggeli zsemle 60 dkg tészta. A tésztát akár előző nap is elkészíthetem és a hűtőben egy lefedett tálban, vagy egyszerűen egy nylonzacskóban tárolhatom. Újra kissé átgyúrom, majd zsemléket formálok belőle és egy kizsírozott sütőlemezre téve mintegy 10 perces formakelesztés után előmelegített sütőben 200 fokon kb 30 percig sütöm. CALZONI (zárt pizzafélék) Érdekes pizzafajták a calzone nevű zárt pizzák. Tulajdonképpen a normál nyitott pizzák félbehajtott változatai. A tésztának csak az egyik oldalát pakolják meg, ráhajtják a másik oldalt, összenyomkodják a széleit és megszurkálják, hogy a benne keletkező gőz fel ne robbantsa. A calzonét ehetem a pizzériában, de elcsomagolva akár a munkahelyen, vagy egy kiránduláson - hidegen és melegen egyaránt. Maga a "calzone" szó eredetileg nadrágot jelent - ezzel is utalva a zárt, csőszerű kialakításra. Calzone (alaprecept) A calzone alapreceptje megegyezik bármelyik pizzaalaprecept anyagával. Sajtos calzone Fél kiló pizzatészta, 1 ek paradicsommártás, 25 dkg reszelt sajt, olaj, só, felvert tojás. A tészta egyik felén elkenem a paradicsomot, majd elosztom rajta a sajtot. Ráhajtom a másik felét, széleit jöl összenyomkodom, tetejét megszúrkálom és bekenem tojással, majd a sütőben szép pirosra sütöm. Calzone Funghi (Gombás calzone) 25 dkg szeletelt csiperkegomba, fél kiló pizzatészta, fél csésze paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella, olaj, só, felvert tojás. A gombát kevés olajon pici sóval megpárolom. A tészta egyik felén elkenem a paradicsomot, elosztom rajta a gombát, majd a szeletelt mozzarellát. Ráhajtom a másik felét, széleit jöl összenyomkodom, tetejét megszúrkálom és bekenem tojással, majd a sütőben szép pirosra sütöm. Szalonnás calzone Fél kiló tészta, 10 szelet sliced bacon, 25 dkg sajt, 1 kk bazsalikom, 1 kk oregano, olaj, felvert tojás. A tészta egyik felére pakolom a szalonnaszeleteket, megszórom a fűszerekkel, illetve a reszelt sajttal. Sózni nem kell. Ráhajtom a tészta másik felét és összenyomkodom a széleinél, tetejét megszúrkálom és bekenem tojással, majd a sütőben szép pirosra sütöm. Calzone al prosciutto (sonkás calzone) 20-25 deka finomra szelt főtt sonka, fél kiló pizzatészta, fél csésze paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella, olaj, tojás. A tészta egyik felére rákenem a paradicsomot, elosztom rajta a sonkát, majd a lecsurgatott, szeletelt mozzarellát. Ráhajtom a tészta másik felét és összenyomkodom a széleinél, tetejét megszúrkálom és bekenem tojással, majd a sütőben szép pirosra sütöm. Szalámis calzone 20 dkg szeletelt szalámi (pl. téliszalámi), fél kiló pizzatészta, egy kanál paradicsommártás, 10 dkg szeletelt mozzarella, olaj, tojás. A tészta egyik felére rákenem a paradicsomot, elosztom rajta a szalámiszeleteket, majd a lecsurgatott, szeletelt mozzarellát. Ráhajtom a tészta másik felét és összenyomkodom a széleinél, tetejét megszúrkálom és bekenem tojással, majd a sütőben szép pirosra sütöm. FOCACCIA A focaccia nagyon közeli rokona a pizzának, hiszen az alapja szinte teljesen ugyanaz, a "pakolmány" is néha teljesen megegyezik, egy dolog azonban alapjában megkülönbözteti: nem tesznek rá sajtot. Ivászatok alkalmával rendkívül finom korcsolya. Focaccia 1. Fél kiló tészta, 1 dl extraszűz olivaolaj, durva só. A tésztára szórom a sót, majd meglocsolom az olajjal és megsütöm. Focaccia 2. 1 adag pizzatészta, 15 zöld és 15 fekete olajbogyó, 3-4 gerezd fokhagyma, 4-5 ek extra szűz olivaolaj, bazsalikom. A tésztát kinyújtom, majd elrendezem rajta az olajbogyókat. A fokhagymagerezdeket gyufaszálszerű hasábokká vágom és beleböködöm a tésztába. Meglocsolom olivaolajjal és meghintem apróra vágott friss bazsalikommal és mehet is a kemencébe. Focaccia 2. (con prosciutto) 1 adag pizzatészta, 20 dkg pármai sonka, 20 szem fekete olajbogyó, 3-4 gerezd fokhagyma, 4-5 ek extra szűz olivaolaj, bazsalikom. A tésztát kinyújtom, majd elrendezem rajta az olajbogyókat. A fokhagymagerezdeket gyufaszálszerű hasábokká vágom és beleböködöm a tésztába. Rászórom a felcsíkozott sonkát. Meglocsolom olivaolajjal és meghintem apróra vágott friss bazsalikommal és a forró kemencébe teszem. Focaccia con la cipolla (Hagymás focaccia) Fél kiló pizza tészta, 1 dl extraszűz olivaolaj, 1 nagy fej hagyma, só. A tésztát beleterítem a tepsibe, megkenem olajjal, megszórom sóval, majd egy kanál hátuljával megtapicskolom. Mintegy 20 percre betolom a forró sütőbe. Megszórom a felszeletelt hagymával és további 3-4 percre visszatolom a sütőbe. A PIZZASÜTÉS TECHNIKÁJA: - A Margherita pizzára Mozzarellát teszünk, amely legyen bivalytejből készült Mozzarella. Ne a fior di latte, azaz tehéntejből készült legyen, mert a négy hozzávalóból készült Margherita markánsabb sajtízt kíván. - A pizza megpakolásánál mindig hagyjunk szabadon egy kb. két centiméteres szélet. Ezt cornicione - nek nevezik az olaszok. - A pizzát sütés előtt spricceld meg egy hatos (6) alakban extraszűz olivaolajjal az agliara - ból a nápolyi olajos flaskából. Ez az olaj ne legyen több 1 dekánál. MÁS NEMZETEK PIZZÁI: A pizza, ugyanúgy, mint nálunk a lángos, maradéktésztából készült - legalábbis a fáma így szól. A kenyérdagasztáskor keletkező úgynevezett "vakarékot" sütötték ki a gyerekeknek. Később más-más "pakolmányok" kerültek rá. Így lett mindig gazdagabb, finomabb, híresebb. Ilyen módon alakult ki minden nemzetnél az a bizonyos étel. A németek híres sörkorcsolyája a hagymával megrakott "Zwiebelkuchen". Ennek van olyan tartalmas és fűszeres felső része, hogy bátran le lehet rá gurítani a söröket. Másik változata a "Speckkuchen" - ez több szalonnát tartalmaz, mint ahogy a neve is mutatja. Zwiebelkuchen 1 adag pizzatészta, 10 dkg füstölt szalonna, 40 dkg felkarikázott hagyma, só, bors. A szalonnát kockákra vágom és kiolvasztom, majd megpárolom rajta a felkarikázott hagymát. Sózom, borsozom és a kinyújtott tésztára terítem. Forró kemencében szépre sütöm, majd felszeletelem. Speckkuchen A Zwiebelkuchen-nel azonos módon készül, de itt a hagyma és a szalonna aránya fordított! PIZZADAGASZTÁS KENYÉRSÜTŐGÉPBEN: Mikor ajándékba kaptam a kenyérsütőgépet, még nem értettem hozzá. Az első vele sütött kenyér nem tetszett és rögtön arra gondoltam, hogy kár lenne itt porosodnia, így azonnal felvetődött az ötlet, hogy az "ócska" gépet csak dagasztásra használjam. Sőt, mindezt időzítve, hiszen a készülék bármely funkcióját be lehet úgy is programozni, hogy időkapcsoló vezérelje. Így valósult meg a gyakori esti pizzák esete, amelyet nem előz meg fáradságos dagasztás - kelesztés, hanem a munkaidő letelte és a vásárlás befejezése után fél hatkor ott áll a konyhában a "kis pék" által megdagasztott pizzatészta. Megjegyzés: Azóta természetesen tudok vele szép kenyeret is sütni! Pizzatészta 1. 40 dkg finomliszt, 1 dl tej, 1 dl víz, 1 ek cukor, 2 dkg élesztő, 1 ek olaj, 1 kk só. A gépbe beletöltöm a tejet és a vizet. majd ráöntöm a lisztet. A tetejébe az egyik felébe a cukrot, a sót és az olajat, a másik felébe az élesztőt teszem. A megfelelő módon (azonnal, vagy időzítve) beindítom a kenyérsütőgép dagasztó üzemmódját. Pizzatészta 2. 40 dkg finomliszt, 2 dl víz, 2 dkg élesztő, 1 ek olaj, 1 kk só. A gépbe beletöltöm a vizet. majd ráöntöm a lisztet. A tetejébe az egyik felébe a cukrot, a sót és az olajat, a másik felébe az élesztőt teszem. A megfelelő módon (azonnal, vagy időzítve) beindítom a kenyérsütőgép dagasztó üzemmódját. AZ OLASZ KAMIONOS ESETE: Egyáltalán nem biztos, hogy egy nemzet leghíresebb ételremekét az illető anyaországban eszi az ember. Az újságíróknak büszkén mesélte az olasz kamionos, aki hetente jött Ungheriába - azaz Magyarországra, hogy alig várta már, hogy elérje a Balaton déli partján található pizzériát. Itt aztán mindig úgy belakott hazája nemzeti büszkeségéből, mint a duda. Ilyen jót otthon még sosem evett. Magam is átéltem hasonló élményeket - pozitív és negatív értelemben egyaránt: Az eddigi legfinomabb, leggazdagabb pizzát Németországban ettem egy olyan pizzériában, amely az olasz ételremekek mellett mexikói különlegességeket is kínált. Ez a vendéglős tudja, hogy mitől döglik a légy ... Az eddigi legrosszabb és egyben legdrágább pizzát Olaszországban ettem egy velencei előkelő étteremben. Ez egy szalámis pizza volt nagyon kevés sajttal és a közepén három vékony szelet összepöndörödött szalámival. A másik nagy pizzaélmény a szocialista Bulgáriában ért 1987-ben a tengerparton. Ez egy kb 4 centi vastag tészta volt nagy tepsiben, rajta ketchup, majd a tetején sajt. Az árus kockákat vágott belőle. Hát nem ekkor kedveltem meg a pizzát. JÖN A SZABVÁNYPIZZA (Blikk 2002-10-09) RÓMA - Többé nem élhetnek vissza a világ éttermei az olasz spagetti és pizza hírnevével - jelentette a Reuters hírügynökség. Jövőre szabcányosítják az olasz ételeket, a normákat elfogadó éttermekben jövőre csak olasz alapanyagból, évszázados receptek alapján készült ételeket lehet majd kapni. Az intézkedést azért vezetik be, mert az elmúlt években a ragadós spagetti és a kemény pizza csaknem tönkretette az ország híres konyhájának a hírnevét. - A szabványt betartó éttermeknek sokkal jobban fog menni az üzlet, mint a hamisítóké. Azért voltunk kénytelenek meghozni ezt a döntést, mert az Olaszországba látogató külföldiek nagy része már azt sem tudja, hogy a pizza és a spagetti olasz eredetű. Sokan közülük azt kérdezik, hogy hívják nélunk a spagettit - magyarázta felháborodottan az olasz iparügyi miniszterhelyettes, Adolfo Urso. hg OLASZ LEPÉNY (http://amazona.korridor.hu 2003-02-21) Erőteljesen nyomul a pizza. Elindult Nápolyból és alig másfélszáz év alatt meghódította a világot, mert alkalmazkodott a helyi ételek és a politika ízéhez. A magyar ételválasztékba agresszív módon behatolt a pizza. Sőt, a karrier világméretű! Nézzünk a tepsi mélyére, hogyan lett az olasz halászok mindennapi lepényéből a világ kedvence. AZ ŐSPIZZA A múlt bizonytalan. Annyit azonban tudni vélnek, hogy mint minden nagy találmányt, egyszerű és praktikus volta segítette. Kellett valami, amire az étel ráhelyezhető és így jött létre az ehető tányér. Vagyis az a pizza, melyet manapság kínálnak, újkeletű a formájával, az ízeivel is. Az első írásos emlék Itáliában IV. Ferdinánd (meghalt 1825-ben) gasztronómiai élményére utal, egy pizzasütőnek köszönhetően. De még az őshazában is csak a 800-as évek közepén terjedt el, a világhódítás pedig az utolsó 40 esztendő eseménye. Ezt az is bizonyítja, hogy Milánóban, a hatvanas évekig, mindössze öt helyen sütötték, ma pedig ezret is meghalad a pizzériák száma. S ha van látványosan fejlődő iparág, ez annak tartható. Úgy mondják, Olaszországban több millió embernek ad munkát a pizzasütés. Az Európai Pizzasütők és Párolótagok Szövetsége - merthogy ilyen is van - szerint a világ egyes részein még ennél is erőteljesebben nyomul. POLITIKAI PIZZA Amerikában láncolat szolgálja fel éjjel és nappal. Nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk, hogy a versenytársak időnként elemeztetik, majd közlik, hogy rombolja az egészséget. Az eredmény? Az egyik elnökválasztás számos jelöltje fontosnak tartotta tudatni, hogy "fantasztikusan szereti a pizzát." A győztes is köztük volt. Bár a választói közül számosan meg vannak győződve afelől, hogy a pizzát is amerikaiak találták fel. Mi másnak lehetne nevezni, ha nem politikai pizzának, amikor az őshazában, Nápolyban, a világ legfejlettebb országai vezetőinek csúcstalálkozóján is ez a lepény volt a sztármenü? Mindegyik államfő a nemzeti ízeit találta meg rajta. Mi a titka a jó pizzának? Természetesen mindenki a maga receptjére esküszik. Nápolyban ez így hangzik: "A jó pizzával úgy kell bánni, mint a nővel. Csak simogatni szabad, ütni nem!" Könnyű kézzel kell gyúrni, duplanullás lisztből. Mit mondhat erre a gépesített pizzéria washingtoni szakembere, aki ráadásul fagyasztott tésztával dolgozik? Vagy az ázsiai szakács, aki a szójalisztet gyúrja? És akkor még nem is említettük a hagyomány szerint kötelező mozzarella sajtot, ami csakis bivalytejből nyerhető. A legjobb pizzát Nápolyban sütik, ez nem vitás és természetesen mozzarellával. Ám bármennyire is szorgalmasak a jámbor bivalyok, legfeljebb 300 ezer tonna sajthoz elegendő tejet képesek kipréselni magukból. Mégis 700 ezer tonna "eredeti" mozzarellát adnak el évente. Ennyit a műhelytitkokról. A RECEPT Nápolyban azt tartják, hogy minél egyszerűbb a recept, annál fontosabbak az alapanyagok. A liszt és az olívaolaj kapribogyó követel, de az sem mindegy, hogy hol termett! Az igényt az oreganóra, sőt a hagymára is kiterjesztik. Persze, nem eszik olyan forrón a lepényt...A különbséget csak az érezheti, aki jól ismeri az olasz kínálatot. Mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy a jó pizza a szélén nem lehet magasabb másfél centinél, a tészta súlya nem haladhatja meg a 200 grammot. Csak fával fűtött kemencében sülhet, a falaknak pedig téglából kell lenniük. S ha még a Vezúv lávadarabjaiból is építettek bele, s siker biztosra vehető. A tűz 400 fokon dolgozzon! Kell hozzá még valami, ami a helyszínen beszerezhető: a zaj. Nincs jó pizza zaj nélkül, mondja a nápolyi mester és meg is indokolja. Már az inasnak is tudnia kell, hogy miképpen és hányszor csapja a tésztát a gyúródeszkához. A jövő. Mármost mit kezdjen az éhes világ mindezen intelmekkel, amikor a pizzát nemcsak az íze miatt kedveli, hanem mert gyors étel?! Nos, a világ nem nagyon törődik a nápolyi halászok, egykori, paradicsomos, oreganós, mozzarellás pizzáival. Amerikában sült krumplival is eszik, Kanadában lazaccal, Németországban virslivel, Japánban rákkal, Angliában szalonnával, Magyarországon kolbásszal. MTI