TÖMEGES ÖNGYILKOSSÁG KALIFORNIÁBAN (Magyar Hírlap 1997-03-28) MH-Washington Feltehetően tömeges öngyilkosságot követett el az a 39 személy, akinek holttestét szerdán találták meg a kaliforniai San Diego mellett egy luxusvillában. A halottak 18 és 24 év között férfiak és nők voltak, mindegyikük fekete nadrágot és fekete tornacipőt viselt. Ágyakon feküdtek, semmi jel nem utalt erőszakra. Fejüket és mellüket háromszögletű lila kendő takarta. A házat egy szekta bérelte, az elegáns épületben egy számítógépes cég működött, amely Internet honlapok készítését vállalta, s Higher Source (Felsőbb Forrás) néven dolgozott (www. highersource.com). Akik ismerték a ház lakóit, azt mondják, szektásoknak tűntek, a házat "templomnak" hívták, de nagyon rendes emberek voltak. A háztulajdonos ügyvédje azt mondta, a szektát egy János atya nevű férfi vezette, a tagok nem ittak, és cölibátusban éltek. Úgy tűnik, a tömeges öngyilkosságot a Hale-Bopp üstökös érkezéséhez időzítették. Az üstököst most látni lehet a Földről. A szekta szerint az üstökös mögött egy űrhajó utazik, idegen bolygók lakóival, akikkel találkozni fognak, ha "levetik földi tartályukat". Révai Zsolt A HALÁL OKA GYÓGYSZER-TÚLADAGOLÁS (Magyar Hírlap 1997-03-29) Az öngyilkos kaliforniai szekta vezetőjét csak John atyaként emlegették, de mostanra Marshall Applewithként azonosították. Nevével már korábban is találkozott a rendőrség, amikor 1974-ben a Mennyország kapuja nevű vallási közösséget népszerűsítette meglehetősen erőszakos eszközökkel. KÖZÖS HALÁL (Magyar Hírlap 1997-03-29) Mint a Megváltót, úgy várták a Hale-Bopp-üstököst. Hitük szerint amögött megbújva közeledett az az ufó, amely lelküket az emberinél magasabb rendű lények közé viszi. Az üstökös volt a jel, hogy vessék le lelkük tartályát, földi testüket. S ők harminckilencen megtették. San Diegóban, egy luxusvillában, amelyet a szekta bérelt, gondosan becsomagoltak az útra, mérget vettek be, majd lefeküdtek meghalni - az ufóra várva.Mondhatnánk, Amerika olyan nagy, hogy nem nehéz összegyűjteni ott 39 vagy még több, az önkéntes halálra is kész őrültet. A hasonló véget ért szektákkal szemben itt azonban nincs karizmatikus vezető, és nincsenek rajongó gyerekek és alig felnőttek. Többségük negyvenes volt, és azt hiszem, halálukban a döntő szerepet nem az játszotta, amiben hittek - hanem az, amiben már nem. őrültek voltak vajon, vagy csak őrülten szerették volna maguk mögött hagyni addigi életüket, ezt a világot, ahol sokmilliárdnyi ember hozzájuk hasonló vagy sokkal nehezebb életet él, mégis ragaszkodik hozzá. Ha külön-külön vetettek volna véget életüknek, senki sem figyelt volna fel rájuk, csupán az öngyilkossági statisztikákat gyarapították volna. Morbid feltűnési vágy vezette őket? A közösségből merítettek erőt ahhoz a tetthez, amire már amúgy is elszánták magukat, de végrehajtásához egyedül nem volt erejük? A közelgő húsvét, a feltámadó Krisztus példáját remélték követni?A szekta egyik tagja, egy asszony videoszalagon hátrahagyott üzenetében azt mondta társairól: lehet, hogy bolondok, de úgy érzem, követnem kell őket, mert az e bolygón eltöltött 31 év után úgy érzem, nem maradt itt már semmi számomra... Valószínűleg nem ő volt az egyetlen közülük, akit a feleslegesség érzése vezetett a halálba. Barabás T. János GYÓGYSZERREL VÉGEZTEK MAGUKKAL A SZEKTÁSOK (Magyar Hírlap 1997-03-29) MTI A kaliforniai rendőrség azonosította azt a harminckilenc különböző korú férfit és nőt, akik egy vallási szekta tagjaiként tömeges öngyilkosságot követtek el, hogy földi életüknek véget vetve eljuthassanak egy idegen bolygóra. A "megváltást" egy a Hale-Bopp-üstökös mögött érkező ufótól remélték. Mint ismeretes, a tragikus esemény egy kúriában történt, San Diegótól harmincöt kilométerre. Az előzetes halottkémi vizsgálati eredmények szerint az áldozatok gyógyszerrel végeztek magukkal. A rendőrségi tájékoztatás szerint a halottak között huszonegy nőt és tizennyolc férfit találtak. Koruk nagy megoszlást mutat, húsz és hetvenkét év közöttiek voltak. Rendőrségi közlések szerint az orvosi elemzések arra mutatnak, hogy a "Mennyország Kapuja" nevű vallási közösség tagjainak halálát gyógyszer-túladagolás okozta. Az áldozatok előre eltervezetten, megfontoltan készülhettek a halálra: az öngyilkossági folyamat napokat, akár egy hetet is igénybe vehetett, és úgy tűnik, hogy nem egyszerre veszítették életüket, hanem három csoportban. A gyógyszert alkohollal, pudingba vagy almaszószba keverve szedték be. Utoljára csak ketten maradtak, akik "rendet csináltak" a többiek után. Fejükre nejlonzacskót húztak, nyilván azzal a céllal, hogy siettessék halálukat. Erőszakos cselekménynek, esetleges dulakodásnak nyomát nem találták, az egész luxusvillában pedáns rend és tisztaság uralkodott. A csoport tagjai korábban azt vallották, hogy eredetileg is egy idegen bolygóról érkeztek a Földre. A szekta vezetőjét csak "John atyaként" emlegették. A CBS televízió azonban csütörtök este egy bizonyos Marshall Applewhite nevű személyként azonosította az illetőt. Állítólag a rendőrség már 1974-ben találkozott a nevével, amikor Oregonban őrizetbe vették a "Mennyország Kapujának" erőszakos népszerűsítése miatt. A szekta tagjai ugyan templomuknak nevezték a pálmafákkal határolt, úszómedencével és teniszpályával is felszerelt, több mint nyolcszáz négyzetméter alapterületű kúriát, a rendőrök azonban nem bukkantak vallási kegytárgyakra a villában. A HALE-BOPP ÖNGYILKOSSÁGOK (Magyar Hírlap 1997-04-10) Mindössze néhány napig tündököl még horizontunkon a Hale-Bopp-üstökös. Április végéig szabad szemmel kivehetjük a hatalmas csóvát, s figyelhetjük haladását észak-északnyugatra tekintve, közönséges távcsövekkel. Amíg esténként felfedezhető az égbolton, a csillagászok minden modern műszert felhasználnak, hogy minél pontosabban rögzítsék, mikor fogta be tekintetünk, és mikor tűnik el beláthatatlan időre a planétánkat benépesítő gondolkodó lények elől. A racionalitás fényes diadala az, ahogyan a Hale-Bopp fogadtatott. Feltűnésének világos, ésszerű magyarázataihoz s rejtélyének megoldásához hozzájárult a tudomány sok évszázados módszeres építkezése: Kopernikusz Nap-központ elmélete, Tycho Brahe műszertára, Kepler törvényalkotása a bolygók haladási sebességéről, Galilei messzelátója és Newton tükrös teleszkópja. A modern tudományszervezés pedig kitermelte a profi csillagász típusát, ez esetben doktor Hale-t, aki nem gazdagodott meg a kométán, mindössze 7000 (!) dollárt keresett rajta, a csillagászati szenzáció társtulajdonosaként. Az üstökös felfedezésének igazi hőse azonban a földönfutó műkedvelő csillagász: Thomas Bopp; ezúttal éppen egy amatőr konok kíváncsisága és kitartása kellett a felfedezéshez. A floridai sivatagban éjszakára kölcsönvett távcsövön vizsgálgatta Bopp az égi térképet, s felfigyelt az addig nem látott fényességre. Íme, milyen nagyszerű az ember makacs türelme, s mi mindenre akad ésszerűen felépített tudományos magyarázat ebben az irracionális világban. Bemérjük az üstökös pályaívét, maximális és minimális földközelségét, mozgási sebességét, a csóva gázösszetételét. Az üstökös pusztító hatalmára viszont nem csillagászok jöttek rá. A Hale-Bopp-Föld találkozás 39 áldozatának titkát talán nagyobb szenzációként tálalják a világlapok, mint a ritkán feltűnő üstökös már tudományosan megmagyarázott rejtélyét. Kórboncnokok és riporterek, szociológusok és vallástörténészek, pszichológusok és rendőrtisztviselők vizsgálják a CD-kre és Internetre rögzített tekintélyes információt - immár földöntúli üzenet az emberiségnek -, amelyből kiderül, miért költözött a földi reménytelenségből a jedik és kozmikus háborúk képzelt boldogságába csaknem negyvenedmagával a 65 esztendős Marshall Herff Applewhite egykori nyelvtanár. A súlyosan beteg szektafőnököt lelki kielégüléssel tölthette el, hogy nem egyedül távozik a feltételezett túlvilágra. Vitte magával halálos utazására az öt gyermekét elhagyó háziasszonyt, nyolc önkasztráló férfit és a földi lét testi örömeit megvető lányokat, asszonyokat. Feketét és fehéret, mongolt és indiánt. Sci-fik és isteninek feltüntetett kinyilatkoztatások, próféciák hitették el, hogy idvezülésük végső és tökéletes megoldása csak az lehet, ha mindörökre elhagyják lelkük földi hüvelyét. Kritikátlanul és fanatikusan bíztak a szekta tagjai főnökük jóslatában, hogy az üstökös megjelenése János apostol látomásainak beteljesülését: a világvégét jelenti, mert a Föld egyszer s mindenkorra kimozdul keringési ciklusaiból. A Mennyei Kaput tehát át kell lépni; várják a lelkeket a messzi űrbéli tájakon a fantasztikus filmekből megismert élőlények, s persze Applewhite sajátosan elképzelt istene. Mire meggyőződhettek volna az üstökös távozásáról és a Föld sértetlenségéről, a szekta tagjai elhagyták a földi létet. Mi volt ez? Egy cinikus prédikátor ördögi terve? Vagy teljes agyrém? Persze hogy mindez együtt. S mégis némelyek bizonyára arra következtetnek, hogy a kísérteties üstökös vonzotta mágikusan magához a harminckilenc fekete-fehér ruhás halálraszántat. Gyilkolt volna a Hale-Bopp? A most elnevezett üstökös feltűnése előtt is számon tartottunk kultikus gyilkosságokat és öngyilkosságokat. A Mennyei Kapu tragédiáját két évtizeddel megelőzték más tömeges és véres események. Felidézhetjük a jonestown-i Népek templomának katasztrófáját: akkor szociális töltetű egyenlőségtan szedett fanatizált áldozatokat. Vagy emlékezzünk a québeci naptemplom szektájának 74 emberéletet követelő titokzatos, máig megfejtetlen drámájára. A huszadik század örvendetes racionalitása együtt él a vétkes naivitással, az áltudományos szemfényvesztéssel és lelkiismeretlen információüzérkedéssel. Nemcsak Amerika termel ki gyilkos és öngyilkos szektákat. Robbantgató próféták felett japán bíróság ítélkezik, s az orosz távol-keleten ötezer embert magnetizál egy modern szemfényvesztő. Korunk veszélye nem a mindenre magyarázatot kereső, a kozmikus jelenségeket emberközelbe hozó tudomány, hanem a hiszékenységet kihasználó újmiszticizmus és a fanatikus hit. A középkor apokaliptikus kinyilatkoztató jövendölései a tudatlanságra építettek. A mai hiszékenység a félműveltségen, a modern technikákat alkalmazó zavaros fantáziajátékokon alapul. Ezt használják ki mai kufárok. Az esetet vizsgáló pszichológusok úgy vélik, ezt egészíti ki a világból kiábrándultak távlatvesztése, a csalódás az eszmék mindenhatóságában. Az üstökösök elhaladnak mellettünk, a "hazug álmok papjai" maradnak velünk. Nem dőlt el, ki kit győz le. N. Sándor László SZEKTÁK, VITÁK, INTERNET (Magyar Hírlap 1997-04-29) Bár az Internet lelkes hívei állítják, hogy nem a világhálóból "nőnek ki" a szekták, köztük az olyanok, mint a Heaven's Gate (tagjai nemrég tömeges öngyilkosságot követtek el Dél-Kaliforniában), egyre többen tekintenek kritikus szemmel az Internetre. Ray Harman, az Oregon Egyetem pszichológusa: "Elképesztően sok őrültség, lehetetlenség kering máris a világhálózaton. Ez még csak hagyján, ám amikor az ember a saját számítógépének képernyőjén látja viszont az ilyesmit, az az érzése támad, hogy mindez hihető is..." Paul Saffo (Institute for the Future) véleménye: "A Web varázslatos és magávalragadó új médium, amit minden elképzelhető célra használhat az ember: bankügyei intézésétől a cserkészmozgalmi hírek továbbításán át a repülő csészealjak »megfigyeléséig«. Ráadásul máris a világ leghatalmasabb multiplikátorává, információsokszorozójává lépett elő." Az Internet egyik megszállottja viszont ekként foglal állást: "Gyűlölöm, amikor a különféle híradásokban a valóságot elferdítő, vagy csak a negatívumokat kiemelő módon tudósítanak az Internetről. A legnagyobb hírtelevízió egyik «szakértője» például azt állította, hogy a szekták az Internet révén toborozzák új tagjaikat, csupán azért, mert állítólag rájöttek: a technika iránt érdeklődők hiszékenyebbek az átlagembernél... Ebből akár az is következhet, hogy aki internetezik, az eleve valamelyik ártó szekta tagja, vagy éppen a gyermekpornográfia megszállottja..." A HAJAS CSILLAG TÁVOZIK (Magyar Hírlap 1997-05-08) Lehet, hogy sokaknak elegük van a Hale-Bopp-üstökös napközelsége által inspirált ismeretterjesztő írásokból, de egy amerikai szekta tagjainak tömeges öngyilkossága - amelynek közvetlen kiváltó oka az "üstökös mögé rejtőző földönkívüliek hívó szava" volt - arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudatlanságért drágán fizet az emberiség. A Hale-Bopp-üstökös legutóbbi néhány hónapban végzett megfigyelései érdekes eredményekre vezettek. Az üstökös jégből, porból és kisebb-nagyobb szilárd darabkákból álló magja, amit leginkább "piszkos hógolyóként" képzelhetünk el, igen aktívnak bizonyult. A Nap felé közeledő üstökös több alkalommal is hirtelen kifényesedett alig egy óra leforgása alatt. Ez arra utal, hogy a napsugárzás hatására szublimáló (szilárd halmazállapotúból légneművé váló) gázok egyszeriben a szokásosnál több port söpörtek magukkal. Még ennél is meglepőbb volt az a felismerés, hogy a nagy gyakoriságú vízjég és az egyéb (például szén-diszulfid) jegek egymástól elkülönülten helyezkednek el a magban, vagyis a fagyott gázok nem egyenletesen oszlanak el a vízjégben. Ez olyan horderejű felfedezés, amely a mostanáig elfogadott üstökösmagmodell átdolgozását is szükségessé teszi. Az ilyen jellegű eredmények elérése érdekében a csillagászok legkorszerűbb műszereiket vetik be. A kis távcsöveknek is fontos szerep jut az üstökösök kutatásában: azok ugyanis a legalkalmasabbak a korábbról nem ismert üstökösök felfedezésére. Nagy látómezejű, fényerős távcsőre van szükség, és szerte a világon nagyon sok amatőr csillagász fürkészi az eget ilyen eszközökkel - újabb üstökösök felfedezésének reményében. A mostani kométa elnevezése Alan Hale és Thomas Bopp amerikai észlelők szemfülességét örökítette meg. A megfelelő távcsövön kívül a sikerhez vezető további követelmények: a kitartó megfigyelő munka, az égbolt alapos ismerete, jó csillagtérkép és megfelelően sötét ég. Több száz órányi üstökösvadászat után állítólag nem is marad el a siker. Aki kételkedik ebben, maga is megpróbálhatja: évről évre tucatnyi új üstökös közelít meg bennünket. A Hale-Bopp-üstökös mindenesetre párját ritkító fényességével az átlagosnál nagyobb tekintélyt vívott ki magának. Saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy milyen találó a népnyelvben élő "hajas csillag" elnevezés. A letűnt korok emberei a fényes üstökösök megjelenését fenyegető égi jelnek, földrengések, árvizek, háborúk előhírnökének tekintették. Mindez azért alakulhatott így, mert a kométák váratlanul tűnnek fel, jövetelük többnyire előrejelezhetetlen, vagyis a modern csillagászat kialakulása előtt ezek az égitestek nem voltak összhangban az égbolt esetében megszokott állandósággal, illetve a periodikusan ismétlődő jelenségekkel. Évtizedek óta tudjuk már, hogy az üstökös kis tömegű és nyugalmi állapotában igen kis méretű égitest, találó kifejezéssel élve: a látható semmi. Becslések szerint a Naprendszerhez több milliárd apró üstökös tartozik, amelyek közül évente több tucat kerül olyan közel a Naphoz, hogy átmenetileg a Földről is megfigyelhetővé válik. Mivel a Földön gyakran következett be természeti katasztrófa, és bármely időpontban háború is zajlott valahol, egy-egy fényes üstökös megjelenésekor is történtek ilyen események, amikről legkevésbé az üstökös tehetett. Kevesen vannak köztünk, akik a 76 éves keringési periódusú Halley-üstökös 1910- es visszatérését láthatták. Akkor ez a rendszeres égi vendég úgy haladt el mellettünk, hogy a csóvája keresztezte a Föld pályáját. Korabeli lapok beszámolói szerint világvége-hangulat uralkodott, mert azt hitték, hogy az üstökösből kiszabadult mérges gázok elpusztítják az életet. Az idő tájt ugyanis még nem volt köztudomású, hogy az üstökös csóvája olyan ritka (legfeljebb 10-100 atomot, molekulát vagy iont tartalmaz köbcentiméterenként), hogy a jelenség is csak különlegessége miatt érdekes, de nincs következménye. Azóta majd' egy évszázad telt el, és a technikai fejlődéssel együtt az üstökös új hiedelemnek lett forrása. Az évszázad üstökösének bizonyult Hale- Bopp-üstökösről a tömeges öngyilkosságot elkövető szekta a számítógépes világhálózaton is azt terjesztette, hogy mögötte idegen civilizáció képviselői rejtőznek. Nos, a csóva mögé hiába is bújnának, mert az annyira ritka, hogy minden látszik, ami mögötte van. Az üstökös magja pedig legfeljebb 30-40 kilométer méretű, ami mögött ugyan megbújhatnának a földönkívüliek, de ne felejtsük el, hogy a Föld körüli térségben jelenleg is több mesterséges égitest kering, amelyek rendszeresen végeznek csillagászati megfigyeléseket. Az űrszondák vagy mesterséges holdak pedig egészen más irányból néznek az üstökösre, mint mi, földiek, tehát azt is látnák, hogy ha lenne valami a Föld irányából nézve az üstökös "mögött". Ha az üstökösöket esetleg sikerül mesterségesen keltett félelmetes jellegüktől megszabadítani, még akkor is két lényeges szerepük marad az emberiség számára: a nem-szakembereknek páratlan látványt nyújtanak, a csillagászoknak pedig a látvány mellett nagyon fontos információt szolgáltatnak a bolygórendszer kialakulásának őstörténetéről. E kis égitestek anyaga ugyanis ősi formáját, kémiai összetételét őrzi, hiszen éppen a kis méret miatt az üstökösökben nem ment végbe a bolygóknál és holdjaiknál tapasztalható változás. Szabados László