A JÖVŐ ITALA A SUGÁRZÓ ALKOHOL? (Magyar Hírlap 1995-12-15) MTI - Japán kutatók szerint radioaktív sugárzással jelentősen feljavítható a rossz minőségű alkohol. A szakemberek szerint az ilyenfajta "minőségjavítás" elterjedésére néhány évet kell már csak várni. A gammasugárzásnak kitett olcsó whisky vagy bor "minőségi" itallá válik – állítja a japán JAPC cég egyik kutatója. A whiskynél a radioaktív sugárzás javítja a ízek összeérésének folyamatát. Ami a bort illeti, a sugárzás hatására kissé színtelenedik az ital, de az erjedési folyamatok elősegítésével a sugarak eltüntetik a gyengébb minőségű borra jellemző kesernyés utóízt, és "simábbá" teszik az italt. A sugárzással történő kezelést számos országban nem engedélyezik, s sok fogyasztói csoport is ellenzi, mert úgy vélik, hogy rákkeltő hatása van. Még Franciaországban és Hollandiában is, ahol az ilyen jellegű kezelés engedélyezett, sok cég visszariad alkalmazásától, mert félnek vásárlóik elvesztésétől. A japán kutató szerint a módszer teljesen veszélytelen, sőt a klinikai kísérletek alapján biztosabbnak mutatkozott, mint a jelenlegiélelmiszer-sterilizáló eljárások. GYÖNGÉD ISMERKEDÉS (Népszabadság magazin 1997/46) Hogy az isteni ötlet mikor valósult meg a földön, még a tudósok sem képesek megmondani. (Noha bőven kortyolnak ők is e nedűből.) A lepárlás mindenesetre már a fáraók korában ismert volt. Az ír whisky születésének dátuma viszont benne van a legendák könyvében: Krisztus után 432. Ez az esztendő, amikor a valószínűleg skót származású Szent Patrick megtanította a szigetlakókat a desztillálásra, s ettől kezdve a nemzeti itallal nem volt gond. A vita azóta is folyik a két büszke nép között, de szerencsére még nem dőlt el; így mind a skót, mind az ír változat a tökéletességre tör. Gyorsan meg is hódította a kelta és angolszász világot. Annyira, hogy II. Károly angol király a szeszfőzdékre kemény adót vetett ki. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy elszaporodtak a zugiparosok, a receptet átcsempészték Amerikába, ahol aztán Elijah Craig tiszteletes megszabta a helybéli arányokat, s a nyersanyag 51 százalékát kukoricában jelölte meg. (Ebből lett a sajátos, óceánon túli változat, a "Bourbon". Mégpedig a francia királyok iránti tiszteletből: ők segítették az amerikaiak háborúját Nagy-Britannia ellen, a függetlenségért.) Földrészünkön ezalatt tovább folyt a változatok kipróbálása: 1832-ben Aeneas Coffey új lepárlókészüléket talált fel, mely a folyamatos termelést tette lehetővé, Andreas Usher pedig, befolyásos kereskedő, a gabonaféléket merészen vegyítve az illatok és színek új változatait állította elő. Írják nevét akár "whiskey"-nek, akár "whisky"-nek, a márkák mindegyike arra törekszik, hogy megtalálja a gabonából készült alkohol kellemes változatait. Sok függ például a földtől, melyen a mag terem, de a víztől, a tűztől, sőt a hordótól is. Nem mindegy, hogyan csíráztatják vagy főzik a szemeket, melyik patak vizét öntik rá, s mikor érkezik el az a pillanat, amikor a mester az érlelődő anyagba mártott ujjal fel tudja írni saját nevét a falra: ugyanis ekkor kész a massza a további kezelésre. Mester szükséges a lepárláshoz is. Különféle szűrőket alkalmaznak az aroma alakításakor; ezek adják a füstös ízt. A nedű akár éveket is tölthet ezután a tölgyfa hordókban, hogy zamatát, valamint aranyló színét végleg elnyerje. A palackozás után végre fogyasztani lehet a nemes italt. Nem akárhogyan, persze; a gyorsan kortyolók ugyanis megfosztják magukat az élvezetektől. A whiskyt szertartásosan kell inni, ebben minden hozzáértő egyetért; azaz előbb ajkunkhoz emelni a poharat, hogy érezzük az üveg érintését, majd - az illat beszippantása után - éppen csak szemernyit magunkhoz venni az italból, hogy fölmérjük annak erejét. S csak az efféle gyöngéd ismerkedés után - melyet a bennfentesek "csóknak" neveznek - következik az igazi birtokbavétel, hadd öntse el a melegség az egész szervezetet. A szerelmi hasonlat nem véletlen: olyan mértéktartó, ám szenvedélyes kapcsolat köti e finom párlathoz a whisky híveit, hogy annak igazi megnevezéséhez tulajdonképpen a költészet segítségét kellene igénybe venni. -SZ- A VILÁG LEGISMERTEBB ITALÁNAK ELŐTTÜNK ISMERETLEN TITKAI (Blikk 1998-04-03) HONNAN JÖN AZ IGAZI SKÓT WHISKY? A kérdés jogos, hiszen nem ritka, hogy a legjobb nedűk a Skóciát körülvevő szigetek valamelyikéről származnak, igaz, ettől még kiérdemlik a skót whisky elnevezést. SKÓT-ALFÖLD (LOWLAND) Skócia déli részén a malátamagból desztillálják az italt. KÖZÉPHEGYSÉG (MIDLAND) A Glasgow közelében elterülő részen csak a minimális desztilláción esik át a főleg árpából készült maláta. FELFÖLD (HIGHLAND) A legnagyobb whisky-előállító régió. Nyugati részén úgy készítik a whiskyt, mint a Midlandben, északon fűszerezik, keleten pedig borzasztó erősre főzik. BELSŐ-HEBRIDÁK Itt készül a jódozott whisky, Lagavulin és Laphroag italai a legismertebbek. KINTYRE-FÉLSZIGET Valaha a leghíresebb whiskyt gyártották, mára már csak a Springbank, a Glen Scotia és a Longrow van forgalomban. ORKNEY-SZIGETEK A Highland Park-i finomítókban készül a mézes whisky. TUDJA-E, HOGY MILYEN WHISKYT SZERET? BLENDED WHISKY Több desztillálóüzem - néha akár 30 is - termékeiből keverik össze, 10-60 százaléknyi árpamalátát tartalmaz, a maradék pedig kukorica vagy búza. Ez nem egyenértékű a gyenge minőséggel: minél több malátát tartalmaz az ital, annál nemesebbnek számít. A főbb márkák: Johnny Walker, Cutty Sark, Ballantines, Grants, J and B, Clan Campbell, Long John. PURE MALTS 100 százalékig árpából készülnek, de különböző évjáratokat és desztillálóüzemek termékeit elegyítik. Tulajdonképpen több single malts keveréke. A főbb márkák: Glen Grant, Glenfiddich. SINGLE MALTS A whiskyk csúcsa, mondhatni Rolls-Royce-a! Az árpamalátát tőzegfüsttel kezelik, és az ital minden cseppje egy és ugyanazon lepárlóból származik, de a desztilláló különböző évjáratait összekeverhetik. Az üvegen feltüntetett kor az italban található legfiatalabb évjáratú single-t jelöli. A főbb márkák: Aberlour, Miltonduf, Glenlivet, Glenmorangie. AZ ÍR WHISKY Az írek előszeretettel állítják, hogy őseik már ötezer évvel ezelőtt is desztilláltak whiskyt. Csak valamilyen malátából készítik az italt, és annak minimum 5 évet kell öregednie fogyasztás előtt. Vezető márkájuk a Bushmills. (Az írek az ital nevét is eltérően írják: whiskey.) AZ AMERIKAI WHISKY Túlnyomó részük Kentucky államban készül, mint például a Jack Daniels. Az amerikaiak főleg kukoricát és rozst használnak alapanyagként, melyet sokáig áztatnak a vízben, aztán megfőzés után fermentálják, majd desztillálják. BOURBON WHISKY Szintén amerikai termék, Kentucky hasonló nevű régiójából. Két fajtája, a Four Roses és a Wild Turkey az USA szimbólumává vált. A WHISKYIVÓK TOPLISTÁJA 1. USA 2. India 3. Thaiföld 4. Japán 5. Spanyolország 6. Nagy-Britannia 7. Franciaország 8. Kanada 9. Ausztrália 10. Brazília AZ ÉLET VIZE (Nők Lapja Évszakok 2000/4 Tél) A címbeli elnevezés számos nyelvben él, és mindenhol valamilyen erőteljes hatású alkoholféleséget takar, nem azt a folyadékot, amelyben az élet megszületett. Ezt jelenti az a kelta kifejezés, az uisge beatha vagy usquebaugh is, amelynek angolos akcentussal kiejtett változatából a whisky szó származik. Afféle ösztönös antialkoholistaként - aki kellemetlen tapasztalatok árán tanulta meg, hogy szervezete alighanem képtelen lebontani az alkoholt - sokáig úgy véltem, minden whisky egyforma. A színe sárgásbarna, a szaga orrba vágó, az íze a petróleumé. (Petróleumot ugyan még soha nem ittam, de az ízét szakasztott ilyennek képzelem.) Ebben a hitben éltem mindaddig, amíg családom nem gyarapodott mindkét nem whiskykedvelő képviselőivel. Tőlük azután egy életre megtanultam, hogy kedvenc italuk színe arany, illata a Felföld hangulatát idézi, íze pedig csodálatos, semmi mással össze nem téveszthető, fűszeres aroma. AZ ELSŐ PÁRLAT Családtagjaim lelkesedését világszerte whiskyrajongók sokasága osztja. Abban viszont már erőteljes nézetkülönbségek mutatkoznak közöttük, hogy az elképesztően széles választékból melyiknek nyújtják a pálmát, elvégre csak skót whiskyből több mint kétezerféle létezik. És akkor még nem beszéltünk ír, amerikai és kanadai változatairól. Ebből is látszik, hogy a whisky jóval bonyolultabb ital annál, mint amilyennek a tudatlan ásványvízivó tartja. A komplikációk már az elnevezésénél kezdődnek, hiszen ezt a népszerű párlatot Írországban és az Egyesült Államokban whiskey, míg Nagy-Britanniában és Kanadában whisky néven emlegetik. Bár egyes források szerint már a VI. században kortyolgatták ezt a jellegzetesen kelta-gael szeszes italt, az írek és a skótok a mai napig nem tudtak megegyezni abban, melyikük hazájában párolták az első adag whisk(e)yt. A tengerentúliak ebbe a vitába nem kapcsolódhatnak be, hiszen a hasonló elnevezésű innivalóból az Egyesült Államokban 1784-ben, a Kentucky állambeli Bourbon megyében készült el az első főzet, Kanadában pedig csak a XIX. században kellett felvenniük a harcot a hatóságoknak a szeszcsempészekkel és a titkos whiskyfőzőkkel. SKÓCIA JELKÉPE: A SCOTCH A hagyomány szerint a lepárlás művészete (oly sok más találmánnyal együtt) Keletről, a mórok közvetítésével jutott el Európába. Kezdetben inkább parfümök és gyógyszerek előállítására szolgált, amíg valamelyik lángeszű szigetlakó rá nem jött, hogy az eljárás kiválóan alkalmas alkoholos italok előállítására is. Így született meg elsőként is a single malt, azaz a tiszta malátawhisky. Az első kétségbevonhatatlan hitelességű adat 1494-bői származik arról, hogy a Dunfermline-ba való szerzetes, John Cor malátát vásárolt "acqua vitae" főzéséhez, ám ez a tevékenység skót földön sok száz évvel korábban megkezdődött már, az adószedők kijátszása céljából főként a távoli hegyek között. Arrafelé a csíráztatott árpából (azaz malátából) készült nedűt kétszer desztillálják, majd tölgyfa hordókban három-öt évig érlelik, de akad olyan muzeális értékű - és ennek megfelelően csillagászati árú - ó-whisky is, amelyet 1926-ban töltöttek hordóba. A skót whisky jellegzetes füstös aromáját a maláta szárításakor használt tőzeg füstjének köszönheti, de különleges ízekkel gazdagodik érlelés közben is: az eredetileg színtelen folyadék ekkor nyeri el sajátos karamellszínét. De nem beszélhetnénk valódi scotch-ról, ha nem lennének a kristálytiszta skót vizek, amelyek egyéni árnyalatot adnak az egyes whiskyfőzdék termékeinek. Ha a patak a hangás mezőn fut végig, az ital enyhe hangaillatot áraszt, míg a lepárlóiról messze földön híres sziget, Islay italainak ízén az algák és a sós víz aromája érződik. Az egyik ottani gyárban például a tengerparton tartják a hordókat, és a viharos szélben csapkodó hullámok permete átitat mindent, tengerillatúvá varázsolva az érlelődő whiskyt is. Minderről saját magunk is meggyőződhetünk, mert a szigeten (és egész Skóciában) szívesen megismertetik a turistákat nemcsak a gyártás folyamatával, hanem a látogatást megkoronázó kóstoláskor a lepárló termékeivel is. A skótok sokáig kizárólag malátawhiskyket gyártottak, ám létezik az italnak egy másik fajtája, a malátázás és füstölés nélkül, többnyire kukoricából készült grain whisky. A XX. század elején azután valakinek eszébe jutott, hogy a kettőt össze is lehetne keverni: ez eredményezte a könnyebb és simább ízű blended whiskyt. Ma ezek a legnépszerűbbek - köztük például a cégalapító képét címkéjén viselő Johnnie Walker Red Label -, de az igazi ínyencek szerint a skót whisky legzamatosabb képviselői az olyan single maltok, mint a Glenfiddich vagy a Laphroaig. AZ ÍREK KEDVENCE: A WHISKEY Az ír whiskey nemcsak nevében, hanem alapanyagában és gyártásmódjában is némiképp eltér a skóttól: különböző gabonafélék keverékéből készül, nincs tőzegfüstös íze, és háromszor esik át desztilláláson. Az eredmény olyan méregerős folyadék lesz, amelyet még a helybeliek sem volnának képesek leereszteni a torkukon, ezért palackozás előtt vízzel hígítják. Bár ez a nedű pártállástól függetlenül élvezhető, a whiskey hanyatlását mégis a politika idézte elő. 1922-ben Írország hosszú csatározás után végre szakított Nagy-Britanniával, és szabad állammá vált, ez azonban azzal járt, hogy az ír termékeket kitiltották a brit birodalom egész területéről. A whiskeyfőzőknek egyetlen jelentősebb piacuk maradt volna, az Egyesült Államok, amely azonban ekkortájt éppen az alkoholtilalom szomorú éveit élte. Az amúgy sem túl rózsás helyzetet tovább rontotta a nagy gazdasági világválság, és az ír desztillálók, amelyek nemrégiben még a fél világot ellátták itallal, sorra csődbe mentek. Csak néhány igazán nagy cég maradt talpon, de tengerentúli piacaikat nekik sem sikerült visszanyerniük. Ennek állítólag két oka is volt. Egyrészt egy ír család, a Kennedyek, akik az alkoholtilalom idején elsősorban skót whiskyt csempésztek be az Államokba, és az amerikaiak később is ragaszkodtak a megszeretett ízekhez. Másrészt a II. világháború idején Angliában állomásozó amerikai tisztek, akik ott rászoktak a scotch-ra, és erről a szenvedélyükről hazatérve sem akartak lemondani. Végül a whiskeyforgalom adatait az vitte soha nem látott mélységekbe, amikor a háború után az ír gazdaságpolitika korlátozta a termék exportját, hogy az eladásból származó adóbevétel az országban maradjon. A csapásokat szerencsésen túlélő négy nagy cég, a Jameson, a Bushmills, a Tullamore Dew és a Powers azután a hetvenes években egységfrontba tömörült, hogy visszahódíthassa az ír whiskey elveszített hadállásait. Ma ennek lehetünk szemtanúi. AMERIKA VÁLASZA: A BOURBON A tengerentúli whiskykedvelők tehát nem szorultak rá a hazai termelésre. De azért csak elkészítették saját főzeteiket, amelyek mára több mint háromezer tagból álló, népes, és nehezen áttekinthető családdá bővültek. A bourbon elnevezés azt a kukoricából főzött, fehéres színű, édeskés ízű italt takarja, amelyet csak egyszer desztillálnak, majd speciális hordókban érlelnek. Egyik népszerű változatát palackozás előtt faszénen szűrik át, ennek köszönheti jellegzetes, füstös aromáját. Az amerikai whiskeyk között találunk rozsból pároltakat is, ezek a rye (azaz rozs) névre hallgatnak. Ugyancsak rye a közkedvelt neve a Kanadában készült whiskynek, bár alapanyagában a rozs mellett kukorica és búza is szerepel, és gyakran keverik bourbonnel is. Az északi országban a "tüzes víz" főzésének jó kétszáz éves hagyományai vannak, mert a kereskedők hamar felismerték, hogy egy kis itókáért az indiánok mindenre képesek. Szegény rézbőrűeket olyan kotyvalékokkal itatták, mint a whisky, rágódohány, gyömbérsör, piros paprika, melasz és piros tinta (!) keverékéből készült "koktél", amely a korabeli feljegyzések szerint hallatlan népszerűségre tett szert. A kanadai-amerikai határon óriási méreteket öltött a szeszcsempészet; ez a felettébb jövedelmező üzletág a hatóságok ellenakcióit követően az alkoholtilalom éveiben virágzott fel újra. A prohibíciót az Egyesült Államokban 1919-ben jelentették be, a kanadai Alberta tartományban azonban 1916-tól 1924-ig tartott. 1924-ben az USA-ba bevitt whisky kétharmad része a kanadai határon át, az amerikai parti őrség teljes egyetértésével jutott be az országba. A csempészek táborát olyan közismert személyiségek gyarapították, mint Al Capone, de ekkor alapozta meg tengerentúli hadállásait a Seagram's is: a márka 1928-ban alapított kanadai vállalata hektoliterszám szállította a szeszt az Államokba. A tilalomnak (a csempészeken kívül) a koktélok alkotóelemeként is használatos kanadai whisky köszönhette a legtöbbet: olyan közkedveltté vált az Egyesült Államokban, hogy ma is csak vodkából fogyasztanak többet a szeszkedvelő amerikaiak. A POHÁR TITKA A whisky híveinek azt a vitát sem sikerült még lezárniuk; miként érvényesül a leginkább a nemes ital aromája. A borostyánsárga folyadékot ugyanis hígíthatjuk vízzel vagy szódával, ihatjuk hűtve vagy szobahőmérsékleten, jégkockával vagy anélkül, cukorral keverve vagy tisztán. Az igazi ínyencek szerint ez utóbbi módszer a legegyszerűbb és a legnagyszerűbb. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a nemes nedűt ne holmi vizespohárba töltsük, hanem lehetőleg széles szájú, úgynevezett old fashioned pohárba, hogy kortyolgatás közben illatát és zamatát egyszerre élvezhessük. Mörk KÁVÉ ÍR MÓDRA (Nők Lapja Évszakok 2000/4 Tél) A whiskeyvel feldúsított ír kávé feltalálását a hagyomány egy névtelen pincérnek tulajdonítja, aki a 30-as években a shannoni repülőtéren dolgozott. Az Atlanti-óceán átszelésére vállalkozó repülőgépek ekkor még nem tudtak elegendő üzemanyagot vinni magukkal, ezért innen, Írország legnyugatibb részéről startoltak el, és nem az akkoriban még ritkaságnak számító betonozott kifutópályáról, hanem a Shannon folyó vizéről. Mivel a repülő hajónak keresztelt hidroplánok még nem tudtak olyan magasra emelkedni, hogy kikerüljék a viharokat, gyakran vissza kellett fordulniuk, és ilyenkor a repülőtér személyzetére várt az a feladat, hogy lelket verjen a törődött, átfagyott utasokba. Egy ilyen alkalommal jutott eszébe a már említett pincérnek, hogy a kávé élénkítő tulajdonságát a whiskey melegítő hatásával ötvözze, és ezzel megszületett a sajátságos keverék: az ír kávé. A valódi ír kávéhoz szükséges fél deci ír (és nem más!) whiskey, egy adag frissen főzött kávé és (nem keményre) felvert tejszín. Az első két hozzávalót összekeverik, majd óvatosan, hogy a folyadék felszínén maradjon, egy kiskanál domború hátán a tetejére csurgatják a tejszínt. Ezen a felső tejszínrétegen át ihatjuk ki az életmentő kávét, és ha igazán profik vagyunk, a kettő közben nem keveredik össze. Az ír kávét vagy rövid szárú, talpas pohárban szolgálják fel, vagy speciális pohárban, amely szintén rövid szárú és talpas, de füle is van. WHISKYS KOKTÉLOK (Nők Lapja Évszakok 2000/4 Tél) TALL MACTAVISH 5 cl whisky, 3 cl Campari, 12 cl tonik, 1 szelet narancs Keverőpohárban a whiskyt és a Camparit összekeverjük, magas (highball) pohárba szűrjük, tonikkal felöntjük, narancsszelettel díszítjük. HOT WHISKEY TODDY 6 cl whiskey, 1 kockacukor, forró víz, citrom, szerecsendió A cukrot kevés forró vízben feloldjuk, hozzáöntjük a whiskeytm citromszeletet adunk hozzá, a tetejére szerecsendiót reszelünk, és füles pohárban szolgáljuk fel. MANHATTAN (száraz) 2/3 rye whiskey, 1/3 száraz vermut, citromhéj A hozzávalókat keverőpohárban összekeverjük, koktélospohárba szűrjük és citromhéjjal díszítjük. MILLIONAIRE 3/4 bourbon whiskey, 1/4 Cointreau, 1 öntet grenadine, 1 tojásfehérje Az alkotórészeket shakerben alaposan összerázzuk, és széles (old fashioned) pohárba szűrjük. ALKOHOLMENTES WHISKYT PÁROLTAK (Mai Blikk 2001-04-20) SZINGAPÚR - Szingapúri diákok almaléből alkoholmentes whiskyt desztilláltak és különböző adalékanyagokkal a skót whiskyhez hasonló, ám garantáltan másnaposságmentes italt hoztak létre. BEPANCSOLTAK A MAGYAR WHISKYNEK (http://www.index.hu 2001-05-04) Veszélyben a kommersz szeszgyártás Könnyen lehet, hogy az EU-csatlakozás pillanatában megszűnik a finn vörösborral kemény piaci versenyt vívó magyar whisky, a kommersz rum és a gagyi vilmoskörte - tudta meg az Index. Az "alacsony árfekvésű kommersz égetett szeszek" kedvelőinek ráncait csak mélyítheti, hogy a rum folyományaként jó eséllyel búcsúzhatnak régi kedvencüktől, a keverttől is. ARMAGEDDON A VAK EGÉRBEN Hogy miért okozhat a csatlakozás ilyen kozmikus pusztítást a pincekocsmák világában? Lényegében azért, mert az ásványvízivó brüsszeli bürokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy a whisky erjesztett malátából készüljön és évekig érjen tölgyfahordóban, a rum alapanyaga a bakelit helyett a cukornád legyen, nem beszélve a körtéről, amely az ottani értelmezés szerint nem fiolában tárolt koncentrátum, hanem egyfajta fán növő gyümölcs. A MAGYAROK SZABADON PANCSOLHATNAK Bár a Magyar Élelmiszerkönyv már átvette az EU szeszes italokra vonatkozó rendeleteit, egy passzus néhány ponton felmentést ad a whisky-gyártóknak - magyarázta az Indexnek Rácz Endre, az agrártárca osztályvezetője. Eszerint nem csak malátából és egyéb old school anyagokból, hanem tisztaszeszből, aromából és színezékekből is szabad whisky néven előállítani, mi több, forgalmazni italféleséget. Ráadásul érlelni sem kell a terméket évekig. De még hónapokig sem, magyarázta a Pannondrinks egyik munkatársa, hiszen cégének termékei, hasonlóan az összes kommersz whiskyhez, legfeljebb egy-két hétig "érnek" a porok és folyékony aromák összekeverése után. A VÖRÖSÖK A BÁRSZEKRÉNYBEN VANNAK Az ortodox skót-ír-bourbon és kanadai hívők csodálkozhatnak ugyan, hogy miért inna valaki ilyen terméket, de mint azt Győri Lászlótól, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács főtitkárától megtudtuk, jó néhány társaság foglalkozik "whiskyfőzéssel": a legnagyobbak a Zwack Unicum Rt., a Pannondrinks Kft., a Győri Likőrgyár Rt. és a Pilis 191 Kft. (Az Index Összeesküvéselmélet-kutató Osztálya már vizsgálja azt az összefüggést, hogy a terméktanács elnöke Medgyessy Péter, a szocialista párt absztinens kinézetű miniszterelnök-jelölt jelöltje.) Győri László nem tudott közelítő adatot sem mondani a magyar whisky-piac méretéről, de a hazai égetett szesz fogyasztásból a brit eredetű ital aránya szerinte 1-2 százalékos, beleértve ebbe az importot is. Az Élelmiszer Online "Mitől vigad vagy búsul a magyar?" című cikke ezzel szemben a mennyiséget nézve négy, értékét tekintve nyolc százalékosra teszi a piaci részesedést. Egy komoly szeszgyártó becslése szerint a teljes hazai whisky-fogyasztásnak nagyjából ötöde lehet itthon gyártott termék. KOMMERSZ ORSZÁGNAK KOMMERSZ ITALT Az Index riportere életében nem ivott még magyar whiskyt, de az utóbbi időben egyre többfélét látott az üzletekben. Nem véletlenül. A Pannondrinks nevét homályban hagyó munkatársa megadta a titok kulcsát. A kulcs egy köztörvényes bűnöző elsöprő népszerűsége. "A dolog a Whiskys-ügy óta indult be. Előtte nem gyártottunk ilyen italt, de utána annyi érdeklődő volt, hogy belevágtunk" - mondta a menedzser, hozzátéve, hogy a kereslet azóta is állandó. ATOMTITKOK A SÉKERBEN A magyar whisky-, rum- és vilmoskörtepiac adatait a piaci szereplők tapasztalataink szerint az észak-koreai biztonsági szolgálatot megszégyenítő szívóssággal védik, ezért senkitől sem tudtunk pontos információt kapni arra nézve, hogy a fogyasztók évente hány forintot költenek ezekre a termékekre. Annyi bizonyosnak látszik, hogy rumból a whisky három-ötszöröse fogy, ráadásul az arány itt megfordul, és a forgalom döntő részét a kommersz fajták teszik ki. A vilmoskörte-szegmens egészen speciális, hiszen itt a Zwack ismert termékével annak 5-6 féle klónja verseng, ami számos hamisítási per táptalaja volt már. GOODBYE PORTORIKÓ Bár a helyzet elvileg tiszta, vagyis a csatlakozás után nem szabad aromákat vegyíteni, a piac szereplői teljesen bizonytalanok abban, hogy tényleg le kell-e állniuk a gyártással. "A dolog nincs még teljesen szabályozva" - mondták a Terméktanácsnál. Rácz Endre a minisztériumban sokkal határozottabb: ha tagok leszünk, megszűnik a kivételezés. Példaként a rumot említi. Egyesek ugyanis abban reménykedtek, hogy a németek példájára valamiféle felmentést kaphatunk. A teuton alkoholisták ugyanis EU-tagként legálisan juthatnak hozzá a 100 helyett csak 5 százaléknyi cukornádlevet tartalmazó úgynevezett "vágott rumhoz". SANSZUNK SINCS A SÜTŐRUMRA "Mi kapaszkodunk" - lebbenti fel a fátylat a tárgyalások kulisszatitkairól Rácz Endre - "mi mondogatjuk, hogy lehessen forgalmazni 'háztartási' vagy 'sütő" rumként, de a felmentést Ausztria sem kapta meg, mint új belépő". Egy jelentős gyártó cég vezetője ugyanakkor arra mutatott rá, hogy az EU-ban sem annyira egyértelmű a helyzet, hiszen a franciák és a belgák szerinte óriási mennyiségben állítanak elő "nem erjesztett" típusú whiskyt sűrítményből és aromákból. KI LÁTOTT MÁR CUKORNÁDAT? Az európai szabályok bevezetése persze nem jelentené okszerűen azt, hogy Magyarországon nem gyártanak többé rumot vagy whiskyt. Az Index bódító tényfeltárása közben találkozott is olyan céggel, amelyik cukornádból is hajlandó lenne rumot előállítani. Csakhogy az igényesebb termék nyilván drágább is lesz. Márpedig, ahogyan a Pannondrinks munkatársa fogalmazott, a vásárlók égetett szeszből vagy a drágát vagy az olcsót keresik. Ha valami növényből készül, az sokba is kerül. Pár év, és az EU-csatlakozás megfoszt minket attól az élménytől, hogy egy áporodott pincekocsma pultjánál összeborzadjunk egy kupica aromás magyar whiskytől, vagy összeragasszuk a szánkat egy stampedli leírhatatlanul gejl keverttel. Szeretjük az olyan elvont kifejezéseket, mint például a "magyar whisky-piac". Az Index Formatervező és Élelmiszeripari Munkacsoportjának materialista tagjai szerint csak üvegek léteznek, bennük valami barnás folyadékkal. A tagok - designer és nyelvész szakértőkkel megerősítve - megnézték, mit is kapunk palackonként ezer-párszáz forintért. A magyar whiskyk névadói vagy szélsőséges anglománok, vagy ügyes marketingesek, ugyanis véletlenül sem jutott eszükbe olyan törzsökös neveket adni, mint a Kocsmárosné almabor vagy a Puszta Koktél keresztszüleinek, ellenben tobzódnak a skótosnak hitt hangzású márkanevekben. Az egyetlen kivétel a Zwack Péter-Pál whiskyje. A karakán névadáshoz a külalak is igazodik: a palack a klasszikus "hétdecis vegyigyümi" formakultúrát idézi, ehhez spártaian egyszerű címke járul. A gyár másik saját gyártású whiskyje, az Old Man's a kommersz kategória krémjébe tartozik. Az üveg robusztusan lapos (ha tetszik laposan robusztus) formája és a címke westernes hangulata a zwackunicum.com-on olvasható ismertető szerint "a klasszikus bourbon whiskyk világát idézi". Tény, hogy a termék csinosan megtervezett, de mindenképpen túlzásnak tűnik az ismertető javallata, miszerint "ajándékként kitűnő és méltó dísze mind a vendéglátóegységek pultjának, mind a házi bárszekrényeknek." A Győri Likőrgyár designer-csapata minden bizonnyal önbizalomhiánytól szenved: nem hittek abban, hogy képesek lennének túllépni a klasszikus formákon. A kishitűség a várt eredménnyel járt: nem is léptek túl rajtuk. A nettó nagyker. áron 1152 forintos Black Knight palackjának megbízhatóan hengeres, kissé antropomorf alakja meglepően emlékeztet a Chivas Regaléra, a rusztikus Old Country (1048 forint) letagadhatatlan vérrokona a Ballantines-nak, a hetykén cowboyos Big Jim pedig a Four Roses pattanásos unokaöccse. A Pilis '91 Kft. névadói álmaikban talán végtelen, szélfútta rónákon kóborolnak, innen jöhet a Windfield és a Flat Country poétikus, már-már keltás elnevezése. A cég francia licenc alapján gyártott "George XIX"-e pedig a híres gall történelmi humor egyik jó példája. A Gazdasági Versenyhivatal aktáit böngészve találkoztunk a SAGÁL Szeszipari Termelő és Forgalmazó Dinasztia Rt., majd a Black-Bulls Kft. által gyártott John McDermaed "whisky-jellegű kommersz szeszes ital" nevével, amely amellett, hogy kiejthetetlen, olyan skótos, amilyen valami lehet, aminek Kecskeméten álmodták meg a receptjét. A versenyhivatal ihletett munkatársa olyan láttató erővel írja le ennek a törzsökös magyar terméknek a kinézetét, hogy nem tehetünk jobbat az idézésnél: "A termék előcímkéjének felső íves széle mentén párhuzamosan fut az "Established 1994 SAGÁL Family" egyszerű nyomtatott betűkből álló felirat. A felirat alatt egy fényes aranykorona rajza látható, amely a John McDermaed Whisky elnevezés felett szerepel. A név kezdőbetűi piros-arany színűek, a többi betű fekete-arany színű. A whisky felirat fekete betűkből áll. Az előcímke közepén elhelyezett grafika három üvöltő farkast ábrázol egy téli tájban. A grafika alatt a fekete díszes betűkből álló Old Whiskies, illetve az egyszerű fekete nagybetűs Trade Mark feliratok olvashatók. A felirat mellett egy olvasó fiatalember képét ábrázoló piros színű címerre emlékeztető rajz, illetve alatta a John McDermaed név mint aláírás látható. A termék hátcímkéjén az előcímkével azonos formájú, de szürke színű John McDermaed, valamint fekete színű whisky felirat alatt szerepel a termék minőségére utaló whisky-jellegű kommersz szeszes ital megjelölés. Egy tagoló piros pont alatt található a termék összetételének feltüntetése - víz, etilalkohol, természetazonos aroma, karamell - majd az energiatartalom és a minőségét korlátlan ideig megőrzi feliratok." Kiegészítő ajánlatunk: a magyar termékek mellé szívjanak Csongor szivart. Szily László ELÁRVEREZTÉK A 60 ÉVES WHISKYT (Blikk 2001-09-13) GLASGOW - Egy névtelen skót gyűjtő 15 ezer fontot fizetett a Glasgow-i McTear's aukción egy üveg 60 éves whiskyért. MILLIÓS PALACKOK (Playboy 2001. november) A világ legjobb whiskyjei Ha egy Picassót a szekrényünkbe rejtenénk, ahol senki sem látja, valószínűleg igencsak messze kerülnénk az alkotó szándékától. Hiszen a mester azért fogott ecsetet, hogy láttasson. Így vannak ezzel a minőségi whiskyk előállítói is, akik ha előásnak a raktár mélyéről egy ötven-, hatvan éve érő hordót, biztosak lehetnek benne, annak tartalma nem sok ízlelőbimbóval fog találkozni. A whisky az angolszász nyelvterület nemzeti itala, mégsem csak ennek az igen jelentős lélekszámú fogyasztóbázisnak köszönheti a népszerűségét. A minőségi gyártásból származó palackok több mint fél évezrede Skóciából indultak el hódító útjukra, és azóta a pálinkák közül ezt a nemes, gabonaalapú szeszes italt fogyasztják a legtöbben a világon. NÉGY NAGY NEMZET A skót whiskyt jellegzetes füstös ízéről lehet fölismerni. A malátázott árpát a skót felföldön található tőzeg tüze fölött szárítják ki. Az így kapott malátawhiskyt (Matt Whisky) nem forgalmazzák széles körben. Inkább több hordó tartalmát keverik össze, így akár 200 különböző korú és alkoholtartalmú nedű is egyesülhet a palackban. Minél nagyobb azonban a hordószám, annál messzebb kerülünk a legnemesebb alaptól, amit úgy hívnak: "single". Persze nemcsak malátázott árpát, hanem sima árpát, kukoricát és más gabonaféléket is használnak a whiskykészítésnél (Grain Whisky). Az ír rokont árpából, búzából, rozsból vagy zabból állítják elő. Legtöbbször használt sherrys-, rumos- vagy bourbonoshordókban tárolják, és legalább három, de legtöbbször öttől tizenkét évig pihentetik. A legismertebb amerikai whiskey a Bourbon. Nevét Kentucky egyik megyéjéről, az pedig 1785-ben a francia királyi családról kapta. Ennek a fajtának legalább 51, legfeljebb 79 százaléka kukorica, míg a maradék rozs és árpamaláta keverékéből áll. A desztilláció után ezt a párlatot is hordófogságra ítélik, amelynek időtartama legalább két, de inkább négy-hat év. A belülről kiégetett fehértölgy hordók mélysárga színt és édes vaníliaaromát kölcsönöznek a bennük tárolt vízszerű folyadéknak. A szintén amerikai Rye Whiskey 51 százalékban rozsból készül, a Tennesse Whiskey pedig attól különleges, hogy faszénen szűrik át. A jenkiknél a single-t "straight" vagy "unblended" néven ismerik. A kanadai whiskyk világosabbak és ízre könnyebbek, mint déli társaik. Ott is főleg kukorica az alapanyag. A bourbonhöz nagyon hasonlító italt kétszer párolják le és legalább két évig érlelik sherrys-, bourbonos- vagy brandyshordókban. Hat év elteltével az érő italnak a párolgás miatt már csak kétharmada van a hordóban, ami tízévnyi várakozás után tovább csökken az eredeti mennyiség felére. Az elillant alkoholos folyadékot az "angyalok jussának" tartják és egy percet sem bánkódnak utána, hiszen a visszamaradt adag immár jóval többet ér, ez pedig tisztán a desztilláló jussa. GAZDAGOK HOBBIJA 1992 végén Milánóban egy nevét elhallgató olasz üzletember 45.200 angol fontot fizetett egy üveg 50 éves Glenfiddichért. Egy 61 éves Macallan 1500, az 51 éves 750 fontba kerül. A híres whiskyszakértők egyre gyakrabban panaszkodnak, hogy munkájukat fölöslegesnek érzik, mert minek ízlelgessenek koros Glenfiddicheket vagy Macallaneket (amelyek Magyarországon viszont már megkóstolhatóak), ha az a néhány palack úgyis gazdag pasasok gyűjteményében landol majd. Persze érthető, hogy senki sem költi szívesen a család nyaralására szánt pénzét egyetlen üveg italra, mégis sajnálatos, hogy így az igazi whiskyk magángyűjtemények foglyai, illetve spekulánsok játékszerei lesznek. Arra pedig, hogy az ár sokkal magasabb, mint az üvegben lévő folyadék értéke, soha senki nem fog rájönni, mert annak a generációnak, amely majd véletlenül fölbontja a flaskát, fogalma sem lesz róla, hogy valaha egy vagyont adtak érte. Addigra pedig már az uzsorás sem lesz, így senki sem róhatja föl neki, hogy az ezredforduló környékén elfelejtette azt a régi mondást, miszerint a haját akár hányszor le tudjuk vágni valakinek, de megskalpolni csak egyszer lehet. HATÁR: A CSILLAGOS ÉG Így az árak egyre följebb és följebb kúsznak. A jelenleg beszerezhető legdrágább whisky a Gordon Macphail nevű cég nevéhez fűződik. Az idei Vinexpón mutatták be egy sherryhordóban (Williams Humbert 2657). Az 1938 és 1998 között, a Mortlach desztillálóban nemesedő itallal mindössze száz flaskát töltöttek meg. Ezek egyenkénti ára 7000 font, amiért természetesen extrákat is kapunk. Kézzel készített dobozuk titkos fiókjóban megtalálható a whisky miniatűr változata, egy ízlelési tanácsadó és az eredetiséget igazoló sorszámozott bizonyítvány. WHISKY-PRAKTIKÁK Ha már szóba került a Mortlach miniatűr változata, akkor érdemes fölhívni a whiskyvel frissen barátkozók figyelmét, hogy az öt centiliteres kiszereléseket elsősorban nem a légitársaságoknak és a gyűjtőknek találták ki, hanem kóstolásra. Ezért aki úgy dönt, hogy ezután ráhajt a nemes whiskyfajtákra, annak mindenképpen érdemes elsőként egy kisüveges készletet beszerezni, és úgy eldönteni, melyik évjáratra költi majd a pénzét. A Glenturret minikollekciója például 17,99 font. Ezért a megfizethető tanulópénzért kipróbálhatjuk a 12, 15 és 18 éves változatot, valamint az eredeti malátalikőrt. Ennél is olcsóbb megoldás, persze csak amennyiben éppen arra járunk, ha a londoni Gatwick reptéren betérünk a World of Whiskies elnevezésű boltba, amit Európa egyik legjobb vámmentes whiskylelőhelyének tartanak. Ott a Laphroaigtól, a Gordon Macphailen át a Glenturretig a legtöbb desztilláló képviselteti magát, és nem csak zárt palackokkal, hanem kóstolókkal is. Így a tranzitban töltött órák nem vesznek kárba, sőt torkunk olajozása közben gyarapíthatjuk whiskys ismereteinket. Buglya Gergely TUDTA-E? # A skót whisky eredetiségét puskaporral vizsgálták. # Másfél uncia whisky csak 104 kalóriát tartalmaz, kevesebbet, mint egy pohár bor. # A franciák több skót whiskyt isznak, mint konyakot. # Nem gyógymód, mégis a nátha egyik leghatásosabb ellenszere a forró whiskypuncs. # Amerikában az alkoholtilalom alatt a whiskyt csak orvosok írhatták föl. # Viktória királynő minden nap skót whiskyvel itta a teáját. # Abraham Lincoln, az USA tizenhatodik elnöke fiatalkorában házaló bourbonügynök volt, majd saját kocsmát nyitott. # Az ír és az amerikai whiskeyt "e" betűvel írjuk, míg a skótot és a kanadait "e" nélkül. # A whisky kávéval és fagylalttal remek desszertkombinációt alkot. HAZAI ÁRAK Johnie Walker Gold label 18 éves 22.000 Ft Johnie Walker Blue label 30-60 éves 51.000 Ft Chivas Regal Royal Salute 21 éves 45-50.000 Ft Jameson 15 éves változata 25.000 Ft Ballantines Blended 21 éves 20.000 Ft Jack Daniels Single Barrel 10.000 Ft Macallan Single Highland Malt Scotch Whisky Egyelőre csak éttermekben kapható WHISKY A VÉCÉBEN (Blikk 2002-01-03) ANKARA - A parlament vécéibe öntötték ajándék whiskyjüket az antialkoholista török képviselők. Sértésnek vették a privatizációs miniszter meglepetését, az újévi italt. A VILÁG LEGDRÁGÁBB WHISKYJE (Blikk 2002-08-16) LONDON - A világ legdrágább whiskijét árulják a londoni Heathrow reptér egyik vámmentes üzletében - adta hírül az AFP. A ritkaság 22 ezer fontba (8,5 millió forint) kerül, és utolsó darabja egy 1926-ban palackozott, 12 darabos skót Macallan-kollekciónak. WHYSKYT VEDELŐ SPANYOLOK (Blikk 2003-02-07) MADRID - A spanyolok egyre több skót whiskyt isznak. Évente 140 millió palackkal vásárolnak, vagyis még a skótoknál is jobban szeretik ezt az itókát.