MI A VEGETARIANIZMUS? (Népszabadság 1991-07-11) Azok számára, akik anyagi okokból döntöttek így, vagy az orvos parancsára lettek növényevők, nem jelent mást, mint azt, hogy nem fogyasztanak húst. Akik viszont szabad akaratukból lettek vegetariánusok, egy természeti törvényeken alapuló életformát választottak. A vegetarianizmus nem csuoán táplálkozási kategória, hanem erkölcsi világnézet is, melynek legfőbb parancsolata: Ne ölj! Az embernek nincs joga elvenni azt, amit nem adhat vissza, és ez nem csak embertársunk életére vonatkozik, hanem az állatokéra is. A vegetarianizmus életszemlélet is, amellet, hogy meghagyja az állatok életét, a sajét életét szeretné minél tovább egészségben, boldogságban és nyugalomban leélni. A növényi étrenden élők között csak elenyésző számban fordulnak elő a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a mozgásszervi megbetegedések. A VEGETARIANIZMUS FAJTÁI (Népszabadság 1991-07-18) A vegetáriánus életmód és táplálkozás különböző fajtái között egyetlen, meghatározó követelmény akad csak: a hústól és az állati zsiradékoktól való tartózkodás. Ezen kívül a kölönböző irányzatok az aszkétikusan szigorútól a legenyhébbig terjednek. Az ortodox életszemléletet követők semmilyen állati eredetű élelmiszert, tehát sem tejet, sem tojást nem fogyasztanak. Az állatok tisztelete abban is megnyilvánul, hogy legtöbbjük még bőrből készült cipőt vagy táskát sem hajlandó hordani. Bizonyos vallási csoportok még a föld alatt termő zöldségeket, tehát pl. a burgonyát is elutasítják, mondván, az a bogaraké. A Krisna-hívők hagymát azért nem fogyasztanak, mert az vágyakat kelt. A laktovegetáriánusok a növényi élelmiszereken kívül tejet és tejterméket fogyasztanak, de tojást nem, mert az az állat petesejetje, tehát az élet hordozója. A lakto-ovo-vegetáriánus zöldségeken, gyümölcsökön és gabonaféléken kívül tejet, tejterméket és tojást is fogyaszt, ez tehát a legenyhébb, és épp ezért Európában a legelterjettebb irányzat. KOMOLY VESZÉLYEI VANNAK A NÖVÉNYI TÁPLÁLKOZÁSNAK (Vasárnap Blikk 1999-08-22) A mozgalom hívei azt szeretnék, ha az egész emberiség áttérne a növényi táplálkozásra Paul McCartney, Madonna és más ismert sztárok áldásos tevékenysége nyomán igencsak elterjedt a vegetarianizmus kultusza, hiszen a legendás popsztárok harcos népszerűsítői nemcsak a vegetáriánus étrendnek, de az ezzel járó életformának és gondolkodásmódnak is. Az ezredforduló közeledtével a mozgalom olyannyira megerősödött, hogy egyesek - mint a milliárdos John Robbins, akit a Forbes a világ száz leggazdagabb embere közé sorolt - már egyenesen azt javasolják, hogy az emberiség a következő évezredben fokozatosan térjen át a növényi táplálkozásra, miáltal életkor, betegségek leküzdése, környezetvédelem stb. szempontjából új távlatok nyílhatnak előttünk. AMI MELLETTE SZÓL A vegetarianizmus előnyeit hirdetők általában három "húzós" érvvel szokták védeni álláspontjukat: "A vegetáriánusok körében kevesebb a rákmegbetegedés." Igazolt tény, hogy az emésztőrendszer rákmegbetegedéseinek 50 százaléka a helytelen táplálkozásra vezethető vissza. A fokozott húsfogyasztás jelentős szerepet játszik például a vastagbélrák kialakulásában, de kutatások bizonyították azt is, hogy rendszeresen húst evő nők esetében a mellrák előfordulásának gyakorisága négyszeres a vegetáriánusokhoz képest. "A vegetáriánusok körében ritkább a szívinfarktus." Az ma már köztudott, hogy a koleszterinmentes étkezés hatására a szív- és érrendszeri megbetegedések valóban jelentősen csökkennek. Egy felmérés keretében 20 ezer elhunyt érrendszerét vizsgálták meg az orvosok, s a szívinfarktus sokkal nagyobb arányban szerepelt a halál okaként azokon a vidékeken, ahol az emberek rendszeresen húst és állati zsiradékokat fogyasztottak. "A vegetáriánusok hosszabb ideig élnek." A kutatási eredmények szerint a növényi táplálékon élők valóban hosszabb ideig élnek, s körükben az átlagéletkor akár a 90-100 évet is elérheti, mert esetükben a különböző megbetegedések kockázata sokkal kisebb, mint a hagyományos étkezési szokásokat követőknél. ÉS AMI ELLENE A vegetarianizmusnak nemcsak kétségtelen előnyei, de hátrányai is lehetnek. Mert a vegetáriánusok jelentős része nem veszi figyelembe, hogy a húsfélék és állati eredetű élelmiszerek elhagyása csak az első lépés, utána gondoskodni kell a táplálkozásban a megfelelő helyettesítőanyagok - például a teljes értékű fehérjék - pótlásáról. Különösen a fejlődésben lévő gyermekek egyoldalú étkezése okozhat komoly gondokat, de a felnőtteknél is felléphet egészségkárosodás, s megjelenhetnek olyan hiénytünetek, amelyek betegségek kialakulásával járhatnak. S ennek legfőbb oka, hogy sokan a vegetáriánusok közül a húskészítmények mellett immár kizárják étkezésükből a tejet és tejtermékeket vagy a tojást is. Ennek következtében az étrendjük alacsony energiatartalmú lesz, s teljesen nélkülözi például a nagyon nehezen pótolható állati eredetű fehérjéket. A táplálékunk különböző elemeinek helyettesítése ugyanis nem egyszerű matematikai - kivonom-összeadom - feladat. Például a hüvelyesek vagy a gabonafélék hiába tartalmaznak jelentős mennyiségű vasat, a húsféleségek vastartalmával ellentétben a növényi eredetű vas nagyon rossz hatékonysággal szívódik fel. Hasonlóképpen felboríthatja a táplálkozási egyensúlyt az is, ha valamiből túl sokat fogyasztunk. Például a sok zöldségben és gyümölcsben lévű C-vitamin gátolja bizonyos nyomelemek szervezetünkbe történő beépülését. Ugyancsak nem számolnak kellő mértékben azzal a veszéllyel, hogy a vegetáriánusok körében jelentős mértékben megnő a szénhidrátok, például az édességek fogyasztása, ami - ugye - nem éppen vall egészséges táplálkozásra. Orvosok éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy a vegetáriánus étkezést - különösen a gyerekeket nevelő családoknál - csak azok válasszák, akik pontos táplálkozási ismeretekkel rendelkeznek, s képesek nemcsak az elveket, de a szabályokat, a mértéket is betartani. BÍRÓ ICA AZ EVÉSBEN IS A MÉRTÉKLETESSÉG HÍVE Ica a mértékletesség híve. Véleménye szerint a hús nélküli életmód legyengíti az immunrendszert. Ha az ember elkap valamilyen betegséget, mindenképpen méregteleníteni kell, ilyenkor csak zöldséget és gyümölcsöt szabad enni, egyébként a könnyebb húsok egyfajta védőoltás szerepét töltik be. Ica szerint mértékletesen ugyan, de mindenképpen kell ennünk húsféléket. Ha valaki mégis a vegetáriánus életmód mellett dönt, étlapján szerepeljenek a húsok fehérjetartalmát pótló ételek. SzTL LÁNYOKAT SZÜLNEK A VEGETÁRIÁNUSOK (Blikk 2000-08-09) LONDON - A vegetáriánus anyák ritkábban szülnek fiút, mint a vegyes táplálékon élők - állapították meg az angliai Nottingham egyetemének kutatói. Abban azonban még a tudósok sem biztosak, hogy a vegetáriánus koszt segíti-e elő a kislány utódok fogamzását, vagy a lányos szülésre eleve hajlamos anyukák vonzódnak-e a növényekhez. ZÖLDSÉGGEL BOLDOGAN (Tvr-hét 2002/44) Van, aki epésen fűevőnek becézi a vegetáriánust, pedig aki hús nélkül táplálkozik, csak tudatosabban és egészségesebben él. Többnyire leteszi a cigarettát is, aki felnőttként mond búcsút a régi étkezési szokásainak. Többet mozog, sportol, kirándul. Meg is mutatkozik mindez a leletein! A heidelbergi rákkutatási intézet felmérése szerint alacsonyabb a vegetáriánusok vérnyomása és koleszterinszintje, sőt jobbak a húgysavértékei is, mint húsevő társaiké. Ritkán szenvednek köszvénytől és cukorbetegségtől. Jobban működik a veséjűk, és esetükben kisebb a szívinfarktus, a vastagbélgyulladás és a mellrák kockázata. A vegetáriánusoknál ritkább az epekő és szinte soha sem szenvednek székrekedéstől. Amerikai tudósok kimutatták, hogy a vegetáriánusok vérében tizenkétszer akkora a szívet védő szalicilsav-tartalom, mint a húsevőkében. Hiszen a zöldség és a gyümölcs, mint például a földieper, jócskán tartalmazza ezt az anyagot, éppúgy, mint az aszpirin nevű gyógyszer. Ez védelmet nyújt a fejfájás, migrén, a gyulladások és az erek meszesedése ellen. Épp a szalicilsavra vezethető vissza, hogy a zöldségevők ritkábban szenvednek keringési betegségben, tehát tovább maradnak fiatalok. Persze létezik kövér vegetáriánus is: aki az idegességét csokoládéevéssel vezeti le... A vegetáriánusok mindhárom válfajához tartozóknak ajánlatos azonban figyelniük az étrend összeállítására, nehogy hiányt szenvedjenek fehérjéből. Persze ők már tudják, hogy a fehérje nemcsak húsban található, hanem gabonában, burgonyában, hüvelyesekben. Ha ezeket egymással - babot rizzsel, kölest borsóval, burgonyát lencsével - vagy tejtermékkel kombinálják, az fehérjében éppoly gazdag, mint ha hússzeletet fogyasztanának. A vegetáriánusok körében kedvelt szója különösen egészséges: nemcsak fehérjét tartalmaz jócskán, de olyan növényi hormont is, amely csökkenti a mellrák és a prosztatarák kialakulásának esélyét. A legnagyobb segítséget mégis az allergiások kaphatják a zöldségföl és a gyümölcstől: tanulmányok bizonyítják, hogy háromévnyi vegetáriánus élet következtében teljesen megszűnik az allergia, de a makacs bőrgyulladás is. A VEGETÁRIÁNUS ÉTKEZÉS "FOKOZATAI" 1. A növényi eredetű ételeken túl fogyaszt tojást, tejet, sajtot. 2. A növényi eredetű ételeken kivül csak tejet és tejterméket fogyaszt. 3. Semmilyen, állattól származó ételt - sem tojást, sem tejterméket, sem mézet - nem fogyaszt.