MIT CSINÁLJON, HA TÚSZUL EJTIK 1. Soha nem kell hősködni. 2. Legyen nyugodt, engedelmes. 3. Nem kell vitatkozni a terroristával. 4. Ne essen pánikba. 5. Relaxáljon. 6. Gyorsan tüntesse el, lehetőleg egye meg személyi papírjait. 7. Ha lőnek, feküdjön a földre. 8. A lehető legkevesebb ételt és italt fogadja el. 9. Foglalja el magát: olvasson, írjon naplót. 10. De leginkább: imádkozzon. Forrás: Kovács Vince: A Frei-Dosszié titkai (TV Shop, Budapest, 1997) ISBN 963 04 9179 6 A KOMMANDÓSOK MINDENKIT MEGBILINCSELNEK (Népszabadság 2001-09-01) A rendőrség vezetői már két-három éve reális veszélyként számolnak azzal, hogy a járőröknek az utcán vagy egy pénzintézetben tűzharcba kell bocsátkozniuk a tetten ért rablókkal. Az utóbbi években a különböző pénzszállítók ellen végrehajtott fegyveres támadások azt mutatták, az útonálló banditizmus nem idegen egyes bűnözőktől és bűnszervezetektől. Ma már nem kevesen vannak az alvilágban, akik pénzért vagy azért, hogy az életüket mentsék, szó nélkül tüzet nyitnak bárkire. Egyebek között ezért is cserélték le az elmúlt években a rendőrök régi PA pisztolyait nagy tárkapacitású és tűzerejű korszerű fegyverekre - mondta Hatala József dandártábornok, az ORFK közbiztonsági főigazgatója. - "Békeidőben" mindenki azt várja tőlünk, hogy a lehető leggyorsabban érjünk a bűncselekmény helyszínére, és ott helyben fogjuk el és bilincseljük meg a tettest. Általában ez is a célunk. Látni kell azonban, hogy a gyors intézkedés veszélyhelyzetet is teremthet. Ahogy csökkent a rendőrség reakcióideje, mindinkább nő annak a valószínűsége, hogy a járőrök még a tetthelyen, rablás közben rajtaütnek az elkövetőkön - mondta a tábornok. - Ha egy fegyveres rabló "beszorul" a bankba, nem marad túl sok választása: megadhatja magát, ami nem jellemző erre a elkövetői rétegre. Tűzharcba bocsátkozhat a rendőrökkel, vagy túszokat ejthet. A miskolci járőrök, akik egy ellenőrző pont közelében tűzharcba keveredtek a zálogházi rablókkal, a tábornok szerint kitűnőre vizsgázták. Amikor meglátták, hogy a rablók - miután gépkocsijuk fennakadt az út széli padkán, és működésképtelenné vált - tűzharcra készülnek, azonnal fedezékbe vonultak, majd miután rájuk lőttek, viszonozták a tüzet. Az egyik támadót súlyosan megsebesítették, a másiknak azonban sikerült elmenekülnie. "Nem jó, ha több ezer rendőrnek viszket a mutatóujja a pisztolya ravaszán" - vélik a rendőrség vezetői a még szökésben lévő rabló üldözéséről. Egy rendőr és egy menekülő fegyveres bűnöző találkozásának a kimenetelét soha nem lehet előre megjósolni. A rendőrség különleges egységei évente átlagosan tucatnyi túszhelyzetet számolnak fel. Az esetek többségében a túszszedő valamelyik családtagját ejti foglyul, hogy így kényszerítse ki sérelmének orvoslását. Ezeket az eseteket többnyire már a túsztárgyalóknak sikerül megoldaniuk, így a kommandósoknak nem kell akcióba lépniük. Ha azonban a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és esély sincs a békés megoldásra, a kommandósok minden eszközt bevethetnek a túszhelyzet felszámolására. Ennek ellenére a magyar rendőrségi kommandósok szinte "sportot űznek" abból, hogy vértelenül oldják meg a feladataikat. Több esetben a legmagasabb szintről kiadott "kilövési parancs ellenére" inkább csapdát állítottak a túszszedőnek, és önveszélyes akcióba kezdtek, csak, hogy ne kelljen lelőni a gyanúsítottat. Osváth László ezredes, az ORFK Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok igazgatója szerint a különleges egységekeknek a gyanúsított elfogása a feladatuk, s nem a megsemmisítése. Évtizedekre visszamenően egyetlen olyan eset fordult csak elő, amikor a különleges egységek lelőtték a túszejtőt. - Egy rabló számára a túsz szükséges rossz - magyarázza Osváth. - Egyfelől akadályozza a mozgását, kiszámíthatatlan reakciói miatt veszélyes is rá, másfelől azonban ő az esély a menekülésre. A rendőrség a világon sehol nem engedheti elmenekülni a túszejtőt. Számos esetben megtörtént ugyanis, hogy miután a hatóság teljesítette a követeléseit, a túszszedő menekülés közben kivégezte túszát, nehogy később tanúskodhasson ellene. Épp ezért, ha színleg el is fogadják a túszszedő feltételeit, többnyire csak taktikai okokból teszik. Főleg külföldi rendőrségi tapasztalatok alapján Osváth ezredes azt tanácsolja, ha valaki túszhelyzetbe kerül, igyekezzen pontosan és gyorsan végrehajtani fogva tartója utasításait. A túszok semmiképpen ne nehezítsék meg fogva tartójuk dolgát. Senki ne hősködjön, ne próbálja meg lefegyverezni a túszszedőt. Nem szabad provokálni, kigúnyolni vagy fenyegetni sem. Már csak azért sem, mert ha több túsza van, esetleg a számára legterhesebb megsebesítésével, megölésével fogja bizonyítani elszántságát. A túszok ne próbáljanak meg segíteni a kintieknek azzal, hogy elterelik a túszszedő figyelmét. A rendőrök és a túszszedő tárgyalásaiban, "küzdelmében" maradjanak semlegesek. A kintiek nem tudhatják; hogy ki a túsz és ki a túszejtő, és azt sem, hogy mi miért történik odabent. Osváth szerint az első hat óra a legkritikusabb időszak. Ha ez idő alatt egyik túsznak sem esik bántódása, nagy valószínűséggel mindenkit sikerül élve és sértetlenül kiszabadítani. A túszhelyzet fél órától akár több napig is tarthat, és többnyire az utolsó pillanatig kérdéses, hogyan végződik. Tudni kell, a különleges egységek a helyszínre érkezésüktől bevetésre készen várják a túszmentésre alkalmas pillanatot. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, előbb vagy utóbb lőnek vagy megrohamozzák a helyiséget. A túszok számára azonban éppen a várakozás - a hatóságok "semmittevése" - a legelviselhetetlenebb. Ezért is alakul ki bennük egy idő után az úgynevezett stockholmi szindróma, ami azzal jár, hogy egyre megértőbbek lesznek a túszejtővel szemben, miközben mind nagyobb haraggal és ellenszenvvel gondolnak a kintiekre, akik nem teljesítik a túszszedő követeléseit, és emiatt ők, a túszok nem mehetnek haza. - Ha lövéseket hallanak vagy könnygáz- és hanggránátok robbanását, a túszok feküdjenek a földre, testükkel takarják el a gyerekeket, húzzák össze magukat, és lehetőleg meg se mozduljanak - javasolja egy több bevetésben részt vett kommandós. Hozzátette: ne lepődjenek meg azon se, hogy miután a fegyvereseket ártalmatlanná tették, a kommandósok ellentmondást nem tűrve, a gyermekek kivételével mindenkit megbilincselnek. Külföldön előfordult már ugyanis olyan eset, hogy a túszejtők egyike túsznak tettette magát, és a kommandós akciót követő kavarodásban kereket oldott. Hogy ez ne történhessen meg, a kommandósok mindenkit elvezetnek a helyszínről, hogy a nyomozók egyértelműen tisztázhassák: ki volt a túsz és ki a túszejtő. Fekete Gy. Gyula