INTERKONTINENTÁLIS KUPA (TOYOTA VILÁGKUPA) (Magyar Hírlap 1994-12-02) Immár huszonnégy esztendeje, hogy az Interkontinentális Kupát, amelyen a Bajnokcsapatok Európa-kupájának győztese és a dél-amerikai Libertadores Kupa védője találkozik egymással, egyetlen mérkőzésen, Tokióban. Hogy ez létrejöhetett, abban jelentős szerepe van a Toyota gyárnak, amely szponzorálja a mérkőzést, s a találkozó legjobbjának egy autót is ajándékoz. Ezeknek a decemberi összecsapásoknak is jelentős szerepük van abban, hogy Japánban a labdarúgás népszerűsége jelentősen megnőtt, s hogy nemrég a profibajnokságot is beindították – méghozzá nagy sikerrel. Az Interkontinentális Kupát – itthon gyakran Világkupaként is emlegetik – először 1960-ban rendezték, meg, s a kupa történetének kezdetén bizony elég sok gond akadt a találkozók időpontjaival kapcsolatosan. Különösen a zsúfolt európai program nehezítette az egyeztetést. Két alkalommal, 1975-ben és 1978-ban nem is tudtak megállapodni az érdekelt klubok, s el is maradtak az összecsapások, ötször pedig a BEK-győztes lemondta a szereplést – az Ajax kétszer is –, s helyette a BEK-döntőben vereséget szenvedett csapat játszott az Interkontinentális Kupáért. 1980-tól kezdve aztán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség megoldotta a kérdést, azóta a mérkőzéseket Tokióban, s ilyenkor, a tél kezdetén, novemberben vagy decemberben játsszák le. AZ EDDIGI GYŐZTESEK 1960. Real Madrid 1961. Peńarol Montevideo 1962. FC Santos 1963. FC Santos 1964. Internazionale Milánó 1965. Internazionale 1966. Peńarol Montevideo 1967. Racing Buenos Aires 1969. AC Milan 1970. Feyenoord 1971. Nacional Montevideo 1972. Ajax Amsterdam 1974. Atletico Madrid 1976. Bayern München 1977. Boca Juniors 1979. Olimpia Assuncion 1980. Nacional Montevideo 1981. Flamengo Rio de Janeiro 1982. Peńarol Montevideo 1983. Gremio Porto Alegre 1984. Independiente Buenos Aires 1985. Juventus Torino 1986. River Plate 1987. FC Porto 1988. Nacional Montevideo 1989. AC Milan 1990. AC Milan 1991. Crvena Zvezda Belgrád 1992. Săo Paulo FC 1993. Săo Paulo FC 1994. Velez Sarsfield