BIRODALMAT ÉPÍTŐ LEGO-KOCKÁK (Magyar Hírlap 1997-08-27) A Lego kétségtelenül Dánia legismertebb márkaneve, gyártását még mindig a Jylland-félsziget közepéről, Billundból irányítja az alapító család. A cég története egyben a dán mikrogazdaság története is, a hősidőktől az információs társadalom koráig. Ole Kirk Christiansen dán ács- és asztalosmester az 1929-ben kezdődő világválság során kishíján tönkrement, mert a Billund-környéki parasztok, fő megrendelői szintén megroggyantak. Az öreg Christiansen azonban nem adta fel, játékgyártásba kezdett abból, ami a műhelyből megmaradt. '34-ben a "Leg Godt!", vagyis a "Jó játékot!" kifejezésből megalkotta a Lego rövidítést, és csak később jött rá, hogy latinul a kifejezés annyit tesz: "összenyomom". Jojók, kisautók, fakockák kerültek ki a kis asztalosműhelyből, ahol már 12 évesen besegített a tulaj fia, Godtfred Kirk Christiansen. 1950-re már hatvanöten dolgoztak a játékgyárban. Ekkorra már volt egy fröccsöntőgépük is, amellyel építőkockákat is gyártottak, egyelőre csak a dán piacra. Az első, a mai Lego-kockára valamelyest emlékeztető elem 1949-ben készült el Billundban. 1960-ban leégett a korábbi asztalosműhely, és a család úgy döntött, ezzel végleg felhagy a fajátékok készítésével. A hatvanas évektől modernebb alapanyagra tértek át, tematikus Lego-készleteket dobtak piacra, nemzetközi hálózatot építettek ki, miközben a cég mindvégig 100 százalékban a Christiansen család tulajdonában maradt. Piacra kerül 1967-ben a Duplo, amely az eredeti tégláknál nyolcszor nagyobb elemekből áll, és a legkisebbeket célozza meg. A billundi telephely ekkor már 10 ezer négyzetméternél is nagyobb volt. 1985-től már a termékek több mint 90 százalékát exportálják, üzemeket és irodákat nyitnak szerte Európában. Közben a cég irányítását minden zökkenő nélkül átveszi az unoka, Kjeld Kirk Kristiansen. A nagyapa ekkor már halott, és 1995-ben meghal a második generációt képviselő, és a céget világbirodalommá fejlesztő Godtfred is. A cég ma Európa egyik legnagyobb, és folyamatosan fejlődő játékgyára. ÉPÍTŐJÁTÉK A KÉPERNYŐN "Az évezred végén óriási harc alakult ki a gyerekszobák meghódítására. Egy olyan nagy múltú cégnek, mint a Lego, válaszolnia kell a modern kor kihívásaira" - minden köszönés helyett ezzel fogad billundi irodájában Peter Ambeck-Madsen, a Lego-vállalatcsoport közönségkapcsolatokért felelős vezetője. A szakember pontosan tudja, hogy mostanában mi foglalkoztatja a Legóról tudósító akadékoskodó riportereket. A gyermeki kreativitás fejlesztésében mindig úttörő szerepet játszó Lego tavaly ugyanis bejelentette, hogy a jövőben CD-ROM-okat és komputerjátékokat is fejleszt majd. "Jön a virtuális Lego", "A számítógép felfalta a kreativitást" - a Legóra oly büszke dánok ilyen címeket olvashattak újságjaik címlapján a bejelentés után. Peter Ambeck-Madsen szerint a Lego soha nem hagy fel hagyományos termékeinek gyártásával, és a számítógépes termékek fejlesztésénél is az a cél, hogy a komputer kiegészítse az eddigi Legókat. A Lego számára sincs más lehetőség, mint a folyamatos termékfejlesztés. "A nemzetközi piacon számunkra minden konkurencia, ami két hónapostól a tizennégy évesig a gyerekeknek szól - mondja a szakember -, a televízió éppen úgy, mint a szabadidős programok". A Lego óvatos és tudatos reklám- és marketingmunkával igyekszik további szeleteket hódítani a piaci tortából, bár ez nem megy mindig zökkenőmentesen. A gyerekeknek szóló reklám kényes terület, amelyet egyes államok teljes egészében tiltanak, mások a végletekig túlszabályoznak. Peter Ambeck-Madsen szerint az Európai Unión belül már régóta szükség volna egységes szabályozásra, így nem fordulhatna elő az, hogy a Legónak mindenről kétféle reklámfilmet kell készítenie. Az egyiken például átgurul a képernyőn egy Lego-autó, de egyes országok szerint ez a gyerekekben azt a képzetet kelti, hogy az autó magától megy. Ezért kell egy másik film is, amelyen egy kisgyerek tolja át a kocsit a képernyőn. A Lego jelenleg 1964 különféle építőelemet gyárt, közülük a hagyományos Lego-készletekhez ezeregyet. A termékek jelentős része itt készül Billundban, az alig hatezer lakosú kisvárosban, amely tulajdonképpen e családi vállalkozásnak köszönheti fejlődését. Csak egy példa erre: a korábban a vállalat által megépített, a nemzetközi kereskedelmet szolgáló cégrepülőtér ma Dánia második legnagyobb reptere, és a jyllandi régió egyik közlekedési csomópontja. A cég Dániában több mint 4 ezer embert foglalkoztat, a világ többi országában pedig ötezren a Lego alkalmazottai. A harminc országban irodával rendelkező vállalatcsoport tavaly elért forgalma imponáló: csaknem tíz százalékkal nőtt a bevétel, elérve a 7,5 milliárd dán koronát (mintegy 225 milliárd forintot). VIDÁMPARK A forgalom nagy része a termékeladásból származik, de egyre jelentősebbé válik egy olyan idegenforgalmi attrakció, amely százezreket vonz Billundba egész Európából. A Legolandról van szó, amely ma Dánia második leglátogatottabb látványossága a koppenhágai Tivoli után. "A Legoland Park annak köszönheti sikerét, hogy tökéletesen alkalmazkodik a kisgyermekes családok igényeihez" - mondja a park sajtóreferense, Annemarie Kvist. A tizenkétezer négyzetméteres terület nem más, mint egy speciális vidámpark, ahol a tárgyak, szobrok, játékok jórésze Lego-kockákból épült fel. Összesen 25 millió Lego- és Duplo-elemet építettek be a különféle látnivalókba. A park szándékosan nyugodtabb és lassabb, mint a tizenéveseket megcélzó vidámparkok. Itt az óvodások tempójához igazodnak a kisvasutak, a hajók, a tervezők arra is figyeltek, hogy ne kelljen sokat gyalogolni az egyes látnivalók között. A park egy Frederik nevű négyéves kisfiú személyében tavaly már 25 milliomodik vendégét köszönthette. Évente 1,3 milliónak látogatnak ide, ami azért is figyelemreméltó, mert a park csak tavasztól őszig tart nyitva. 1996-ban a windsori kastély tőszomszédságában megnyílt az angliai Legoland is, sőt, már épül az új park Kaliforniában, az Egyesült Államokban. Gazdagítva a családi birodalmat, amelynek vezetése hosszú távon is biztosítottnak látszik. Kristiansen elnök úrnak két fia is van. Írta és szerkesztette: Újvári Miklós MIKROCHIPES LEGO (Magyar Hírlap 1998-01-28) MH-London Kezdetben volt az építőkocka. A dán Lego gyár azután kitalálta ugyanezt plasztikból. Tegnap Londonban bemutatták a legújabb változatot, azokat a legojáték építőelemeket, amelyekben mikrochip van. Mint a cég hirdeti, "ez a jövő évezred építőkockája". Az elemekből egy ügyes és találékony tizennégy év körüli gyerek házilag eszkábálhat kis robotgépeket. Az is, akinek a számítógépezés túl bonyolult és érthetetlen. "Nem csodálnám, ha találmányok születnének e kombinációs játékszer alkalmazásának továbbgondolása révén" - mondta a Lego alelnöke, Knud Reckweg. A készlet ára 150 font, ami körülbelül 48 ezer forint. DIGILEGÓ (Magyar Hírlap 1998-02-17) Január 30-án jelentett be a dán Lego játékgyártó két olyan terméket, amelyekkel személyi számítógép segítségével programozható gépeket lehet építeni. A Lego Technic családba tartozó Mindstorms Robotics Invention System és a Cybermaster a napokban jelenik meg a nyugat-európai és az amerikai játékboltokban. Használatukhoz kell egy multimédiás PC, azon fut majd a csomagokkal járó, windowsos Lego szoftver, amellyel a gyerekek sajátos, programozható viselkedésű robotokat építhetnek. Az "intelligenciát" is a PC adja az építményekhez, infravörös kapcsolatot tartva velük. Egy különleges, elektronikus elemeket tartalmazó építőelem szolgál csatolóul a PC-hez, az vezérli a Technic-sorozatból már eddig is ismert motorokat. Más elektronikus Lego-kockák fény- és érintkezésérzékelőket tartalmaznak. A Lego elnöke a bejelentéskor elmondta, hogy az új elemeket a Massachusetts Institute of Technologyval (MIT-vel, a legismertebb amerikai műszaki felsőoktatási és kutatási intézménnyel) együttműködve fejlesztették ki. Tulajdonképpen várható volt, hogy előbb-utóbb a Lego is kirukkol számítógép-vezérlésű művek építésére alkalmas csomaggal, csupán azt kellett kivárnia, amíg a tipikus otthoni PC teljesítménye felnő a feladathoz. Fény felé lépegető dinoszauruszt, kártyakeverő vagy egymással jéghokizó robotokat is építhetnek az informatika iránt érdeklődő, abban valamennyire már jártas gyerekek. Részletesebb információ a http://www.lego.com/computerlego webcímen található a játékokról. VESZÉLYES CSÖRGŐ A LEGÓNÁL (Magyar Hírlap 1998-05-25) (MTI) A dán játékgyártó kivonja a forgalomból azt csörgőt, amely 7 hónaposnál kisebb csecsemők szájába kerülve fulladásveszélyt okozhat. A játékkonszern szombati bejelentése szerint a 2093 termékszámú, Lego Primo Ladybird nevű csörgőből 1997 márciusa óta 6-700 ezer darabot adtak el szerte a világban. A játékszer egy katicabogár két feléből áll, amelyet egy zöld műanyag zsinór köt össze. A gyártó azután döntött a már eladott portéka "visszahívása" mellett, hogy már három 7 hónaposnál fiatalabb csecsemő is majdnem megfulladt a szájába került játékszertől. A három esetből kettő Franciaországban, egy pedig Németországban történt. LEÉPÍTÉS (HVG 1999-02-13) Bajban a Lego Közel 60 éves története során első ízben tavaly veszteséggel zárt a dán Lego. A máig családi tulajdonban lévő játékgyártó vezetése a rossz üzletmenetet azzal magyarázza, hogy a gyerekek manapság nemigen játszanak építőelemekkel, még ha ezekből akár már távirányítású autókat, programozható, világító robotokat is lehet konstruálni. "Válságról szó sincs, de akcióba kell lépnünk" - ismerte el Kjeld Kirk Kristiansen, a Lego játékgyártó elnök-vezérigazgatója a múlt csütörtökön a dán sajtóban felröppent híreket, hogy a közel 60 éves múltra visszatekintő, máig családi tulajdonban lévő vállalkozás pénzügyi gondokkal küszködik. A tavalyi évre vonatkozó pénzügyi mérleg ugyan majd csak áprilisra készül el, üzleti körökben mégis tudni vélik, hogy a színes műanyag építőkockáiról híres Lego 1998-ban - története során először - veszteséggel zárta az évet. Kristiansen, a zárt részvénytársaságként működő Lego főrészvényese szerint cégének a tavalyi évben mintegy 300 millió koronás (1 dán korona = 33,86 forint) ráfizetést kellett elkönyvelnie. A legnagyobb európai játékgyártóként számon tartott, ám a világranglistán az ötödik helyre szorult Lego veszteségét Peter Ambeck-Madsen, a cég szóvivője nem tartotta drámainak, mondván, a vállalat elég erős ahhoz, hogy történetének ezt az első, kisebbfajta megrázkódtatását minden további nélkül túlélje. Már csak azért is - közölte Ambeck-Madsen -, mert már elkészült az akcióprogram a költségek mintegy egymilliárd koronával történő lefaragására, aminek eredményeként az idén ismét nyereségessé válhat a Lego. Az alapító Ole Kirk Kristiansen ácsmester unokája, a jelenlegi elnök- vezérigazgató már be is jelentette, hogy az alkalmazottak 10 százalékát, mintegy ezer embert bocsátanak el a közeljövőben. A leépítés elsősorban a Lego pénzügyi, marketing és értékesítési területén dolgozó alkalmazottakat érinti - állt abban a körlevélben, amelyet Kristiansen a napokban küldött szét a cég minden dolgozójának. A kilátásba helyezett elbocsátások különösen a cégnek alapítása óta otthont adó közép-dániai Billund kisvárosának 6500 lakosát rémisztették meg, akiknek valamivel több mint a fele a cég alkalmazottja. A világ 130 országában 60 ezer üzletben jelen lévő Legónak 50 leányvállalata van külföldön, ám közülük Dánián kívül Svájcban, Németországban, az USA-ban, Brazíliában és Dél-Koreában gyártják a dán játékgyártó összesen 433 féle termékét. A "leg godt" (játssz jól) szavak összetételéből származó Lego - amelynek jelentése összeszed, összerak - veszteségének a híre üzleti körökben nem keltett meghökkenést. Várható volt, hogy ez előbb vagy utóbb bekövetkezik, hiszen a Lego - közel két évtizeden át tartó évi kétszámjegyű növekedés után - az utóbbi három évben egyre kevesebb játékot adott el, pedig hatalmas összegeket költött a kor követelményeinek megfelelni próbáló új modellek kifejlesztésére. A ma már nem csak egyszerű építőelemeket gyártó, hanem többek között szórakoztatóparkokat építő és üzemeltető vállalat nyeresége már 1997-ben 87 százalékkal, 62 millió koronára esett vissza az egy évvel korábbi 470 millió koronáról. Mindeközben tőkemegtérülési mutatója az 1996-os 7,9 százalékról 1,1 százalékra zsugorodott. A kialakult helyzetért - a cég vezetése szerint - nemcsak az ázsiai, orosz és latin-amerikai pénzügyi válság nyomán a játékok iránt megcsappant kereslet, hanem a gyerekek körében egyre népszerűbbé váló számítógépes és elektronikus játékok térhódítása okolható. A legnagyobb játékpiacnak számító USA-ban a Lego forgalma 1995 óta szinte változatlan, éves eladásai 360 millió dolláros szinten mozognak, ezzel szemben ez idő alatt a videojátékok eladása 4,3 milliárd dollárra kétszereződött. Iparági szakértők úgy vélik: a vállalat hibája, hogy túlságosan hosszú ideig ragaszkodott a hagyományos építőelemekhez, s bár évről évre új modellekkel rukkolt elő, nem fejlesztett ki igazi high-tech termékeket. Így a Lego űrállomást ugyanúgy kínál, mint víz alatti szerkezeteket, legkülönfélébb várakat, vagy éppen a lányoknak jószerével kész blokkokból álló, már-már az amerikai Mattel Barbie-világára emlékeztető műanyag otthont, mindennel felszerelve. A gyerekek high-tech igényét kielégítendő a dán játékgyártó távirányítású autója mellett tavaly mutatta be azt a műanyag építőkockákból összerakható, speciális chippel ellátott robotot, amelyet már programozni is lehet. Ugyancsak tavaly állapodott meg az amerikai Walt Disney-vel a Micimackó története szereplőinek, a Lucasfilmmel pedig a Csillagok háborúja világának Lego-adaptálásáról. VÁLTÁS A LEGÓNÁL (Délvilág 2000-04-13) Koppenhága (MTI) A dán Lego a számítógépes és más, az interaktivitás fejlesztését célzó elektronikus játékgyártás után a médiaágazatba is szereplő kiván lenni. Szerdán jelentették be, hogy kockajátékaira épülő filmeket, televíziós és internetes műsorokat is készít majd, várhatóan a jövő évtől. A játékgyártó 1998-ban veszteségessé vált és a múlt évben úgy sikerült a nyereségzónába kerülnie, hogy megjelentette komputeres játékait is, melyek sikeresnek bizonyultak. A gyermeki kreativitás fejlesztését tartják elsődleges céljuknak, ennek jegyében készül egész építőkocka-programjuk és a majdani filmek is - nyilatkozta a cég szóvivője. A máskülönben családi vállalkozás a közelmúltban szerezte meg a számitógépes játéküzletben tevékenykedő amerikai Zowie Entertainment céget. A KUTYAFÁJÁT! (HVG 2000-12-23) Karácsonyi játéksláger A gyerekek egyre bonyolultabb, egyre többet tudó játékok megvásárlására noszogatják őseiket. Gyorsan ráuntak a tamagocsikra, a szörnymadár külsejű Furbykre. Az idei ajándékálmok netovábbja a robotkutya - lehetőleg programozható kivitelben. "Nagyon jó ajándék, a gyerek megtanulja, hogy viselje gondját egy robotblökinek. Meglepően tartós, nem törik le füle-farka, és még túl sokba sem kerül." "Ez tök hülye és unalmas! Biztos vagyok benne, hogy minden gyerek ráun 15 perc alatt. Csak sima padlón tud közlekedni, a szőnyegen felborul." Két teljesen ellentétes - egy felnőttől és egy "illetékes" kiskorú felhasználótól származó - vélemény ugyanarról a távirányítós robotkutyáról az internetes könyvkereskedelem megalapítójaként ismert amerikai Amazon.com oldalain. Az e-boltjában újabban már játékokat is kínáló cég ugyanis nemcsak a portékák gyári jellemzőit adja meg, hanem a vásárlók véleményét is csatolja. Minden jel arra mutat, hogy az idei karácsonyi játékvásár slágerei lesznek ezek az önjáró, ugató farkcsóválók. Az elektronizált házőrzőket a Sony hozta divatba, amikor tavaly nyáron először Japánban, majd az USA-ban piacra dobta Aibo névre keresztelt robotját, amely aszerint változtat a viselkedésén, hogy gazdája dicséri-e vagy szidja. Még a szőnyegre is képes odapiszkítani a legelőkelőbb vérvonalú, élő fajtársainál is drágább, 2 ezer dolláros áron kínált Aibo. A japánok az árusítás megkezdésétől számított 20 percen belül el is kapkodták az első háromezer darab műállatot, míg az Egyesült Államokba szánt készletből négy nap alatt is csak ezer kelt el. Piacelemzők már akkor úgy vélekedtek, hogy a vevők többsége a konkurensek közül került ki, akik látni akarták, honnan nő ki a robot lába. Nem is tévedtek a marketingtudorok, hiszen az Aibóról snittet véve azóta féltucatnyi cég fejlesztette ki a piaci igényekhez - de leginkább a pénztárcákhoz - jobban idomuló házi kedvencet. Az elsősorban a legifjabb korosztályt ellátó Fisher-Price cég wonder dog néven fabrikált a gazdi egyszerű utasításaira - például az ül, fekszik, ide hozzám parancsszavakra - reagáló, 105 dollárért kínált ebet. A Tiger Electronics Poo-Chi nevű kedvencét etetni kell a mellékelt, újra és újra felhasználható csonttal, tud táncolni és hatféle nótát eldalolni, miközben élénken csóválja a farkát. A vevő választhat, hogy a fémszínű interaktív jószágot kék, rózsaszín, a sötétben fénylő vagy dalmatapöttyös fülekkel kéri a 34 dolláros árért. Ma már az is megtalálja elektronikus négylábúját, aki irtózik a szőrtelen technokiviteltől: némi felárért az MGA Entertainment plüssbundás, gazdája hangját felismerő arany és fekete labradorkölyköt kínál. Az elemes építőjátékok piacán is eluralkodott a robotebőrület. A türelmesebbek 75 dollárért 150 műanyag alkatrészből, négy motor felhasználásával, kábel nélküli távirányítóval maguk építhetik meg a 2K-9-et. A végeredmény meglehetősen bizarr: ilyennek képzelné el az ember a Mars-lakók hűséges társát. A csináldmagad-kutya legdrágább és legtöbbet tudó változatát a Lego fejlesztette ki. A dán cég - 1932-es fennállása óta először - 1998-ban veszteségessé vált; úgy látszik, a világméretű komputerizálódás elvonta a csemeték figyelmét az egykor oly népszerű építőkockákról. A Lego válasza nem késett sokáig: megalkotta robotfejlesztő rendszerét, amely 700 hagyományos műanyag kockából és téglatestből áll, de megtalálható benne a videokamera és egy minikomputer is, 300 dollár körüli áron lehet beszerezni. A 9-12 éveseknek szánt készségfejlesztő játék nemcsak a robotkutya tetszés szerinti fazonírozását teszi lehetővé, hanem mozgásának programozása is a gazdi dolga. Lehet belőle például házőrzőt "nevelni", hiszen képes felismerni a mozgást, a színeket és a hangokat, s a gyerekszobába hívatlanul érkezőket dühösen megugatja. A cég úgy véli, a megcélzott korosztály jól boldogul majd a Lego-robot programozásával, ami legfeljebb a 40 év felettiek számára jelenthet megoldhatatlan feladatot. Piackutatók szerint a mai gyerekek amúgy is korábban "öregszenek": régebben 15 éves korig számíthattak rájuk a játékgyártók, manapság már 11-12 évesen hátat fordítanak a "hagyományos" gyermekszórakozásnak. De addig persze szeretnék megvetetni szüleikkel az interaktív, elektronikus játékokat, s ehhez a gyártók is villámgyorsan alkalmazkodnak. A 60-70 dolláros babák grimaszokat vágnak, esznek, gügyögnek és négykézláb másznak, de még a natúr fából "építkező" klasszikus játékokat gyártó svéd Brio cég is térdre kényszerült: kisvonatába hang- és fényjelzéseket adó mikrocsipet telepítettek. A brit karácsonyi szezon legnagyobb slágerének azonban azok a Thunderbird figurák ígérkeznek, amelyek egy 30 évvel ezelőtti tévésorozat felújításával keltek új életre, divatjamúlt holmivá téve a megelőző szezonokban még oly sikeres Teletubbie, Pokémon és Furby játékokat. Becslések szerint félmillió Thunderbird figurára lenne szükség - egy képzeletbeli sziget lakói ők, csipekkel felturbózva -, ám a Kínában készülő játékokból csupán 60 ezer érkezik karácsony előtt a brit üzletekbe. KIRÚGTAK 950 LEGÓ-MUNKÁST (Mai Blikk 2001-03-02) BAAR - A dán konszern főnöke, Kjeld Kirk Kristiansen (53) személyesen adta át a felmondólevelet a híres játékgyár 390 svájci alkalmazottjának, akiket derült égből villámcsapásként ért a hír a leépítésről. - Tudtuk, hogy a Legónak problémái vannak, de a hír mégis meglepett bennünket. A cég jó ideje az egyik legnagyobb munkaadó itt a városban - mondta az egyik elbocsátott, a joggal rosszkedvű Urs Perner (63). Baarban a Legónak két gyára van, összesen 950 munkással, és a hírek szerint a cégnek az elmúlt évben tekintélyes vesztesége mutatkozott, hogy kénytelenek voltak az elbocsátás mellett dönteni. A gyerekeket ugyanis mostanában nem az építőkockák érdeklik, hanem a Playstation számítógépes játék, a Pokémon figurák és a Harry Potter könyvek. bzs NEM GYEREKEKNEK VALÓ A PORNÓLEGÓ (Blikk 2001-08-07) Aggódhatnak a szülők, ki kezdi gyártani a játékot LONDON - A szülők általában helyeslik, ha serdületlen csemetéik legóval játszanak, hiszen az fejleszti a kreativitást és a kézügyességet. Ám a legújabb stílusú pomólegóötletnek már aligha örülnének. A kreativitást és képzelőerőt fejlesztő, az egész világon évtizedek óta hódító építőjáték figuráit általában nem javasolják egészen kis gyermekeknek, mondván, lenyelhetik az apró darabokat. Ám az interneten mostanában feltünedező új ötlet, a pornólegó még serdültebb társaiknak sem igen ajánlható, hiszen - mint az a drew.corrupt.net/lp oldalain látható - a jobbára építkezős, autós, vonatos vagy repülős elemek most olyan szakértő kezébe kerültek, aki kellő szexuális tudással átcsoportosította a darabokat. Ebben a formájában viszont már joggal korhatáros a játék. A honlapon a mosolygó figurák a legvadabb erotikus, néhol már szado-mazo pozitúrákban láthatóak kettesével, hármasával, néhol még ember állattal is. A pornófilmbe illő jelenetekben a "szereplők" a sima fogdosástól eljutnak addig, hogy a hatalmas hímszerszám stabilan mered előre vagy a főhősnő fogásra tervezett és gyártott markában, vagy csak úgy, magában. A honlapuk készítője is gondolhatott a szexvideókra, mert az egyik képen látható a szexfilmet forgató legós stáb. Minden képnek vagy képcsoportnak saját története van. Kockánként látható, amint a rendőrőrsön két szolgálatos egyre forróbb mulatozásba bonyolódik egy nővel. A pozitúrák és szereplők arzenálja és ötlettelisége komoly fantáziára utal. A szülők megnyugtatására az az egyetlen tény szólhat, hogy a legújabb, felnőtteknek szóló sorozat gyártásának terve meg sem fordult a dániai gyár vezetőinek fejében. Hacsak egy távol-keleti konkurens el nem kezdi titokban készíteni... esz REKORDLEGÓTORONY OROSZORSZÁGBAN (Blikk 2002-06-12) JEKATYERINBURG - Legóőrültek 26 méter 17 centiméter magas legótornyot építettek. Ezzel szeretnének bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe. A régi csúcs 25 méter 71 centi volt.