A VÉLETLEN TELIVÉR (HVG 1999-04-03) A Kincsem-sztori A 125 évvel ezelőtti tavaszon született világverő csodakanca, Kincsem gyakorlatilag egy tenyésztői tévedés terméke, későbbi tulajdonosa ugyanis eredetileg egy egészen más mént nézett ki apjának, s Kincsemet is csak azért tartotta meg, mert nem tudta eladni. Az angol telivérek rendkívül rigorózus szabályok szerint zajló, több mint háromszáz éves tenyésztésében hasonló léptékű "gikszerre" azóta sem akadt példa. Blaskovich Ernő tápiószentmártoni nemesember, családjának legkisebb - kortársai által alacsony termete miatt gyakran szó szerint is lenézett - fia 1859-ben jelentős vagyont örökölt elhunyt édesapja után. S mivel a tápiósági birtokkál is jól sáfárkodott, megengedhette magának, hogy részben Angliából importált, kiváló származású angol telivér anyalovakból álló kancatelepet tartson fenn. Kedvelte ugyanis a brit szigeteken őshonos - galloway-nek is nevezett - szívós és gyors kelta póni és a festőien tetszetős küllemű acélosan kemény, kitartó arab, illetve berber és szíriai lovak keresztezéséből az 1700-as évek elején kialakult, azóta szigorúan csak egymás között pároztatott, épp ezért angol telivérnek (angolul bloods-tock vagy blood-horse néven) ismert egyetlen "tiszta vérvonalat" képviselő derék négylábúakat. Vonzalmának oka egyfelől az volt, hogy Ürményben 1814 és 1821 között gróf Hunyadi József majd 1827-től gróf Széchenyi István, valamint báró Wesselényi Miklós által megrendezett síkversenyek nyomán, a szabadságharcot követő évtized pangását követően az 1860-as évekre ismét úri divat, mi több, jelentős anyagi haszonnal is kecsegtető tevékenység lett a telivérfuttatás és -tenyésztés. Másfelől Blaskovich Ernő a korabeli nemes urakhoz hasonlóan felettébb kedvelte a falkavadászatokat. A telivérek pedig igencsak bírták a rókaüldöző vágtákat, mivel tenyésztésük - máig így van - a nyilvános versenybeli kipróbáláson alapult, amely során a legjobbak, azaz a leggyorsabbak és legkitartóbbak jelöltettek ki arra hogy utódokat nemzhessenek, illetve kanca esetén ellhessenek, ekképpen vive tovább az angol telivérvonalat. A modem telivértenyésztésben ma is nyomon követhető a három ősmén vérvonala: az első az 1687-ben Buda ostroma után hadizsákmányként Angliába került Byerly Turk, a második az 1700-ban Aleppóban vásárolt Darley Arabian, a harmadik pedig a marokkói szultánt által az 1710-es években eredetileg a francia XIV. Lajosnak ajándékba küldött, ám a tengeri szállítást igencsak megsínylő, csonttá soványodott állapotban kézen-közön mégiscsak a ködös Albionba vergődő Godolphin Arabian. Az alacsony növésű Blaskovichnak még egy további indoka is volt: tudniillik egynémely telivér akár több arasszal is kiemelkedett az akkoriban a nemesség által kedvelt, főként kis termetű arabfajtákból és azok keresztezett utódaiból álló magyar lópopulációból. Ilyen "magas" ló volt a herceg Eszterházy Pál ozorai ménesében született Waternymph is, amelyik futott ugyan, nyert is párszor, de nem mutatott különös kvalitást, hacsak azt nem, hogy módot adott Blaskovichnak arra, hogy a hátáról nézzen le a vadászatokon összesereglett úri népre. "Ám, mint a lovasemberek máig mondják, a tápiószentmártoni telivértenyésztő is azt vallotta, hogy kész ráfizetés az a kanca, amelyik nem ellik évente egy csikót" - állítja Váczi Ernő agrármérnök, aki jómaga több mint három évtizede foglalkozik telivérekkel. "Az Osztrák-Magyar Monarchia tisztikarának Tóutánpótlására 1853-ban Kisbéren alapított ménesben ez idő tájt két nagynevű mén is fedezett, nevezetesen az angol királyi ménesben nevelkedett Buccaneer és nála majd tíz évvel fiatalabb, de szintén Viktória királynő istállóiból kikerült Cambuscan" - folytatja Váczi. Blaskovich viszont nem tartott apaállatot, ezért kénytelen volt kancáit kiválasztott ménhez utaztatni. Ő eredetileg Buccaneert nézte ki magának, az akkori - és az utókori - vélekedések szerint a legjobb mént választva. Igen ám, de valami hiba csúszott az adminisztrációba, mert a Waternymph-fel vasúton Kisbérre küldött uradalmi intéző, kivagonírozva a kancát állítólag azonnal sürgönyzött, hogy sajnos az áhított apaállat "előjegyzési naptára" betelt, abban az évben egészen egyszerűen fizikai képtelenség vele csikót csináltatni. Hogy ezután mi történt, nem pontosan tudható: a Vecseklőy Ferenc-féle 1985-ős, Ló és ember című könyvben az szerepel, hogy a kisbéri méneskari tisztek keverték el a dolgot, a hazai lovaslegendárium és számos szakmunka azonban azt állítja, hogy végül is maga Blaskovich döntött. Egészen pontosan belenyugodott, hogy kancája az agyonfavorizált Buccaneer helyett a kevésbé ismert Cambuscan-nel lépjen nászra. Így volt-e, avagy sem, ma már lehetetlen kideríteni, a lényeg, hogy 11 hónappal a lovak légyottja után, 1874 márciusa végén Tápiószentmártonban megszületett Kincsem. Majd másfél évre rá a szokásos őszi Blaskovich-féle árverésen már eladásra kínálták a hosszú lábú, kissé ormótlan, inkább soványnak, mintsem izmosnak mondható, agyagsárga színű állatot. Ám - mint azt az egykorú források, egyebek mellett az efféle eseményekről 1857-es alapítása óta beszámoló Vadász- és versenylapok című újság is feljegyezte - 1875 őszén ilyen nevű csikó nem kelt el Tápiószentmártonban. Vagyis Kincsem a gazdája nyakán maradt. Pedig a ló ekkor - telivér lévén - lassan versenyérett korba lépett (lásd keretes írásunkat), Blaskovich mit tehetett mást, futott a pénze után, és megpróbált versenylovat csináltatni az első látásra keveset mutató telivérből. Elvitte hát az 1874-ben Gödre költözött - kisebb-nagyobb megszakításokkal 1846 óta Magyarországon élő - angol idomárhoz, Robert Hesp-hez. Ahol is megtörtént a csoda. Mint azt a bécsi Sport című hetilap Gödre látogató tudósítói 1876 tavaszán, közvetlenül a versenyidény kezdete előtt írták: "A 15 kétéves közül az igazi versenyló a Cambuscan után Waternymph-ből nevelt sárga kanca. Mindenben, mindenben csupa kvalitás. Hosszú és mély, száraz és erős; hibátlan lábakon áll - és a gyors munkában nagyon előnyösnek mutatkozik." Az angol tervér története Magyarországon című, a magyar lóversenyvállalatot a rendszerváltás előtt hosszú éveken át igazgató Fehér Dezső tolla alól kikerült könyvből vett idézet tanúsága szerint Kincsem, ha a társainál némileg későbben is, végül mégiscsak beérett: öt szezonban 54-szer állt rajthoz, s egyszer sem talált legyőzőre. S ahogy világra jöttét is a véletlennek köszönheti, később sem segítette a tudatos tenyésztőket: leszármazottai még csak megközelíteni sem tudták eredményeit. Maradt ő megismételhetetlen legendának. Vajna Tamás MIBŐL LESZ A NYEREMÉNY? (HVG 1999-04-03) Tudni kell, hogy az angol telivérek a lótársadalon: legkorábban érő fajtájához tartoznak. Míg a sima futásnál bonyolultabb mozgásokat, másfajta izom- és vázrendszert kívánó díjugratásban; díjlovaglásban kedvelt különböző - telivér felmenőkkel is rendelkező, legalább két vérvonalat képviselő félvéreket, három, három és fél éves korukban, a fogathajtásban használatos, barokkos lipicaiakat pedig csak négyévesen érdemes munkára fogni, addig a telivérek már kétévesen versenyeznek" - mond magyarázatul egy fajtahasználati támpontot Váczi Ernő telivérszakértő. Ez hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy a telivérektől már "kamaszkorukban" felnőtt teljesítményt követelnek. Egy átlagos lóév ugyanis öt-hét emberi esztendőt tesz ki, legalábbis ami az ivarérettséget, valamint a csontozat és az izomzat fejlődését, fejlettségét illeti - állítják az etológusok. A máig rigorózusan betartott tradíciók alapján 600 naposan, azaz valamivel több mint másfél évesen az évi rendes őszi tenyészszemlén a galoppidomárok szemügyre veszik az adott évjáratot, és kiválogatják a következő tavasszal versenybe állítandó - a szakterminológiában yearlingnek nevezett - egyedeket. A telivéreknél a fedeztetést, azaz a megtermékenyítést a tavasztól kora őszig tartó versenyszezonhoz kell időzíteni, hogy a 11 hónapos vemhességet követő ellések a tél végén, kora tavasszal következzenek be. Mindezt azért, hogy a csikók a versenyszezon március közepi kezdete táján töltsék be a második életévüket, s elindulhassanak életük első megméretésén. Váczi szerint a korai munkába fogásnak persze nem csupán az évszázados tenyésztés során kialakult - a koraérésben megnyilvánuló - genetikai háttér az oka, hanem az is, hogy a lóversenyzésben jelentős szerepet játszik a pénz. A gyakran hatalmas összegeket befektető versenyló-tulajdonosok pedig minél előbb szeretnék viszontlátni tőkéjüket. KINCSEM KINCSE, A MACSKA (Népszabadság 1999-06-24) Pénzdíjas verseny a magyar kanca emlékére Nagy-Britanniában, a lóversenyzés őshazájában ma is legendáknak kijáró tisztelettel emlékeznek meg Kincsemről, az öt országban ötvennégy versenyt nyert múlt századi magyar csodalóról. Mint arról az egyik szervező, Richmond és Gordon grófja tájékoztatta lapunkat: Angliában csak a nyugat-sussexi Goodwoodban, az öt leghíresebb versenypálya egyikén szerepelt a híres ló. 1873-as, természetesen győztes fellépése emlékére minden évben megrendezik a 3 évesek 1 mérföld 6 láb távú (kb. 1783 méteres), ma már tízezer font díjazású Kincsem-futamot. Ebben az évben számos magyar vendéget, köztük Farkas Ferencet a Magyar Lovar Egylet elnökét is, meghívták az emlékversenyre. Richmond grófja alaposan felkészült Kincsemből, felidézve a kanca sztárallűrjeit is. Kincsem például csak akkor volt hajlandó utazni, ha elkísérte az istálló macskája. Egy másik legenda szerint pedig Kincsem kizárólag hazai vizet volt hajlandó inni, így gondozója, "Kincsem Feri" iszonyú mennyiségű ivóvízzel felszerelkezve utazott vele. R. Hahn Veronika KINCSEM-LEGENDÁK (Magyar Nemzet 2001-03-17) Kincsem életéről ritkán, de rendszeresen elmondták a száraz, netán az érdekesebb tényeket, de azzal a fordulattal sajnos nem élhetünk, hogy még a kisiskolások is kívülről fújják a csodakancáról szóló ismereteket. Pedig valaha Kincsem az öregasszonyok pletykáinak, a kávéházi kvaterkázásoknak éppúgy kitüntetett hőse volt, mint a mindenről tájékozott sajtónak vagy a kuriózumokra vadászó szobatudósoknak. S ahogy az történni szokott, az információkra kiéhezett emberek nem érték be a valós eseményekkel, ők maguk is gyártottak mindenféle "hiteles" híreket, a csoda köré legendákat építettek. Az egyszerű emberi ész képtelen felfogni és belátni, hogy a "hungarian wonder" a természet normális jelensége, nem éri be azzal, hogy Kincsem maga a csoda. Mindenféle csodás elemmel gazdagították életrajzát. Már a születése sem lehetett olyan, mint más hétköznapi lóé. Elterjedt, és még ma is felbukkan az a legenda, hogy világrajötte emberi figyelmetlenség, tévedés eredménye. Blaskovich Ernő Buccaneerhez küldte Waternymph nevű kancáját, vele akarta fedeztetni, de a kisbéri ménes szórakozott szakemberei Cambuscanhoz vezették. Szép történet, hiszen Buccaneer volt a sztár fedezőmén, Cambuscan meg frissen érkezett a ménesbe, így próbálatlan volt - kár, hogy nem igaz. Blaskovich elküldte egyszer Buccaneerhez Waternymphet, de a kanca üres maradt. A következő évben tudatosan Cambuscannal akart fedeztetni, azért is, mert bízott a mént kiválasztó Francis Cavaliero páratlan szakértelmében. Másrészt a kisbéri ménesben elképzelhetetlen volt az efféle felületesség, rendetlenség, Soest Ottó ezredes, ménesparancsnok nem tűrt volna ilyesmit. A kisbéri ménesben példamutató munka folyt, nem keverték össze a fedezőméneket, nem találomra párosítottak, nem a lovászok alkoholszintjétől függött a ménes rendje. Az is elterjedt legenda, hogy Kincsemet csikó korában ellopták a betyárok. A hír igaz, csak nem ellopták, hanem akarták ellopni, nem Kincsemet, hanem az anyját, Waternymphet, s nem a betyárok, hanem a kóbor cigányok. A tolvajokat felfedezték, s hiába iszkoltak el, nem úszták meg a "nevelő szándékú" ütlegeket. Állítólag a vajda azt mondta, hogy leüli a büntetést, mert ezért a lóért még a bitófát is kockáztatná. Történt ez 1870-ben, négy évvel Kincsem születése előtt. Ám Waternymph is szemrevaló kanca volt, nagy termetű és csupa izom, nem csoda, hogy a vajda "kívánós" lett a láttán. Kincsemet sokszor és sokan akarták megvenni, de Kincsem semmi pénzért nem volt eladó. Amikor goodwoodi nagy diadala után egy Cartwright nevű úr 10 ezer fontot ígért a kancáért, Blaskovich egy pillanatra sem ingott meg. Tízezer font elképesztően sok pénz volt, főleg egy négyéves, tehát pályafutása csúcsán már túl lévő kancáért, de Blaskovich azt mondta a közvetítőnek, hogy 20 ezret kér, de ha a vevő elfogadná, ő akkor sem adja oda Kincsemet. Ennek fényében hihetetlen, de igaz: egy alkalommal Blaskovich eladta volna Kincsemet, de a vevőnek nem kellett! Az 1875-ös ellési időszak várakozáson felül jól sikerült, s túl sok ló lett Blaskovich Ernő istállójában. A gazda úgy döntött, hogy hat lovát, két mén- és kancacsikóját eladja. Kincsem egyéves volt, kivételes képességeit még sejteni sem lehetett, ezért ő is bekerült a piacra szánt csapatba. Hamarosan vevők is érkeztek, Lónyay gróf és Orczy báró, akik balszerencséjükre egy szakembert is vittek magukkal, a rettegett párbajhőst és krakélert, báró Majthényi Izidort. Majthényi értett a lovakhoz, de ezenkívül mindenhez mindenkinél jobban értett, ezért nem tűrt semmilyen ellentmondást. Majthényi meglátta a lovakat, mindegyikkel elégedett volt, csak a hosszú hátú, nyurga, sárga kancacsikó nem tetszett neki, tett is rá néhány keresetlen megjegyzést, erre Blaskovich sértetten kivette a csoportból. A maradék ötöt potom áron, 7000 forintért elvitték a vevők, talán még jókat hahotáztak is, hogy a "reszlit" Blaskovich nyakán hagyták. Annak idején egész Pest suttogta, hogy Blaskovich Ernő Kincsem nyereményeiből építette Reáltanoda utcai palotáját. Természetesen a nép megint jobban tudott valamit, mert az építkezés Kincsem születésének évében, 1874-ben kezdődött, s a legnagyobb pénzdíjak begyűjtése előtt befejeződött. Ma a ház elég rozoga állapotban van, s sehol semmi nem emlékezteti a bámészkodót Kincsemre és Blaskovich Ernőre. Bezzeg, ha angol ló lett volna, ma zarándokhely, turisztikai központ lenne mindenütt, ahol egyszer otthagyta a lába nyomát. Ha angol ló lett volna, talán itt, Magyarországon is többen tudnák, hogy ma, március 17-én van a százhuszonhetedik évfordulója annak, hogy Kincsem világra jött, s pontosan száztizennégy éve költözött el ebből az árnyékvilágból. Ugró Miklós