EGY CSODALÓ EMLÉKÉRE - IMPERIÁL SZÜLETÉSNAPJÁN (Kurir 1997-02-13) Alighanem ő volt Lajka kutya mellett a legismertebb négylábú e hazában. Neve fogalom, még gyerekek és nők is ismerik, olyanok is, akik egyébként soha életükben nem jártak lóversenyen. Ha at mondjuk valakire, hogy úgy száguld, mint Imperiál, mindenki számára egyértelmű, mire is gondolunk. IMPERIÁL sárga mén, született a kisbéri ménesben, 1960. február 14-én. TENYÉSZTŐJE: Rádoki József. PÁLYAFUTÁSA: három versenyév (1962-64) között 25 futásból 20 győzelem öt országban. Az egyetlem magyar telivér, akit meghívtak versenyezni az Egyesült Államokba (Washington D. C. International, 1963, október 11.) IDOMÁRJA: Aperianov Zakariás, lovasai: Gelics Mihály és Németh Ferenc. TENYÉSZTÉSBE KERÜLT: 1965-ben Dióspusztán, majd 1970-től Kerteskőn fedezett. Közel félszáz utódja született - derbinyertesek, nagydíjak győztesei Magyarországon, Csehszlovákiában, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban és az egykori Szovjetunióban. Élt 29 évet és 8 hónapot. Mindmáig a II. világháború utáni évek legjobb magyar telivére, hírét csak Kincsemé múlja felül. Már nevével eltért a szokványostól: az "á" voltaképpen szabálytalan, mint ahogy az volt a kiscsikó is az első látszatra. A pedigrék és a tóanatómia tudorai csak a fejüket csóválták: a nagyszerű apa, Imi és az Olaszországból drága pénzen vett anya, Hurry hogy tudott ilyen csikót összehozni? Nem elég, hogy nagyobb és hosszabb lábú, mint a többiek, de még sárga is, ami puhaságot sejtet, és mind a négy lába térdig kesely, azaz fehér, mintha harisnyát viselne, de még orrán is széles fehér csik - hóka - húzódik és csókaszemű is az istenadta. Szerencsére voltak, akik az előítéletek helyett az eszükre hallgattak. Hiszen nemcsak a fent felsoroltakat, hanem azt is látni lehetett, hogy, a kiscsikó sokkal erősebb évjárattársainál, s amikor ugrándozik, rohangál karámban, máris olyan a mozgása, mintha éveli óta versenyekre készítették volna. Így 1962 tavaszán, amikor Imperiál élete első versenyét futotta, már megelőzte őt a híre: idomárja, Aperianov Zakariás ászt húzott a talonból, amikor a Kisbéren született csikókból másodikként az aranysárga szőrű mént választotta. A ma 70 évesen is aktív mester páratlan sikersorozata indult el azzal, hogy az előtte választó, akkor még nála nevesebb idomár nem Imperiált, hanem Ibrahimot kérte a ménes csikói közül. Imperiál biztos győzelemmel mutatkozott be, s aztán már csak nagydíjakon indították. Kétéves korában négy pesti győzelme mellett Prágában a környező országok legjobb csikóit verte igen könnyen, 1400 méterre pályarekordot futva, majd Bécsben, az Austria Preisben nyert Gelics Mihállyal, ugyancsak játszi könnyedséggel. Veretlenül kezdte a telivérek életeben legfontosabb idényt, hároméves kori pályafutását. És újra sorra nyerte a nagydíjakat, köztük két ország derbijét is, a magyart tíz-, az osztrákot hathossznyi előnnyel, majd távolabbi portyák következtek: az NDK-ban kiírt nemzetközi versényt nyeri ismét fölényesen, de aztán jön egy fájó csalódás: Baden-Badenben, fölázott talajon a helyezésékért sincs küzdelemben. Oda a veretlenség nimbusza, de rá egy hétre a sárga kiköszörüli a hírnevén esett csorbát - ugyanott a patinás nagydíjban Európa egyik legjobb lova, az angol Espresso mögött lesz második! Ez már hír a dollár-, font- és márkamilliomos futtatók világában is. Hát meg azok között akik látták Imperiál kilenchosszas győzelmét a Nyugaton is elismert szovjet lovak ellen a Budapesten megrendezett nemzetközi meeting nagydíjában! Imperiált meghívták a november közepére kiírt Washington D. C. Internationalre, ahol a világ legjobb lovai közül indulhatott 11 a 2400 méterre kiírt futamban. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy ilyen idény végén, november derekán már nincs ló, amely nyári tudását adná fárasztó utazás után, idegen környezetben. Imperiál 7. helyét emiatt is igen magasra kell értékelnünk! A jól megérdemelt téli pihenő után a négyéves Imperiálra újra nemzetközi feladatok sora várt. Münchenben, Hamburgban és Malmőben győzött, Düsseldorfban második lett, Baden-Badenben azonban most is csődöt mondott, s mint a verseny után kiderült, már a lábai sem bírták a megeröltető sorozatot. Így a csodálatos versenypályafutás végére pont került, és megkezdődött a nagyszerű mén 25 évig tartó, versenyeredményeihez méltó tenyészkarrierje. Fiai, lányai, unokái több mint egy tucat derbit nyertek öt országban, német kancától származó fia, Prince Ippi az Európa Díj trófeáját is hazavitte Kölnből. Az élete nagy részét Kerteskőn letöltő Imperiál még 30. évében is champion apamén volt a Kincsem Parkban. A csodaló matuzsálemi kort ért meg. Három hónappal harmincadik születésnapja előtt költözött át az égi versenypályákra, ahol nyilván még a szárnyas Pegazusok között indulva is csak ritkán talál legyőzőre...