FÉNY AZ (ALAG)ÚT VÉGÉN? (Magyar Hírlap 1997-01-21) A halálközeli élményekről Röviddel a halál előtt jelentkező javulásról, jókedvről számolnak be egyes betegek hozzátartozói; a klinikai halálból visszatértek pedig kellemes, fájdalom nélküli élményekről mesélnek. Milyen fiziológiai jelenség adhat magyarázatot e furcsa, olykor hihetetlen beszámolókra? Szakértők szerint a klinikai halál állapotában fokozott mértékben szabadul fel az agy ingerületátvivőiben az endorfin nevű anyag, s ennek hatására csillapul a fizikai fájdalom, és euforikus hangulat alakul ki. Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, van-e élet a halál után. A különböző kultúrkörök mondái, legendái erre a kérdésre igyekeztek választ adni. A Gallup Intézet felmérése szerint egyébként az Amerikai Egyesült Államok lakosságának 5 százaléka, azaz közel 8 millió ember átélte már a klinikai halált. 1893-ban hegyi túrázás, barangolás közben a mélybe zuhant a svájci Albert Heim geológus-hegymászó. A klinikai halál állapotából visszatérve megírta élményeit: eszerint félelem helyett békét és nyugalmat érzett. Raymond A. Moody pszichiáter-filozófus 1971-ben megjelent – a '80-as évek elején nálunk is sikert aratott – könyve (Élet az élet után) tette széles körben ismertté a témát. A modern újraélesztési módszereknek (adrenalininjekció a szívbe, a szív elektromos ingerlése, szívmasszázs) hála, mostanában egyre több a beszámoló. A klinikai halál állapotában a szívműködés és a légzés már megszűnt, de az idegsejtek még nem károsodtak visszafordíthatatlanul. Ez az időszak általában 4-5 percig tart, de kivételes, extrém esetben, ha például valaki nagyon hideg vízbe fullad, és a bomlási folyamatok nem indulnak meg intenzíven, 20-30 perc után is lehet esély az újraélesztésre. Az idegsejtek azért károsodnak, mert a légzés és a keringés összeomlása miatt az agyba már nem jut több friss oxigén, a szén-dioxid viszont felszaporodik. Emiatt az idegsejtek membránjain át kalciumionok, majd folyadék áramlik a sejttestbe, ezért az idegsejtek felduzzadnak, és végül szétrobbannak. Az agy oxigénhiánya valóban okozhat hallucinációt, víziót – ezt a tényt vizsgálati eredmények támasztják alá. A kísérlet során a résztvevő önkéntesek kevés oxigént, sok szén-dioxidot tartalmazó levegőkeveréket lélegeztek be. Beszámolóikban később több olyanféle élményelemről beszéltek, mint amilyenekről a klinikai halálból visszatértek szoktak. A közelmúltban felismert endopszichozin nevű agyi polipeptid egyébként megakadályozza az idegsejtek károsodásának folyamatát. Ez az anyag fokozza bizonyos agyterületek aktivitását: például a halántéklebenyét – mely a hallásért, az emlékekért és a testen kívüliség élményéért felelős –, vagy például fokozza az érzelmeket szabályozó limbikus rendszer tevékenységét is. Egyes kutatók azt hangsúlyozzák, hogy a klinikai halál állapotában az agyban fokozott mértékben szabadul fel endorfin, ennek hatására csillapul a fizikai fájdalom, és euforikus hangulat alakul ki. Ezért röviddel a halál előtt gyakran a beteg javulásáról, jókedvéről számolnak be a hozzátartozók, a visszatértek pedig kellemes, fájdalom nélküli élményekről mesélnek. Valószínű, hogy felszabadulnak ilyenkor endorfinok, – mondja dr. Pilling János pszichiáter-tanatológus, de azt is hozzáteszi, hogy ezeknek, bizonyos hasonló élményeket kiváltani képes pszichoaktív szerekkel (LSD, hasis, meszkalin) szemben nincsen hallucinogén hatásuk. Az endorfin-felszabadulás tehát csak részjelenség, nem adhat magyarázatot a klinikai halál egész folyamatára. A klinikai halál átélése után általában nehezen tudják megfogalmazni élményeiket a visszatértek. Jellegzetes, hogy személyiségük pozitívan változik meg: nem a siker és a pénz hajszolása érdekli őket többé; nem foglalkoznak a mindennapi problémákkal; inkább a szeretet és a mások javára felhasználható tudás kerül előtérbe további életük folyamán. Mélyül a transzcendensbe vetett hitük, illetve toleránsabbá válnak más vallásokkal szemben, és csökken a haláltól való félelmük. A klinikai halál állapotát átélőknek egyharmada számol be hasonló élményekről, a többiek semmire sem emlékszenek, illetve filmszakadásról, teljes sötétségről beszélnek. A megtapasztalt élmények attól is függnek, hogy valaki gyorsan, hirtelen került-e a klinikai halál állapotába, vagy mondjuk hosszú betegség után. Az előbbiek inkább mesélnek arról, hogy kívülről látták önmagukat és környezetüket (testen kívüliség élménye); míg az utóbbiak álomszerű víziókról, az életút áttekintéséről, halott rokonokkal, illetve a fénylő lénnyel való találkozásról számolnak be. Más-más a tapasztalatuk a gyerekeknek és az öngyilkosoknak is. A gyermekek általában nem halott hozzátartozóikkal találkoznak, hanem az élőkkel; szüleiket és tanáraikat vélik felismerni. Ők sokkal természetesebben élik át a klinikai halált, mint a felnőttek; kevésbé fogékonyak a misztikusra. A kellemes élményekről beszámolók elsöprő többségével szemben, az öngyilkosok negatív, kellemetlen tapasztalatokról beszélnek; egy szürke, homályos világról, ahol elgyötört lelkek bolyonganak, s nem oldódtak meg azok a problémáik, amelyek elől elmenekültek. A természettudományos-biológiai tényeken kívül pszichológiai szempontból is megpróbálták megmagyarázni a halálközeli élmények hátterét. Egyes elképzelések szerint ezek az élmények tulajdonképpen a halálfélelem elleni védekezést szolgálják. Az a helyzet például, amikor az ember önmagát, testét idegennek érzi (deperszonalizáció), megóv a saját megsemmisülés átélésétől. Többen úgy gondolják, hogy a halálközeli élményekben gyakorta szereplő alagút nem más, mint a születés újra átélése, illetve létezik egy kevésbé értelmezhető magyarázat, miszerint ez a saját testüregen való áthaladás. Az előbbi feltevést azonban cáfolja az a tény, hogy az újszülött agya még nem képes emlékképek rögzítésére, a születés pedig inkább traumatikus, semmint kellemes élmény. A természetfölötti, vallási elképzelések az ismert biológiai folyamatokat azzal magyarázzák, hogy a lélek elválik a testtől. A keresztény kultúrkör ambivalens a halálközeli élményekkel szemben; egyesek támogatják, mások viszont sátáni megtévesztésnek tartják, mivel nem szerepel köztük például a pokol látomása. A tanatológus és ma már egyre több szakember azonban úgy véli, egyik magyarázatot sem lehet igaznak kikiáltani a többi előtt, ezek összessége tűnik a legvalószínűbbnek; hiszen ezek az elméletek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Szecső Barbara "...Akkor, ahogy a tudatos tudat távozik, az elme nem ismeri fel, hogy meghalt-e vagy sem. Közeliekre, hozzátartozókra ugyanúgy tekint, mint azelőtt. ...Síró hangjukat is hallja; kedveseit ő maga látja ugyan, azok azonban őt nem látják. Mikor szólítják kedvesei, hallja, de ha ő szólítja kedveseit, azok nem hallják őt. ...Saját családod, házad népe körében meglátod majd a magad tetemét is, és így gondolkodol: most hát halott vagyok; vajon mit kellene tennem..." (Részletek a tibeti Halottak Könyvéből, mely ősi, kultikus buddhista tanítások gyűjteménye – haldoklóknak és halottaknak. A különböző rituálék leírásán kívül fellelhetőek benne mindazon elemek, amelyekről ma is beszámolnak a klinikai halálból visszatértek. Az időszámításunk szerinti VIII. században jegyezték föl.) A halálközeli élmények egyéniek, bár általában az alábbi vissza-visszatérő elemekből tevődnek össze mindenkinél: - saját halálhír meghallása; - áthaladás egy sötét alagúton vagy téren; - testen kívüliség (kívülről látja magát és környezetét); - találkozás halott rokonokkal, hozzátartozókkal; - találkozás egy nem ember formájú; fehér vagy aranyszínű, fénylő lénnyel, akinek fénye erős, de nem vakító; szeretetet és melegséget áraszt; egy idő után mindent betölt; és kérdéseket tesz fel az illető életéről, aki ennek hatására újra átéli a korábbi évek főbb eseményeit; - határ, sorompó vagy folyó jelenik meg, amit nem léphet át a klinikai halál állapotában lévő személy (vissza kell térnie); - tiszta tudat és észlelés jellemzi; - békesség, boldogság, amit érez.