Mottó: "Mindig Kubát tartom a fogam közt..." (Winston Churchill) (Találkozások 1998. december) The difference between a man his valet: they both smoke the same cigars, but only one pays for them. Úr és inasa között az a különbség, hogy bár mindketten ugyanazokat a szivarokat szívják, csak egyikük fizet értük. (Robert Frost, amerikai költő) A woman is only a woman, but a good cigar is a smoke. A nő csak nő, egy jó szivar viszont füst. (Rudyard Kipling) Our country has plenty of good five-cent cigars, but the trouble is they fifteen cents for them. Hazánkban rengeteg jó ötcentes szivar van, a baj csak az, hogy tizenöt centet kérnek értük. (Will Rogers, amerikai humorista) RESZKESSETEK DOHÁNYOSOK! (Vasárnapi Hírek 1995-08-13) Szingapúrban az utcai hamuzás; a finneknél a tubák is tilos A magyar turistáknak ezentúl nem csupán a sebességkorlátozásra vagy a vámelőírásokra kell ügyelniük külföldön, hanem - ha dohányosok - tanácsos tájékozódniuk a dohányzási tilalmakról is: A legszigorúbban az Egyesült Államokban üldözik a bagósokat. New Yorkban éppen a napokban szigorították meg a vonatkozó rendszabályokat. Most már a 35 ülőhelynél több férőhelyes éttermekben és kávézókban is tilos rágyújtani. Az engedetlenek akár ezerdolláros bírsággal is számolhatnak. Kaliforniában már a parkokban is tilos a dohányfüst; legfeljebb az utcán, menet közben szabad hódolni a szenvedélynek, de megállni ilyenkor nem szabad. Számos amerikai munkahelyen füstjelzők őrzik a vécéket, s aki kísértésbe esik, könnyen lebukhat. Olaszországban zárt középületekben tilos a bagózás, beleértve a bárokat és éttermeket is. A kiszabható büntetés - átszámítva - akár 15 ezer forintra is rúghat. Finnországban tubákolni is tilos, azaz orrba szippantva sem élvezhető a dohánypor. Északi rokonainknál akár két év börtönt is kiszabhatnak a vétkezőkre. Angliában már egy használt autó kapható azért a pénzért, amit büntetésként fizethet a dohányzási tilalom megszegője. A földalatti teljes területe füstmentes övezet, s a British Airways légitársaság is megszüntette a dohányos helyeket. Sőt az angol sebészek műtét előtt ma már megígértetik a szívbetegekkel, hogy leszoknak: Franciaország is kemény intézkedéseket vezetett be 1992 óta. A hivatalokban, éttermekben, kávéházakban és peronokon tilos füstölni. A kitűzött büntetés összege magas, ám a latin országban senki sem tartja be az előírásokat. Dánia azzal próbál védekezni; hogy csillagászati áron árulja a cigarettát. Egy doboz ára - átszámítva - eléri a hétszáz forintot. Ausztriában és Németországban egyelője még csak tervezik, hogy nemdohányzó zónákat alakítanak ki: pályaudvarokon, színházakban, mozikban be fogják tiltani a káros élvezetét. A távoli Kína úgy látszik már előbbre tart: Sanghajban kemény bírsággal sújtják az előírások megszegőit. Az abszolút világelső azonban Szingapúr: az utcán szabad ugyan dohányozni, de hamuzni nem. Aki pedig netán eldobja az üres cigarettásdobozt és rajtakapják, akár 75 ezer forintnak megfelelő büntetést is fizethet. Ferenczy Europress PÓTSZER A POKOL ELVISELÉSÉHEZ (Magyar Hírlap 1995-11-14) A parázs mágiája, pipa és szivarka Az angliai király, I. Jakab a dohányzást így jellemezte: "undorító a szemnek, gyűlöletes az orrnak, árt az agynak, veszélyes a tüdőnek. Fekete, bűzös füstje leginkább a pokol iszonyú alvilági gőzeihez hasonlít." Véleménye ellenére a pestisjárványok, a háborúk és az üzleti szempontok óriási lökést adtak a dohányzás terjedésének. A DOHÁNYZÁS VESZÉLYEI ÉS A TERHESSÉG (Magyar Hírlap 1995-11-14) # Csökken a férfiak nemzőképessége, a spermák életképessége. # Csökken a nők teherbe esésének esélye, nőnek a havi vérzés zavarai. # Növekszik az elvetélés valószínűsége. # Génmutációk miatt a fejlődési rendellenességek száma nő. # A méhlepény kisebb, leválhat. # A koraszülés esélye több mint kétszeres. # Az újszülöttkori testsúly alacsonyabb. # Az újszülött testhossza, fejkörfogata kisebb. # Az anyai testsúlynövekedés csökken a terhesség során. # Vérszegénység a magzatban és a terhes anyában. # Nagyobb halálozási valószínűség az újszülöttkorban. # Csökken az anyatej termelődése. # Anyatejes csecsemő "nikotinmérgezése"; hányás, hasmenés. # A csecsemőkori légúti, bőrbetegségek halmozódnak. # Testi és szellemi fejlődésben lemaradás 11 éves korig. A környezetünkben élő sok dohányost látva felmerül a kérdés, mindig is hódolt ennek a szenvedélynek az emberiség? Európában biztos, hogy nem, hiszen dohányt csak Amerika felfedezése után kezdtek termelni a kontinensen. A füstnek azonban mindig volt valami mágikus hatása, amelytől csodát várt az ember. A tűz és a füst ugyanis igen sajátosan tudja befolyásolni az ember hangulatát. Milyen kellemes is a légkör a füstölgő tábortűznél! Ezt az élményt szinte mindenki ismeri, és olvasmányaiból azt is tudja, hogy a tömjénnek az ókori Egyiptomban olyan csodás erőt tulajdonítottak, hogy még halottaik mellé is odatették. A zsidó vallásban is fontos szerepe volt. A napkeleti három bölcs a három legnagyobb értéket: aranyat, tömjént és mirhát vitt ajándékba az újszülött Jézusnak. A keresztény szertartásokban a tömjén ma is a sátán távoltartására szolgál. A füst varázsa tehát mindig is hatott az emberiségre. Amikor Kolumbusz 1492-ben először vette kezébe az indiánok ajándékát, a dohánylevelet, még nem tudott vele mit kezdeni, és a tengerbe hajította. Nem sokkal később a mai Kuba területén már tudták mit kezdjenek vele, amikor meglátták meg az izzó levél füstjét szívó indiánokat. Amerikában a kontinens felfedezése előtt több száz évvel nagy kultusza volt a pipázásnak. A maják és az aztékok nádszálból szívták a dohányfüstöt. A papok a nikotintól megrészegültek, a hatást az istenek közelségének tartották. Később a köznép is dohányzott. Az észak-amerikai indiánok derékszögű, díszes pipákat szívtak. Ám olyan mértéktelen dohányzás, amilyennek napjainkban lehetünk tanúi, az indiánoknál nem volt. Náluk a pipázás meghitt, ünnepélyes dolognak számított, amely alkalmat adott a megbékélésre. A vezér rágyújtott a békepipára, ezt aztán körbeadva szívtak, hogy elűzzék a haragot. Ha azt keressük, ki volt hibáztatható, egy biztos: Kolumbusz nem vétkes a dohányzás terjesztésében, soha nem pipázott, őt az arany érdekelte. Második amerikai útjára magával vitt egy Ramón Pane nevű szerzetest. Pane közelebb került az indiánokhoz. Ó tudósította először Európát a nádszálon át szívott dohányfüsttől kábulatba eső indiánokról. A hódítók, Cortez és Pizarro katonái azért kezdtek dohányozni, mert az a hiedelem terjedt el, hogy az indiánok a füsttől olyan erősek és egészségesek. Már akkor leírták, hogy aki elkezdi, nem tud többé ellenállni a dohányzásnak. Hazatértük után, a spanyol kikötőkben az otthoniak megdöbbenve látták a tengerészeket, akiknek orrán-száján dőlt a füst. Az inkvizíció először istenkáromlásnak tekintette a dohányzást. Ismerjük Rodrigo de Jerez tengerész esetét, aki - nem tudván leszokni a pipázásról - az inkvizíció börtönébe került. Mások egy új csodagyógyszert véltek felfedezni a dohányban. Jean Nicot francia orvos 1559-ben Portugáliában volt követ. Termeszteni kezdte az Amerikából átkerült dohányt. Maga nem dohányzott, és - így írják a történelmi feljegyzésekben -, csak gyógyszerként terjesztette, például tubákolással állítólag meggyógyította Medici Katalin fejfájását. Aztán Prosper Santa Croce nuncius közvetítésével eljuttatta a Vatikánba is, ahol szintén gyógynövényként virágzott. Ezután már szabad volt az út a dohány előtt, és rövidesen a Habsburgok kertjét is díszítette a rangos növény. Közben Magyarországot a török szorongatta. Erdélyben 1681-ben Apafi Mihály lett a fejedelem. Pártfogójától, Ali pasától dohányt kapott ajándékba. Maga is erősen dohányzott, amíg csak súlyos nikotinmérgezést nem kapott. Ettől kezdve Erdélyben törvény tiltotta a pipázást. Anglia is kikérte részét az amerikai hódításokból. Erzsébet királynő elsőként érezte meg, hogy a dohány hatalmas üzlet. Virginiában nagy dohánytermesztésbe kezdtek. Később a virginiai dohány fogalom lett. Egész Európa dohányozni kezdett, és szinte természetes, hogy nem sokkal ezután, de már túl későn, megjelentek a tiltó rendelkezések. Angliában I. Jakab egész életében rendeletekben küzdött ellene, vallási okokra is hivatkozva. Egy írásban így jellemezte a dohányzást: "A szokás undorító a szemnek, gyűlöletes az orrnak, árt az agynak, veszélyes a tüdőre, és fekete, bűzös füstje a feneketlen pokol iszonyú alvilági gőzeihez hasonlít. "A túlzsúfolt középkori városokban gyakorta kirobbanó tűzvészeket is a dohányzás terhére írták. Most már komoly büntetéseket róttak ki a pipázókra. A szász fejedelemségben, Bajorországban tilos volt a dohányzás. 1639-ben Konstantinápolyban egy tűzeset után már halálbüntetést szabtak ki a dohányzókra. Oroszoroszágban Mihály és Alekszej cárok börtönnel és megkorbácsoltatással sújtották őket. Azután jött a reformer cár, Nagy Péter, aki általános megrökönyödésre pipázva jelent meg az udvarban (sőt az udvari nemességet is erre kényszerítette) - ettől kezdve Oroszország a dohányzás egyik fellegvára lett. Az egyház is állást foglalt a kérdésben. VIII. Orbán pápa 1642-es bullájában foglalkozott a dohányzással. Ezentúl nem lehet istentagadásnak tekinteni, de a templomokban tilos a dohányzás. Ez a szokás szerencsére napjainkban is él. Ezután már a keresztény papság is nyugodtan pöfékelhetett. A szigorú tiltás tehát sehová nem vezetett. Volt azonban három tényező, amely nagy lökést adott a dohányzás terjedésének. A pestisjárványok, a háborúk és az üzlet. 1661-ben Londonban, 1636-ban Hollandiában, 1679-ben Bécsben pusztított a döghalál. Az orvosok felfigyeltek arra, hogy a túlélők között sok volt a dohányos. Ez a hír gyorsan terjedt a világban. Nem csoda, hogy ettől kezdve az orvosok is propagálták a füstölést a pestis ellen. 1618 és 1648 között dúlt Európában a harmincéves háború. A katonáknak mindig is, tehát már akkoriban is fontos dolog volt a füstölnivaló. A dohányt nem ismerő katona hamar rászokott, hiszen veszélyhelyzetekben, rossz körülmények között különösen kellett a megnyugtató, bátorságot adó nikotin. A leszerelt öreg harcos pedig hazatérvén, már nem tudott füst nélkül élni. Odahaza aztán az ifjúság másolni kezdte a bátor vitéz viselkedését. A harmadik dolog a kincstári haszon. Angliában I. Károly, Franciaországban Richelieu vezette be a királyi dohánymonopóliumot. Az uralkodóknak nem jutott eszébe többé a dohányzást tiltani. Európában ekkor a pipázás terjedt el, de Franciaországban, főleg udvari körökben, a tubákolás dívott. Magyarországon a török elleni végvári harcokban sok idegen zsoldos, főleg spanyol szolgált. A magyar vitézek tőlük tanulták a dohányzást. A XVII. században általánossá vált hazánkban a pipázás. Ettől kezdve szabadon dohányzott nemes, jobbágy, polgár egyaránt. I. József megengedte, II. József már szorgalmazta is a dohánytermesztést. Bevezette az osztrák császári egyedárusítási monopóliumot. A császári kincstár így hatalmas bevételhez jutott. 1867 után a Magyar Dohányjövedék uralja a piacot. A XIX. században megjelenik a cigaretta, amely a dohányzás "alkalmazkodása" a polgáriasodó, rohanó életmódhoz. Itt megint a háború szólt közbe. A kényszer vitte rá a katonát, hogy "megalkossa" a cigarettát. A legenda szerint 1832-ban, a török-egyiptomi háborúban egy katona eltörte a pipáját. Márpedig katona nem élhet dohány nélkül, ki kellett valamit találni. A dohányos különösen leleményes szenvedélye érdekében. A puskához papírhüvelyekben adagolták a lőport. Egy ilyen papírtokot dohánnyal megtöltve, készen is állt a cigaretta, és katonánk immár szívhatta is a megnyugtató, kék füstöt. A tény az, hogy 1855-ben, a krími háborúban, az orosz katonák cigarettáztak rendszeresen először. A cigarettát az itt harcoló török, francia és olasz katonák terjesztették. A cigaretta világsiker lett, 1865-ben Kolozsvárott már cigarettagyár működött, de rövidesen beindult a ferencvárosi gyár, és ontani kezdte a Magyar nevű szivarkát. Az első világháborúban aztán végleg elterjedt a cigaretta. A motorizált háborúban már valóban nehéz lett volna a pipával bajlódni. A hadvezetés mindenütt felismerte, hogy a cigaretta legalább annyira lényeges a katonák számára, mint a muníció. Talán az étkezés sem olyan fontos, mint a rendszeres dohányellátmány. A katonák többsége dohányzóvá vált. Kellett is a pótszer a pokol elviseléséhez. A világháború után erősödött a nők egyenjogúságukért vívott mozgalma. Ennek egyik sajnálatos tévedése az, hogy a hölgyek nagy számban dohányozni kezdtek. A nyilvános helyen történő női dohányzás ettől kezdve vált elfogadottá. A két világháború között a cigaretta diadalútja már megállíthatatlan. Nem is akarja senki megállítani. Hogyan is akarná, hiszen az emberiség nemcsak hogy élvezi, de a dohány segít is megoldani a rohanó élet okozta idegfeszültséget. Aki egyszer rászokott, nem tud, de nem is akar leszokni róla. Ugyanúgy hozzátartozik a mindennapi élethez, mint az élelmiszer, az ital, a lakás, a közlekedés és a kultúra. Sokan úgy gondolják, ez nem is lehet másként, az embernek így jó, így vagyunk megalkotva. A dolog másik oldala az óriási haszon: kincstárnak, gyártónak, kereskedőnek. Hogy ártana, még mindig nem eléggé köztudott, legalábbis az emberek nagy része úgy tesz, mintha nem venné komolyan a valamilyen formában nap mint nap záporozó figyelmeztetéseket, a veszélyekről, a károkozásról szóló híreket. A csomagolás gyönyörű, az illat elbűvölő. Automata gépsorok ontják az elegáns cigaretták millióit. Nincs ember, aki ellen tudna állni. Vagy talán mégis akad néhány? Esetleg egyre többen? A Sub Rosa kiadó szerzői: dr. Kovács András, dr. Kiss András és dr. Landi Anna írásai nyomán fabet FÜSTÖLGŐ ANALÍZIS (Magyar Hírlap 1995-12-12) Egy-egy elszívott cigaretta füstjében eddig több mint négyezer különböző anyagot határoztak meg a kutatók. Maga a füst két fő összetevőből áll: gáz- és szilárd részecskékből. Miközben tartalmazza a levegővel azonos alkotóelemeket is: a nitrogént, oxigént, szén-dioxidot – nem mondhatjuk el, hogy úgy kell, mint a levegő, sőt. Dr. Magyar Pál, a SOTE Pulmonológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára szerint minden egyes elszívott cigaretta káros az egészségre, még a napi egy- két szál is; a "kocadohányosok"-nál a társaság, a mindennapi feszültségek, idegesség hatására pedig nagy a hozzászokás veszélye. A legismertebb és legveszélyesebb anyagok a fent említett négyezerből, a következőképpen fejtik ki hatásukat. A szén-monoxid a vérben lévő hemoglobinhoz kötődik és megakadályozza az oxigénmolekulák kötődését a vörösvértestekhez. Hatására általánosan rossz a közérzet. A nikotin idegi mediátor (közvetítő), egészen minimális mennyiségben természetes módon található a szervezetben, feladata az ingerületátvitel az idegrostról az idegsejtre. Túlzott adagban tulajdonképpen idegméreg. A nikotin és a szén-monoxid ezenkívül szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet. A dohányfüstben lévő ammónia, a különböző cianidok (elsősorban hidrogéncianid), a formaldehid és az acetaldehid szintén idegméreg. A különböző nitrogénoxidok folyamatosan károsítják a hörgőnyálkahártyát. Acrolein, benzpirén, fenol, a füstből visszamaradó kátrány – karcinogén (rákkeltő) anyagok: hörgő-, illetve tüdő-gyomor-, légcső-, nyelőcső-, valamint szájüregi rákokat okozhatnak, ezenkívül idült vagy krónikus légúti panaszokat, megbetegedéseket. A dohányfüst gázkomponense bénítja a hörgőkben lévő csillószőrök mozgását és ezzel gátolja a tüdőbe jutó levegő tisztítását, fertőtlenítését. A füstben található szabad gyökök, oxidáló anyagok a szövetekben okoznak károsodást, mivel inaktiválják a fehérjebontó enzimekkel szemben védő enzimeket. Magyarországon jelenleg a férfiak 40-45, míg a nők 30-35%-a dohányzik rendszeresen. Az éves személyenkénti cigarettafogyasztás hazánkban és Lengyelországban a duplája a világátlagnak. A magyar átlagfogyasztás évente 2700 cigaretta fejenként, szemben az európai 1600- zal. A hazai dohányosok több mint fele legalább egyszer már próbált leszokni káros szokásáról, mindössze 20-30% sikerrel. Tavaly 150 ezer haláleset közül 30 ezer a dohányzás miatt következett be. Az összes rákos halálesetek 29%-át idézi elő a dohányzás. Korcsoport szerinti megosztásban a 30–45 év közöttiek dohányoznak a legtöbben, mintegy 45% gyújt rá nap mint nap, s használja a lassan ölő mérget. Soha nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni, hogy a 14–25 évesek között található a legtöbb potenciális dohányos, ők a leginkább veszélyeztetettek a rászokás szempontjából. Szecső Barbara KIS DOHÁNYTÖRTÉNELEM (Magyar Hírlap 1995-12-15) Az első írásos adatot a közép-amerikai maya törzs hagyta ránk időszámításunk előtt 692-ben. Az indiánok dohányzása rituális célokat szolgált, s csak bizonyos meghatározott alkalmakkor, például ünnepek alatt gyújtották meg agyagpipáikat. Európába és a világ más tájaira a kolumbuszi felfedezés után a spanyolok és a portugálok közvetítésével jutott el a növény és a dohányzás szokása is. Kontinensünkön először csupán nemesi körökben terjedt el a drága kuriozitás. 1573-ban Franciaországban Jean Nicot - róla nevezték el a nikotint - írt terjedelmes értekezést a dohánylevél akkoriban áldásosnak vélt egészségügyi hatásairól. A dohányzás - amely ebben az időben többnyire a megőrölt dohánylevél orrbaszippantását jelentette - egészségkárosító hatásait már 1604-ben leírta I. Jakab brit uralkodó, mondván, a dohányfüst bántja a szemet, az orrot, az agyat(!) és a tüdőket. Igazán a XVII. sz.-ban vált üzletté, ekkor a tubákoláson kívül már ismert volt a szivar, a pipa és a cigaretta is. 1870-ben pedig megindult a nagyüzemi cigarettagyártás. A dohányzás világméretekben az első világháború alatt és után terjedt el, ekkor szoktak rá tömegesen a nők is. Az '50-es években kezdték el a dohányzás káros hatásainak kutatását - a dohányosok egyre rosszabb adatokat tükröző orvosi statisztikái alapján. Sz. B. DRÁGA SZIVAR (Népszabadság magazin 1996/31) Húsz évig kereste Kubában a múlt század dohányipari emlékeit Simon Chase, mégis Írországban talált rá egy csomó régi szivarra, a földműves Perceval családnál. Annak idején, 1864-ben ugyanis Parcevalék vették meg a termést Havannában. Őrizgették a régi dobozokban, s ettől a szivarok meg is dohosodtak egy kicsit, de ez nem zavarta a tulajdonosokat, néha elszívtak egyet-egyet. Mára mindössze hatszáz darab maradt. Most derült ki, a maradék is mekkora érték, hiszen Amerikából valaki egymillió dollárt is megadna értük. Ráérők kiszámították, hogy egyetlen pöffentés magyar pénzben kétszázötven forintba kerül. HAVANNAI SZIVARDÖMPING (Magyar Hírlap 1997-01-15) (MTI) Kuba tovább akarja bővíteni az idén szivargyártását, a tavalyi 70 millió szállal szemben már 100 millió darabra tervezi a termelést. A kubai mezőgazdasági miniszter a Granma című kubai napilapnak elmondta, hogy a jelenlegi termesztési idényben már csaknem 50 ezer hektáron ültettek dohányt. A szivar Kuba egyik legfontosabb exportcikke. Az utóbbi években a világ többet szívott volna belőlük, mint amennyit a szigetország termelt, és a kereslet várhatóan továbbra is élénk marad. A terv szerint 2000-re már évente 200 millió szivart sodornak Kubában. DÍSZSZIVAR (Magyar Hírlap 1997-03-01) Fidel Castro meghívta Arnold Schwarzeneggert, Jack Nicholsont, Danny DeVitot és Matt Dillont Havannába. A színészek a világ minden tájáról meghívott 600 szivarozó vendég társaságában, a kubai főváros Tropicana Clubjában, február 28-án ünnepelnék a Cohiba szivar 30. születésnapját. A sokan egyelőre még fontolgatják, hogy eleget tegyenek-e a meghívásnak, mondván: nem tudják, meddig szelel még Castro szivarja. A DOHÁNYZÁS TÖRTÉNETE (Magyar Hírlap 1997-07-25) Az első cigaretta legalább olyan maradandó élmény, mint az első szerelem vagy az első csók. A mai felnőttek, akik diákkorukban még lopva, titokban gyújtottak rá, elnéző nosztalgiával gondolnak vissza életük első slukkjára. Fuldokoltak a köhögéstől, a füst marta a szemüket, mégis büszkék voltak a "hőstettükre". Ez az élmény kitörölhetetlenül megmaradt bennük. Arra azonban még a szenvedélyes dohányosok közül is kevesen gondolnak, hogy ki volt az első "füsteregető", egyáltalán honnét indult el hódító útjára a dohányzás? Tény, hogy amíg Kolumbusz nem fedezte fel Amerikát, öreg földrészünkre ráillett a füstmentes jelző. Az Újvilág felfedezője látott először dohányzó indiánokat, akik nemcsak pipáztak, hanem gyógyítottak a dohánnyal, valamint jóslásra is használták. Senki sem tudja pontosan, hogy ki hozta az Óvilágba az első dohánycserjét. Egyszer csak elterjedt, eleinte dísz- és gyógynövényként. Az új növényt Jean Nicot de Villemain francia diplomatáról keresztelték nikotinra. A franciákat Spanyolhonban képviselő követ, ezt az ismeretlen növényfajtát vitte ajándékba királynőjének, Medici Katalinnak. Arról, hogy Európában is felfedezték a dohány élvezeti értékét, 1557-ből találtak támpontul szolgáló feljegyzést. Ezt követően rohamosan terjedt a füstölés divatja: előbb Angliában, Hollandiában, Franciaországban, majd az olaszok és a németek is behódoltak az új módinak. Hozzánk egyszerre két irányból jutott el az újdonság erejével ható dohányzás kultusza. Egyrészt Németországból, a kint tanuló diákok hódítás "adományaként". A dohányzást már ismerő törökök a fürdőkultúrájukkal együtt adták át a pipázgatás szokását is. Állítólag török követ ajándékozott először szárított dohányt és pipát Báthory Kristóf erdélyi fejedelemnek. Bezzeg akkor még zavartalanul eregethették a füstöt az ámbituson ejtőző derék atyafiak. Napjaink szigorú dohányzási tilalma mégsem újkeletű. I. Jakab angol király már 1606-ban betiltotta a dohányzást, persze csak a nyilvános helyeken. Később, felismerve az adók jelentőségét, visszavonta népszerűtlen rendeletét. Más országokban nemhogy tiltották volna, maguk az uralkodók jártak élen a dohányzásban. Egyre többen, nemzetenként mégis másként hódoltak a füstölés, hovatartozást is jelző élvezetének. Amíg a 18. században a francia parasztok is dohányoztak, addig Szentpétervárott ezt csak a jómódú polgárok engedhették meg maguknak. A francia nemes tubákolt, az angol és a német elit pipázott. Hazánkban is pipázással köszöntött be a dohányzás korszaka, majd a múlt századi polgárosodás megosztotta a csutoraszopogatók táborát. A pipa, mintegy a letűnt világ jelképeként is, maradt a kisnemeseknek és a parasztságnak, míg a polgárok és a mágnások szivaroztak vagy cigarettáztak. A dohány európai "bevándorlását" már ismerjük, na de ki találta fel a cigarettát? Itt csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Humboldt báró német természettudós és utazó szerint Guinea bennszülötteitől tanulhatták a spanyolok a cigarettakészítést. A guineaiak kukoricalevélbe sodorták a dohányt, később ezt helyettesítették papírral. A világ mégis 1932-ben ünnepelte a cigaretta születésének 100 éves évfordulóját. Bár ehhez is legendák szolgáltattak alapot, egy biztos: a cigaretta a Közel-Keletről származik, ahonnan az angolok és a franciák hozták nyugatra. Magyarországon 1865-ben kezdődött a hazai szivarkák gyártása. Az első évben mindössze hatszázezer darabot adtak el, a következő évben már 13 milliót. 1894-ben már csaknem hétszázmillió cigarettát füstölt el az ország. A dohányzási kultúra munkát adott a földműveseknek és a munkásoknak, gyökeret vert a szellemi életben, sőt a nők egyenjogúsági harcainak is jelképe lett. Új fejezetet nyitott a magyar dohányipar történetében a külföldi részvétellel 1992-től végrehajtott privatizáció, amely véget vetett az egy évszázados állami monopóliumnak, és tovább erősíti dohányiparunk legjobb hazai hagyományait. DOHÁNY (Magyar Hírlap 1997-08-05) Az élet káros az egészségre. Magam soha nem dohányoztam. Kamaszkoromban - barátaim unszolására - persze megpróbálkoztam egy-két spangli elszívásával, de minduntalan rosszul lettem tőle, így aztán gyorsan fölhagytam vele. Bölcs egyetemistaként szakállt növesztettem, ahhoz a lányok szerint jól állt a pipa, hát rágtam a szárát és fújtam a füstöt rendületlenül, míg egyszer ki nem fordult belőlem minden: dohányfüst, étel, ital - no és a hit, hogy a nikotin által szebb lesz a világ. Mégsem volt soha bajom a dohányosokkal. Első feleségem napi másfél dobozzal szívott - méghozzá mezítlábas Symphoniát -, barátaim közül hirtelen egyet sem tudnék elősorolni, aki ne cigarettáznék. Hitvesemtől csak azt kértem, hogy lefekvés előtt, midőn már kiszellőztettük a szobát, ne gyújtson rá. Barátaimtól, munkatársaimtól pedig azt, hogy esetleg szívjanak kevesebbet, vagy ha túl nagy a füstgomoly az irodában, nyissunk ablakot. Tudom, hogy a nikotinnak vagy pusztán magának a rágyújtási aktusnak jótékony hatása van a dohányosra. Ha ideges, megnyugtatja, ha túl lomha, stimulálja. Rossz szokás ez, tisztában vagyok vele, de ha rá pozitív hatást gyakorol, nincs jogom elvitatni tőle a használatát, hisz bizonyos kényes helyzetektől eltekintve - vendéglőben, szűk, zárt helyiségben - a környezetét sem igen zavarja. A kisebbség jogait tiszteletben kell tartani - addig, amíg nem veszélyezteti a többség szabadságát. Magyarországon ma minden második férfi és minden harmadik nő dohányzik. Jogunk van-e nekünk, a többségnek, kitépni kezükből a cigarettát, a szivart vagy a pipát, pusztán azért, mert nekünk kellemetlen, amit művelnek, s egyáltalán, féltjük a magunk rongyos és rongált kis egészségét? És - úgymond - az övékét is? Természetesen nincs jogunk. Ki-ki úgy teszi tönkre a saját életét, ahogy akarja. Ezt megelőzni kötelességünk - megakadályozni azonban nem áll módunkban. A népjóléti miniszter most azt szeretné, ha a dohányeladás bevételének jelentős hányada az egészségügynek jutna, nevezetesen épp azokra a területekre, ahol a dohányzás károsultjait gyógyítják. Emelné a nikotinféleségek árát, nehezebbé tenné a hozzájutást. Fontolgatta azt is, nem volna-e helyes, ha minden nikotinbeteg maga fizetné gyógykezelésének költségeit, ezt azonban elvetette, érthetően, hiszen az egészségbiztosítás nem ismer ilyen megkülönböztetést. Ahogy az alkoholisták vagy a drogosok, a dohányosok is képtelenek lennének pénzzel megtéríteni a szenvedélyük okozta károkat. A kárnál azonban magasabb a haszon. A dohánylobby képviselői szerint - mint ezt a televízió Aktuális című műsorából megtudtuk - azzal érvelnek, minél több a bevételük, adó révén annál több jut a kincstárnak. Alapítvány létesítésére elvileg hajlandók ugyan, ezt az agresszív nikotinellenes kampányt azonban elutasítják, nyilván saját, jól felfogott érdekükben - de persze a köz javára is hivatkozva. Az igazság - mint rendesen - valahol középütt van. Valamilyen közös pénzügyi alap létrehozása - akár alapítványi formában - nem volna botorság. Ha valóban a dohányzás okozta károk megelőzésére fordítanák. De vegyük észbe: addig, amíg ebben az országban ennyi az életviteli, erkölcsi és anyagi feszültség, amíg hiányoznak az egyén és a társadalom valódi perspektívái, amíg nő a neurotikus megbetegedések száma, amíg az embereknek szükségük van bármilyen álfogódzóra - legyen az egy szál cigaretta vagy egy borospohár -, addig az ilyen prevencióban nemigen bízhatunk. A dohányos - miközben böngészi a statisztikákat, olvassa a nikotinfogyasztás káros hatásairól szóló dörgedelmeket - gyorsan előszedi cigarettatárcáját, remegő kézzel kihalász belőle egy szálat és rágyújt. Szép lassan megnyugszik, kifújja a füstöt és leteszi az újságot vagy a sportoldalra lapoz. Tudja már, milyen szoros összefüggés tapasztalható a napi cigarettaszám és a tüdőrák gyakorisága között, hogy a szív- és érrendszeri halálozások egynegyedéért a nikotin a felelős, s hogy tavalyi áldozatok száma csaknem 40 ezer. őt - az átlagdohányost - ez mégis hidegen hagyja. ő még egészségesnek érzi magát. Hát próbálja valaki meggyőzni az ellenkezőjéről. Ebben a kusza, szövevényes és zavaros világban - élni szeretne. Élni pedig fontosabb, mint nem dohányozni. BÁLINT B. ANDRÁS ÉTKEZÉS ÉS DOHÁNYZÁS (Magyar Hírlap 1997-08-29) Ó, azok a pezsgően polgárosodó húszas-harmincas évek! Amikor a hölgyek bódító füstkarikákat eregettek illatos cigarettáikból, az urak pedig szivaroztak. A szalonokat belengte a drága parfümök és a finom szivarkák illata, a dohányzószobákban - ahová étkezés után vonultak vissza a férfiak - szinte vágni lehetett a füstöt. A jómódú polgárok életvitelében szorosan összefonódott az étkezés és a dohányzás kultusza. A szertartásos étkezés előétellel kezdődött és feketekávé zárta a fogásokat. Jobb helyeken a kávét már a dohányzóban szolgálta fel a szobalány, és a jóllakott férfiak végre zavartalanul átadhatták magukat az emésztést is serkentő dohányzás gyönyöreinek. Eleinte ugyanis nem illett rágyújtani a hölgyek jelenlétében. Egészen addig tartotta magát ez a lovagias szokás, amíg a hölgyek is belekóstoltak a kéjes szippantgatások élvezetébe, és hamarosan versenyt fújták a füstöt a teremtés koronáival. Az étkezések utáni kávézás és dohányzás kezdetben előkelő szokása később átterjedt a palotákból az egyszerűbb hajlékokba, az ezüsttükrös kávéházakból a póriasabb kisvendéglőkbe. Bár a régi szép békeidők rég elmúltak, ez a szokás fennmaradt: a sebtében bekapott szendvics után is leküldjük a kávét, majd rágyújtunk. Pusztán megszokásból, vagy abban a reményben, hogy a nikotin jót tesz az emésztőnedveknek, ennélfogva megóv az elhízástól. Szenvedélyes dohányost nehéz meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Amennyiben jólesik - és ettől az orvos sem tilt el - miért ne engedélyezhetnénk magunknak néhány szippantást a laktató ebéd vagy vacsora után? A dohányzás kultúrája elválaszthatatlan a táplálkozás és az életmód kultúrájától. Csakhogy amíg régen senki nem nézte ki az úgynevezett szalondohányosokat sem a társaságból, sem a nyilvános helyekről, napjainkban a dohányosoknak mind több megértést kell tanúsítaniuk környezetük iránt. Fontos, hogy a jövőben a kölcsönös tolerancia és empátia jegyében alakuljon dohányosok és nemdohányzók viszonya hazánkban is. őszintén szólva olykor maguk a dohányosok is elvetik a sulykot, amikor nincsenek tekintettel füstallergiás embertársaik érzékenységére, vagy a mindenkire kötelező udvariassági szabályokra. A kulturált együttélés miatt is célszerű, ha betartjuk az étkezési pöfékelés tízparancsolatát. 1. Sem vendégségben, sem otthon ne dohányozzunk étkezés közben! Utána is csak akkor, ha a többiek engedélyezik, vagy rajtunk kívül mások is füstölnek. 2. A füstöt ne fújjuk senkinek az arcába és ne hamuzzunk az abroszra vagy a szőnyegre! 3. Mindig jól nyomjuk el az égő cigarettát, mert a lassan tovább parázsló csikk átható - a dohányosoknak is kellemetlen - szagot terjeszt! 4. Hasonló megfontolásból mellőzzük a dohányzást a konyhában, ahol élelmiszereket tárolunk! 5. Kerti partikon általában megengedett a dohányzás. Itt arra ügyeljünk, hogy a csikket ne dobjuk hanyagul a fűbe! 6. Férfiak az étteremben se gyújtsanak rá nemdohányzó hölgyek jelenlétében! Amennyiben a hölgy is rágyújt, a férfi kötelessége tüzet adni neki! 7. Asztalnál ne hadonásszunk égő cigarettával a kezünkben! 8. Beszélgetés közben vegyük ki a szánkból a cigarettát! 9. Mielőtt belépnénk az étterembe vagy más lakásába, dobjuk el a cigarettát! Pöfékelve belépni valahová legalább olyan illetlen, mint az utcán dohányozni. 10. Kíméljük magunkat és környezetünket azzal is, hogy kizárólag a legális kereskedelmi forgalomban árusított, jó minőségű cigarettát szívunk! A XVI-XVII. századi elterjedése óta a dohány az emberi fogyasztási kultúra részévé vált, hogy amint ezt Szabó Lőrinc írta: "...e kis füst kék öncsalás, akármi tartalmat ad egy üres pillanatnak, amelyben nem tudnék semmit se csinálni." SZTÁROK ÉS DOHÁNYZÁS (Magyar Hírlap 1997-09-26) Hamvadó cigarettavég - búgta a negyvenes évek híres slágerét a kor szexbálványa: Karády Katalin, aki maga is egyik cigarettáról a másikra gyújtott. "Kis cigaretta, valódi a finom" - énekelték az operettben. Dohányfüstben úszott a filmvászon. Füstöltek a sztárok Hollywoodban, és az európai filmcsillagok buzgón követték a tengerentúli példát. Amikor a bájos, vidéki kislány - Tolnay Klári - belecsöppent a pesti művészvilágba, nem akart lemaradni a többiektől. Elszántan rágyújtott. Azóta dohányzik. Holott a hamvas naivára nem osztottak vampos-cigarettás filmszerepeket. Erre ott voltak a végzet asszonyai: Karády, Mezei Mária vagy a modern fiús lánytípust megtestesítő Muráti Lili. Karády érzékien, Mezei elegáns romlottsággal, Muráti férfiasan fújta a füstöt. Akkoriban őket utánozták a nők. A világsztárok közül Greta Garbo és Marlene Dietrich gyújtottak rá először. Ők teremtették meg az előítéletekre fittyet hányó, felszabadultan dohányzó nő mítoszát. Marlene olyan kihívóan és utánozhatatlan eleganciával tartotta ujjai között a félméteres szipkát, mint előtte senki, és utána is kevesen. Delejező pillantásától elválaszthatatlan volt e félvilágian nőies szipka, csakúgy, mint a férfias Humprey Bogarttól - a Casablanca és sok más világsikerű film sztárjától - a homlokba húzott, széles karimájú, puha Bogart-kalap, a felhajtott gallér és a cigaretta. Így maradt meg a mozinézők emlékezetében. Csakhogy azóta más idők járnak Amerikában. Rossz idők a dohányosokra. Bogartra is, aki ismét a figyelem középpontjába került. Elérkezett ugyanis halálának negyvenedik évfordulója. Emlékplakát is készült egyik legismertebb fotójáról, Ezt azonban "füstmentesítették"! Maradt a jellegzetes dohányzó kéztartás, ám a cigarettát eltűntették az ujjai közül. Átcigarettázott századunkban a világpolitika sztárdiktátorait is körüllengte a dohányfüst: Sztálin pipázott, Churchill és Tito szivarozott. A portréfotósok előszeretettel ábrázolták őket szenvedélyük rekvizitumaival, ugyanis felismerték, hogy a személyiség jól tükröződik a dohányzási szokásokban és gesztusokban. Irodalmi nagyjaink portréi közül is azok a legkifejezőbbek, amelyek felmutatják szinte bensőséges kapcsolatukat a dohányzás kellékeivel. Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza pipája éppen úgy jellegzetes karakterjegy, mint Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes vagy Vas István szivarja. Hajdan az ifjú költők tüntetően markolták rövid szárú pipájukat, amit József Attila még Istennek is felkínált egyik versében, mint hangulatkeltő eszközt egy esti beszélgetéshez. A Nyugat nagy nemzedékéből Babits Mihály és Kosztolányi Dezső cigarettázva üzen az utókornak verseiben és portréin. A kortárs költők ábrázolásában már az apró mozzanatoknak is megnő a jelentőségük. Pilinszky Jánosról alig készült portré cigaretta nélkül, ami félig szívott, még inkább az ujja között, a körmökre égve füstöl. Ez egyrészt árulkodik a szenvedélyes dohányosról, másrészt árnyaltan fejezi ki a parázsló gondolatokba merült költő különös egyéniségét. Írók, költők, színészek, mozisztárok. Ma is nagyobb a dohányos írók-színészek tábora, mint a nem dohányzóké. Megszokás dolga és jól is esik rágyújtani a fárasztó próbákon, a hosszúra nyúlt megbeszéléseken vagy a forgatások szüneteiben. Ráadásul a cigaretta vagy a szivar kellék is, s a szerep kívánta dohányzást jobban élvezi az, aki civilben sem ellenzője a füsteregetésnek. Benkő Gyula, a Vígszínház néhai művésze a Szabó család közkedvelt Bandija súlyos betegen is rágyújtott a kórházban. Ha létezik túlvilág, most ott eregeti tovább a bodor füstfellegeket. Ám amilyen szeretetre méltó volt egész életében, nem kizárt, hogy Szent Péter ad neki tüzet, személyesen. KIVÁLTSÁGOS SZIVAR (Népszabadság magazin 1997/41) Harminc éve gyártják Kubában a "Cohiba" szivart. Olyan nyersanyagból és olyan színvonalon, hogy rögtön lekörözte vetélytársait. Igaz, méregdrága, és csak a kiváltságosoknak jut belőle. Köztudott, hogy elsősorban spanyol nyelvterületen roppant férfiasnak tartják, ha valaki testes füstölnivalót tart a szájában, és gondtalanul pöfékel. De nem mindegy persze, milyen minőségű az, amire rágyújt. A szivarozásnak régtől költészete van, s külön szertartása is. Szenvedélyes hódolója például Fidel Castro, aki annak idején - 1967-ben - kiadta a parancsot: készítsenek neki valami igazán különlegeset. Zamatosat, finomat, utánozhatatlant, extra dohányból. A szakemberek ennek a kívánalomnak akartak megfelelni, amikor a külön kijelölt mezőkön a legjobb palántákat nevelték fel, a leveleket óvatosan s többször fermentálták, a munkásnők pedig aprólékos gonddal készítették el a végterméket, amely ezáltal "tiszta" produktum lett, azaz előállításához sehol nem használtak gépet. Minden természetes benne. Természetesen kevés "Cohiba" kerül forgalomba, s ezért az ára igen magas. De vannak, akik bármit megadnak érte, mert a szenvedély rabjai szerint, aki (s ráadásul ilyen) szivarra gyújt, az istenekkel kezd párbeszédet -SZ- KUBA: SZIVAR ÉS POLITIKA (Népszabadság 1998-07-02) Jack Nicholson szereti a finom szivarokat, s amikor most, a nyár elején a kubai filmintézet vendégeként néhány napot a karibi szigetköztársaságban töltött felkereste a havannai Partagas szivargyárat is, ahol előtte olyan, szintén világhíres színész kollégái is megfordultak, mint Gerard Dépardieu és Arnold Schwarzenegger. Amikor Fidel Castro 1985-ben abbahagyta a szivarozást, egy kissé mintha az egész világ követte volna a példáját. A kereslet csökkenése a kubai szivarkészítés visszaeséséhez vezetett, amiben azonban közrejátszott a szovjet támogatások megszűnése is. Abban az időben úgy tűnhetett, hogy a kubai szivar végleg kialszik. Mára azonban magukhoz tértek a kubai szivargyártók. Tavaly Kuba több mint 103 millió darab szivart exportált, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban és 2000-re el akarja érni az évi 200 millió darabos szivarkivitelt. A szivaripar tavaly mintegy 140 millió dolláros bevételhez jutott a külföldi értékesítésekből. Ez a jövedelem 1974-ben - erről állnak rendelkezésre hivatalos adatok - még csupán 28 millió dollár volt. Jack Nicholson minapi szivargyár-látogatása csupán egyetlen, bár látványos jele volt a külföld növekvő érdeklődésének. Megeshet, hogy a kapitalizmus menti meg a kubai szivaripart azoktól a nehézségektől, amelyeket az államszocializmus évei okoztak az iparágnak (is). Ebben talán közrejátszik az is, hogy a füstölés elleni kampányok és tiltó rendeletek miatt gyakorlatilag szinte lehetetlen Amerikában nyilvános helyen dohányozni és Európa is egyre inkább efelé tart. Ezért a megrögzött - és tehetősebb - dohányzáspártiak egyebek között szivarbárokban szövetkeznek szenvedélyük kiélésére a washingtoni Ozio bártól a hongkongi Cohiba Cigar Divan bárig. A mixerek olyan koktélokat eszelnek ki, amelyek jól mennek az egyes szivarfajtákhoz. Egyes londoni éttermekben az ételsort is a szivarozók szokásaihoz igazítják. Mint a londoni The Economist megállapította, a szivarfogyasztás jelenleg felszökőben van az egész világon. A kézzel sodort szivarok amerikai behozatala az utóbbi öt évben ötszörösére emelkedett és tavaly elérte az 520 millió szálat. A kubai szivarok az Egyesült Államokban az amerikai embargó miatt illegális terméknek számítanak, azonban annyira keresettek, hogy az amerikaiak hajlandóak a legjobb márkás kubai szivarokén hatalmas összegeket kifizetni. Szakértők szerint évente 50 millió "kubai" jelű szivart adnak el az Egyesült Államokban, ebből azonban csak mintegy 5 millió a valódi. Jóllehet az amerikai piac nagy részéről ki van rekesztve, a kubai szivaripar - hála a kapitalizmusnak - mégis virágzik. A kubai szivarok exportálására és marketingjére létrehozott Habanos nevű viszonylag új vállalat is magáncégnek számít, mert önálló elszámolású és nyereségorientált. A kubai állami vállalatokat ellenben még mindig a dotációk tartják életben. A Habanos 1994-ben, a honi szivaripar mélypontján jött létre, és ügyes kapitalista elgondolások megvalósításával újjáélesztette az ágazatot. Fidel Castro, aki nem szívesen osztja meg mással a reflektorfényt, nemrég még abba is beleegyezett, hogy egy új szivarmárkát: a Vega Robainát a legsikeresebb honi dohánytermesztőről, Alejandro Robaina 79 éves gazdáról nevezzék el. A sikernek is megvannak azonban a maga problémái. A külföldi valutabevételben érdekelt kubai kormány egyre magasabbra srófolja a termelési irányszámokat és a mennyiség növelése könnyen a minőség romlásához vezethet. Az eddig helyi fogyasztásra rossz minőségű szivarokat készítő üzemeket exportmárkák gyártására állították át, és ezekben a gyárakban tapasztalatlan új munkások is sodorják a szivarokat. A Habanos helyszíni ellenőrzésekhez folyamodott, azonban a gyárigazgatók és a minisztériumi vezetők ellenállásába ütközött, akik úgy tartják, hogy számukra is több pénzt hoz, ha több szivart adnak el, mindegy, hogy milyet. Nyilván más szempontok érvényesülnének, ha nem a mezőgazdasági minisztérium, hanem a Habanos lenne a felelős a kubai szivarok gyártásáért. A Cohiba Esplendidóért, amelyet a világ legjobb szivarjának tartanak, a Habanos darabonként csak 4 dollárt kap, pedig ezt a szivart több mint 40 dollárért árusítják a finom szivarboltokban Londontól Szingapúrig, s a Kubába visszaáramló 140 millió dolláros összbevételből is a mezőgazdasági minisztérium emel le 80-85 százalékot. Ebben a helyzetben a Habanos vállalatnak nem sok marad az üzleti befektetésekre, s ami kevés pénzzel rendelkezik, azt egyebek között új marketingkezdeményezések megvalósítására fordítja. A Habanos az utóbbi három évben három teljesen új kiváló szivarmárkát vezetett be azután, hogy az elmúlt három évtizedben Kuba egyáltalán nem jelentkezett új szivartípussal. Az új szivarok piacra dobásával a Habanos talán már a kubai szivaripar új aranykorára, az amerikai embargó esetleges feloldására készül. H. L. L. A SZIVAR A SZENVEDÉLYE (Magyar Hírlap 1998-07-04) Jack Nicholson amerikai filmsztár, aki szenvedélyesen szereti a Havanna szivarokat, kubai látogtását felhasználta, hogy meglátogassa a neves Partagas szivargyárat. Az üzem vezetőjétől szinte kierőszakolta, hogy jókora dobozt kapjon a nagyszerű szívnivalóból. Mikor az igazgató figyelmeztette, hogy a 35 éve tartó, Kubát sújtó amerikai kereskedelmi embargó miatt szigorúan tilos bármilyen árut is bevinni az Egyesült Államokba, Nicholson azt mondta: "De hiszen nekem a szivar nem áru, hanem életszükséglet!" SZÍVATÁSHISTÓRIÁK (HVG 1999-05-01) Dohánytilalmak A dohányzás ellen küzdők minden bizonnyal legfeljebb győztes csatának, mintsem megnyert háborúnak tekintik a nemrég elfogadott, a nikotinélvezettől tartózkodók védelmére hozott törvényt. Lelki szemük előtt bizonyára azok a daliás idők lebegnek, amikor a szíva, szippantva, rágva élvezett s ma már legális drognak is nevezett dohánytól - nyilván még nem érzékelve a benne rejlő bevételi forrást - nagy szigorral próbálták tiltani az emberiséget. Amikor 1492. október 12-én, Kolumbusz partraszállásának péntekén Rodrigo de Jerez tengerész megpillantotta a Watling-szigeteket, minden bizonnyal nem sejtette, hogy ő lesz az első, aki egy manapság mindennapi "élénkítőnek" minősülő, akkor azonban még ismeretlen növény élvezetéért börtönbe kerül. Márpedig ez történt, mivel Jerez a spanyol egyházi hatóságok egykorú jegyzőkönyveinek tanúsága szerint - írja Minárovics András Dohány című, a dohányzási tiltásokról 1962-ben napvilágot látott tanulmánykötetben - valahol Kuba partjainál szoros, utóbb bűnösen elszakíthatatlannak ítélt viszonyba került azokkal a sárga színű, szárított növényi levelekkel, amelyeket az értéktelen csecsebecséiért cserébe kapott ajándékokhoz mellékeltek az akkor még gyanútlanságuk okán szívélyes őslakosok. Az indiánok által száraz dohány- vagy kukoricalevélbe sodort, egyik végén meggyújtandó, a másikon pedig erőteljesen szívandó rúd elkészítésének fortélyát megismerő tengerész, úgy látszik, különösképp "élesítve" lehetett a nikotin nyújtotta élvezetekre. Olyannyira, hogy hazatérve még a megátalkodott dohányszívásban immár az ördög művét sejtő egyházi hatóság egyenes felszólítására sem volt hajlandó felhagyni új szokásával. Az angol Sean Gabb A dohánytilalom ötszáz éve című tanulmánya szerint, a dohányzás első ismert áldozataként tömlöcbe vetették. A dohányzásra, illetve annak esetleges - egyelőre - ideológiai veszélyeire persze még "odafönn" a Vatikánban sem ebből az egyedi esetből következtettek. Ramon Pane, a VI. Sándor pápa parancsára Kolumbuszt második útjára elkísérő szerzetes ugyanis 1511-ben beszámolójában már arra is felhívta a figyelmet: a bennszülöttek arra figyelmeztették a dohánnyal éppen csak ismerkedő európaiakat, hogy a növény élvezete függőséget is okozhat. A figyelmeztetés azonban mit sem ért. Az óvilág átvette a "füstivás" szenvedélyét, s az néhány évtized alatt szinte mindenütt elterjedt az öreg kontinensen. Kezdetben - szegény Jerez matróz szerencsétlen ügyét leszámítva - lényegében akadálytalanul. Különösen, hogy az 1559-ben követként Lisszabonban járt francia Jean Nicot de Villemain báró személyében megfelelően rangos népszerűsítője akadt. Ü ugyanis fejedelmi udvarokban, királyi házakban is szalonképessé tette a csodanövényt. A báró a mindig meglovagolható "egészségvágyat" nyergelte meg, azt állítván, hogy a dohány "elmulaszt mindenféle víz- és tüdőkórt, megszünteti a köszvényt, a bőrfekélyt, a szemölcsöt és a fejfájást is". S mivel hittek neki, a nikotin névadójának idejében telepített portugáliai dohányültetvényei jelentős mértékben hozzájárultak a lelkes propagátor addig krónikus gazdasági nyavalyájának orvoslásához is. Az első komolyabb európai tiltásra mindenesetre évtizedekkel a "bejövetel" után és inkább etikai okokból került sor. Az Angliába - főként a Virginiában gyökeret eresztő első, a szigetországból odatelepült telepesek által hazaküldött dohányt, pontosabban a már említett burnót szippantását Erzsébet királynő tiltotta meg: Igaz, kezdetben ő is csak a templomokban, és ugyanazzal az indokkal, mint később VIII. Orbán pápa, aki 1624-ben mondott átkot, s fenyegette meg kiközösítéssel a klérus azon tagjait akik a sevillai püspökség területén nem hagynak fel bűnös szippantgatásaikkal. Az Isten házában is gyakorolt szenvedélyük ugyanis - így a főségek érvelése olyan prüszkölésvihart gerjeszt, amitől már a szentbeszédet sem lehet hallani. Az Erzsébetet a trónon követő I. Jakab viszont már a teológiát hívta segítségül, amikor - mindjárt trónra lépésekor - 1603-ban íródott Misocapnos című könyvében meghirdette hadjáratát a "szemnek undorító, az orrnak gyűlöletes, az agynak ártalmas, a tüdőre felettébb veszélyes és fekete bűzös füstje miatt egyértelműen a feneketlen pokol alvilági gőzeiből származó" dohány ellen. Az azóta is ismételgetett vádpontok immár teljes arzenálját felsorakoztató haragos iratban az uralkodó azt nevezi a hadjárat erkölcsi alapjának, hogy "a ti bűnös szenvedélyetek Isten ellen való vétek, a füstölés egyenes út a feneketlen poklok mélyére". Az angol kultúrhistorikus John Mackenzie A dohányzás és ellenségei című összefoglaló munkájában azzal magyarázza a kezdeti keresztényi idegenkedést, hogy Amerika őslakói a dohányt szent fűnek, annak fogyasztását pedig a Napnak, illetve a Nagy Szellemnek hozott áldozatnak tekintették. Következésképp: a dohányzás pogány szertartás, mi több, a Sátán műve. Jakab vallásos hevülete azonban csak addig tartott, míg be nem látta, tehetetlen az egyre szélesebb körökben népszerűsödő dohányzással szemben. Ekkor a legpraktikusabb módon, extra nagyságú behozatali adót vetett ki a szigetországba érkező dohányszállítmányokra. A németalföldi jezsuita rendfőnök, Jakob Balde viszont 1620 táján, korát megelőzve, már nem is a lélekre vagy a zsebre, hanem az értelemre próbált hatni, amikor ekként érvelt a tiltás mellett: "Mert mi a különbség azon bűnös lélek, aki önkezével vetett véget életének, és a dohányszívó között? Csak az, hogy az egyik gyorsabban, a másik lassabban végzi. A barbár szokásnak hódoló dohányos módszeresen szárítja ki élete lámpásából az olajat, s önmaga oltja ki a lángot." A svájci Zürich városában 1667-ben a városi tanács a börtönnél, az adónál és a józan érvelésnél is hasznosabbnak vélte a közmunkát. A városatyák - ideológiamentesen, kizárólag a tűzveszélyre hivatkozva - büntetésből egy-két hétre a városfal építési javítási munkálataira rendelték a nyílt színi, azaz utcai pipázáson kapott polgárokat. Ha pedig visszaesőről volt szó, ugyanennyi időre szóló kőfejtés lett az osztályrésze. Notórius szabályszegő esetében akár még a városból való kiűzetés is szóba jöhetett. Ám ez utóbbi szankcióra - állítja a már idézett Gabb - végül sosem került sor. Az Oszmán Birodalomban 1633-ban jött el a dohányosok Mohácsa: IV. Murád szultán egy bizonyíthatóan pipázók gondatlansága miatt - s éppen fia születésnapján - támadt óriási tűzvész okán tiltotta meg, fővesztés terhe mellett, hogy az igazhitű férfiak, ahogyan akkor már bevett szokásnak számított, a kávémérésekben élvezhessék a mézes dohánnyal töltött vízipipát, a sisát. A szultán persze a Koránnal is megtámogatta rendeletét. "Igaz ugyan, hogy a Koránban, szó sem esik a dohányról, ám a szent kónyv a Sátán kísértésének, természet ellen való véteknek tartja az iszákosságot", ami hasonlatos a dohányzáshoz - így az uralkodói észjárás. Ezután olyannyira komolyan vették a dohányvétkezést, hogy egyes számítások alapján százezernél is több mohamedán lakolt valamilyen bünteléssel a szenvedélyéért. Sokakat lefejeztek, és még szerencsésnek mondhatta magát aki megúszta annyival, hogy pipaszárral átszúrt orrcimpával, láncra verve vezessék - vagy ha netán vérvesztesége miatt lábra állni sem tudott már, szamárhátra kötözve hurcolják - végig Konstantinápoly utcáin, ezzel is demonstrálva: a dohányzás káros az egészségre. A drákói szigornak végül is IV. Mohamed 1648-as trónra lépése vetett véget, azon egyszerű oknál fogva, hogy az új szultán maga is hódolt a füstölésnek. A dohányosok üldözése terén a cári Oroszországban az 1613-tól 1645-ig regnáló dinasztiaalapító Romanov Mihály volt a legkeményebb. A vakbuzgó tár magáévá téve az ortodox pópák akkori hitelveit - miszerint ami külföldről jön, mind bűnös dolog - példás szigorral irtotta a nyugati mételyt. Utódai olykor már megelégedtek azzal, ha az e célból felállított dohány-ítélőszékek csak a dohányon ajkainak átvágásával, orrának megcsonkításával büntették a füstölésen kapott - vagy azzal vádolt - személyt. Természetesett voltak túlkapások is: egyes visszaesőket állítólag, ha szívnivalóval kapták rajta, még ki is herélték. A nemesi cím is csak enyhített a penitencián: a pipázó, a bagós, azaz a dohánylevelet rágó avagy a tubákos nemesek Szibériába deportálással, vagyonelkobzással számolhattak. A véres prohibiciónak végül is az egyébként más téren igencsak keménykezű, 1682-ben trónra lépő Nagy Péter vetett véget, aki európai "mesterévei" alatt maga is dohányossá vált, mi több, beiktatásakor állítólag pipával a szájában lépett a trónterembe. Egyes források szerint a portugát misszionáriusok által - mások szerint a kelet felé hajózó s Amerikát jóval Kolumbusz előtt felfedező kínai tengerészek révén - Japánba került dohány ottani élvezőinek is sok viszontagságon kellett átmenniük, mígnem büntetlenül rongálhatták a maguk és környezetük egészségét. Az első intézkedéseket 1609-ből említik a krónikák; ekkor a császári helytartók, a sógunok megtiltották az addig szűk körben engedélyezett dohánytermesztést. Az intézkedést az váltotta ki, hogy az akkori fővárosban, Kiotóban működő dohányklubokat látogató szamurájjelölt ifjú nemesek a zárt körben megejtett pipázgatást meg-meg szakítva, időnként az utcára tódultak, és ott tömegverekedéseket provokáltak. A tiltásnak - amely többnapi elzárást, a pórnép esetében pedig vesszőzést és egyéb fizikai fenyítést vont maga után - végül is az vetett véget, hogy utóbb betarthatatlannak bizonyult, olyannyira, hogy a füstölés azóta hivatalosan is része lett a tradicionális japán teaszertartásnak. Magyar területen az első dohánytilalmi rendeletet Apafi Mihály erdélyi fejedelem hozta 1662-ben. Szigora állítólag abból az igencsak rossz közérzetből fakadt, amelyet - egykorú források szerint- röviddel a rendelet meghozatala előtt elszenvedett nikotinmérgezése okozott. A testi fenyítés helyett inkább az anyagi kártérítést preferáló, a 17. század folyamán több országgyűlés által is megerősített, szintén a dohányzás tűzveszélyes mivoltát felemlegető rendelet szerint a tilalom ellen vétő jobbágy 6, a pap 12, a nemes 38 forint pénzbüntetésre kötelezhető, ha pedig magáról megfeledkezett főispán követett el efféle botorságot, ő 200 pénzt fizetett. Vajna Tamás OLDÓSZER (Figyelő 1999/42) A kézi sodrású szivarok háromfajta dohányból készülnek: borító, összekötő és tölteléklevelekből. Egy szál jó minőségű dohányrudat már 1-3 ezer forintért meg lehet kapni, de a méltán híres Cohiba Esplendios darabja már 10 ezer forintot kóstál. E prémium típusú szivarokhoz azonban speciális tároló, úgynevezett humidor szükséges, amely 65-70 százalékos páratartalom mellett biztosítja, hogy a szivar ne száradjon ki. Érdemes tudni, hogy különböző személyiséghez, napszakhoz, étkezéshez és italokhoz más-más típusú szivar illik, amely ajándéknak is kitűnő, és manapság egyre több tárgyalóban tűnik fel. Ha egy üzleti megbeszélés egy jó szivar élvezete közepette folyik, a hangulat érezhetően oldódik, és ez egyfajta garancia is arra, hogy a felek időt szánnak egymásra. Hiszen egy szivar elszívása akár órákig is eltarthat... Bálint Viktor KÖTELEZŐVÉ TESZIK AZ ÖNELOLTÓ CIGARETTÁT (Blikk 2000-08-21) NEW YORK - Gyakran riasztják a tűzoltókat, mert valaki elalvás előtt az ágyában dohányzott, s elbóbiskolva kiejtette a cigit a kezéből, így magára gyújtotta a lakást. Az sem ritka, hogy valaki séta közben elhajít egy égő csikket, s tűz keletkezik. Hogy ezt megelőzzék, New York állam törvénybe iktatta, hogy területén 2003-tól csak olyan dohányáru hozható forgalomba, amely nem okozhat ily módon tüzet. A törvény alapjául az "önelalvó cigi" találmánya szolgál. A termék lényege, hogy a különleges cigarettapapír olyan összetevőket tartalmaz, amelyek megakadályozzák, hogy a cigaretta tovább égjen, ha bizonyos ideig nem szívnak bele. A biztonsági cigi nemcsak New York államban lesz hamarosan kötelező, hanem Kaliforniában is elkészült már az erről szóló törvénytervezet; ott egy évvel korábban lépne életbe. FÜSTÖLGŐK (HVG 2000-12-23) Szivarreneszánsz A cigaretta népszerűségének hanyatlásával párhuzamosan az utóbbi években világszerte hódít a szivarozás, ami a borsos árak miatt főként a tehetősebb középosztály, elsősorban a menedzserréteg szokásává vált. Hódolói hajlandók megfizetni a szintén költséges kellékeket is, mint amilyen például a szivart frissen tartó doboz, a humidor, amelynek világklasszis gyártója egy Párizs melletti kis magáncég. Egyre nehezebb az életük a dohányosoknak, lassanként minden fejlett országban tiltják a füstölést az éttermekben, a bárokban vagy éppen a repülőjáratokon. Néhány előkelő szállodában, repülőtéri VIP-váróban azonban a vendégek teljes lelki nyugalommal pöfékelhetnek, sőt az utóbbi években a világ nagyvárosaiban egymás után nyílnak a "cigar bar"-nak nevezett füstölőhelyek. A "mezei" cigarettásoknak persze ezek sem kínálnak menedéket, hiszen innen is kinézik őket, az úri közönség ugyanis csak a szivarozókat és a pipásokat tűri meg. Amolyan zártkörű klubok ezek, ahová a vendégek nem egy gyors kávéra vagy italra, hanem legalább 40-50 percre térnek be; itt nyoma sincs rohanásnak és kapkodásnak, hiszen a szivarnak úgymond meg kell adni, ami neki jár. A nyugalom és a külvilág kizárása mellett az elmaradhatatlan kísérőitalok valamelyike is része az élvezetnek, szivarfajtától és hangulattól függően a konyak, a portói, a whisky vagy éppen a kubai rum. Ezekben a szalonokban persze árulják is a füstölnivalót, amit - akárcsak a repülőtereken vagy az elegánsabb éttermekben - egy külön szobában őriznek, állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosítva a kényes árunak. Ezeket a kis termeket humidornak, azaz párásítóhelyeknek nevezték el. Aki ragaszkodik ahhoz, hogy saját szivarjai is a legmegfelelőbb kezelésben részesüljenek, annak otthon is humidort kell tartania. A házi változat - leszámítva a dúsgazdag otthonokban is megtalálható szivartermeket - általában egy kisebb-nagyobb fadoboz, amelyben többnyire néhány tucat, de legfeljebb 200-300 szivar fér el. A humidor biztosítja a szivar számára a 65-75 százalékos relatív páratartalmat, valamint a 18-21 Celsius-fokos hőmérsékletet. A doboz azonban nem lehet mindig zárva, rendszeresen át kell szellőztetni. Persze nem mindegy, hogy a doboz milyen fából készül, a legalkalmasabb a spanyol cédrus és a hondurasi mahagóni. A neves szivarszaklapok - például az interneten is megtalálható Cigar Aficionado - pontos szaktanácsokkal látják el olvasóikat a humidor vásárlásával és használatával kapcsolatban. A fáma szerint Alfred Henry Dunhill angol dohánykereskedő készíttetett először humidort, hogy Londonban is biztosítsa havanna-szivarjai számára a legmegfelelőbbnek ítélt kubai klímát. A terveket neves fizikusokkal dolgoztatta ki, és 1919-ben el is készült a prototípus: egy cédrussal borított kisebbfajta szoba egy párásító-, fűtő- és légcserélő készülékkel. Dunhill hamarosan megkezdte a berendezés gyártását Duke Street-i dohányboltjában. A szerkezet akkoriban forradalmian új technológiákat használt, akárcsak mai megfelelője, amelyet pár éve dolgozott ki egy francia mérnök és dohánykellék-kereskedő társa. A 2 méter magas, 4 négyzetméter alapterületű alkalmatosságot számítógép vezérli, amely összeköttetésben áll a cég központjával, ahol éjjel-nappal figyelik a jeleket, és korrigálják - persze jó pénzért - a működést, akkor is, ha a szivarok elfoglalt tulajdonosa esetleg hosszabb külföldi úton van. Ennél a 150-200 ezer dolláros készüléknél persze nagyobb számban fogynak a hordozható házi humidorok. Világszerte mintegy 200 jelentősebb cég foglalkozik ezek készítésével, ám kevés vívott ki magának olyan nevet, mint a francia Elie Bleu, amelyet az amerikai The Robb Report életmódmagazin tavaly és egy évvel korábban is a világ legjobb humidorgyártójának nyilvánított. A 21. század vezető luxusmárkái között jegyzett Elie Bleu a szivardobozpiacon pont olyan jól csengő név, mint autóban a Porsche vagy a Rolls-Royce. A fura nevű céget Alain Berda és felesége alapította 1976-ban Párizsban, az Elie szó Berda második keresztnevéből ered, a Bleu pedig onnan származik, hogy a műhelyt az induláskor kékre festették. A házaspár kezdetben 18.századi dobozok, ékszertartó ládikák élethű másolatait készítette, s csak a nyolcvanas évek elején kezdett humidort gyártani a Hermés és a Dunhill cégek számára. 1988-ban azonban a Dunhill felmondta a szerződést, saját műhelyt alapított, s a megrendelés nélkül maradt házaspár ekkor döntött úgy, hogy Elie Bleu márkanév alatt kezd humidort gyártani. Egyúttal felhagytak a klasszikus formákkal és anyagokkal, s maguk tervezte, egyszerűbb vonalvezetésű, de igen míves, alaposan kidolgozott darabokat készítettek, sokszor az akkori szokásoktól igen eltérő pácolással, furnérozással. Lassanként megszületett az egyéni stílus, a korabeli kubai és közép-amerikai szivardobozokat imitáló, intarziás, gyakran rokokósan gazdag mintájú humidor. Kezdettől a műértő vevőket célozták meg, kézi munkával dolgoztak, kifogástalan minőségre törekedtek, nem folytattak reklámkampányokat, a dobozok híre szájról szájra járt az előkelő szivaroskörökben, s a márkát lassanként az USA-ban is kezdték megismerni. A sikerek láttán a házaspár a nyolcvanas évek végén fejlesztésbe fogott, a megnagyobbított műhelyt átköltöztették Párizs Maisons-Alfort külvárosába. Ám ezt éppen a legrosszabbkor tették, mert a gazdasági recesszió, valamint az Öböl-háború visszavetette a szivar iránti amerikai és európai keresletet, s az ázsiaiak érdeklődése is lanyhult. Az anyagi terhek miatt a Berda házaspár a kilencvenes évek közepén áruba bocsátotta a céget, amelyre Laurent Fuchs üzletember csapott le, aki - máig el nem árult összegért - kétharmados részesedést szerzett benne, a fennmaradó hányadon pedig két, inkognitóját őrző vagyonos párizsi család osztozik. Fuchs az első pillanatban megérezte, hogy nagy jövő előtt álló luxusmárkát szerezhet meg, ezért családját rábeszélte, adják el a dédnagyanyja, Nina Ricci nevét viselő parfümcéget, s vágjanak bele a humidorgyártásba. A legjobbkor tették, a kilencvenes évek derekára ugyanis a szivarozás világszerte divatba jött, amit igencsak elősegített, hogy jó néhány világsztár, így például Kevin Costner vagy Claudia Schiffer is előszeretettel fényképezteti magát pöfékelés közben. A szivar napjainkban valóságos reneszánszát éli, az USA-ban például a tíz évvel ezelőtt eladott mennyiség tízszerese kel el, s ma már nemcsak Nyugat-Európa nagyvárosaiban, de a közép- és kelet-európai fővárosokban is megtalálhatók az elegáns szivarszakboltok. A szivarklubok legalább olyan divatos helyekké váltak, mint a felkapott diszkók. Mára a szivar több lett puszta élvezeti cikknél: néhány hete a Christie's aukciósház kubaiszivar-árverést tartott Manhattanen - a kereskedelmi embargó miatt persze szigorúan csak a Castro-rendszer előtt készült szivarok kerülhettek kalapács alá -, ahol meglepően magas áron ütötték le a neves füstölnivalókat. Két 50 darabos L.a Corona de Cuba, Perfectos Esquisitos-köteg 1917-ből például 7590 dollárért - a várt összeg háromszorosáért - kelt el, egy doboz Alfred Dunhill Suprema B No.125 vegyes válogatásért is több mint 7 ezret adtak, egy ötvenes évekbeli Partagas Dunhill Selection Suprema No.267 pedig 5 ezer dollárért talált gazdára. A szivarfogyasztás fellendülése természetesen magával hozta a különféle kellékek - minőségi szivarvágók, zsebben hordható szivartartók, különleges hamutartók, no meg a humidorok - iránti igény növekedését is. Ma már nem az számít sikknek, ha valaki szivarral kínálja vendégeit, hanem az, ha egy elegáns, értékes humidorban tudja prezentálni gyűjteményét. Fuchs döntése így anyagilag is jónak bizonyult, a cég nem tudja kielégíteni az igényeket, jóllehet a négy évvel ezelőtti 2 ezerrel szemben ma évi 6 ezer humidort készít, s két éven belül eléri a 8 ezres darabszámot. A cég anyagi ügyeiről azonban a szűkszavú Fuchs csak annyit árul el, hogy éves bevételük 6 és 9 millió dollár között mozog. Az egyszerűbb, kisebb - 50-100 szivar tárolására alkalmas - humidorokat 600 dollárért, a nagyobb, díszesebbeket 1500-2000 dollárért kínálják, de nem ritka a - 300 szivart is befogadó - 3-4 ezer dolláros doboz sem. A siker nem változtatta meg a céget, Fuchs megőrizte az alapértékeket, a családi és egyúttal luxusjelleget, s nem hajlandó tömegméretekben gyártani. A cégfejlődés sem hagyományos sikertörténet; a vállalat nem terjeszkedik, nem nyit újabb üzemeket, nem alapít leányvállalatokat, nem vásárolja fel versenytársait. Még csak nem is nagyon növeli az alkalmazotti létszámot, a dolgozók többsége 10 évnél régebben van a cégnél, a gépesítés meg persze egy ilyen kifinomult termék esetében szóba sem jöhet. Az Elie Bleu ma az egyetlen olyan humidorgyártó, amely saját néven készíti termékeit, mivel a piac többi fontos szereplője, mint például a Dunhill, a Zino, a Dupont vagy a Davidoff beszállítókkal gyártat. FÜSTÖLÖGJÖN KULTURÁLTAN (Blikk 2001-04-06) Mai Blikk-illem dohányosoknak A dohányzás káros az egészségre - ezt tudja mindenki, azok is, akik szívják, fújják a füstöt rendületlenül. "Olyan jólesik", vagy "Hiába, nincs akaraterőm!", vagy "Már többször leszoktam, de sajnos mindig visszaszoktam!" - felkiáltásokkal elhessegetik maguktól a sötét gondolatokat. # Ha már az ember képtelen letenni a cigarettát, legalább másokra legyen tekintettel. Azokra, akiket esetleg zavar a füst, a bagózás látványa. Ők lehet, hogy éppen most szoktak le - legyünk tekintettel rájuk! # Ha vendégségbe megy, és nincs kitéve hamutartó, ne gyújtson rá, vagy menjen ki az erkélyre, folyosóra! # Ha otthonában fogad vendégeket, akkor is szellőztessen időnként, ha azt mondják, nem zavarja őket a füst! # Gyakran ürítse a hamutartót! # Ne fújja másra a füstöt, és ne viccelődjön azzal, hogy "szépre száll"! # Társaságban vagy kettesben valakivel mindig kérdezze meg, rágyújthat-e! # Étteremben, szórakozóhelyen ma többnyire módja van dohányzó-, ill. nemdohányzó részleget választania. Éljen a lehetőséggel! # Rendkívül illetlen dolog más asztalán lévő hamutartóban eloltani a cigarettát! # Nyilvános helyre ne lépjen be dohányozva, és ne is távozzon füstölgő cigarettával! # Autóban lehetőleg ne dohányozzon, különösen, ha a kocsi másé! A kis térben megszorul a füst, egy idő után olyan lesz, mintha egy nagyra nőtt hamutartóba szállna be! # Ha beérkezik a busz vagy a villamos a megállóba, ne szívjon egy utolsó slukkot! Nagyfokú udvariatlanság a többi utassal szemben, ha felszálláskor eregeti ki a szájából a füstöt! # A férfi először a társaságában lévő hölgyeknek adjon tüzet, a nők viszont maguk gyújtsanak rá előbb csak aztán adják az öngyújtót vagy a gyufát a férfinak! gilla 11 MÉTER 40 CENTIS SZIVAR (Blikk 2001-08-23) HAVANNA - A Guinness Rekordok könyvébe került egy kubai férfi azzal, hogy elkészítette a világ eddigi leghosszabb, 11 méter 40 centis szivarját. José Castelar Cairo nem elégedett a teljesítményével, s legközelebb egy 15 métereset akar sodorni. AKIT A DOHÁNY FÜSTJE MEGCSAP (HVG 2001-12-22) A szivar: szenvedély és üzlet Van, akinek szenvedély és van, akinek sokmilliós üzlet. Sodorják kézzel és géppel, szívják elegáns szalonokban és füstös kocsmákban, kisemberek és nagy sztárok között egyaránt akadnak rabjai. A szivar jó háromszáz éve indult el hódító útjára, és népszerűsége ma is változatlan. Különösen az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, ahol a világ fogyasztásának mintegy 80 százalékát pöfékelik el. "Amikor megérinted, amikor megérzed az illatát, amikor megpillantod, akkor érted meg, milyen óriási odaadással készül egy-egy darab. Egy rajongónak a szivar olyan, mint egy Beethoven-szimfónia." A Cigar Aficionado amerikai szakmagazin szerkesztő-kiadója, Marvin Shanken áradozott így, és szavai hűen tükrözik azt a szenvedélyt, amely minden igazi szivarost jellemez. Számukra a szivar nem pusztán élvezeti cikk, hanem egy életérzés, életmód kifejezője, a szivarozás pedig egyenesen műélvezet. Kell, hogy legyen egy nyugodt órád, amikor vacsora után, egy itallal a kezedben, kékes füstfelhőbe burkolózva lazítasz, és elmerengsz a világ dolgain - vallják. A gyártók és a forgalmazók számára viszont a szivar üzlet, méghozzá nem is akármilyen: évente 13-14 milliárd darab készül belőle a földkerekségen, és a termelők bevétele mintegy 4 milliárd dollár. A világ negyedik legnagyobb dohányipari egyesülése, a spanyol Tabacalera és a francia Seita 1999-es házasságából született Altadis, amely a világpiacra dobott mennyiség egynegyedével a szivarágazat legjelentősebb képviselője (HVG, 1999. november 20.), tavaly 3,3 milliárd darabot értékesített belőle, összesen csaknem 690 millió euróért (1 euró = 250 forint). A világ szivarfogyasztásának mintegy 80 százaléka immár hagyományosan az Egyesült Államokra és Nyugat-Európára esik, ezen belül azonban alaposan megváltoztak az arányok 1993 és 1998 között, amikor - mintegy 30 éves visszaesés után - az USA-ban virágzásnak indult az ágazat. Míg 1993-ban a fogyasztás 51,9 százalékát Nyugat-Európában regisztrálták, 1998-ra 46,1 százalékra csökkent ez az arány, az Egyesült Államok részesedése pedig 28,2 százalékról 38,7 százalékra nőtt. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium adatai szerint például - miután 1964 és 1992 között a kétharmadával esett vissza - 1993 és 1998 között a másfélszeresére nőtt a szivarfogyasztás az országban: 1998-ban 5,3 milliárd darabot füstöltek el. A csúcskategóriának számító kézzel sodort, úgynevezett prémium szivarok iránti kereslet még jobban, 250 százalékkal emelkedett. Szakértők szerint az amerikai "szivarboom" nem véletlenül esett éppen arra az időszakra, amikor megkezdődött a kíméletlen kampány a dohányzás ellen. A köztudatban ugyanis sokáig élt az a (tév)hit, hogy a szivar és a pipa a cigarettánál kevésbé káros az egészségre. A kilencvenes évek második felében azonban sorra jelentek meg olyan kimutatások, amelyek igyekeztek eloszlatni ezt a hamis képet. Az amerikai egészségügyi hatóságok adatai szerint ha valaki napi 3-4 szivart szív el, akkor a száj-, gége- és nyelőcsőrák kialakulásának veszélye nyolcszor, napi ötnél több szivar esetében pedig tizenhatszor nagyobb, mint a nem dohányzóknál. A tüdőrák kockázata is megnő, és mintegy 30 százalékkal több az átlagnál a szívbetegek aránya a kékes füst szerelmesei között. Egy szál szivar ötször-tizenhétszer több nikotint tartalmaz, mint egy cigaretta, és füstje, amely öt óra alatt oszlik szét egy lakásban, olyan szén- monoxid-koncentrációt okoz, amilyen egy forgalmas kaliforniai sztráda mentén van - hangoztatják a dohányzás elleni küzdelem élharcosai. A riasztó adatok azonban alig csökkentették a szivar rajongóinak számát, csak a növekedést állították meg. Az Altadis termelése például mindössze négy ezrelékkel csökkent tavaly az 1999-eshez képest, a szivarforgalmazásból származó bevétele viszont csaknem 27 százalékkal, 146 millió euróval nőtt, ami arra utal, hogy az igényes vásárlók megmaradtak: miközben a kézzel sodort szivarok a cég termelésének 3 százalékát adják, a bevételből több mint 14 százalékos a részesedésük. A rossz minőségű, hamis és csempészett termékek elleni küzdelem immár hagyományosan az egyik legsúlyosabb gond, amellyel a komoly szivargyártóknak és -forgalmazóknak szembe kell nézniük. A prémium szivarok magyarországi importjának mintegy 80 százalékát magáénak tudó Cigar Tower Kft. két tulajdonosa, Csetényi Csaba és Krskó Tibor számára is ismerős ez a probléma. Becslésük szerint a kézzel sodort kategóriában több lehet az illegálisan behozott áru, mint a legális. A hamisítás valódi iparággá vált - mondták a HVG- nek. Az ilyen szivarokban a silány dohányon kívül sok minden, akár banánlevél is lehet, és akadt már fenn az ellenőrzéseken olyan "kubai szivar" is, amely Bulgáriában, ottani dohányból készült, majd Magyarországon hamisított dobozokba csomagolva próbálták meg a német piacra juttatni. Magyarországon mintegy öt éve kapott új lendületet a szivarkultúra terjedése. Noha a piac folyamatosan bővül, az évi 6, 6 és fél millió szálas forgalom még a térségben is elenyészőnek számít, hiszen Csehországban például évi 25 millió, Ausztriában pedig 74-75 millió szivar fogy el egy esztendőben. Az elmaradás részben annak a következménye, hogy Magyarországon e termék ára az európai átlagnál sokkal magasabb, az angliaihoz közelít. Az adó- és vámterhek ugyanis összesen mintegy 65 százalékot tesznek ki - idézte a számokat a két kereskedő. Így is lehet azonban már akár 40 forintért (gépi gyártású, európai) szivart kapni, de van olyan (a kubai Montecristo A), amelynek szála 13.500 forintba kerül. Ez utóbbi már amolyan "kétestés", hatalmas szivar, az ínyencek szerint igazi műremek. Az ilyen szivarokat - a nemes italokhoz hasonlóan - különleges, szigorúan titkos eljárásokkal készítik. Gyakran 5-7 fajta, vegyszerek nélkül termesztett, válogatott, különböző módon érlelt dohánylevelet használnak. Ezeket akár két- két és fél éven át is kezelik, amíg a szakma művészeihez, a szivarsodrókhoz kerülnek. Igazi legendák születnek így, mint például a kubai Cohibáról szóló, amely Fidel Castro bábáskodása mellett lett világhírű. A kubai elnök, aki 1985- ig, 44 éven át maga is szenvedélyes dohányos volt, és szivar nélkül alig lehetett látni, a Cigar Aficionado magazinnak elmesélte, hogyan indult e márka karrierje. 1966-ban az elnök látta, amint egyik testőre különösen finom, jó aromájú szivart szív, amelyről kiderült, hogy házilag készítik. Castrónak annyira ízlett a termék, hogy gyártására létrehozták az El Laguito üzemet, ahol azóta is szigorú recept szerint sodorják a már több változatban is létező Cohibákat. Kuba számára a szivar szimbólum, ám Castro féltő gondoskodása nem csak ennek szól. A dohányipar ugyanis a cukor, a nikkel, a hal és a turizmus mellett az ország egyik fő valutaforrása. A termelés felfuttatása érdekében még a szocialista gazdálkodás bizonyos módszereit is készek voltak feladni. Feloszlattak jó néhány kollektív gazdaságot, és a minőségi dohánytermesztés egy részét egyéni farmokra bízták. Az eredmény azonban így is hullámzó. Az 1999-es 148 millió darabról tavaly például - elsősorban a szárazság miatt - 118 millióra csökkent a szigetországban kézzel sodort szivarok száma. Az idén a 150 milliót célozták meg, amire a jelek szerint meg is van az esély, hiszen az év első felében 80 millió szál került ki az üzemekből. Kuba a harmadik helyen áll a kézzel sodrott szivarok világpiacán Honduras és a legnagyobb gyártó, Dominika mögött, ahol 1998-ban 220 millió darab készült. A kubai termékekre negyven éve elrendelt amerikai embargó után ezek az országok megpróbálták betölteni az Egyesült Államok dohánypiacán keletkezett űrt, de ez csak részben sikerült nekik. A legendás kubai szivar - amelyből 700 méretben mintegy 30 fajta készül - még mindig a legkeresettebbnek számít, és kerülő utakon, a csempészforgalomból évi 8-10 millió darab eljut belőle az USA-ba. Ezeket pult alól árusítják, és szálukért egyes New York-i boltokban akár 100 dollárt is megadnak a rendíthetetlen rajongók. Egy anekdota szerint John Kennedy, aki maga is a szivar megszállottja volt, 1961-ben csak azután rendelte el a szigetország gazdasági blokádját, hogy sajtótitkára, Pierre Salinger csaknem 1200 darabot hajtott fel neki kedvencéből, a kisméretű H. Upman Petit Coronából. De a Fehér Ház lakói közül nem egyedül ő pöfékelt szívesen az Ovális Irodában. Rendszeresen hódolt e szenvedélynek többek között John Adams, James Madison, Andrew Jackson, Lyndon B. Johnson és Richard Nixon, Bill Clintonról pedig a Lewinsky-botrány kapcsán derült ki, hogy szintén nem veti meg a szivart. Csakúgy, mint jó néhány más híresség. Az egykori brit miniszterelnök, Winston Churchill neve például ma már egy szivarfajtát és -méretet is jelent, Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfőnek pedig politikai kellemetlenségeket is okozott a szenvedélye. 1998 áprilisában ugyanis a Jediot Ahronot című Lali megszellőztette, hogy havonta 3100 dollárt költenek az állami büdzséből a politikusnak és vendégeinek szánt szivarokra. A nagy botrányt csak úgy tudták elkerülni, hogy nyomban lemondták a megrendeléseket. A sodrott dohány szerelmese volt Lord Byron, Victor Hugo, Charles Baudelaire, Georges Bizet, Maurice Ravel, és a mai bálványok közül is sokat magával ragadott a kilencvenes évek szivarhulláma. Gyakran látni kedvenc Cohibájával Arnold Schwarzeneggert, szívesen szivarozik Danny DeVito, Kevin Costner, Sylvester Stallone, John Travolta és Chuck Norris, sőt Madonna, a két topmodell, Claudia Schiffer és Linda Evangelista, valamint a filmsztár Demi Moore, Raquel Welch és Woopy Goldberg is. Sigmund Freud szintén szeretett füstbe burkolózni. Napi húsz szálat szívott el, ám az álomfejtés és a pszichoanalízis mestere e szenvedély elemzésére sohasem vállalkozott. Legalábbis a fáma szerint, amikor azt kérdezték tőle, hogy szerinte mit jelképez a szivar, azt válaszolta: "a szivar, az csak szivar". SZIVARTÖRTÉNELEM (HVG 2001-12-22) A szivar Amerikából került Európába, és néhány évszázad múltán onnan jutott vissza Amerikába. Kolumbusz Kristóf már 1492. október 28-án, amikor elérte Kubát, feljegyezte, hogy a helybeli indiánok "olyan apró, növényi parazsat hordoznak, amelynek aromáját be szokták lélegezni". Amerika felfedezője aztán a következő 22 év alatt még háromszor tért vissza az Újvilágba, ahol újra és újra találkozott a dohánnyal, csakúgy, mint Amerigo Vespucci, Alvarez Pedro Cabral vagy Magellőn. Végül mégsem ők szerezték meg a dohány európai elterjesztésének dicsőségét, amelyet utólag sokan követelnek maguknak. Egyes spanyol krónikák szerint 1518-ban Cortez hozta el elsőként az öreg kontinensre a növényt, a portugálok Hernandez de Toledo érdemének tartják ezt, a hollandok pedig azt állítják, hogy Damien de Goes ajándékozta az első magokat a portugál királynak. Azt azonban senki sem vitatja, hogy a szivargyártás meghonosítása a spanyolok nevéhez fűződik. Jó háromszáz éve Sevilla környéki üzemekben készítették az első olyan sodrott dohányrudacskákat, amelyek már a mai szivarokhoz hasonlítottak. A 19. század elejére e gyárak rohamos növekedésnek indultak. 1831-ben VII. Ferdinánd spanyol király felruházta a gyarmat: Kubát dohánytermesztési és -szállítási joggal, így aztán a szigeten gombamód elszaporodtak a szivargyártók, akik kizárólag a spanyol koronának készítették árujukat. E hagyomány nyomai máig élnek: Fidel Castro minden évben küld János Károly spanyol királynak egy köteg szivart a legjobb fajtából - mostanában a Cohibából vagy a Trinidadból -, és máig Spanyolország a kubai szivarok legnagyobb felvásárlója. Az észak-amerikai brit gyarmatvidéken, Connecticutban egy Kubában szolgált brit katona, Israel Putman honosította meg a szivart, Angliába és Franciaországba pedig a napóleoni hadjárat Spanyolországot megjárt veteránjai vitték be. A sodrott dohány villámgyorsan népszerű lett. Míg 1823-ban csak 15 ezer szálat importált belőle Nagy-Britannia, 1840-ben már 13 milliót. A londoni és párizsi előkelőségek körében szokássá vált az étkezés utáni szivarozás, amihez külön szoba és az alkalomhoz illő, selymes anyagból készült zakó (szmoking) is dukált. Amerika történelmében gyakran összefonódott a szivar és a politika. A legenda szerint az 1895-ös spanyolellenes lázadás tervét egy szivarba sodorva juttatták el a floridai Key Westből Havannába. Akkor a felkelés sikeres volt, és ez lehetőséget adott az Egyesült Államoknak arra, hogy befolyási övezetéhez csatolja a szigetországot. Hatvan év múltán azonban már a kubai forradalom szervezőit segítette a szivar: 1955-ben az akkor éppen börtönben ülő Fidel Castrónak ugyancsak dohánylevelek közé rejtve küldtek üzeneteket társai. DOHÁNYZÁSETIKA (Délvilág 2002-02-19) 1. Tartsa be a szabályokat, semmiképp se gyújtson rá ott, ahol ez kifejezetten tilos! 2. Ne dohányozzon tömegben! 3. Ne dohányozzon ablak nélküli, nehezen szellőző helyen, például szűk folyosón, liftben! 4. Mindig kérdezze me, nem zavar-e valakit, mielőtt rágyújt, és kérjen engedélyt! 5. Figyeljen cigarettája füstjére, hogy senkinek ne szálljon az arcába! 6. Ügyeljen az égő parázsra, tartsa biztonságban, meg ne égethessen valakit vagy valamit! 7. Hamuját mindig hamutartóba szórja! 8. A csikket mindig csak hamutartóba, speciális szemetesbe dobja! Ne dobja el a csikket, még az utcán sem, például mielőtt fölszállna valamelyik járműre! 9. Munkahelyen, családban ne hagyja sokáig a hamut a hamutartóban! Ürítse ki, és mossa ki! 10. Szellőztessen ki dohányzás után! NIKOTINFRÖCCS? (Tvr-hét 2002/28) Ki hinné, hogy vannak, akik ásványvízben oldott nikotinnal oltanák a dohányosok szomját és cigaretta utáni vágyát? Az egyik kaliforniai cég nikotint tartalmazó ásványvizet szeretne forgalomba hozni. A dohányzásellenes csoportok máris ellenkampányt indítottak. A gyártó cég azzal érvel, hogy ha a dohányosok vízivással jutnak a számukra szükséges nikotinmennyiséghez, akkor nem veszélyeztetik környezetüket, megszűnik a füst, következésképpen megszűnnek a passzív dohányzás ártalmai. A dohányzásellenes csoportok viszont attól tartanak, hogy ezzel a módszerrel az eddiginél sokkal elterjedtebbé válik a "dohányzás". A nikotinos víz ráadásul függőséghez vezethet, és a gyerekeket is a nikotin rabjaivá teheti. MENNYIRE NIKOTINFÜGGŐ ÖN? (Blikk 2002-10-19) A Fagerström-féle nikotinfüggőségi teszt segítségével megállapíthatja, hogy mennyire cigarettafüggő, illetve milyen könnyen tud leszokni róla 1. Átlag hány cigarettát szív el naponta? Naponta több mint 20 szálat (2 pont) Naponta 10 és 20 cigaretta között (1 pont) Naponta 10 cigarettánál kevesebbet (0 pont) 2. Milyen erősségű cigarettát szív? Erős (2 pont) Közepesen erős (1 pont) Gyenge (0 pont) 3. Leszívja a cigaretta füstjét? Majdnem mindig (2 pont) Olykor (1 pont) Soha (0 pont) 4. Mikor dohányzik többet? Reggel (1 pont) Délután/este/az egész nap folyamán (0 pont) 5. Ébredés után mennyi időn belül szívja el az első cigarettát? Fél órán belül (1 pont) Fél óránál később (0 pont) 6. Melyik cigarettáról mondana le legnehezebben? A reggeli elsőről (1 pont) A többiről (0 pont) 7. Nehezen állja meg, hogy ne dohányozzon olyan helyen, ahol tilos (színházban, étteremben, vonaton, repülőgépen)? Igen (1 pont) Nem (0 pont) 8. Amennyiben elhatározta, hogy leszokik a dohányzásról, hisz abban, hogy sikerülni fog? Nagyon (0 pont) Eléggé (1 pont) Egy kicsit (2 pont) Nem igazán (2 pont) ÉRTÉKELÉS 0-4 pontig: Ön minden bizonnyal úgynevezett pihenő dohányos: a kellemes ízért, a relaxálásért, pozitív érzésekért dohányzik kávé mellett, baráti társaságban. Nikotinfüggősége alacsony, éppen ezért könnyen le tud szokni a dohányzásról, éppen csak egy kis akaraterő kell hozzá. 5-7 pontig: Ön gyakorlatilag nem nikotinfüggő, ritkán gyújt rá, viszont minden bizonnyal gyakran játszik az öngyújtóval és a gyufával. Kicsit magabiztosabbnak, idősebbnek szeretne látszani a dohányzással. Minden bizonnyal azonnal el tudná hagyni a dohányzást, csak az elhatározás szükséges. 8-10 pontig: Az ön nikotinfüggősége magas, minden bizonnyal a stressz, a szituációk könnyebb kezeléséhez is a cigarettát használja. Erős elhatározással leszokhat a dohányzásról. 11-14 pontig: Ön erősen nikotinfüggő, rendszeresen dohányzik (evés után, reggel, tévézés közben, telefonáláskor). A dohányzásról való leszokás önnél már kifejezetten ajánlott. Fogjon hozzá minnél hamarabb, sok olyan készítményt is találhat, amellyel nikotinéhségét csökkentheti. További testi-lelki egészséggel kapcsolatos teszteket találhat a www.hazipatika.com című honlapon.