"A terroristaakciók mindig erőszakos cselekmények vagy erőszakkal fenyegetnek, s ehhez gyakorta konkrét követeléseket társítanak. Az erőszak majdnem minden esetben polgári célpontok ellen irányul. E cselekményeket általában úgy hajtják végre, hogy maximális nyilvánosságot kapjanak. Az elkövetők rendszerint szervezett csoportok tagjai, akik a többi bűnözőktől eltérően büszkén vállalják tetteiket. A terrorcselekmény célja, hogy következményei túlmutassanak az okozott fizikai károkon." (Részlet a Rand Corporation terrorizmuskutatóinak definíciójából) EGYÜTT ÉLNI A TERRORIZMUSSAL (Magyar Hírlap 1995-09-25) "...ne tessék félni, az a terrorista nem tud magyarul, ha tud, nem olvas, ha olvas, nem a Magyar Hírlapot, és nincs az én költői fantáziámra rászorulva – drága Hildácska, ez a terrorizmus úgy hozzátartozik a mi korunkhoz, akár boldogabb régmúlt időkhöz a garabonciás deák, ezzel együtt kell élni, ha tetszik, ha nem, de mi is ez a terrorizmus, ez valahogy mást jelentett azelőtt..." – Hát ezek sose hagyják abba?! Ennek sosem lesz vége?! – kiált föl itt srévizavi a szomszéd, Hilda néni... vagyis hát inkább Hildácska, mert csak öt évvel idősebb nálam; Hildácska egy kifacsart proli asszony, írnám, ha nem becstelenítette volna meg ezt a szót is ez a mocskos század (végül is leírtam, most már mindegy); Hildácska dolgozó nő volt (most nyugdíjas), három műszakban, három gyerekkel és mert három a magyar igazság és egy a ráadás, egy alkoholista férjjel, aki szerencsére meghalt, mielőtt egészen tönkretette volna a gyerekeket és Hildácskát, aki csak öt évvel idősebb nálam, de úgy néz ki, hogy akár a mamám is lehetne, hát most mit szól hozzá, Ákoskám, maga okos ember, író, hát most meg már rakétákat lőnek ki száguldó autóból az amcsi követségre a ruszkik, hát nem volt még elég, hát mit várjon még ezek után az ember, itt a Szentendrei úton csak úgy belőnek az autóbusz ablakán, még szerencse, hogy nem halt meg az az ártatlan öregasszony... meg az ukrán maffia – mit keres itt Óbudán az ukrán maffia, itt békés sváb polgárok éltek valamikor... ülök a metrón, és Hildácskán gondolkodom, és miért ne szállhatna föl a Népligetnél egy abszolút jelentéktelen külsejű pasas, és mondjuk letesz egy diplomatatáskát valahová, aztán a Kálvin térnél decensen leszáll, a bomba a Deák tér és az Arany János utca között robban, amikor fölgyorsul a szerelvény, csak a motorkocsi robban föl, de ez elég, ettől belepréselődik az egész vonat az alagútba, mint valami hús valami hurkatöltőbe, egymásba égnek az acélvázak, lemezek, kerekek, ülések, emberi testek egyetlen amorf, egynemű masszává, hogy az alagutat mellette kell majd újrafúrni, mert nincs az a fúrópajzs, amelyik keresztüldolgozná magát ezen az olvadt acélból és az acélba olvadt emberi tetemekből álló masszán; ne tessék félni, az a terrorista nem tud magyarul, ha tud, nem olvas, ha olvas, nem a Magyar Hírlapot, és nincs az én költői fantáziámra rászorulva – drága Hildácska, ez a terrorizmus úgy hozzátartozik a mi korunkhoz, akár boldogabb régmúlt időkhöz a garabonciás deák, ezzel együtt kell élni, ha tetszik, ha nem, de mi is ez a terrorizmus, ez valahogy mást jelentett azelőtt... Azelőtt rémuralmat jelentett, rettegést, terrorlegényeket: azelőtt a totális diktatúrák zsoldos hóhérai, de ez a modern terrorizmus, az valahogy más... ártatlanokat gyilkolni logika, taktika, stratégia nélkül, csak azért, hogy rettegést keltsünk, hogy mindenki féljen, mert mindenki sorra kerülhet a csecsszopótól az aggastyánig, hogy vegye tudomásul a világ, hogy vagyunk, és nem ülünk ölbe tett kezekkel, és ami szomorú: mi sem vagyunk ártatlanok, mindannyian kollaboránsok vagyunk, ahogy ama poeta doctus mondta már torkában a halállal, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma, hogy atyjafiáért számot ad a testvér... én antifasiszta voltam, nem azért, mert zsidó voltam, és az enyéimet gyilkolták, azért, mert keresztény (is) voltam, mert én még láttam az eucharisztikus kongresszust is hatévesen, valami ablakból néztük, és énekeltem teli torokból, szoprán gyerekhangon az eucharisztikus himnuszt: Krisztus kenyér s bor színében/úr s király a föld felett: /forrassz eggyé békességben/minden népet s nemzetet; én még bedőltem (1938-ban), engem még manipulálni lehetett, de gondolom Pacelli bíboros, pápai nuncius őeminenciája, a későbbi XII. Pius pápa már tudta, hogy töltve vannak a fegyverek, s a bombák zuhanni vágynak; a pápa, Krisztus földi helytartója, a tévedhetetlen, tévedhetetlenül meg se nyikkant, amikor kiirtottak bestiálisan (nem, ne keverjük ide az ártatlan állatokat): pokoli emberi szadizmussal hatmillió zsidót s a többieket, a nem zsidókat is; bűnös vagyok, a század mocska mindenkire ráfröccsent, mert énértem történt Drezda terrorbombázása, persze mellesleg megtorlásul a V1 és V2 rakétákért, ártatlanok mészárszéke volt, hogy megtörjék a nép ellenállását, de nem minden német volt náci, én is beszéltem itthon a megszálló Wehrmacht-katonákkal, szerettek minket, magyarokat (nem a zsidókat..., illetve ezt nem mertem megkérdezni), és elegük volt a háborúból, és haza akartak menni, és azt is mondták, torkig vannak Hitlerrel. Hitler egy őrült; és az unokanővérem, a Kató, aki egyedül maradt meg, és látta, hogyan lökik be a gázba a családját, azért maradt életben, mert a gyárban (ahová kényszermunkára vitték őket), nemcsak egy-egy falatot dugdostak oda nekik a német munkásasszonyok, de néha észrevétlenül, ha elhaladtak mellettük, megsimogatták a zsidó lányok kopaszra nyírt fejét, ezért bírta túlélni, mert érezte: van még a földön emberség, van miért kibírni, megmaradni; mit vétettek pont a drezdaiak, hiszen tudta a szövetséges hadvezetőség, hogy nem minden német fasiszta, miért éppen őket érte a terrorbombázás, amikor az Úr meghagyta volna Szodomát, ha csak tíz igazat talál is közöttük... az én nevemben dobták le az atombombát is, és nem volt elég Hirosima, el kellett pusztítani Nagaszakit, az én nevemben, az antifasiszták nevében, az antibolsevisták nevében, mert az a terrorbombázás már a Szovjetuniónak is szólt, és ezért kellett több százezer ártatlan japán polgárnak iszonyatos halállal meghalnia (én láttam az iszonyatot: láttam a Szerelmem Hirosimát is Emmanuele Rivával), hát hogy maradhattam volna bűntelen; és akik olyan mélységes fölháborodással ítélik ma el a terrorizmust, ők talán vétlenek...?! Igen, Hildácska, a terrorizmussal együtt kell élnünk, és rettegnünk kell a szeretteinkért, mert mondja, mi van még nekünk... egy év, tíz vagy húsz, és ha huszonöt, nem mindegy?... miértünk már nem kár...De élnek dolgozók itt költők is bűntelen,/és csecsszopók, akikben megnő az értelem,/világít bennük... Mindig a csecsszopókkal áltattuk magunkat, jobbat én sem tudok, jobbat most sem tudok, ne eméssze magát, késő van, fél egy is elmúlt, aludjon Hildácska... Jó éjszakát! Kertész Ákos A szerző író MIT KELL TUDNI A TERRORIZMUSRÓL? (Mai Nap 1996-10-13) A terrorizmus a gyávák háborúja, sokféle ideológiából meríti érveit, és sokféle célért küzd. Alapvetően három csoportba oszthatjuk a terroristákat. Az első csoport ideológiai-eszmei célokért harcol. Ide tartozik például a '70-es, '80-as években Európa-szerte rettegett olasz Vörös Brigádok és a német Vörös Hadsereg Frakció vagy ide soroljuk a még ma is aktív Fényes Ösvény nevű szervezetet, amely Peru lakosságát tartja félelemben. A második kategóriába az etnikai és vallási alapon szerveződő terrorista alakulatokat tehetjük. Az etnikai elv és a vallási szempont gyakran egy az Észak-Írország függetlenségért és az ott élő írek jogaiért harcba szálló IRA katolikus szervezet, amely élesen szemben áll az angolokkal. Itt említhetjük meg az ETA nevű baszk csoportot, valamint a palesztinok mellett sorompóba lépő szervezeteket, például a Hamászt. A terrorizmus harmadik fajtája a legrosszabb: ez az állami vagy hivatalos terror. Századunk bővelkedik a példákban. Hitler harmadik birodalma, a Sztálin vezette Szovjetunió élen járt az állam által gyakorolt terrorban, a félelemkeltésben. De itt említendő meg a dél-afrikai apartheid-rendszer is amely mára szintén a múlté. Szögezzük le még egyszer: a különbségek ellenére a terroristák (akár egyénről, csoportról, vagy államról legyen is szó) ilyesztően hasonlóak. Amikor már nem képesek bizonyítani az igazukat, igazolták az erőszakot. Márpedig az igazolhatatlan. pas AZ ENSZ A TERROR ELLEN (Magyar Hírlap 1997-12-17) REUTER - Az ENSZ közgyűlése tegnap egyhangúlag jóváhagyta a robbantásos terrormerényletek megfékezését célzó nemzetközi egyezmény szövegét. A megállapodás, amelyet január 12-étől nyitnak meg aláírásra az ENSZ székhelyén, arra kötelezi a csatlakozókat, hogy a merényletek gyanúsítottjai ellen büntetőeljárást indítsanak, vagy tegyék lehetővé azok kiadatását. Korábban már kötöttek olyan nemzetközi egyezményeket, amelyek a repülőgép-, illetve emberrablással és túszejtéssel foglalkoznak. A szerződés szerint robbantásos merénylettel vádolható terrorista az a személy, aki törvénytelenül és szándékosan szállít, elhelyez, ledob vagy felrobbant egy bombát vagy hasonló szerkezetet közhasználatban, állami vagy kormányzati kezelésben lévő helyen vagy hely ellen, tömegközlekedési eszköz vagy infrastrukturális létesítmény ellen azzal a szándékkal, hogy halált, sebesülést vagy anyagi károkat okozzon. Az egyezmény 30 nappal az után lép életbe, hogy legalább 22 aláíró átadja a ratifikációs okmányokat az ENSZ főtitkárának. TÖMEGMERÉNYLETEK 1997-BEN Január 18. - A pakisztáni Lahore-ban pokolgépes merénylet áldozata lett 25 ember. Március 21. - Tel-Aviv belvárosában a Hamasz palesztin terrorszervezet egy tagja bombát robbantott egy kávéházban. A merénylet következtében négy ember - köztük a merénylő - meghalt. Március 29. - Tizenöten meghaltak és 57-en megsebesültek, amikor az indiai Dzsammu városában két nagy erejű pokolgép robbant egy zsúfolt autóbuszpályaudvaron. Június 27. - Öt ember halt meg, amikor nagy erejű pokolgép robbant egy Moszkvából Szentpétervárra tartó személyvonaton. Július 8. - Nyolc rendőr meghalt a dél-oroszországi Dagesztánban, amikor pokolgép robbant az őket szállító teherautó közelében. Július 30. - A jeruzsálemi Mahané-Jehuda zöldségpiacon két öngyilkos palesztin merénylő egymás után két robbantást követett el. A terrorakcióban 15 ember vesztette életét, 170 megsebesült. Július 30-31. - Két nap alatt mintegy száz embert mészároltak le Algéria Blida és Ai Defla megyéiben. Augusztus 4. - Öngyilkos palesztin merénylők három bombát robbantottak Jeruzsálem belvárosában. A merényletben hatan meghaltak Augusztus 6. - Pakisztán Pandzsáb tartományában egy mecsetnél az imára gyülekező hívek közé lőttek, kilencen életüket vesztették. Augusztus 15. - Szélsőjobboldali félkatonai fegyveres csoportok 18 embert mészároltak le Kolumbia északnyugati részén. Szeptember 2. - A Dusanbe egyik piacán felrobbantott pokolgép 16 embert, köztük egy gyereket súlyosan megsebesített. Szeptember 18. - Kairóban egy németek által bérelt turistabuszra támadt négy iszlám terrorista. Az akcióban kilenc német turista életét vesztette. Október 15. - Srí Lanka fővárosában, Colombóban a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) gerillái bombát robbantottak egy szállodánál. A merényletben és az azt követő összecsapásokban legkevesebb tizenhét személy vesztette életét. November 7. - India Tripura államában a Nemzeti Felszabadítási Front gerillái merényletet követtek el a biztonsági erők egyik kocsija ellen. Az aknatámadásban 20 ember halt meg. November 17. - Az egyiptomi Luxorban a Dzsamáa Iszlámija terroristái turistákra támadtak. A vérfürdőnek 68 halottja volt November 19. - India déli részén, Hajdarábádban autóba rejtett pokolgép robbant egy filmstúdió előtt. A robbanásban huszonketten vesztették életüket, és húszan megsebesültek. A TERRORIZMUSNAK - HIVATALOS AMERIKAI ÁLLÁSPONT SZERINT - ÁLLAMI TÁMOGATÁST NYÚJTÓ ORSZÁGOK* (HVG 1998-08-29) KUBA Korábban a Castro-rezsim fegyverekkel, katonai kiképzéssel, tanácsadókkal támogatott forradalmi mozgalmakat szerte a világon, de a Szovjetunió összeomlása után - pénz hiányában - a támogatásokat fokozatosan beszüntette. Ma is Kubában tartózkodik viszont néhány korábban oda menekült ETA-terrorista, és képviseletet tart fenn ott több latin-amerikai központú terrorszervezet. LÍBIA Egy amerikai és egy francia utasszállító repülőgép összesen 441 halálos áldozatot követelő felrobbantása (1988, 1989) ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1991-ben kötelezte Líbiát két gyanúsított ügynökének kiszolgáltatására az USA-nak és a terrorista akciók támogatásának beszüntetésére. Tripoli egyiket sem teljesítette. Franciaországbn ugyancsak hat líbiai titkosszolgálati ügynököt gyanúsítanak az UTA-gép felrobbantásával, bírósági tárgyalásukat - távollétükben - hamarosan megkezdik. Németországban tavaly az ügyész a Líbiai Állam által elkövetett merényletnek minísítette a nyugat-berlini La Belle diszkóban 1986-ban végrehajtott robbantást, amelynek három (köztük két amerikai) halálos és 200 sebesült áldozata volt. Ugyanezért amerikai repülőgépek 1986. április 15-én líbiai célpontokat bombáztak. Tripoli továbbra is támogat palesztin terrorszervezeteket - például Abu Nidal csoportját, amelynek a székhelye is Líbiában van. SZUDÁN Kartúm kiképzéssel, pénzzel, úti okmányokkal, menedék nyújtásával támogat főként közel-keleti érdekeltségű terrorszervezeteket - köztük a Hezbollaht, Abu Nidal csoportját, a Hamászt és a Palesztin Iszlám Dzsihádot -, amelynek többsége képviseletet működtet Szudánban. A kormány megtagadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1996-os, a terrorizmus támogatásának beszüntetésére fölszólító határozatait, de abban az évben tett bizonyos gesztusokat, például kiutasította az országból Osszama bin Ladent. SZÍRIA Nincs bizonyíték arra, hogy 1986 óta Szíria részt vett volna terrorista akció szervezésében vagy végrehajtásában, de továbbra is menedéket ad ilyen szervezeteknek - főként az általa ellenőrzött libanoni Bekaa-völgyben -, Damaszkuszban van például a Palesztin Iszlám Dzsihád székhelye. A kormány ugyanakkor továbbra is némileg korlátozza e szervezetek egy részének tevékenységét. IRAK 1993. június 27-én amerikai hadihajókról rakétákkal lőtték a nemzetközi terrorizmus támogatásával is vádolt iraki titkosszolgálat központját, válaszul arra, hogy Bagdad állítólag merényletet készített elő a korábbi amerikai elnök, az Öböl-háborúért "felelős" George Bush ellen. Azóta nincs újabb bizonyíték terrorakciók iraki állami támogatására. Bagdad ugyanakkor továbbra is rejtekhelyet nyújt palesztin terrorista csoportoknak, támaszpontokkal, fegyverekkel segít egy iráni ellenzéki terrorszervezetet. IRÁN Teherán továbbra is a terroristák legfőbb támogatója. Saját ügynökei, illetve megbízott szervezetei - például a libanoni Hezbollah - révén részt vesz akciók megtervezésében és végrehajtásában. 1996 márciusában egy német bíróság - kurd ellenzéki vezetők négy évvel azelőtti berlini meggyilkolása ügyében - elrendelte a korábbi iráni titkosszolgálati miniszter letartóztatását. Az 1997-ben Teherán által támogatott legalább 13 merénylet célpontjai többnyire - de nem kizárólag - az iráni rezsimmel szemben álló csoportok voltak, főként Észak-Irakban. 1997 őszén Teherán számos terrorszervezet - például a Hamász és az egyiptomi Dzsamáha Iszlámija - képviselőit látta vendégül a "Felszabadítási szervezetek" című konferencián. Ugyanakkor az 1997 szeptemberében hatalomra került új iráni vezetés több képviselője is elítélt terrorista merényleteket. ÉSZAK-KOREA 1987 óta ugyan nincs közvetlen bizopnyíték terrorista cselekmények észak-koreai támogatására, de Phenjant gyanúsítják egy észak-koreai disszidens tavalyi dél-koreai és egy dél-koreai kormánytisztviselő tavalyelőtti vlagyivosztoki meggyilkolásával. A phenjani rezsim feltehetően közreműködött 1987-ben egy dél-koreai utasszállító repülőgép 115 halálos áldozatot követelő felrobbantásában, és menedéket ad egy japán repülőgépet 1970-ben eltérített terroristáknak. * Azok az államok, amelyeknek a kormánya - az USA külügyminisztériuma szerint - maga is részt vesz terrorista cselekményekben, vagy fegyverekkel, kiképzéssel, rejtekhellyel, diplomáciai eszközökkel, pénzzel, logisztikai háttérrel, illetve más módon segít terroristáknak. Forrás: Az USA külügyminisztériuma, Reuters KIHUNYÓ NAP (HVG 2000-12-16) Japán Vörös Hadsereg Alapítója minapi letartóztatásával alighanem végképp lezárult a Japán Vörös Hadsereg története. A balos terrorszervezet a hetvenes években volt a legaktívabb, ám miután Japánban nem sikerült elég követőt toboroznia, a Közel-Keletre tette át székhelyét. Utolsó merényletére 1988-ban került sor, azóta a csoport tagjai közül többen rács mögé kerültek. Az 55 éves Sigenobu Fuszako egykori szépsége három évtized alatt megkopott, karcsú alakja elnehezült, a szeme körül szarkalábak keletkeztek, ő maga amúgy is mindent elkövetett, hogy ne ismerjék föl. Valamitől azonban nem tudott megszabadulni: a cigarettáját ma is úgy fogja, mintha pipa lenne, s dohányzás közben füstkarikákat ereget. Japán rendőrségi források szerint ez a szokása buktatta le a szigetország hetvenes években rettegett terrorszervezetének, a Japán Vörös Hadseregnek (JVH) az alapítóját. Sigenobun november 8-án ütöttek rajta, amint egy oszakai szállodából hordozható számítógéppel a hóna alatt, valamint 9 ezer dollárnyi készpénzzel távozott. A JVH ugyanúgy a maóista és tőkésellenes szélsőbaloldali ideológia híveiből állt össze a hatvanas években, mint a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF), illetve az olasz Vörös Brigádok, amelyekkel egyébként a hetvenes években a JVH megpróbált - sikertelenül - szövetségre lépni. Az egyetemeken szerveződő, s programjába politikai célként az amerikai csapatok távozásának sürgetése mellett a vietnami háború ellenzését kitűző kéttucatnyi radikális csoport egyikeként 1969-ben alakult meg a Japán Vörös Hadsereg, amelynek egyik frakciója rövidesen látványos akcióval vétette észre magát: 1970. március 31-én egy kilencfős kommandó hatalmába kerítette a japán állami légitársaság (JAL) Tokióból Fukuokába tartó repülőgépét, Szöulban szabadon engedték az utasokat, majd továbbrepültek Phenjanba, s ott politikai menedékjogot kértek. Japán történetében ez volt az első repülőgép-eltérítés. Mivel a JVH terroristáinak nem sikerült támogatói bázist kiépíteniük az ellen a tőkés társadalmi berendezkedés ellen, amely a hatvanas évek kivételes konjunktúráját teremtette meg, a szervezet 1971-ben a Közel-Keletre tette át a székhelyét, és az eljövendő világforradalom előkészítésének újabb lépéseként az Izrael ellen küzdő palesztinok mellé állt. Ezt a fordulatot az alapítók közé tartozó, s szépsége és a terrorszervezet fölötti hatalma okán a japán sajtóban "császárnőnek" nevezett Sigenobu hajtotta végre. Az elitintézménynek számító Meidzsi egyetemen kiváló eredménnyel végzett nő a George Habbasz vezette Palesztin Népi Felszabadítási Frontot (PFLP) választotta szövetségeséül, s 1971-ben elkészült a közös ideológiai alapvetés: "A PFLP és a Vörös Hadsereg világháborút hirdet" címmel egy propagandafilm, illetve egy könyv, "Az arab gerillák és a Világ Vörös Hadserege". A szavakat rövidesen tettek is követték. A palesztinok által a Bekaa-völgy terroristaparadicsomában kiképzett három JVH-tag 1972. május 30-án a tel-avivi nemzetközi repülőtéren géppisztolyokkal és kézigránátokkal tüzet nyitott az Air France Rómából érkező járatáról leszálló utasokra. A szörnyű mészárlás 24 halálos áldozattal - köztük volt 16, Puerto Ricóból zarándoklatra érkezett katolikus hívő - és 74 utas sebesülésével járt, két terrorista is életét vesztette. Hírszerzési források a támadás kitervelésével a Libanonban rejtőző Sigenobut vádolták. Az izraeli merénylettől vérszemet kapott JVH a világ más részein is akcióba lendült, csaknem bizonyos, hogy megbízásokat kapott például a Carlosként ismert Ilich Ramírez Sancheztől, illetve Moamar Kadhafi líbiai vezetőtől is. Carlos és a JVH együttműködését sejtik például a hágai francia nagykövetség 1974. szeptemberi elfoglalása mögött. Ekkor a túszként fogva tartott nagykövetért cserébe a terrorszervezet elérte egyik Franciaországban bebörtönzött tagjának szabadonbocsátását, 300 ezer dolláros váltságdíjat is kicsikart, a végrehajtók pedig Szíriába menekülhettek. Egy évvel később, 1975 augusztusában a JVH kommandója Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban az amerikai, a svéd, a japán és a kanadai nagykövetség épületét foglalta el, s 51 más tússzal együtt fogságba ejtette az amerikai konzult és a svéd ügyvivőt. Ezúttal öt társuk szabadonbocsátását érték el, akikkel együtt Líbiába repültek. 1973 júliusában egy JVH-tag irányításával négy PFLP-terrorista a hatalmába kerítette a JAL Tokióba tartó Boeing-747-es repülőgépét. Négynapi huzavona után Líbiában szálltak le, ahol az utasokat és a személyzetet szabadon engedték, a gépet pedig fölrobbantották. A közös JVH-PLFP munka következő állomása 1974 januárjában egy szingapúri Shell olajfinomító volt, ahol egy hatalmas tartályt gyújtottak fel, a japán szervezet szóvivőjének damaszkuszi közleménye szerint egy füst alatt tiltakozva a kizsákmányoló nyugati olajtársaságok, valamint a Genfben a palesztin probléma békés megoldásáról folytatott tanácskozás ellen. A JVH legjövedelmezőbb akciójaként 1977 szeptemberében a szervezet öt tagja India fölött eltérítette a JAL egy gépét, amely a bangladesi Dhakában szállt le. A terroristák Japánban bebörtönzött hat társuk szabadon bocsátása mellett 6 millió dolláros váltságdíjat kaptak a tokiói kormánytól, majd Algériába távoztak. Ezután támogatottság híján visszaesett a JVH tevékenysége, a nyolcvanas évek második felében azonban egy rövid időre újra föléledt a szervezet. Tagjai 1986 májusában Indonézia fővárosában, Dzsakartában gránáttámadást intéztek Japán, Kanada és az USA nagykövetsége ellen, 1987 júniusában az USA és Nagy-Britannia római képviseletét lőtték gránáttal, 1988 áprilisában pedig a JVH elkövette eddigi utolsó merényletét: az amerikai hadsereg nápolyi klubja előtt egy autóba rejtett bombát robbantott föl, öt ember halálát és 15 sebesülését okozva. A kilencvenes években a terrorszervezet tagjai egymás után kerültek rács mögé. 1987-ben letartóztatták, majd életfogytiglani börtönre ítélték Marouka Oszamut, akit az 1973-as és 1977-es géprablások értelmi szerzőjének tartanak. Továbbra is Észak-Koreában él viszont az 1970-es kilenc gépeltérítő közül négy. Őket Phenjan egyelőre annak ellenére sem hajlandó kiadni Japánnak, hogy ez a kétoldalú kapcsolatok rendezésének egyik akadálya. Tokió eddig kénytelen volt beérni az eredeti csapat két volt tagjával, akik közül az egyik Japánba hazatérve akadt fenn 1988-ban a hatóságok hálóján, a másikat pedig Thaiföldön tartóztatták le 1996-ban, majd az idén júniusban kiadták Tokiónak. A kilencfős kommandó három tagja időközben meghalt Észak-Koreában. Sigenobu elfogása előtt a legnagyobb csapást a libanoni hatóságok mérték a japán terroristacsoportra, amikor 1997-ben hamis útlevél használatáért három év börtönt szabtak ki öt tagjára. Büntetésük lejárta után, az idén márciusban Bejrút közülük négyet kiadott Japánnak, pedig ketten néhány nappal korábban gyorsan fölvették a muszlim hitet. Egyik társuk, a pornófilmrendezőből lett JVH-szóvivő, Adacsi Maszao a görög katolikus hitre tért, és egy gyors börtönbéli esküvővel próbálta megúszni a kiadatást, az 51 éves Vako Haruo viszont - aki állítólag a terrorszervezet kommandóinak főparancsnoka volt - nem akart vallási trükkökbe belemenni. Az ötödik JVH-tagot Okamoto Kzót Libanon nem volt hajlandó kiadni. Ő politikai menedékjogot kapott, ami nem véletlen: mivel az 1970-es tel-avivi merénylet egyetlen túlélő támadója - szintén "igazhitű" lett, s immár Ahmed névre hallgat -, aki 1985-ben, a kínzások által meggyötörten, egy fogolycsere keretében szabadult ki izraeli börtönbüntetéséből, s Libanonban, illetve a palesztinok körében tettéért hősnek tekintik. Nagy Gábor (New York) AMERIKAIAK ELLENI TERRORCSELEKMÉNYEK, 1983-1996 1983. október 23. Egy öngyilkos terrorista TNT-vel megrakott teherautójával felrobbantotta az amerikai tengerészgyalogosok főhadiszállását Bejrútban (Libanon). 241 tengerészgyalogos és tengerész halt meg. Egy másik teherautó egy francia ejtőernyős laktanyát robbantott fel két mérfölddel odébb. Ott 58-an haltak meg. 1985. október 7. Öt terrorista hatalmába kerítette az Achille Lauro nevű tengerjáró hajót. 400 utast tartottak fogva váltságdíj reményében, és megöltek egy tolószékhez kőfőtt amerikai utast. 1986. április 2. Bomba robbant a TWA 840-es járatának fedélzetén az athéni reptéren. Négy amerikai halt meg. 1986. április 5. Terroristák bombát robbantottak egy amerikai katonák által gyakran látogatott nyugat-berlini diszkóban. Két ember meghalt, kétszázan megsérültek. Ez az incidens váltotta ki megtorlásként a Líbia elleni amerikai légitámadást. 1986. szeptember 5. Négy pakisztáni fegyveres (Abu Nidal követői) kísérletet tettek a PanAm egyik Boeing 747-es gépének eltérítésére Karacsiban (Pakisztán). Miután egy éjszakát o kifutópályán vesztegelve töltöttek, a fegyvereseket a biztonsági erők lerohanták. 21 utas halt meg. 1988. december 21. Terroristák bombát robbantottak a PanAm Frankfurtból New Yorkba tartó 103-as járatán. Összesen 270-en haltak meg az utasok, a személyzet és a skóciai Lockerbie lakosai közül. 1993. február 26. Egy terroristák által elhelyezett bomba, amely a New York-i Világkereskedelmi Központ alagsori garázsában robbant, 6 embert ölt meg és több mint ezret megsebesített. Az épületben súlyos károk keletkeztek. 1995. április 19. Egy műtrágyából és dízel üzemanyagból készült bomba robbant a Murrah szövetségi épület előtt Oklahoma Cityben. 168-an haltak meg, és több mint 600-an megsebesültek. 1995. november 13. Öt amerikai és két indiai meghalt, 60-an pedig megsérültek, amikor egy autóba rejtett bomba felrobbant az egyik amerikaiak által üzemeltetett katonai kiképzési létesítmény mellett Rijádban (Szaúd-Arábia). Később négy szélsőséges szaúdi mozlimot kivégeztek a támadás miatt. 1996. június 25. Teherautón elhelyezett bomba robbant egy amerikai laktanya előtt Dharanban (Szaúd-Arábia). 19 amerikai meghalt, 400-an pedig megsérültek. 1996. július 17. A TWA Párizsból New Yorkba tartó 800-as járata lángokban állva zuhant az óceánba Long Island mellett. 230-an haltak meg - minden utas és a teljes személyzet. (Úgy tűnik, terrortámadásról volt szó.)* 1996. július 27. Az olimpiai játékok idején, Atlantában, házi készítésű csőbomba robbant egy késő esti koncert ideje alatt a Centenáriumi Parkban. Két ember meghalt, és többen megsebesültek a szétrepülő szilánkoktól. A robbanás árnyékot vetett a olimpiai játékokra. *A vizsgálatok azóta ezt a feltételezést nem erősítették meg. Forrás: National Center for Health Statistic: World Health Orgonization, country reporls, and media reports. Freda Adler - Gerhard O. W. Mueller - William S. Laufer: Criminology The Shorter version című művéből (McGraw-Hill, Boston, 1998) Magyarul megjelent Kriminológia címmel 367. o. (Osiris, Bp., 2000) Fordította: Bódig Mátyás és B. Varga Éva ISBN 963 379 524 9 TŰZZEL, VASSAL (HVG 2001-03-10) Ökoterrorizmus az Egyesült Államokban Egykori mezőgazdasági területeken épülő házak felgyújtásával az USA keleti partján is megjelent az Earth Liberation Front ökoterrorista szervezet. A szélsőségesen militáns környezetvédők sejtekbe tömörülve szerveznek akciókat a Földet és annak természeti kincseit, illetve az állatvilágot "kizsákmányoló kapitalista vállalatok" ellen. "Ha felépítitek, mi porig égetjük" - ez a piros szórófestékkel fújt felirat fogadta tavaly december 30-án hajnalban a Long Island-i Mount Sinai városkában a kiérkező tűzoltókat egy még nem teljesen kész épület fehér garázsajtaján. A telepen három másik, befejezés előtt álló ház valóban porig égett, s a 200 ezer dolláros kárért a fenyegetést is jegyző szervezet, az Earth Liberation Front (ELF) vállalta a felelősséget. Az ELF szintén decemberben, ugyancsak Long Islanden három másik építkezésen is tüzet okozott, januárban pedig egy internetes közleményükben egy építővállalat két autójának felgyújtását vállalták magukra. Minden alkalommal hangsúlyozták, így akarnak tiltakozni az ellen, hogy a családi házas övezet egyre mélyebben belenyúlik a természetbe, s "fölfalja" az egykori mezőgazdasági területeket. A kampány tavaly januárban kezdődött egy indianai luxusotthon felégetésével, novemberben pedig egy coloradói új ház vált a lángok martalékává. Az USA Szövetségi Nyomozó Hivatala (FBI) az amerikai sajtó értesülései szerint terrorizmusellenes különleges csoportját állította rá a gyújtogatások ügyére, s február közepén sikerrel is jártak: a Long Island-i vandalizmus miatt vádat emeltek négy tizenéves ellen, akik közül hárman bűnösnek is vallották magukat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ELF-et - amelyet Louis Freeh FBI-igazgató nemrég kongresszusi meghallgatásán az egyik legtöbb aggodalomra okot adó belföldi terrorszervezetként jellemzett - fel tudják göngyölíteni, hiszen a történelem más illegális csoportjaihoz hasonlóan ez is sejtekre oszlik, amelyek tagjai általában nem ismerik egymást, nem hagynak nyomokat maguk után, s a hatóságok gyanúja szerint valószínűleg büntetlen előéletű, képzett, a feltűnést kerülő emberek. A közös ideológia mellett az egyetlen összekötő kapocs közöttük a szóvivőjük, az oregoni Portlandban élő, 28 éves Craig Rosebraugh, aki a Gandhi-féle erőszakmentes társadalmi forradalom hívének vallja magát. Évek óta ő ismerteti a hírügynökségekkel az ELF közleményeit, ám azt állítja, hogy nem tagja, csak szimpatizánsa a szervezetnek, s nem hajlandó közölni, kitől és hogyan kapja az akciókért felelősséget vállaló nyilatkozatokat. Az ELF - az FBI által ökoterroristának nevezett, szélsőségesen militáns környezetvédő mozgalom - legújabb hajtását a kilencvenes évek elején Nagy-Britanniában alakították az Earth First! csoportot "puhának" tartó aktivisták. Hitvallása szerint azonban az ELF csak egy ideológiát képvisel, szigorúan vett tagsága, illetve hierarchikus szervezete nincs, akcióit szimpatizánsaik hajtják végre, leginkább ötletszerűen, s azzal a céllal, hogy megbüntessék a "Földet kizsákmányoló kapitalista vállalatokat". A gyújtogatásokra és rongálásokra korábban az amerikai ökoterrorizmus bölcsőjének tartott nyugati államokban került sor, s a Long Island-i tüzek jelezték, hogy a mozgalom feltűnt a keleti parton is. Mind ez idáig leglátványosabb akcióját az ELF 1998 októberében hajtotta végre, amikor fölgyújtotta a Colorado állambeli Vail síparadicsomban található vadonatúj sífelvonót és éttermet, amivel 12 millió dolláros kárt okoztak. Tettüket azzal indokolták, hogy szerintük ezek megépítésével veszélybe került a környéken élő hiúzok élettere. Az ökoterroristák a technikai haladásban az emberiség megrontóját látó 19. századi gépromboló luddisták modern utódainak számítanak. "Bibliájuk" Edward Abbey 1975-ös, The Monkey Wrench Gang című regénye, amelyben militáns környezetvédők egy csapata gigantposzterek hirdetőtábláit töri össze, autók benzintankjába önt szirupot, mígnem végül felrobbant egy hidat és egy vízerőmű gátját. A magát anarchistának valló Abbey 1989-ben, 62 éves korában hunyt el, de azt még megérte, hogy fikciója nyomán 1985-ben gyakorlati útmutatásokat tartalmazó kézikönyvet állítottak össze arról, milyen szabotázsakciókkal és hogyan lehet büntetni a környezetnek, illetve az állatvilágnak ártókat. Az útmutató egyik szerkesztője, az új-mexikói Dave Foreman a "hivatalos környezetvédőséget" odahagyva 1980-ban alapította az Earth First! nevű szervezetet, azzal a céllal, hogy különböző akciókkal védjék az USA nyugati államaiban a természet érintetlenségét. 1981 márciusában még - a környező kanyonok vízzel való elárasztása ellen tiltakozva - csak egy óriás műanyag lepedőt lógattak le az arizonai Glen Canyon gát oldaláról, amitől úgy látszott, mintha a betonépítményen repedések keletkeztek volna. Az évtized második felében már fakitermelések, illetve útépítések elleni szabotázsakciókkal vétették észre magukat, harcias nézeteiket pedig az Earth First! folyóiratban közölték. Egyik gyakori eszközük volt a fakitermelés megakadályozására, hogy a megvédeni kívánt fákba hatalmas szögeket és ácskapcsokat vertek, veszélyessé téve azokat a fűrészek s alkalmatlanná a feldolgozás számára. Míg Foreman és követői az ősi természetet védték, a militáns környezetvédők egy másik csoportja az állatkísérletek, az állatokat prémjükért tenyésztők, illetve az iparszerű háziállattartás és hústermelés ellen vette fel a küzdelmet. A mozgalom gyökerei - állapítja meg a különböző irányzatokat másfél éve katalogizáló amerikai The Oregonian napilap - a hatvanas évek második felére nyúlnak vissza. Az Egyesült Államokban a témát a Life magazin emelte be a köztudatba, amikor 1966-ban a laboratóriumi kísérleteknél alkalmazott kutyák szörnyű sorsáról közölt fényképriportot. Az Atlanti-óceán túlpartján, Nagy-Britanniában a rókavadászat váltotta ki az "állatvédő kommandók" létrejöttét. Akcióik eleinte arra szorítkoztak, hogy a vadászatokat hangos kürtszóval és zajkeltéssel igyekeztek megakadályozni, ám az 1976-ban Ronnie Lee alapította Animal Liberation Front (ALF) már szélesebb skálán tevékenykedett. A szervezet három évvel később jelent meg az Egyesült Államokban, amikor a New York Egyetem orvosi kutatóintézetéből egy macskát, két kutyát és két tengerimalacot kiszabadítottak. A nyolcvanas években ennél nagyobb stílű betörésekkel küzdöttek sajátos háborújukban, 1987 áprilisában a kaliforniai egyetem állatkísérletekkel foglalkozó kutatóintézetét égették fel - a kár 3,5 millió dollár volt -, majd Kalifornia északi részén 1,2 millió dolláros pusztítást maguk mögött hagyva támadtak meg tehenészeteket, vágóhidakat, hentesüzleteket és gyorséttermeket, a filozófiájuknak megfelelően gondosan ügyelve, hogy csak anyagi kárt okozzanak. A két militáns ág - amely az utóbbi két évtizedben csaknem 43 millió dollárra becsli az ökoterroristák okozta kárt - a The Oregonian forrásai szerint 1987-ben egyesült, s ma már Rosebraugh nemcsak az ELF, hanem az ALF közleményeinek is "hivatalos" tolmácsolója. Az Earth First! ugyanakkor a kilencvenes évek elejére meggyöngült, két aktivistája kocsijában idő előtt felrobbant egy állítólag bevetésre váró szögbomba, az FBI pedig beférkőzött a csoportba, amelynek az alapító Foreman kiábrándultan búcsút mondott, mert abban az általa nem kedvelt "városi anarchisták" vették át az irányító szerepet. Az ökoterroristák példaképeként megörökölte viszont a szerepét az indián származású Rodney Coronado, aki gyermekkorából ősei természettiszteletét hozta magával. Coronado 1986-ban egy társával Izlandra utazott, ahol - az ellen tiltakozva, hogy az északi ország "kutatási céllal", a moratórium ellenére évi kétszáz bálnát öl meg - két bálnavadászhajót elsüllyesztettek. A letartóztatás elől Nagy-Britanniába szökött, ahol rókavadászatokat hiúsított meg, majd a kilencvenes évek elején Oregon és Washington államban állatkísérleteket végző kutatóintézetek, illetve nercfarmok elleni támadásokat szervezett és hajtott végre, több millió dolláros kárt okozva. Az egyik "bevetésről" készített s az FBI által megkaparintott videofelvétele azonban lebuktatta, és a férfit - aki a kilencvenes évek elején már három és fél évet rács mögött töltött gyújtogatásért - 1994-ben 57 hónap börtönre ítélték. A The Oregonian úgy tudja, rövid ideig cellatársa volt egy fiatal aktivista, Craig Rosebraugh, aki találkozásuk után 11 héttel hozta nyilvánosságra az ALF közleményét arról, hogy a csoport tagjai - a tenyésztőnek 600 ezer dollár kárt okozva - szabadon engedték egy nercfarm teljes, 12 ezer darabos állományát. Nagy Gábor (New York) A TERRORISTÁK CÉLJAI (Blikk 2001-05-28) 1. Lerombolni a politikai rendszert és gyengíteni a hatóságok munkáját. 2. Külföldi országok is hallják követeléseiket, és erre fel is hívják a figyelmüket. 3. Gyengíteni az állampolgárok ellenállását, főleg megfélelmlítéssel, és kényszerítik őket, hogy fogadják el álláspontjukat. 4. Kétségeket ébreszteni az emberekben a kormány munkájával szemben. MERÉNYLETTÖRTÉNET (HVG 2001-09-15) 1983. augusztus. Egy öngyilkos merénylő gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott az USA bejrúti követségénél. A merényletben 63 ember, köztük 17 amerikai halt meg. 1983. október. A Libanonban állomásozó amerikai békefenntartó erők főhadiszállása előtt robbantott pokolgép 241 amerikai katonát ölt meg. 1988. december. A skóciai Lockerbie fölött felrobbantották a Pan Am amerikai légitársaság gépét. A fedélzeten lévő 259 utas, valamint 11 lockerbie-i lakos meghalt. A feltételezett líbiai tettesek egyikét felmentették, a másikat elítélték, fellebbezése folyamatban van. 1993. február. Hat ember meghalt, és több mint ezren megsebesültek, amikor egy járműbe rejtett pokolgép felrobbant a New York-i Világkereskedelmi Központ föld alatti garázsában. Az elkövető Ramzi Juszefet egy amerikai bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte 1998-ban. 1996. június. Pokolgép robbant a szaúd-arábiai Dahran közelében lévő amerikai támaszponton. 19 ember meghalt, több mint négyszáz megsebesült. 1996. július. Robbanás történt Atlantában, az olimpia helyszínén, egy koncerten. Két ember meghalt, 110-en megsebesültek. 1998. augusztus. Tehergépkocsikba rejtett robbanószerkezetek léptek működésbe az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetsége előtt. A merényletek 224 emberéletet követeltek. Az áldozatok között 12 amerikai állampolgár volt. 2000. október. A jemeni Aden kikötőjében horgonyzó egyik amerikai rombolónak nekihajtott egy robbanóanyaggal megrakott kishajó. A robbanásban 17 amerikai tengerész lelte halálát. ŐSTERROR (HVG 2001-09-22) "Ha dönteni kell élet és halál között, az embernek habozás nélkül a halált kell választania; ez nem különösebben nehéz, csak légy eltökélt, és törj előre." A fenti sorok a 18. század elején - Jamamoto Cunetomo tanítása alapján - írásba foglalt, Hagakure című, a szamurájok kódexeként kiadott műből származnak, s állítólag egyebek mellett azokkal fanatizálták a második világháború vége felé a fiatal japán pilótákat, hogy jelentkezzenek az ellenséggel együtt magukat is megsemmisítő, úgynevezett kamikaze akciókra. De az utóbb rendkívül sokat bírált, sőt a háború után egy ideig indexre is került könyv vitathatatlan hatása mellett nyilván sokat számított, hogy "a háborút megelőző évtizedekben Japánban egyfajta agymosást kaptak az iskolás gyerekek, akik a császárt istenségként tisztelték, és azt tanulták, hogy dicsőség érte meghalni. A fiatal pilóták jórészt ezekből a korosztályokból kerültek ki, és meg voltak győződve, hogy halálukkal javítják Japán háborús győzelmi esélyeit" - olvasható Szaszaki Mako fiatal japán történésznek a Virginia Egyetemen öt éve készített tanulmányában. Az öngyilkos repülésekre 1944 októberétől került sor, amikor a Fülöp-szigetekért folytatott csatában a japán hadvezetés számára világossá vált, hogy légierejük már képtelen feltartóztatni az amerikaiakat. A Japán ellen (is) induló mongol Dzsingisz kán hajóhadát a 13. században szétziláló kamikazéról, az "isteni szélről" elnevezett öngyilkos rárepülések ötletét egyébként a feltételezések szerint egy magát kifejezetten e célból egy amerikai hajóra ejtő japán repülő akciója adta. Az eset nyomán önkéntesként toborzott - s a meglepő harcmodor miatt kezdetben sikeres - öngyilkos pilóták áldozata azonban hamarosan hatástalanná vált. Az amerikaiak rövidesen ugyanis part menti figyelőhálózatot hoztak létre, amelynek segítségével időben tudomást szerezhettek a közeledő gépekről. A japán harci hevület mindazonáltal töretlen volt, a hadmérnökök pedig egy idő után már nem csupán repülőket készítettek fel az öngyilkos feladatra, hanem irányítófülkével ellátott torpedókat, robbanóanyaggal megrakott kis hajókat, sőt néhány tíz kilométer megtételére alkalmas, ember vezette szárnyas bombát is. Az öngyilkos honvédelemre jelentkező fiatalok fanatizmusa odáig terjedt, hogy a hirosimai bomba ledobása előtti időszakban - az amerikai partraszállásra várva - majdnem tízezer, kamikaze feladatra alkalmas harci eszközzel felszerelt katona készült a "hadviselés" eme esztelen formájára. De ez csak a névadás története. Maga az öngyilkos merénylet régebbi találmány. Joram Svejcer izraeli kutató például - Az öngyilkos terrorizmus fejlődése és jellegzetességei című, egy tavalyi konferencián tartott előadásában -, ha sokak által vitatottan is, úgy vélte, hogy már a zelótáknak hívott, 1. századi zsidó szekta tagjai is ilyen jellegű akciókat hajtottak végre. Fent nevezettek a megszálló rómaiak (és az őket támogató "kollaboráns" honfitársaik) ellen követtek el, méghozzá mindig nyilvános helyen - következésképpen helyben megtorolt - véres merényleteket. Mások a 11. és 13. század között Észak- Perzsiában és Szíriában tevékenykedő iszlám szekta, az asszaszinok tagjait emlegetik mint ősöngyilkos terroristákat, akik elkötelezett, fanatikus orgyilkosokként valósággal szakosodtak államférfiak, kalifák saját életük árán történő megölésére. Napjainkban az 1980-as évek elején tűnt fel újra az ilyesfajta terrorakció. A modernizált forma Svejcer szerint abban különbözik évszázadokkal korábbi előképeitől, hogy "az elkövető biztos, előre tervezett halála mintegy előfeltétele a támadás sikerének, míg korábban a nem robbanószerkezettel felfegyverzett terroristának mégiscsak volt elvi esélye a menekülésre". A kamikazék újabb kori követői valamikor a hetvenes- nyolcvanas évek fordulóján tűntek fel Libanonban, ahol a Hezbollah 1983-as (áprilisi és októberi) merényletei következtében összesen több mint 360 ember - többségében amerikai katona - vesztette életét. Azóta tucatnyi szervezet iratkozott fel az öngyilkos merényleteket elkövetők listájára, Izraelben 1993 óta máig tart az Iszlám Dzsihád és a Hamász ilyen eszközöket is felhasználó hadviselése. A legutóbbi amerikai támadások előtt egy nappal Isztambul központjában egy törökországi baloldali szervezet támadott meg e harci módszerrel egy rendőrőrsöt. A legtöbb ilyen akciót (több mint 160-at) azonban a Srí Lanka-i tamil szeparatisták hajtották végre, nekik sikerült két államférfit - így Radzsiv Gandhit 1991 májusában - megölniük, és abban is csúcstartók, hogy akcióik 40 százalékát nők követték el. A mostani amerikai terrortámadással gyanúsított - Oszama bin Laden irányította, al-Keda néven ismert - csoport mindeddig viszonylag kevés, ám annál véresebb merénylettel hívta fel magára a figyelmet. Az ő számlájukra írják az 1998 augusztusában a kenyai Nairobiban és a tanzániai Dar es Salaamban az amerikai nagykövetségek elleni támadásokat, amelyek több mint kétszáz halálos áldozatot követeltek, valamint a 2000. október 12-én a jemeni Aden kikötőjében a Cole amerikai hadihajó ellen elkövetett öngyilkos merényletet. A PÁNIKFEGYVER (HVG 2001-10-13) Terrortervek New York ellen - 1944 Az egy hónappal ezelőtti amerikai tragikus terrorakciókkal kapcsolatban történészek nem mulasztják el megjegyezni, a New York-i felhőkarcolók elleni támadás már évtizedekkel korábban másokban is felmerült. A második világháború utolsó szakaszában a végsőkig sarokba szorított Adolf Hitler kísértetiesen hasonló - talán nem is kivihetetlen - terveket szőtt "Amerika megalázására". "A csodafegyverek hamarosan bevetésre készen állnak. Nemcsak európai ellenségeink, de Amerika népe is meg fogja tanulni, mi az a rettegés" - riogatta a világot és főleg az USA-t 1944 november elején Joseph Goebbels náci propagandaminiszter a hivatalos pártlap, a Völkischer Beobachter hasábjain. Bár a német média akkortájt gyanúsan sokszor emlegetett egy küszöbön álló, Amerikát is fenyegető támadást, akkor és azóta is a legtöbben kételkedtek ezen állítások valóságtartalmában. A kutatások ezzel szemben azt bizonyítják, hogy 1945 legelejéig több terv is született a náci legfelsőbb vezetés számára, amelyek közül a New York-i Empire State Building elleni repülőgép-támadást megvalósításra méltónak ítélték. Az első német csodafegyverek "premierjére" 1944. június 13-án - egy héttel a szövetséges erők normandiai partraszállása után - került sor, amikor London felett megjelentek a V-1-esnek nevezett szárnyasbombák, néhány hónap múlva pedig bevetették Wernher von Braun professzor híres A-4-es rakétáit (ismertebb nevükön a V-2-eseket), amelyek ellen, ha nem tévesztettek célt, a kor szintjén, sőt egészen a közelmúltig nem volt semmiféle védekezés. Ezen korlátozott hatótávolságú bombák mellett azonban Hitler olyan fegyverre (is) vágyott, amellyel nemcsak az angolokat, hanem Amerikát is megtörheti. Erre utalnak a Führer - Asztali beszélgetések címmel magyarul az idén újra kiadott - monológjai, amelyek tanúsága szerint már 1942. augusztus végén a magasépületek elleni támadásról elmélkedett észak-poroszországi, Werwolfnak nevezett főhadiszállásán. Meg arról, hogy az amerikai élet szimbólumának tekintett New Yorkot olyan bombaözönnel kívánja elárasztani, mint korábban Londont. A következő években szinte rögeszmésen hajszolta a német tudósokat és mérnököket ennek érdekében. Elvben már a háború elején a Luftwaffe rendelkezésére állt ugyan olyan gép, amely át tudott repülni az óceán fölött, ám a Focke-Wulff gyár által épített FW-200-as Condorokat utasgépnek tervezték, s amikor bombával megrakva akartak felszállni velük, olykor még a kifutón összecsuklottak, ezért a légierő legfeljebb hajókonvojok felderítésére használhatta őket. A légibombázáshoz mást kellett kitalálni. Olyannyira szükség lett volna egy "interkontinentális" bombázóra, hogy a Luftwaffe vezérkara már 1942. január 22-én felszólította az összes, nagy repülőgépek tervezésére és gyártására képes német gyárat, hogy tegyenek ajánlatot négy-, illetve hatmotoros, szupernehéz és az addiginál sokkal távolabb repülő gépre. A pályázat eredményeként készült el a már az 1930-as évek végén rajzasztalon lévő Messerschmidt Me-264-es négymotoros óriásbombázó, és 1942 karácsonyán elindult Augsburgból első próbaútjára. A gép tervezett hatótávolsága elvben lehetővé tette, hogy leszállás nélkül teljesítsék vele az oda-vissza utat a megszállt Franciaország és az USA keleti partvidéke között. A prototípus tesztelése azonban a háborús körülmények között nem ment egyik napról a másikra, és a Messerscmidt-iroda csak 1944 májusában bocsátotta a gépet a Luftwaffe rendelkezésére. A talán túlzottan is optimista mérnökök egyébként úgy vélték, hogy a bombázó viszonylag kis fegyverterheléssel az USA középső területéig juthatott volna el. Az igazi gond nem is ezzel volt, hanem azzal, hogy az Me-264-esből csak egyetlen darab állt rendelkezésre, így még nem lehetett tömeges bevetésre igénybe venni. Az áhított sugárhajtású nehézbombázó pedig akkoriban még csupán a konstruktőrök fejében és rajzasztalain létezett. Ezért születhetett meg az az ötlet, hogy ha már nem lehet bombaesőt zúdítani Amerikára, valami olyasmit kell tenni, ami megingathatja az amerikaiak biztonságba vetett hitét, és rádöbbentheti őket arra, hogy nem csupán nézői, hanem szenvedő alanyai is a világháborúnak. A mai napig nem világos, pontosan kik és mikor hozták meg a döntést egy New York elleni, terrorjellegű akció szükségességéről. A világháború után Amerikába kerülő és az űrrakéta kifejlesztésében oroszlánrészt vállaló Wernher von Braun professzornak a hatvanas évek közepén kiadott visszaemlékezéseiből pédául csak arra lehet következtetni, hogy a német legfelsőbb vezetés valamikor 1944 első felében választotta ki a szóba jövő célpontok - a Fehér Ház, a Szabadság-szobor és az Empire State Building - közül az utóbbit, s ezt mint a "Führer akaratát" továbbították neki. Történészek szerint ebben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy Hitler számára ez az épület szimbolizálta az általa gyűlölt és megvetett amerikai életformát, amit évekkel korábban úgy fogalmazott meg, hogy "az amerikaiak úgy élnek, mint sertések a kicsempézett disznóólban". A Balti-tenger melletti Peenemündében dolgozó Wernher von Braun, a terv technikai kivitelezésének vezetője eleinte a már bevált V-2-es rakétával kísérletezett. Mivel a fegyver hatótávolsága alig haladta meg a 300 kilométert, tervei szerint egy tengeralattjáró juttatta volna azt el az amerikai partok közelébe. Erre a német hadiflotta egyik hatalmas - a tengerészek által csak Milchkuh-nak, fejőstehénnek gúnyolt - "szerviz-tengeralattjárója" lehetett alkalmas, amelyet az U-Bootok üzemanyaggal való utántöltésére használtak. A tervnek azonban volt néhány gyenge pontja. Az elképzelések szerint ugyanis a V-2-est a New York közelében felszínre emelkedő tengeralattjáró fedélzetén hozták volna indításra alkalmas állapotba, ám mivel a rakéta összeállítása, feltöltése, ellenőrzése még szárazföldi körülmények között is órákig tartott, az erősen őrzött amerikai parti vizeken erre nemigen lett volna lehetőség. Ráadásul a biztonságos indításhoz - az óceánon kimondottan ritka - szélcsend is szükségeltetett. Továbbá - mivel a vezérlőberendezés pontatlansága miatt a V-2- esek egy része messze a céltól csapódott be - a konstruktőrök azt is tervezték, hogy náci ügynökökkel egy kisméretű rádióadót juttatnak az Empire State Buildingbe, s a rakéta annak jeleit véve kanyarodik majd a toronyházhoz. A sok bizonytalansági tényező miatt azonban párhuzamosan más tervek is futottak. Von Braun 1944 közepén újra leporolta Eugen Sänger, a berlini egyetemen aerodinamikát is oktató neves professzor néhány évvel korábbi terveit, amelyeken egy rakétahajtóművel ellátott repülőgépről álmodott. Az Amerika-Projektre keresztelt új elképzelés alapját az Agregat-9, röviden A-9 nevű, kétfokozatú rakétafegyver képezte. Mint az 1977-ben Németországban kiadott, A Luftwaffe titkos tervei című összefoglalóból kiderül, az A-9 lényege az volt, hogy egy V-2-es alá egy nagy tömegű startrakétát illesztenek, amely egészen az amerikai partok közelébe röpíti a szerkezetet, majd kiégése után a V-2 vitte volna tovább a körülbelül 1 tonnányi robbanóanyagot az Empire State Building felé. Mivel az így összeeszkábált rakéta önműködő iránytartásában maguk a tervezők is kételkedtek, egyedülálló módon pilótafülkével is ellátták volna, s elképzelésük szerint a vezetőnek még a becsapódás előtt katapultálnia kellett volna, jóllehet túlélési esélyei a nagy sebesség miatt minimálisak voltak. Az Amerika Projekt (is) túl lassan haladt, a szövetségesek pedig egyre jobban szorongatták a náci Németországot, így aztán a nagy kapkodásban további kétségbeesett tervek születtek. Ezek közül kiemelkedett egy, amelynek kivitelezésére a légierő marsallja, Hermann Göring 1944 december közepén parancsot is adott. Ennek az akciónak a "főszereplője" a már említett egyetlen Messerschmidt-264-es "Amerika-bomber" repülőgép lett volna, amelyet csak az odaútra elegendő üzemanyaggal és viszonylag jelentős bombateherrel gondoltak felszerelni. A terv nem számolt emberi veszteséggel, hiszen a négy-öt főnyi személyzetnek még a partok elérése előtt - egy tengeralattjáró közelében - ejtőernyővel ki kellett ugrania. A magára hagyott gép pedig az utolsó néhány kilométeren - akárcsak az A-9-es rakéta - jelentős benzin- és bombakészletével célja felé, a felhőkarcolóba csempészett rádióadó jeleit fogva, önirányítással haladt volna. A "siker" esetén igen nagy káoszt okozó csapást olyan komolyan tervezték, hogy Göring az akció konkrét kivitelezésével meg is bízta a diverzáns cselekményekben járatos Kampfgeschwader (KG) 200-as repülőalakulatot. A KG-200 éppen 1944 szeptemberében juttatott el ügynököket Moszkva közelébe, akiknek Sztálint kellett volna likvidálniuk, ám nem sokkal a sikeres földet érés után egy szovjet őrjárat karjaiba futottak. A titkos akciókban szerzett tapasztalat mellett az is a KG-200 mellett szólt, hogy ez az egység kapta meg kipróbálásra és összehasonlító repülésekre a többé- kevésbé épen elfogott ellenséges bombázógépeket. Egyre több jel mutat ugyanis arra, hogy alternatívaként felmerült: a támadáshoz ne német gépet használjanak, az ugyanis a nyomasztó szövetséges légifölény mellett nem biztos, hogy kijutott volna Európa légteréből. Egy a célnak megfelelően átalakított, az amerikaiaktól zsákmányolt B-24-es "Liberátorral" feltehetően sokkal könnyebben ment volna a kontinens elhagyása. Már csak azért is, mivel az egyetlen rendelkezésre álló Me-264-es még 1944 júliusában megsérült, és kijavítása a nyersanyaghiány közepette igen vontatottan haladt. Az Empire State Building elleni német csapásra már nem került sor, de a mai napig nem derült ki, meddig jutott a felkészülésben az akcióval megbízott KG-200 csoport. A háború végén ugyanis az amerikai titkosszolgálat minden erről szóló iratot összeszedett, és ezek azóta sem kerültek elő. Az viszont tény, hogy 1944 decemberében az FBI lefülelt két náci ügynököt, akik bevallották, hogy a felhőkarcolóra kellett volna rádióadót telepíteniük. A bizonyítékok sietős eltüntetésére egyébként nem csupán azért volt szükség, hogy megmaradhasson az amerikaiaknak kontinensük "bevehetetlenségébe" vetett hite, hanem azért is, hogy semmi ilyesféle terv ne kerülhessen a szövetségesből addigra mindinkább riválissá váló szovjetek kezébe. Hámori Péter A HALÁL FIAI (HVG 2001-11-22) Kiből lesz öngyilkos merénylő? Az Egyesült Államok elleni múlt heti terrortámadás kapcsán bizonyára sokakban felmerült: vajon miféle emberek - és milyen előzmények után - lehettek képesek, a biztos halált is vállalva, efféle szörnyűség elkövetésére? A világ hozzászokott, hogy a merénylő többnyire ki akarja vonni magát a megtorlás alól. A mostani - igaz, csak iszonyú tömegessége miatt egyedi - támadások tettesei (és történelmi elődjeik) azonban mit sem törődtek életük mentésével. "A tipikus öngyilkos merénylő vallásos, nőtlen, középiskolai végzettségű, 18 és 27 év közötti férfi. Egyszerű társadalmi közegből származik, de úgy tudja, hogy önpusztító akciójával hozzájárul saját és családja társadalmi helyzetének emelkedéséhez. Hite szerint mártíromsága a paradicsomi örök életet biztosítja számára." E szavakkal próbálta körülhatárolni egy tavalyi nyilatkozatában Boaz Ganor, az izraeli terrorizmusellenes intézet igazgatója, kik közül verbuválódhatnak azok az öngyilkos merénylők, akik több, sok áldozattal járó akciót hajtottak végre az elmúlt években Izraelben. Bár a definíciót kifejezetten a Hamász és az Iszlám Dzsihád aktivistáira értette, szakértők szerint e megállapítások sokat elárulnak az ilyen akciók elkövetőiről. Legfőképpen azt, hogy terroristának, pláne az öngyilkos fajtából, aligha születik bárki is. "Terrorista személyiségtípus nem létezik" - mondta a HVG kérdésére Végh József kriminálpszichológus. Ő legfeljebb addig menne el az "eleve elrendeltséget" illetően, hogy néhány jellegzetes személyiségjegy és több külső körülmény egybeesése létrehozhat olyasfajta "együttállást", minek nyomán valaki képessé válhat egy, akár a New York-ihoz hasonló véres akció végrehajtására is. "A tapasztalat szerint leginkább az alacsony önértékelésű, környezetének megfelelni vágyó, saját, szilárd értékrenddel nem rendelkező fiatal felnőttek tekinthetők ideális nyersanyagnak" - sorolja az ilyesmire alkalmasító lelki alapfeltételeket. Az ilyen adottságokkal rendelkező személyiségek ugyanis - szemben az érettebb, a világban autonóm módon tájékozódni képes karakterekkel - inkább hajlamosak kívülről kölcsönzött viselkedési mintát, ideológiát követni. A puszta adottságoktól persze még nem lesz valakiből terrorista. Főleg nem olyan, aki akár ártatlanok ezreit is megsemmisítő (öngyilkos) merényletre vállalkozna. Ahhoz sok más is kell. Például hogy "az illető bekerüljön egy olyan zárt - általában egy karizmatikus vezető személye köré épülő, szigorú hierarchia alapján működő - csoportba, ahol a bonyolult szabály- és értékrendszerű világ helyett egy többnyire ideologikus alapú, ám könnyen érthető és áttekinthető világképet közvetítenek számára, amelynek minden más megfontolást kizáró igazságai mentén azután fanatizálják is" - teszi hozzá Végh. Ami viszont a tudományos eredmények alapján a laikus érdeklődő számára a legmegdöbbentőbb: korántsem ritka és egyedi az olyan személyiség, akit - megfelelő körülményeket teremtve - akár önpusztító szörnyeteggé lehet tenni. A szociálpszichológusok tudják, hogy az emberek többségének viselkedését milyen jelentősen meghatározhatja az őket magukba fogadó csoport kultúrája és a tekintély. "Az emberek csoportjai s bennük az egyének közös, mindenki által jóváhagyott és szinte automatikusan érvényesülő viselkedésmódokat és világszemléletet fogadnak el, még akkor is, ha erre semmilyen objektív okuk sincs" - vallja Forgács József, Ausztráliában élő pszichológus A társas érintkezés pszichológiája címmel néhány éve magyarul is kiadott monográfiájában. Persze e normarendszer jobbára pozitív értékeket tartalmaz. De nem mindig és mindenben. A "követés" azonban többnyire ettől független, s a kísérletek azt mutatják, hogy az emberekben több a tekintélytisztelet és az agresszivitás, mint gondolnánk. Solomon Asch amerikai kutató egy 1980-as kísérletében arra kellett válaszolniuk a megkérdezetteknek, vajon három, különböző hosszúságú vonal közül melyik ugyanolyan hosszú, mint egy negyedik célvonal. A meglehetősen könnyű feladat akkor vált bonyolulttá, amikor a kísérleti alanyoknak több, beavatott és egyhangúan rossz megoldást sugalló személy után kellett válaszolniuk. Asch úgy tapasztalta, hogy ilyen esetben az emberek több mint egyharmada - a csoporthoz való alkalmazkodás jegyében - helytelen megoldást fogadott el. Ráadásul azt is megfigyelték, hogy speciális, zárt körülmények között élő személyiségek - például rabok, katonák - esetében jóval magasabb az igazodási kényszer. Ennél is megdöbbentőbb eredményt hozott Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus 1963-as híres kísérlete, amelyben azt vizsgálta, vajon a mindennapi emberek a felelősség átháríthatósága esetén - például parancsra - képesek-e valakinek komoly fájdalmat okozni, esetleg akár az életét is kioltani. Milgram azt kérte a résztvevőktől, tanítsák meg egy társukat valamilyen egyszerű feladatra, majd egy felügyelő jelenlétében vizsgáztassák ebből, és ha hibázna, egyre növekvő mértékű elektrosokkal büntessék meg. A vizsgáztatóknak azt nem árulták el, hogy "diákjaik" végül is nem kapják meg az áramütést, arról viszont részletes tájékoztatót adtak nekik, milyen erős fájdalmat okoz még a büntető áramütések alacsonyabb tartománya is. Nos, a gépek - korábban minden szempontból átlagos szocializáltságúnak talált, a társadalom számos rétegéből verbuvált - kezelőinek kétharmada a rossz válaszok nyomán (meg persze a gyakorlatot vezető, kissé zord tekintetű, fehér köpenyes felügyelő nógatására) a kötelezően növekvő büntetések kiszabása során hajlandó volt megnyomni akár a halálos mértékű sokkot továbbító gombot is. Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy az emberiség ily nagy hányadát lehetne elvakult, öngyilkos tömeggyilkossá tenni. Ha viszont a felelősségáthárítás lehetősége társul egy keményen hierarchizált, "rosszakaratú" csoporttal és annak karizmatikus vezetőjével, akkor a könnyebben befolyásolható, bizonytalan értékrendű emberek számára adott esetben már korántsem "természetellenes", hogy elfogadjanak egy, a világ számára extrémnek, netán embertelennek tetsző célrendszert. Elég itt csak az elmúlt évtizedek borzongva emlegetett - igaz, főként önmaguk, de olykor akár gyermekeik ellen is forduló - öngyilkos szektáira gondolni. Ettől kezdődően ugyanis többnyire már csupán az üzenet tartalmán, az ideológián múlik, vajon az ekként manipulált ember csupán önmagának árt-e a cselekedeteivel, avagy a külvilág ellen is fordul. Sajnos az elméletet sok tekintetben már a New York-i és a washingtoni merényletek előtt is igazolta a gyakorlat (lásd keretes írásunkat). A mostani terrorakciókkal is összefüggésbe hozható példák lehetnek egy tavaly februárban Izraelben tartott, terrorizmusellenes konferencián is sűrűn felemlegetett palesztin táborok, amelyekben összegyűjtik, és már gyerekkoruktól fogva militáns szellemben nevelik a sokszor apa nélkül felnövő fiatalokat. De az is köztudott, milyen nagy szerepet játszott a már évek óta siralomházban ülő, hívei által rajongásig tisztelt kurd vezető, Abdullah Öcalan személye abban, hogy mozgalma aktivistái több mint húsz öngyilkos bombamerényletet hajtottak végre. Napjaink öngyilkos terrorakcióiban az ideológiai motivációt egyébként jelentős mértékben a vallás szolgáltatja. A philadelphiai Middle East Forum nevű - Közel-Keletet kutató - amerikai intézet igazgatója, Daniel Pipes az interneten megjelenő tanulmányaiban több helyen is megemlít egy, az öngyilkos merényleteket végrehajtó terroristák világképében felfedezhető látszólagos ellentmondást. A többnyire muszlim elkövetők szent könyve, a Korán ugyanis - a legtöbb valláshoz hasonlóan - kifejezetten tiltja az öngyilkosságot. Csakhogy a síita muzulmánok hite szerint ez alól kivételnek tudhatja magát, aki Isten (az igaz hit) szolgálatában, a biztos halál tudatában mártírként áldozza fel életét. Így ugyanis bizonyosan elnyeri az örök életet. A HVG-nek név nélkül nyilatkozó magyar katonapszichológusok azonban arra is figyelmeztetnek, hogy az ilyen akciót elkövetők motivációját semmiképpen sem szabad a köznapi értelemben vett öngyilkosság felől megközelíteni. Ezeket az embereket ugyanis korántsem az önpusztítás gondolata vezérli. Sokkal inkább egyfajta, az említett módokon személyiségük részévé tett fanatikus küldetéstudat, melynek során halálfélelmüket, életösztönüket mintegy elnyomja a feladat végrehajtásának "kényszere". Jogos persze a kérdés, hogy akkor mi különbözteti meg őket a haza "életük árán" való szolgálatát vállaló hivatásos katonáktól, például éppen a "terroristavadászatok" során sokszor komoly életveszélyben forgó kommandósoktól. Az ő kiképzőik szerint elsősorban az, hogy míg az ilyen különleges küldetésű harcosok a feladat végrehajtásának előkészítése során nem csupán a profi kivitelezésre ügyelnek, hanem a menekülési útvonalak és az azt biztosítók szerepének részletes kidolgozására, tehát a túlélésre is, addig az öngyilkos terroristák - és ez borzalmas hatékonyságuk egyik "titka" - egyáltalán nem törődnek ezzel. Az elmúlt napok, hetek eseményei egyébként a szakértők számára is újabb adalékokkal egészíthették ki az öngyilkos merényletek elkövetőiről eddig kialakított sematikus képet. Az Egyesült Államok városai, középületei ellen intézett repülőgépes támadások végrehajtói ugyanis bonyolult feladatsorokat vittek nagy szervezettséggel, összehangoltan, pontosan időzítve véghez, nem is beszélve az utasszállító gépek irányításához szükséges szakértelemről és gyakorlottságról. Így valószínűleg hamarosan át kell értékelni azt az eddig vallott sztereotípiát, mely szerint az ilyen akciókat többnyire fiatal, alacsony képzettségű emberekkel hajtatják végre. Ezt nemcsak az cáfolja, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központot telibe találó, feltehetően terrorista vezette gépek - például a gép irányításához és navigálásához is értő - "személyzete" aligha tartozhatott ebbe a kategóriába, hanem az is, hogy néhány nappal az amerikai támadás előtt egy jeruzsálemi kórház közelében, mint utóbb kiderült, egy palesztin tanár robbantotta fel magát és környezetét. Illényi Balázs EURÓPAI UNIÓS LISTA A TERRORISTA SZERVEZETEKRŐL (Magyar Hírlap 2001-12-29) A spanyol diplomácia sikere Brüsszelben Nyilvánosságra hozták az Európai Unió terrorszervezetekről és terrorcselekményekkel gyanúsítható személyekről készített listáját. Az EU a szeptember 11-ei események hatására döntött a veszélyes egyének és csoportok megnevezése mellett. A spanyol kormány nagy megelégedésére az ETA is felkerült a listára, csakúgy mint a palesztin Iszlám Dzsihád. MH-összeállítás Az európai bűnüldöző szervek közötti hatékonyabb együttműködést várja az EU a közösen összeállított listától. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy az országok közötti jogi különbségek és a határok könnyed átjárhatósága nagyban segítette a terroristákat a rejtőzködésben. A szeptember 21-e óta "alakuló" lista több szervezetet és harminc személyt nevez meg, az utóbbiak között a Hezbollah és a Hamasz aktivistái is szerepelnek. A BBC értesülései szerint néhány nevet nem hoztak nyilvánosságra, nehogy ez a lépés akadályozza a nyomozás alakulását, és elképzelhető, hogy még bővítik a listát. Szaúdi, libanoni és kuvaiti állampolgárok is vannak a listán szereplő személyek között. Leginkább a spanyol kormány lehet elégedett: az ETA megnevezése mellett a szervezet politikai szárnyának tartott Batasuna párt három személyiségét is említi a dokumentum, őket ETA-terroristaként jellemzik. A spanyol kormány komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Batasunát is a terrorszervezetek között említsék, ám ezt végül nem sikerült elérnie. Elscisorban Franciaország ellenezte, hogy a legális pártként számon tartott Batasunát külön megemlítse a közös dokumentum, Svédország pedig az Iszlám Dzsihád felvételét nem tartotta helyesnek. "Ez egy hatalmas lépés előre. Európai uniós szinten is elismerték azt, amit mi Spanyolországban már eddig is tudtunk. vagyis, hogy az ETA nem egyszerűen gyilkosok csoportja, hanem olyan szervezet, amely ifjúsági csoportokat tart fenn" - idézte Mariann Rajoy belügyminiszter szavait a Reuters. A listán szerepel öt, az ETA védőszárnyai alatt működő ifjúsági csoport. Az EU tizenöt tagországa most először nyilvánította terrorista szervezetnek a baszk ETA-t. Madrid nyilvánvalóvá tette, hogy a január elsején kezdődő, féléves spanyol EU-elnökség alatt a terrorizmus elleni harcot tekinti majd egyik legfontosabb feladatának. A lista megemlít három szélsőséges baloldali görög szervezetet is: a November 17-e, a Forradalmi Sejtek és a Forradalmi Népi Harc került fel a listára. A tegnap nyilvánosságra hozott lista csak része az EU szeptember 11-e után foganatosított terrorellenes intézkedéseinek: az Oszama bin Ladennel kapcsolatba hozható személyek bankszámláját már befagyasztották, és a terrorizmus közös meghatározásával igyekeznek betömni a jogi réseket. Az unió szorosabb együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal is. TERRORISTA SZERVEZETEK AZ EU SZERINT: Észak-Írország - A "Folyamatos" IRA (CIRA) - Lojalista Önkéntes Erő (LVF) - Orániai Önkéntesek (OV) - Igazi IRA - Vörös Kéz Védelmezők (RHD) - Ulster Védelmi Szövetség (UDA) Spanyolország - ETA és társszervezetei: K.a.s., Xaki, Ekin, Jarrai-Haika-Segi, Gestoras pro-amnistía - Október Elseje Antifasiszta Ellenállás Csoportok (G.R.A.P.O.) Közel-Kelet - Hamasz-Izz al-Din al-Kasszem (a Hamasz terroristaszárnya) - Iszlám Dzsihád (PIJ) Görögország - Forradalmi Sejtek - November 17-e Forradalmi Szervezet - Forradalmi Népi Harc (ELA) Forrás: EU-honlap