"a kávé valóban halálos méreg, de nagyon lassan hat." (Voltaire) A KÁVÉ DICSÉRETE (Tvr-hét 1997/42) Eleinte csodaszernek járó áhítattal kortyolták frissítő hatását senki nem vitatta. Aztán jöttek a tudósok, és mint mindenről, ami finom és sokaknak élvezet: kimondták az ítéletet: A kávé káros! Aki valamit is ad az egészségére, az száműzi az étrendjéből. Most érkezett el a harmadik stáció: a "megdicsőülés". Az emberiség nagyobbik fele reggel nagy nehezen nyitja a szemét, kikászálódik az ágyból, kibotorkál a konyhába, és fölteszi a kávét. Aztán amikor egyet-kettőt kortyol az illatos nedűből, végre fölébred. Napközben megiszik még egy-két csészével, miközben szinte állandó lelkiismeretfurdalás gyötri: nem viszi-e túlzásba? Ne marcangolja senki fölöslegesen magát! A mértékletes kávéfogyasztás nem káros, hanem nagyon is hasznos a szervezetnek! "A kávé nagy mennyiségben tartalmaz a szervezet számára nélkülözhetetlen antioxidáns molekulát, ezért a rák egyik hathatós ellenszerének tekinthető" - erre az eredményre jutott Takayuki Shibamoto, a kaliforniai egyetem professzora. "Az emberek többsége könnyen elfelejti bevenni a C-vagy az E-vitamintablettát, ám amíg kávézik, erre ne is legyen gondja - olvasható továbbá a professzor tanulmányában. - A kávé bőven tartalmaz antioxidánst, és mivel az ember naponta többször is iszik, a szervezetében gyakorlatilag állandóan megtalálható ez az egyébként nagyon gyorsan ürülő, életfontosságú anyag. Egyetlen csésze kávé legalább annyi antioxidánst tartalmaz, mint három narancs." A tudós arra is figyelmeztet, hogy napi három, vagy legfeljebb négy adagnál többet azonban semmiképp nem ajánlatos fogyasztani. A kávé akkor fejti ki a legjobb hatását, ha elkészülte után húsz percen belül elfogyasztják. Az antioxidáns összetevő ugyanis a kávéból is gyorsan eltávozik. Végül egy általános szabály: minél jobb és erősebb a kávé aromája, annál több benne az antioxidáns. KÁVÉRECEPTEK (Vasárnapi Blikk 1999-04-18) A feketekávét mindig forrón kell fogyasztani, hidegen csak akkor, ha a recept kifejezetten ezt írja elő. ALKOHOLMENTES ITALKÜLÖNLEGESSÉGEK ARKADIA KÁVÉ (lengyel különlegesség): a kávéhoz mézet, tetejére tejszínhabot adunk, amelyet őrölt fahéjjal szórunk meg. BEDUIN KÁVÉ: kevés vízzel főzött, rövid, dupla fekete, amelybe egy evőkanál porcukrot teszünk, majd egy üveg Coca-Colát öntünk rá. Hosszú pohárban, jégkockával hűtve szolgáljuk fel. Igen jóízű, hűsítő ital. BRÜSSZELI KÁVÉ: kétrészes kerámiaedényben kell elkészíteni. Alsó részében van a kávéőrlemény, ezen csorog át a forró vízm kilúgozva a kávét. A felső részt levéve, annak fedelét az alsóra tesszük, majd ebből adagoljuk a feketekávét. BÚR KÁVÉ: a finomra darált kávét tejben megfőzzük, majd leszűrve fogyasztjuk. CAPPUCHINO: a kevés vízben főzött, aljmentes kávét nyers tejszínnel elkeverjük, majd kakaóport hintünk rá. CITROMOS MOKKA: a feketekávéba kevés citromlevet csepegtetünk. A citromlevet külön kis üvegben vagy kancsóban tesszük a kávé mellé. CSEH KÁVÉ: a tasakból a kávéőrleményt a csészébe tesszük, és a szükséges forró vizet ráöntjük. Leülepedés után fogyasztjuk el. KAISERMELANGE (császárkeverék mexikói módra): egy csésze igen erős feketébe egy tojássárgát helyezünk, elkeverjük, majd kevés fahéjjal ízesítjük. KONSUL: feketekávé kevés nyers tejszínnel elkeverve. ROMÁN MOKKAKÁVÉ: egy erős fekete, egy deka kakaópor és 3 cl tej hozzáadásával készül. SZOMÁLI KÁVÉ: a pörkölt kávét megdaráljuk és kevés zsiradékkal együtt felfőzzük. ICE CREAM SODA CAFÉ (kávéban kávéfagylalt szódával): egy rövid duplát öntünk egy 3 dl-es pohárba, majd egyharmad részig szódavizet adunk hozzá és elkeverjük. 10 dkg kávéfagylaltot és két deka tejszínhabot teszünk a tetejére, erre pedig kevés, finomra őrölt kávét. Szívószállal kínáljuk. ALKOHOL HOZZÁADÁSÁVAL KÉSZÜLT KÁVÉITALOK CAFÉ ROYAL: egy előre megmelegített kanálba kockacukrot teszünk, konyakot öntünk rá, meggyújtjuk, majd kis idő múlva, még égve, egy dupla feketébe csepegtetjük úgy, hogy a kávéban egy-két pillanatig égjen. DIÓS MOKKAKÁVÉ: minden dupla feketéhez két-három cl diólikőrt keverünk, a csésze is és a kávé is meleg legyen. KÁVÉFLIP: anyagszükséglet: egy dupla fekete, egy evőkanál porcukor, egy tojássárgája, 3 cl konyak és szájjég (kisméretű jégkocka). Shakerben (keverőedényben) összerázzuk, kiöblösödő pezsgőspohárban szolgáljuk fel, de előzőleg megszórjuk a tetejét finomra őrölt kávéval. KÁVÉPUNCS: egy tiszta edényben 2 dupla feketekávét, háromnegyed liter malagabort (az édes vermut is megfelel) felforralunk, majd levesszük a tűzről, és előmelegített, fémkeretben elhelyezett, füles poharakban forrón szolgájuk fel. LONDONI KÖD: erős feketekávét, vaniliafagylaltot és whiskyt keverünk össze megfelelő arányban (egy dupla feketéhez 5 dkg fagylaltot, és 5 cl whiskyt kell számítani). NÉGUSMOKKA: egy dupla fekete, egy kis adag vaníliafagylalt, 2-3 cl mokkalikőr, a tetején tejszínhabbal díszítve. ÖRMÉNY KÁVÉ: a kávéscsésze aljára cukrot teszünk, erre 1-2 cl tiszta szeszt öntünk, majd meggyújtjuk. A cukor karamellizálódása után a forró kávét hozzáöntjük, majd lefedjük. Fogyasztása előtt újra 1-2 cl tiszta szeszt öntünk rá. PÁRIZSI NÁSZ: egy nagyon erős dupla feketében feloldunk 15 dkg tejcsokoládét, jól elkeverjük, majd kissé lehűtjük. 3 dkg tejszínhabot és 5 cl konyakot keverünk hozzá. PÉCSI FLIP: 4 cl lehűtött kávélikőrhöz 4 cl tojáslikőrt keverünk, majd kevés tejszínhabbal díszítjük. K. M. APRÓ FORTÉLYOK, AMELYEKKEL MÉG ÍZLETESEBB LESZ A KÁVÉ (Blikk 1999-10-05) Egy csésze kávéra, teára, forró csokoládéra minden ünnepi alkalom nélkül is vendégül láthatjuk barátainkat, a szomszédainkat, gyerekünk pajtásait. Vannak apró trükkök, amelyekkel ezeket az egyszerű italokat különlegessé tehetjük. # Hihetetlenül hangzik, de a legjobb kávét (instant alapanyagból) kicsit lehűlt vízből lehet készíteni. A lobogó, forró víz ugyanis tönkreteszi, "kilúgozza" a kávé ízeit. # Ha a kávéfőzőben készült kávénak, erős keserű íze van, tegyünk hozzá egy csipet sót. # Az instant kávét keverjük ki egy kis tejjel, tegyünk bele egy csipetnyi kakaóport, majd ezután öntsük rá a meleg vizet. # Tegyünk egy kevés csokoládéreszeléket a kávéba, tetejére tejszínhabot, és szórjuk meg őrölt fahéjjal, pompás ital kerekedik belőle. # Egy fél csésze kávé egy fél csésze csokoládéval vegyítve szintén kellemes, új ízű ital. # A forró csokoládén nem képződik "bőr", ha kiöntés előtt habbá verjük az edényben. # Bár hagyományosan fémdobozban tartjuk a teát, javul ízállaga, ha üvegtartóba tesszük át. # A tea íze is jobb lesz, ha csak éppen forrni kezdett vízzel forrázzuk le. (Forrás: 501 konyhai tipp, Tevan Kiadó) KÁVÉLEXIKON (Nők Lapja 1999/49) ARABIKA KÁVÉ: A rendkívül aromás Coffea Arabica csodálatos íze és illata az évszázadok során minden kontinensen meghódította az embereket. Nem véletlen, hogy a legfinomabb kávék kizárólag arabica kávészemekből készülnek, és ez a kávéfajta a legdrágább és egyben a legkeresettebb is szerte a világon. Kizárólag a nagy tengerszint feletti magasságokon, némileg hűvösebb klímában érzi jól magát. ROBUSTA KÁVÉ: A Coffea Canephora ízei markánsabbak, koffeintartalma magasabb, mint az arabikáé. Keverékekhez, illetve instant kávékhoz kölünösen jól használható. Ez a könnyen alkalmazkodó kávéfajta a forró trópusokon, esetenként az alacsony fekvésű területeken is termelhető. A LEGFONTOSABB KÁVÉTERMELŐ ORSZÁGOK: A kávétermelő országok elhelyezkedésük alapján négy nagyobb földrajzi zónába sorolhatók: DÉL-AMERIKA - Az éves szinten több mint harmincmillió zsák kávét előállító Brazília a világ legnagyobb kávétermelő országa, amelyet szorosan követ a térségben Kolumbia, Venezuela, Peru és Ecuador. Az itt termelt, szinte kizárólag arabika kávé kiemelkedő minőségű, és világszerte keresett termék. KÖZÉP-AMERIKA - A térség országainak gazdasági életében kiemelkedő jelentőségű szerepet játszik a kávé Mexikótól Panamáig. Elsősorban kiemelkedő minőségű arabika kávét termelnek az itt található ültetvényeken. AFRIKA - Elsősorban a robusta kávé hazája Afrika, ahol Kenya, Tanzánia és Kamerun a legfontosabb termelő országok. ÁZSIA - Gyors ütemben nő az ázsiai országok súlya a világ kávépiacán. Indonézia, India és Thaiföld kávéültetvényin mind a robusta, mind az arabika kávéfajták kiváló minőségben megteremnek. KÁVÉLEXIKON (Nők Lapja 2000/02) KÁVÉHÁZ - A századfordulói rendelet szerint legalább 150 m2 alapterületű, 4 m belmagasságú, az utca szintjén levő üzlet, 2 billiárdasztallal. Többféle és más meleg és hideg italokon kívül egyszerű ételeket: omlettet, felvágottat, kis adag "zónákat" (pörköltet, belsőséget) is kínált. Alaptípusa mellet megkülönböztették a 'zenés kávéházat' és a 'café restauran-t', ahol teljeskörű vendéglői szolgáltatás volt. A jó kávé, jó világítás és fűtés mellett nagy gondot fordítottak a lapválasztékra, sőt néhol igényes kézikönyvtár is a vendégek rendelkezésére állt. Budapesten a nagy kávéházak éjjel-nappal nyitva tartottak. KÁVÉMÉRÉS - A fönti elvárásokat nem teljesítő kisebb üzlet, rendszerint mellékutcában, szerényebb választékkal, rövidebb nyitvatartással. KÁVÉNÉNŐKÉK - A kávésok tiltakozása és számtalan feljelentése ellenére a kávéházakból felvásárolt zaccból főzték ezek a női árusok a 19. századi Pest-Budán a "fickót" vagy "máslást". Az utcán olcsón mérték a szegények kedvelt meleg italát. KÁVÉS - 1949-ig önálló vendéglátós szakma volt, saját ipartestülettel, tanoncképzéssel, sajtóval. József körúti székházuk földszintjén kávépörkölő üzem működött, ahol minden kávéház számára összeállították az egyedi recept szerinti keveréket. KÁVÉLEXIKON (Nők Lapja 2000/06) MIRE FIGYEL EGY KÁVÉKÓSTOLÓ? Savasság - az a kissé karcos, mégis dinamikus íz, amely "életre kelti" a kávét. Aroma - a kávé illata - ez határozza meg az első benyomásainkat a frissességről és az ízről. Gyakorlatilag a kávé egyénisége. Testesség - vagyis ahogy a nyelvünk érzékeli a kávé sűrűségét és tartalmasságát. MI FÜGG A PÖRKÖLÉSTŐL? A pörkölés során a kávészemek jelentős vegyi átalakuláson mennek át, hogy a bennük rejlő íz és aroma teljes gazdagságában feljlődjön ki. Minél magasabb a pörkölés hőfoka, annál könnyebben hutnak fel a természetes olajok a kávébabszem felszínére. Ha azonban túl hosszú ideig pörkölik őket, a szemek megégnek és elveszítik aromájukat. KÁVÉLEXIKON (Nők Lapja 2000/10) KÁVÉSPECIALITÁSOK Melange - kávé és habosított tej fele-fele arányban Kaffee Biedermeier - kávé narancslikőrrel és tejszínhabbal Fiaker - feketekávé rummal és tejszínhabbal pohárban Jeges kávé - hideg kávé vaníliafagylalttal és tejszínhabbal Mazargan - hideg kávé jéggel és Maraschinoval Kaffee Royal - erős feketekávé és konyak egyenlő arányban cukorral felforralva, tejszínhabbal Kaffee Mocca - csokoládéval ízesített eszpresszó kávé, gőzölt tejjel felöntve Római eszpresszó - erős eszpresszólávé egy gerezd citrommal Frappe - hideg eszpresszó kávé, összerázva cukorral és jégkockákkal, ízlés szerint tejjel felöntve, hosszú pohárban, szívószállal szervírozva. KÁVÉLEXIKON (Nők Lapja 2000/15) KÁVÉKEVERÉKEK - Régóta köztudott, hogy a különböző fajtájú kávék házasításából jobb ízű ital készíthető; ám a valódi babkávét szikás társítani cikóriával, malátával, sőt árpával, rozzsal is. A találékony falusi asszonyok régen még a pörkölt szőlőmagot is felhasználták erre a célra. A "kávékeverék" feliratot viselő zacskókon mindig szerepel a pontos összetétel, érdemes elolvasni, mit is vásárolunk. A különböző fajtájú, de csak valódi szemeskávéból készült keveréket többnyire az angol "blend" szóval jelölik. SZEMCSENAGYSÁG - Finomabb őrleményből jobb kávé lesz, de vigyázat! A kávéfőzőnk típusához kell igazodni, nehogy eltömődjék és a mennyezeten kössön ki az egész! ZACC - A kávéfőzés hulladéka. Italkészítésre nem alkalmas. Keleten a csésze aljára száradó üledékből jósolnak. Aki az ilyesmiben nem hisz, használhatja a hűtőszekrény vagy dohos fiókok szagtalanítására: egy kistányér zacc egy nap alatt csodát művel. Virágföldhöz is keverhetünk néhány kanálnyit, növényünk szebben fejlődik tőle. KÁVÉLEXIKON (Nők Lapja 2000/19) IBRIK - Hosszú nyelű, fölfelé keskenyedő kicsiny edény, melyet a török kávé főzéséhez használnak. Fémből, többnyire sárgarézből készül. Az ibrikes kávéfőzéshez porított vagy közepesre pörkölt kávét kell használni. PORÍTÁS - Speciális őrléssel feldolgozott kávé. Akkor használatos, ha törökös kávét főzünk ibrikben. SZÁRAZ PÖRKÖLÉS - Tulajdonképpen nem pörkölés, hanem az a mód, amikor a szemeket nem vízzel hűtik, hanem a szabad levegőn hagyják lehülni. A levegőn való hűtés előnye, hogy a kávé ízét nem befolyásolja jelentősen. A nagyüzemi pörköléssel elterjedt vízhűtéssel szemben a levegőn hűlt kávé jobb minőséget eredményez. LEGKEDVELTEBB ITAL A KÁVÉ (Blikk 2000-03-21) BUDAPEST - A kávé a leggyakrabban fogyasztott ital Magyarországon, a harmadik helyen áll a 20 legkedveltebb élelmiszer és italféle toplistáján - derül ki a GfK Piackutató Intézet étkezési szokásokról végzett felméréséből. A teljes felnőtt lakosságot reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezése során 69 százalék említi kedvenc italként. KOFFEIN A PARKINSON-KÓR ELLEN (Vasárnapi Hírek 2000-06-04) A rendszeres kávézás védelmet a nyújt a Parkinson-kór ellen állítják amerikai orvosok. Vizsgálataikat több mint nyolcezer, japán nemzetiségű hawaii állampolgárral végzett felmérésükre alapozzák. Ezen statisztikákból kiderül, hogy azok, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét, ötször olyan valószinűséggel betegszenek meg majd az idegrendszer leépülését okozó kórban, mint a megrögzött kávéivók. A kutatók szerint a jelenség magyarázatát a koffein idegsejtekre gyakorolt hatásában kell keresni; ez a vegyület ugyanis pontosan azokat az agyi területeket aktiválja, ahol a Parkinson-kórt kialakító degeneratív változások lezajlanak. IZÜLETI GYULLADÁST OKOZ A KÁVÉ (Blikk 2000-07-29) WASHINGTON - A kávéfogyasztás növeli az izületi gyulladás kockázatát. Azok számára, akik napjában legkevesebb négy csésze feketekávét fogyasztanak, megkétszereződik ez a kockázat. Az Annals of the Rheumatic Diseases című orvosi szaklap legfrissebb számában megjelent cikk szerint napi 11 csésze fekete elfogyasztása már tizenötszörös kockázatot jelent. HALLOTTA? (Tvr-hét 2000/35) KÁVÉMEGVONÁS. A kávéimádó éppúgy függővé válik, akár az alkohol- vagy drogfüggő, még ha szenvedélye nem is vezet hasonló leépüléshez. A leszokás sem könnyű: a hirtelen "szakítás" a kávéval ugyanúgy megvonási tüneteket vált ki, mint a dohányosoknál a cigaretta elhagyása. Még ha csak két-három csésze volt is a napi adag, a hirtelen koffeinmentesség fejfájást, kimerültséget okoz - erre az eredményre vezetett az a kísérlet, amelynek során azt vizsgálták, hogyan lehet átszokni a feketéről az egészségesebb tejre, gyümölcslére, ásványvízre. KARCSÚSÍTÓ KOFFEIN (Kiskegyed 2000/41) Gondolatok a kávéról Van, aki barátja, s persze van, aki nem híve a rendszeres kávézásnak. Tán ebből is következik: nem mindent tudunk jól a koffein hatásairól. Összeszedtük a lényeget, amit a kávéivás nevű szenvedélyről tudni érdemes tudni. 1. A KÁVÉ FOGYASZT. IGAZ IS, MEG NEM IS. A koffein segíthet a fogyásban (csekély mértékben), de csak ha sokat iszik belőle: rendszeresen, több mint napi négy csészével. Ez az adag mintegy tíz százalékkal növeli a felhasznált kalória mennyiségét. (A hatás egyénenként nagyon eltérő lehet!) 2. A KÁVÉ JAVÍTJA A KONCENTRÁLÓKÉPESSÉGET IGAZ. A koffein növeli az éberséget. Elősegíti a gyorsabb reagálást, tehát figyelmesebbé tesz, de nem hat a memóriára, általa nem rögzülnek intenzívebben a tudnivalók. 3. A GYAKORI KÁVÉZÁS ÁLMATLANSÁGOT VÁLTHAT KI. IGAZ IS, MEG NEM IS. A rendszeres kávézóra (napi 3-5 csésze) az alvást illetően semmilyen hatást nem gyakorol a koffein. Nem úgy a ritkán és rendszertelenül kávézó szervezetére: ő bizony nehezebben alszik el és gyakran felébredhet. Épp ezért délután négy órá után - ha jól szeretnénk aludni - már ne fogyasszon kávét 4. GYEREKET TILOS KÁVÉVAL KÍNÁLNI. NEM IGAZ. A koffeinnek gyenge a stimuláló hatása, tehát kis mennyiségben egyáltalán nem veszélyes. A gyerek reggeli tejébe - az íze miatt - bátran tehet néhány csepp kávét. Persze semmiképpen sem 8-10 éves kora előtt. (fo) A KÁVÉ KIVÁLÓ ROVARIRTÓ, DE AZÉRT FINOM (Vasárnapi Hírek 2001-05-13) A kávét a teához hasonlóan több ezer éve ismerjük. Élénkítő és frissítő hatását már a kopt szerzetesek is felfedezték, más feljegyzések szerint a II. században élő, etióp kecskepásztorok figyeltek fel arra, hogy állataik rendkívül virgonccá váltak, miután a kávécserjét lelegelték. E megfigyelés alapján kóstolták meg a kávé leveleit és termését. Az arábiai kávét a VI. század óta termesztik, sőt már akkor egy arab természettudós gyógynövényként is említést tesz róla. Az afrikai és a Karib- tenger térségében élő népek élénkítő hatásán kívül ismerték még, lázcsillapító és rovarcsípések okozta mérgezések elleni hatását. Használták még asztma és sárgaság ellen is. Samuel Hahnemann (1755-1843) a klasszikus homeopátia megalapítója hevesen ellenezte gyógyszerkísérletei alatt a kávézást, mert sok szernél ellenszerként hat, és "az egész idegrendszert érintő ingererővel rendelkezik". Magyarországon Mátyus István részletesen ír a kofféról vagy kafféról az Ó és Új Diateticájában a kávé elkészítéséről és hatásairól: "vizelethajtó, verejtékezést segítő, mellfájást és köhögést könnyítő, valamint emésztést javító hatását emeli ki, de szól arról is, hogy az éhomra és túlzott mértékben történő fogyasztása káros lehet." Oscar Jankelson és társai kimutatták, hogy a vércukorszint jelentős mértékben magasabb kávéfogyasztás után, mint előtte. Ez a felismerés nagy nyugtalanságot okozott és kutatásba kezdtek a kávé káros hatásának tanulmányozására. Kiderült, hogy növeli a szabad zsírsavak szintjét a vérben, így érelmeszesedést és degeneratív betegségeket okoz, elősegíti fibrillációs típusú szívzavarok létrejöttét. Kísérletek bizonyították, hogy a kávéfogyasztás 10 hétig való teljes beszüntetése esetén a vér koleszterinszintje átlagosan 13 százalékkal csökkent. Akik visszatértek a kávéfogyasztásra azoknál koleszterinszint fokozott emelkedését tapasztalták. A kellemetlen mellékhatások fokozódnak, ha túlzott mértékben isszák. Van aki 9 kávét is megiszik naponta! Ajánlott a napi 1-2, és ne ámítsuk magunkat, ha esetleg koffeinmentes kávé rabjai vagyunk, mert ugyanolyan káros mellékhatásokkal számolhatunk, melyeket a koffein kinyeréséhez használt oldószerek okoznak. A tejes kávé rendszeres fogyasztása ízületi megbetegedésekkel jár. Pedig milyen kellemes egy jól elkészített fekete egy szép csészéből, főleg ha még ágyba is hozzák. Mi okozza e kellemes ízt? A pörkölés során a trigonellinből, cukorból, szabad aminosavakból és peptidekből képződnek a kávé kellemes aromájáért felelős anyagok, melyek száma (szinte hihetetlen) meghaladja a százat. Közismertek a koffein hatásai: izgatja a központi idegrendszert (leginkább ezért fogyasztjuk), serkenti a gyomorszekréciót, értágító, légzésközpont-izgató és a kialakuló betegségeket nem is sorolom fel, csak elgondolkodtatónak néhány érdekességet. Megfigyelték, hogy ha a hernyók táplálékaihoz csak kis mennyiségű koffeint adnak, azok elvesztik étvágyukat, megráncosodnak és elpusztulnak. Hasonló hatásúak a rokon vegyületek (teofillin- és metilxantincsoportok), amelyek a teában, kakaóban, kólában találhatók. A lárvák már 10 százalékos kávépor- és 3 százalékos teapor-koncentráció esetén 24 órán belül elpusztulnak. Tehát e mindennap fogyasztott "ártalmatlan" italok, kiváló rovarirtó szerek! Ebből joggal feltételezhető, hogy szervezetünkre sem olyan ártalmatlanok. Élénkítsük magunkat inkább reggeli tornával, hideg-meleg vizes váltózuhannyal, fejenállással, vagy friss levegőn végzett légzőgyakorlatokkal. Köveskuti Tünde RÉMHÍREK TERJEDTEK A KÁVÉRÓL (Vasárnapi Blikk 2001-09-16) Nincs még egy ital a világon, amelynek hatásairól annyit vitáznának, mint a kávé. A 18. században III. Gusztáv svéd király sajátos módon próbálta bebizonyítani a fekete leves mérgező hatását: megparancsolta, hogy egy halálraítéltet ezentúl csak kávéval, egy másikat pedig kizárólag teával itassanak. Az eredmény: sem az orvosok, sem az uralkodó nem élte túl a két kísérleti alanyt. A teaivó 83 éves korában halt meg, a kávéivó pedig még nála is idősebb kort élt meg. A kávékutatás napjainkban újra a laboratóriumok slágertémájává vált. A legújabb eredmények megcáfolták azokat a vélekedéseket, amelyek szerint a fekete ital valósággal gyilkolja a szívet. Szakértők szerint ez a téveszme azért terjedhetett el világszerte, mert a kutatók sokáig nem vettek tudomást arról, hogy a kávéivók nagy többsége dohányzik is. Müncheni kutatók nemrég a kávébab pörkölésénél keletkező, a szemeket barnára színező anyagot vizsgálták meg. A kísérletek bebizonyították, hogy ez az anyag fékezi a rákos daganatok fejlődését. Koreai kutatók az asztma ellenszerét fedezték fel a serkentő italban, amerikai laboratóriumokban pedig a Parkinson-kór megelőzésének módszerét kutatva került terítékre a kávé. A JÓ KÁVÉ TITKA (Blikk 2002-07-25) A technika fejlődésével egyre több kávéfőzési módszer érhető el már saját háztartásunkban is. Elmagyarázzuk a kávé főzésének négy legelterjedtebb módját: az eszpresszó, a török kávé, a francia kávé és a filtereskávé-főzés fortélyait. A TÖRÖK KÁVÉ A kávé elkészítésének legősibb módja a török kávé. A módszer lényege, hogy a vizet a cukorral és személyenként egy kiskanál finomra őrölt kávét egy fém edényben, úgynevezett ibrikben felforralják. Jól összekeverik és még néhányszor felforralják. Egyes országokban úgy tartják, hogy akkor igazi, ha kifut. Amelyik kávénak nincs vastag habja, az rosszul elkészített vagy rossz minőségű. Ez a kávéfajta, mivel főzéséhez filtert nem használnak, erős, és íze jelentősen eltér a nyugati országokban megszokottól. A PRESSZÓKÁVÉ A presszókávét sokszor a kávé típusára használják, de ez a kifejezés csak az elkészítés módjára vonatkozik. A presszó olyan kávét jelent, amelyet abban a pillanatban készítenek el, amikor szükség van rá. A módszer lényege, hogy a víz nyomás alatt, gyorsan fut át a kávén. Ez történhet tűzhelyen és gépben is. Bár a módszer meglehetősen gépesített, a jó kávé elkészítése itt is művészet. A kávénak lassú, egyenletes tempóban kell ki kifőnie, és amikor már rotyog, még kisebb lángra kell állítani a gázt. A végeredmény akkor tökéletes, ha a kávét vékony, krémes aranybarna hab koronázza. A FRANCIA KÁVÉ Mostanában kezd elterjedni a világon, de leginkább Nyugat-Európában népszerű. Egy tartályszerű edénybe durva őrölt kávét tesznek, és leöntik fonó vízzel. Körülbelül 4 percnyi kioldódás után a szűrő segítségével a kávéőrleményt lenyomják a tartály aljára, és a leszűrt kávét csészébe töltik. Az így nyert kávé erőteljes kávéaromája kissé a török kávéra emlékeztet, de a módszer nagy előnye, hogy egyszerre oldhatjuk meg a kávékészítés és szervírozás feladatát. A FILTERES KÁVÉ Egyik legnépszerűbb kávéelkészítési mód, azoknak, akik a gyengébb kávét kedvelik. A kávégépben egy szűrőbe helyezik a közepesre vagy finomra őrölt kávét, amelyen a forró víz lassan átcsorog. A filteres módszer két legnagyobb hibája, hogy a kávé sokszor átveszi a papírszűrő ízét, illetve, hogy a gépbe szerelt, a kávét melegen tartó platnin állva a kávé elveszti aromáját. A legjobb kikapcsolni ezt a funkciót, így a kávé megőrzi eredeti zamatát. TUDTA ÖN, HOGY... ...a kávék 57%-át reggelire isszák, 34%-át pedig étkezések közben. ...a kávé megítélésében jobban hagyatkozunk a szaglásunkra, mint az ízérzetünkre. ...több koffeinmentes kávét adnak el januárúan az újévi fogadalmak miatt. ...a kávé a legnépszerűbb ital a világon, évente 400 milliárd csésze fogy belőle. ...a kávézók 37%-a feketén, 63% pedig édesitóvel issza a kávét. KÁVÉBÓL TRÁGYA (Blikk 2002-11-15) ACAPULCO (MTI) - Az alacsony világpiaci árak stabilizálása érdekében a mexikói termelők 3,8 millió kilogramm kávébabot vontak ki a forgalomból. A 63 ezer zsák, gyengébb minőségű kávét Acapulcóban trágyának dolgozták fel. Mexikó a kávé más célú feldolgozásával azt juttatta kifejezésre, hogy tartja magát a közép- és dél-amerikai országokkal kötött megállapodáshoz. A Nemzetközi Kávészervezet keretében - amely 45 exportőr, és 18 importőr ország a tagja - Mexikó kötelezettséget vállalt, hogy évi 5 százalékkal csökkenti kávéexportját. Londonban az irányadó robusta kávé ára januári szállításra tonnánként 15 dollárral 755 dollárra csökkent hétfőn. CSÖKKENŐ KÁVÉTERMÉS (Blikk 2003-01-07) ETIÓPIA - Akár harminc százalékkal csökkenhet a kávétermés Etiópiában a súlyos szárazság miatt. Ez 15 millió ember megélhetését veszélyezteti.