TIZENKÉT PONT A FUTBALLHULIGÁNOK ELLEN (Népszabadság 1999-06-09) A hazai futballhuliganizmus veszélyezteti a sportrendezvények - főleg a futballmeccsek - biztonságát. Ám ellene mit sem segít az évek óta tartó tehetetlen útkeresés, hidegen hagyja a ráolvasás és a moralizálás. A néző(tér)i erőszak kezelésével egy éve már pártpolitikusok is foglalkoznak. A preventív, hatékony megoldásnak azonban se híre, se hamva. Jómagam a sportrendezvények biztonságáról szóló törvénytervezet "szövegszerkesztőjeként" vallom, hogy a demokratikus jogállam nem kapitulálhat a vandalizmus előtt. Tártós, korrekt megoldást azonban csak a törvényi, a közhatósági és erőszakmentes gyakorlati lépések együttesen hozhatnak. Nem a jogászok találták ki a sporttal alig összefüggő randalírozást, s nem is ők fogják azt a paragrafusokkal megszüntetni. Csakhogy ma nincs sem korszerű jogi és tárgyi infrastruktúra, sem pedig "sportszerű" megelőzés. Minden országnak, illetve klubnak, sportágnak vagy olyan "kemény magja" van, mint amilyet megengedhet) magának, vagy olyan, amilyet tartósan eltűr, és ezért megérdemel. Számtalan lehetőség kínálkozik a szurkolói rendbontás megfékezésére a kormányzat cselekvésétől kezdve a nézők önkéntes összefogásáig. Nézzük, mit tehetnének például a klubok. 1. Abba kell hagyni a mellébeszélést, az egymásra mutogatást, az alibi cselekvést és a csodavárást. Baj esetén legalább őszinte és következetes elhatárolódás legyen - a sajnálkozáson túlmenően - a néző(tér)i rendbontás köztörvényes bűnügyeitől s azok elkövetőitől. Ezt az hitelesítheti, ha a klub segíti az igazságszolgáltatás munkáját. Mindenféle kivétel és mentségkeresés nélkül készüljön feljelentés, továbbá legyen belső vizsgálat is, ha a sportrendezvény kapcsán báncselekményt vagy szabálysértést követtek el. Okvetlenül érvényesítsék azok kártérítési - továbbá munkajogi, szolgálati, egyesületi - felelősségét, akik bárkinek jogellenesen kárt okoztak. A klub szakembereinek legyen munkaköri kötelességük és felelősségük a kellő jogi fellépés vagy kezdeményezés. A klub egyértelmű válaszlépéssel vegye elejét annek a szemléletnek, hogy - úgymond - a randalírozás könnyen megúszható, hecc csupán, benne van a pakliban. 2. Tanítsuk meg gyermekeinket, sportolóinkat, sportvezetőinket (!), a sport szakszemélyzetét és a szurkolókat a fair playre a pályán, a nézőtéren és kint az életben egyaránt. Nem biztos, hogy ez csakis frázispufogtatással lenne egyenlő. (Például beszélni kellene arról, hogy az ellenfél, a vendégszurkoló nem ellenség, sőt idegenben mi magunk is ugyanezek leszünk már a jövő héten.) Hiteles (szakembertől származó felvilágosítás, jogi eligazítás, ösztönző példamutatás és derűs tréning ezt meggyőzővé tudná tenni. 3. Korszerű "filozófia" mentén kell újragondolni a sportlétesítmények helyzetét, rekonstrukcióját és fejlesztését, továbbá az azonnali és a távlatos biztonsági teendőket és követelményeket. Ahány ház, annyi szokás, de a közös kötelezettségek megfogalmazhatók. Egy ideig még "vandáltűrő" műszaki megoldások is kellenek, amelyek elvonják a muníciót a dobálásoktól, és jól elszigetelik egymástól az ellenséges táborokat. Már most munkálkodni kell egy korszerű beléptetési rendszer kialakításán, számítógépes megalapozásán. Ugyanez vonatkozik a szurkolók stadionon belüli mozgását figyelemmel kísérő, az irányítást vezérlő, a jogsértéseket dokumentáló kamera- és komputerrendszer kiépítésére is. A jövőt pedig itt az jelentheti, ha olyan multifunkcionális sportlétesítmények lesznek, amelyek a meccstől függetlenül az egész családot várják, odaszoktatják. Legyen tudatos cél, hogy a lecsúszott társadalmi rétegek mellett vagy helyett mindinkább a középosztály is érezze, hogy ott a helye a stadionokban, mert az élmény, a minőség és a biztonság odavonzza. 4. Akár a holnapi naptól kezdve alkalmazható olyan profi biztonsági szakember, aki felelős vezetője és koórdinátora a stadionban a rend fenntartásának. (Ezt a törvénytervezet utóbb kötelezővé is tenné.) E személy nyilvánvalóan nem egy karszalagos nyugdíjas bácsi, aki pár száz forintért napozik a friss levegőn. Össze kell hangolni ugyanis a sportrendezvényen jelen lévő hatóságok, közszolgáltatók, magán biztonsági erők; rendezők és árusok tevékenységét; el kell hárítani az esetleges konfliktusokat vagy veszélyeket; gondoskodni kell arról, hogy a rendezvényt megelőző és követő időszak is szervezett rendben teljen el. Szakmailag mindez ki van találva; ehhez 1993 óta az Európa Tanács 70 pontból álló forgatókönyve ad sorvezetőt. Kétségtelen viszont, hogy a kijelölt biztonsági felelős hatalmas kockázatot visel, mivel rendzavarás esetén az ő gondatlansága miatti felelőssége is érvényesíthető. (Tipikusan ma senki-semmiért nem felel.) A kompetenciát e szerint kell megszabni. 5. Külföldi példák nyomán itthon is sportszerű, erőszakmentes irányba kell terelni a szurkolók öntevékeny mozgalmait, szervezeteit. Pusztán három tennivaló kiemelésére van itt mód. Egyrészt csak azok a közösségek kapjanak a klubtól és másoktól támogatást, akik nem tűrik meg soraikban a rendbontókat. Másrészt kedvezményékkel, ösztönzőkkel is segíthető a tartós kötődés a klub sportolói és szurkolói, továbbá üzletei, utazási irodái stb. között. Harmadsorban kapjanak felelős részt ezek a közösségek a rend szavatolásában, és ismerjék is el eredményes munkájukat. 6. Kevés szót kell vesztegetni azokra az anomáliákra, amelyek az alkoholfogyasztás, a füstbombázás, a petárdázás, a különböző tárgyak dobálása tapasztalhatók. Aki veszélyes tárgyat dob a játéktér vagy a nézők felé, azt függetlenül a következménytől, ki kell emelni, a tömegből, és ki kell zárni a rendezvényből. Ittas vagy bódult embert nem szabad a stadionba beengedni akkor sem, ha érvényes jegye van. A sportszakma bevonásával döntsünk attól, hogy sportrendezvényeken papírpohárból sör kiszolgálható legyen-e, vagy ez is tilalmas. Elemezni kell a többi biztonsági kockázatot is. 7. Rendszerint példátlan jogi nonszenszek (is) jellemzik azokat a szerződéseket, amelyek a nézők és a rendező klubok között jönnek létre: a "generálfeltételeket" a jegy hátoldalára is rányomják. Képtelenség, hogy a klub szinte minden felelősséget lerázna magáról; de sokszor irreális az az előírás is, amely a nézőt korlátozná. A mainál korszerűbb polgárijogiszabály-köteg vonatkozzék ezekre a típusszerzódésekre, a jogokra, a kötelességekre és a felelősségre; és nagyon precíz, korrekt tájékoztatás hangozzék el e tudnivalókról. Ehhez képest az, hogy időnként megafonon figyelmeztetik a bekiabálókat, édeskevés. A tájékoztatás indokolt esettén idegen nyelven is történjék meg. 8. A nemzetközi sportrendezvényeken sajátos többletfeladatok és kötelezettségek jelentkeznek: a nemzetközi sportszervek a legkisebb hibát is kíméletlenül szankcionálják. Külön(leges) terveket kell tehát készíteni az ilyen alkalmakra, ide értve azt is, ha a magyar klub nem pályaválasztóként, hanem vendégként szerepel. El kell nálunk is érni, hogy - a brit példa nyomán - csak az mehessen külföldre vendégszurkolóként, aki futballhuligánként, otthon köztörvényes bűncselekményt nem követett el. 9. Nem hagyható figyelmen kívül a klubok közötti természetes, korrekt és gyümölcsöző együttműködés szükségessége. Tapasztalatom szerint nem lehet bevárni azt, hogy - esetleg évek múltán, aktuális botrány nyomán - lép majd a kormányzat, a szakszövetség, s átírja a feltételeket, vagy legalábbis a felelősségi viszonyokat. A klubok közös biztonsági "chartája" sokkal ígéretesebb, kézenfekvőbb ennél. 10. Előbb-utóbb megérlelődik egy közös sportbiztonsági alap kialakításának esélye is, amely forrást adhat a bekövetkezett károk, bajok kompenzálására, továbbá talán szerény fejlesztésre is. Pénz nélkül a biztonság sem biztosítható, ugyanakkor az erre fordított pénz nem csak kiadás, hanem előfeltétele is lehet hogy a nézők visszatérjenek a lelátókra. 11. Nincs direkt összefüggés ugyan a sportrendezvény minősége és a biztonság színvonala között, de e két dolog mégsem választható el élesen egymástól. Ha jobb lesz a futball, elementárisabb az élmény, akkor kevesebb lesz az üresjárat, amikor a nézők egymással szórakoznak, mert unják, amit látnak. Ha pedig szuperfutball lesz Magyarországon, akkor az óriási üzlet: mindjárt nem fogják vagy nem hagyják kockáztatni a valódi gazdák, a befektetők. Kell tehát a sportban is a "minőségbiztosítás". 12. Két utópia maradt a sor végére. Egyrészt az, hogy becsületes monitorizálás (vagyis részrehajlástól mentes, független értékelés, profi testületi kontroll) kísérje figyelemmel a lelátói viselkedéseket. (Ma még igazán azt sem tudjuk, mely körből verbuválódnak a futballhuligánok, mi motiválja őket, s mivel befolyásolhatók.) Másfelől, amint sikerül lépésről lépésre a társadalmi devianciát visszaszorítani, és egy jól működő, szolidáris, közösségei révén az értékekre vigyázó (civil) társadalmat kiépítenünk, a rendbontásokban ma tetten érhető düh, elkeseredettség és engesztelhetetlen szembenállás is mérséklődik. Egyelőre azt tehetjük, hogy a klubok mint természetes közösségek felismerik, támogatják, kiszolgálják mindezt. Kolláth György alkotmányjogász, a TF tanára