AZ ERDŐ FOHÁSZA  (Reggeli Délvilág 1993-01-26)

Erdőkben, pihenőparkokban fatáblákon olvasható ez a szöveg: "Vándor, ki
elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg
téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába
menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a
gerenda, mely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy,
melyben fekszel, a deszka, amelyből csónakod építed, én vagyok házad
ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem,
hallgasd a kérésem:

NE BÁNTS!"

Nos, vajon hányan olvassák el ezt a bölcs intelmet, és hányan szívlelik
meg?! Mert az utcákon, tereken sétálva mit tapasztal az ember? Felháborodva
látja, hogy a fák törzsei tele vannak tűzdelve papírfecnikre írott
hirdetési szövegekkel, amelyeket barbár módon, vasszegekkel erősítettek
fel, súlyosan sebezve a hámréteget. Főleg a forgalmasabb helyeken: piacok
környékén és a főutcákon éktelenkednek ezek az egyébként is illegális
hirdetések. Mindezek, amellett, hogy erősen rontják a városképet, a durván
bevert rozsdásodó vasszegek károsítják a fák életét.

A környezetvédők figyelme erre a szomorú jelenségre is kiterjedhetne. S a
fák védelmében "Az erdő fohásza" című szöveget – sokszorosítva – helyes
lenne elhelyezni a városok forgalmasabb helyein – figyelmeztetésül. Mit is
kér az erdő fája?:

"Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd a kérésem: NE BÁNTS!"

– várkonyi –