FEKETE, FEHÉR, ZÖLD ÉS RÓZSASZÍNŰ BORS (Népszabadság 1998-04-23) A borsnak, ennek a sokféleképpen felhasználható nemes fűszernek a hazája az Egyenlítő vidéke, elsősorban Indiában, Srí Lankán és Indonéziában termesztik. A borscserjét fára vagy hosszú karóra futtatják, 3-5 méter magasra is megnő. Jelentéktelen virágai vannak, melyekből kalászonként 20-30 először zöld, majd sárga, végül pedig érett állapotban piros bogyók fejlődnek ki. A borscserje körülbelül 30 évig él és terem. Indiából évente 25 millió kilogramm borsot exportálnak. A fekete, zöld, rózsaszínű és a fehér bors ugyanazon a növényen terem. A fűszerbogyócskáknak a színe attól függ, hogy mennyire éretten szedték le. Ennek megfelelően különböző az ízük és különböző a fűszer feldolgozási módszere is. FEKETE BORS A borsszemeket zölden, még éretlen állapotban szedik le és néhány napig fermentálás céljából állni hagyják. Ezután szétterítve addig szárítják a napon, ameddig a szemecskék ráncosak és barnásfekete színűek lesznek. FEHÉR BORS A borsszemeket röviddel a pirossá érés előtt szedik le a cserjéről. Zsákba téve nyolc napig vízben áztatják. Ezután kiteregetik a kis bogyócskákat és eltávolítják róla bőrét. Ekkor a magocskák szürke színűek, ismét megmossák és a napon addig szárítják, amíg sárgásfehér színű lesz. ZÖLD BORS A még zöld, éretlen bogyócskákat vagy megszárítják, vagy pedig sóban vagy ecetes sós lében konzerválják. RÓZSASZÍN BORS Érett állapotban begyűjtött és szárított bogyócskák. A borsot egészben, finomra őrölve vagy durvára darálva használják ételek pikáns fűszerezésére. Az egészben hagyott borsszemek levegőtől elzárva hűvös és száraz helyen tárolva bármeddig eltarthatók és megőrzik aromájukat. Egész borsot olyan ételek ízesítésére használnak, melyben a borsszemeket sokáig kell főzni és így ízük, aromájuk az ételbe kerül. Leggyakrabban őrölt borsot használnak az ételek ízesítésére. Minél finomabbra daráljuk a borsot, annál jobban érződik aromája. Az őrölt bors a tárolási idő alatt veszít aromájából, célszerű ezért csak használat előtt ledarálni vagy pedig a borsdarálóból közvetlenül az ételre szórni. Sötét színű ételekhez az erősebb, illatosabb fekete bors, világos ételekhez az enyhébb fehér bors illik. A zöld bors tiszta aromájával igen kellemes ízt kölcsönöz az ételnek. Kádár Márta