VÉRES ROMANTIKA (HVG 2000-05-06) Bonnie és Clyde Az Észak-Magyarországon nemrégen elfogott rablópáros "névadói", Bonnie és Clyde a nagy gazdasági világválság idején az USA délnyugati részén játszottak vérre menő bújócskát a törvény embereivel. Eleinte a farmerokat kizsigerelő, bankárokat megbüntető népi hősöket láttak bennük, ám hidegvérű gyilkosságaik után már nem hullajtottak könnyet értük, amikor kétévi ámokfutás után lelőtték őket. Mítoszukat viszont több könyv, valamint egy 1967-es, Oscar-díjas film is életben tartja. A korabeli sajtó imádta a kalandjaikat, újabb és újabb rablásaik, gyilkosságaik, a rendőrök elől való menekülésük mind címlapra került. A harmincas évek elején debütált hordozható Kodak-kamera lehetőségeit kihasználva saját magukat reklámozó fényképeket készítettek egymásról, a lapoknak elküldött felvételeken büszkén pózoltak fegyvereikkel, a szájukban szivarral. Henry Fordnak, a legendás autógyárosnak köszönőlevelet küldtek a V8-as motorokért, az ezzel felszerelt autók ugyanis megkönnyítették szökéseiket az őket üldöző rendőrök elől. Bonnie és Clyde a közel két évig tartó, az Egyesült Államok délnyugati államait felölelő, véres ámokfutás során igazi médiasztárrá vált. Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével 1967-ben film is készült róluk, amely az operatőri munkáért Oscar-díjat kapott. Az alacsony, törékeny alkatú, vörösesszőke Bonnie Parker 1910-ben egy texasi kisvárosban, Rowenában született. Szülei farmokon dolgoztak bérmunkásokként, a család szűkösen élt, és szegénységük még nyomasztóbb lett, amikor Bonnie apja fiatalon meghalt, anyja pedig három gyermekével a megélhetés reményében a Dallashoz közeli Cement Citybe költözött a nagyszülőkhöz. A jó tanulónak számító Bonnie vasárnaponként anyjával s nagyanyjával a helyi baptista templomba járt, ám a korán nőiesedő fruska egyre több időt töltött iskolakerüléséről és csínyeiről nevezetes kortársával, Roy Thorntonnal. Aztán 16 éves korában megszökött lovagjával, s férjhez is ment hozzá. Thornton azonban lopásért börtönbe került, Bonnie pedig Dallasban pincérnősködni kezdett. Clyde Chestnut Barrow 1909-ben a szintén texasi Telecóban látta meg a napvilágot, nyolc testvére közül ötödikként. Szülei bérelt földön gyapotot termesztettek, de alig keresték meg a megélhetésre valót. A küszködést megunva Dallasba költöztek, ahol az apa egy benzinkútnál kapott állást. A tízfős család egy kis szobában húzta meg magát, de ez is előrelépés volt a vándorlás időszakához képest, amikor többnyire hidak alatt aludtak. A magas, barna hajú és barna szemű Clyde hamar otthagyta az iskolát, és bátyjával, Buckkal bolti lopásokkal múlatta az időt. Egy este, nagyobb balhét keresve, automobilt loptak, s rabolni indultak a közeli Denton városkába. Egy garázsból elvittek egy széfet, ám a rendőrségi járőrkocsi fölfigyelt rájuk, a két fivér menekülés közben egy lámpaoszlopnak hajtott; Clyde-nak sikerült elmenekülnie, de Buckot elfogták, s börtönbe zárták. Nem vallott azonban az öccse ellen, aki már másnap a szomszédos Wacóban járt társaival boltokat feltörni. Clyde és bandája 1929-re már a környék rémévé vált, s a következő év januárjában egy bandatag húgát meglátogatva ismerkedett meg Bonnie-val: mindkettejük részéről szerelem volt első látásra. Egy hónappal később azonban a rablásaival és betöréseivel amúgy nyíltan dicsekvő Clyde-ot letartóztatták, s a wacói bíróság melletti fogdába csukták. Bonnie azonban egy látogatáson becsempészett neki egy pisztolyt, amellyel Clyde és cellatársa lefegyverezték az egy szem őrt, és megszöktek. Kedveséhez Dallasba nem mehetett, mert ott vártak rá a rendőrök, ezért társával Illinois, majd Ohio államba vette az utat, ahol benzinkutakat és üzleteket rabolt ki a később "védjegyévé" vált módszerrel: akcióihoz autót lopott, s ha kellett, országúti hajszában menekült a rendőrök elől, az akkor igazi száguldásnak számító 100 kilométer fölötti sebességgel. Azt a leckét azonban még meg kellett tanulnia, hogy a rablás után azonnal cseréljen rendszámtáblát. Mivel ezt az egyik esetben nem tette meg, egy szemtanú emlékezett a menekülő kocsi rendszámára, Clyde-ot és társát elkapták, majd kiadták Texasnak. A rablásokért és a szökésért halmazati büntetésül 1930 végén 14 évet kapott, amit a valóságos földi pokolnak számító huntsville-i kényszermunkatáborban kellett letöltenie, ahol a fegyőrök rendszeresen sorsot húztak, aznap ki verheti meg a kiszemelt rabot. Clyde-nak, hamar menekülhetnékje támadt, ezért megkérte egy társát, hogy egy fejszével csapjon a lábára. Két lábujja odaveszett, ám "cserébe" visszanyerte a szabadságát: a texasi kormányzó állapotára tekintettel 1932 februárjában amnesztiában részesítette. Első útja a rá hűségesen váró Bonnie-hoz vezetett, majd rögtön bandát szervezett. Az újabb bevetésekre már kedvese is vele tartott. 1932 áprilisában azonban egy boltos kifosztásakor társuk, Ray Hamilton pisztolya elsült, az áldozat meghalt. Clyde végképp törvényen kívül került, bujkálni kényszerült. Bonnie mindenhová követte. "Bonnie és Clyde"-ként akkor kezdték emlegetni őket, amikor az egyik búvóhelyüket fölfedező rendőrt megautóztatták, majd szabadon engedték anélkül, hogy egy haja szála görbült volna, s a férfi csak a keresztnevükre emlékezett. A rablópár körüli mítosz kialakulását a társadalmi és a gazdasági környezet segítette. Az 1929-es Wall Street-i tőzsdekrach elsősorban a pénzvilágban szedte áldozatait, a bekövetkező súlyos recesszió viszont amerikaiak millióit tette földönfutóvá, s a mezőgazdasági régiókban tovább növelte a kétségbeesést a rendkívüli aszály. Ebben a helyzetben Bonnie és Clyde működésük területén, Texas, Oklahoma, Arkansas, Új-Mexikó és Missouri államokban valóságos népi hősöknek számítottak, akik móresre tanították a minden nehézség okozóinak vélt, a fizetésképtelen farmerek földjét könyörtelenül elárverező bankokat. Bonnie és Clyde ámokfutását azonban a helyi rendőrök, valamint a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) nem díjazták, s az akkori idők egyik legnagyobb hajszáját indították a bűnöző pár kézre kerítésére. Ők viszont úgy választották meg célpontjaikat, hogy azok államhatárhoz közeli városokban legyenek, üldözőik ugyanis nem követhették őket egy másik szövetségi államba. A sajtó címlapon számolt be a rabló szerelmespár és társaik, a kor nagy vívmányát, az automobilt fölhasználó kalandjairól, amiket szinte a térképen követhető módon hajtottak végre. Ám a banda várható mozgását a rendőrök is egyre könnyebben ki tudták számítani. Ráadásul egy autós üldözés után Bonnie súlyosan megsérült, s 1933 júliusában egy Missouri állambeli városkában csak hevesebb tűzharcban tudtak kitörni a páncélozott autóval is felvonuló rendőrök gyűrűjéből. Ekkorra már a nyomukban volt egy fiatal dallasi seriffhelyettes, Ted Hinton, aki azt próbálta meg kihasználni, hogy Bonnie és Clyde a nevezetes ünnepek idején mindig kapcsolatba lépett a családjával. 1933. november 21-én rajtaütöttek a páron, amikor az megérkezett a Clyde anyjának születésnapja alkalmából tartott piknik megbeszélt helyszínére, ám amikor megadásra szólították föl őket, tűzharc tört ki, s Bonnie és Clyde elmenekült. Vesztüket végül egy árulás okozta. 1934 januárjában kiszabadították a munkatáborból - ahol korábban Clyde is raboskodott - egy társukat, aki magával vitte az autólopásért elítélt louisianai Henry Methvint. A texasi börtönök főfelügyelője az eset miatt egy lovas rendőrből lett embervadászt állított a bandára, Frank Hamert. Hamer és csapata ettől fogva követte a banda feltételezett útját, s Louisianában a segítségükre sietett a pár halálraszántságától megrémült Methvin apja is - az ő farmján rejtőzködtek -, aki annak fejében, hogy fia a villamosszék helyett megússza börtönbüntetéssel, segített csapdát állítani Bonnie-nak és Clyde-nak. 1934. május 23-án csalták őket kelepcébe azzal, hogy leállították a farmhoz vezető út szélére Methvin ütött-kopott teherautóját. Ezt meglátva a közeli kisvárosból a farmra tartó Clyde megállt, hogy megkeresse társa apját; a bozótban rejtőző Hamerék ekkor nyitottak tüzet. Bonnie és Clyde azonnal meghalt, még az autójukat is szitává lőtték. Dallasban külön sírban nyugszanak, az emléküket pedig az amúgy irodalomkedvelő Bonnie által írt, Bonnie és Clyde története című, a közeli halállal számot vető vers őrzi, amelyet a nő utolsó találkozásakor adott át anyjának. A vers minden akkori újságban megjelent, s meghatározó része lett a 21 hónapos ámokfutása során 12 emberrel végző rablógyilkos párt övező folklórnak. Nagy Gábor (New York)