CHENREZIG (AVALOKITESVARA) ÁLDÁSOS MANTRÁJA: OM MANI PADME HUM

Ha az Om Mani Padme Hum mantrát ismétled, azzal felhívod magadra a szeretet és határtalan együttérzés megtestesítőjének tekintett Chenrezig (Avalokitesvara) hatalmas és jóindulatú figyelmét, és megkapod áldását. Ezt a mantrát bárki recitálhatja, nem szükséges hozzá a mester előzetes beavatása.

A mantrát nem lehet szó szerint lefordítani, de a divatos, elterjedt fordítása, illetve értelmezése a szövegnek:

„Éljen a lótuszban lévő drágakő”

„Nézd csak a drágakövet lótuszban”

Az alábbi táblázatban közölt értelmezés révén fény derülhet arra, miként hat a mantra és hogyan tisztul meg a szenvedés hat területe (hat szamszára szint ahol újraszülethetünk):


Dewachen*- az ég 9 szintje (pure land)
türelem*- várakozás és mások elviselésének gyakorlása

Őszentsége, a Dalai Láma szerint: „Nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Padme Hummantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is. Az első az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg. A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát. A Padme jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni. Az osztatlanságot az utolsó, Hung szótag szimbolizálja. Tehát az Om Mani Padme Hung hat szótag azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.”

Facebook Comments